2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Poseidon ROG mod

Az ASUS szponzorálásának köszönhetően egy újabb mod született, ezúttal egy casecon, vagyis egy, teljesen az alapoktól felépített gép.

[ ÚJ TESZT ]

Csövezés

Elérkeztem a rendszer összeállításához. Az egészben a legkritikusabb rész értelemszerűen a vizes panel elkészítése volt. Természetesen ezt az összeépítést megelőzően nyomás- és tömörségi próbának vetettem alá. Erről itt egy rövid videó.

A hardverek összekötésére a már jól bevált plexi csövet vettem igénybe, aminek a hajlítási módját már egy másik munkám keretén belül bemutattam.

Itt követtem el egy apró hibát, ugyanis nem jól számoltam a memória modul magasságával, így a processzorhoz felálló egyenes csövet le kellett cseréljem íves változatra. 10 perc alatt megvolt.

A radiátorból kilépő és csatlakozó csövek is kialakításra kerültek.

A rendszer folyadékhűtés feltöltésre készen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Egy olcsó gépház újjászületése. Kétszer.

    Egy utazás, amit a lehető legkevesebb befektetéssel próbáltam megvalósítani, 2011-ben indult, és azóta sem ért véget.

  • Hermione's dream

    Az idei DCMM-re kijutást céloztam meg egy régi tervemmel, avagy egy boszorkánynak is kell billentyűzet!

  • Full carbon mATX dobozka

    Meglévő mATX konfigot épitettem be a lehető legkisebb házba, kapott új elő és hátlapot, majd az egészet lefóliáztam.

  • Red Scania mod by csabi112

    Az idei Veletechre készített moddingom építési munkálatai: egy mini-ITX-es PC építése az alapoktól, kamionos stílusban.

Előzmények

  • Cooler Master HAF XB - A kocka átalakítása

    Az a cél, hogy egy jól átgondolt, könnyen szerelhető, praktikus házat készítsek költséghatékonyan, ami megfelel az igényeimnek.

  • O.A.C - OpenAirCase

    Nyitott kivitelű számítógépház tervezési folyamata lézervágó berendezésre és casecon versenyre hangolva.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.