Hát na... akartam írni egy hsz-t egy bizonyos roppant hozzáértő vga tesztes bejegyzéshez, számolva azzal, hogy hamarosan -1 lesz abból is, de arra azért nem számítottam, hogy már elküldeni sem tudom, mert addigra törölve lesz a cucc. Itt kérem elnyomás van...

N

Az Árkád előtt már láttam azt a fickót egyszer. Kicsit szakadt, olyan 30-as forma. Szép csendben kéregetett, kajára. Mekis zacsival a kezemben húztam el mellette és úgy tettem, mint aki észre se veszi, hogy hozzá szóltak. Utólag kicsit megbántam, mert azért eljutott a fülembe, hogy éhes és kajára kér.
Talán nem arra kért valójában, de valahogy másnak tűnt, mint sokak, akik nagy hanggal tarhálnak és még az ember után kiabálnak, ha nem ad. Ő nem tette, rendületlenül kéregetett tovább, feltűnés és sértődöttség nélkül.
Ma megint találkoztam vele. Ismét mekis zacsival a kezemben (a hülye fasz fejemet mellesleg, aktuálisan ugyanis nagyon nem futná ilyesmire, úgyhogy a holnapi kajáláson már gondolkodhatok is), ismét odajött hozzám a piros lámpához és kért pár forintot, mondván kajára kellene.
Néztem, mondom neki... egy szendvics esetleg? Elmosolyodott kicsit, én meg már vártam, hogy "hülye vagy, pénzt kértem" - ahogy az lenni szokott. De nem, azt mondta "elfogadom". Úgyhogy kezébe nyomtam egy sajtburgert, majd jó étvágyat kívántam, ő megköszönte én meg leléptem a zebrára a zöld jelzésre és otthagytam.
Oszt' ennyi, nagy dolog. Soha nem adok senkinek semmit, mert sokan meg se köszönik vagy keveslik vagy akármi, sok cifrasággal találkoztam már. De most nem bántam meg, mert úgy éreztem, hogy "jóvá tettem" a múltkorit. Azzal együtt, hogy nem kötelességem nekem senkinek se adni, ha kér, de valahogy... na mindegy, ez olyan furcsa volt és utána jobban éreztem magam valahogy.

Innentől lesz alcím is, próbálok beszédeset adni a részeknek. Ha netán valakit nem érdekelne, nehogy véletlenül idekattintson.
Másfelől gondolkoztam egy sort, hogy lehessen-e hozzászólni, de úgy döntöttem lehet. Viszont ha elmegy bármelyik típusú eszközzel közlekedők általános szidásába a téma, akkor bezáratom (nem, nem törlöm). Szóval csak ésszel, köszönöm.

Na. adott a téma, megyünk hazafelé a buszon, bambulok. Kereszteződésben ácsorgunk, mert épp' nagy a forgalom. Ez ilyen viszonylag egyszerű darab, a cinkotai út és a... mittoménmilyen út, ahol beletorkollik. Szóval a cinokotai autóbuszgarázsnál, na.
Lényeg a lényeg, hogy fordulnánk kifelé, miközben arról az útról meg fordulnának lefelé. Nekünk ehhez sok közünk nem volt, de az álló kocsisor mellett nyomult előre egy robogós. Ugyanakkor a kereszteződés széles mivolta mellett, ha valaki nem akar lefordulni, akkor ki lehet kerülni az álló autót. Így tett egy autós, aki nem akart fordulni, csak egyenesen továbbmenni.
Na el is kaszálta a robogóst, ahogy kicsit kitette oldalra a kocsit. Barátunk repült egy nagyot. Legalábbis viszonylag, mert szerencsére nem ment túl gyorsan, bár nem is 10-zel előzte a kocsisort (mellesleg szabálytalanul, hiszen a KRESZ nem ismer olyat, hogy a motorosnak külön sáv van az út szélén). Na lényeg, hogy zakózott egyet, gondolom meghúzta a kocsit egy kicsit.
Autós barátunk mondjuk egyszerűbb darab volt, kiszállt és jól elküldte a kurva anyjába még a baleset tetejébe. Ezután nem tudom mi történt, mert kifordult a busz és elhúztuk a csíkot.
Mindazonáltal... egy ilyen helyzetben én is lehet, hogy felhúztam volna magam annyira, hogy első körben, ha látom, hogy mozog az illető, akkor elküldöm a bús picsába... és ez nem a motoros ellen szól, hanem a motoros hülyesége ellen. Ami ott, akkor, neki hozta ki szarul az eseményt és még örülhet, hogy csak borult egyet.
Na ennyi.
Nem gondolom azt, hogy minden motoros hülye idióta fasz, de sokszor láttam már ilyet (sőt volt részem is hasonlóban, rohadt szar dolog - az autósnak) és sokszor gondoltam már arra, hogy "mi lett volna ha". Hát, ez.

Na ezt is megéltük. Tulajdonképpen az alaplapom pirospontot is érdemelne, de ettől még kap egy jó nagy feketét. Miért? Mert tegnap hazajöttem, bekapcsoltam a gépet és... ahhoz képest, hogy reggel még milyen szépen működött, amikor sleep állapotban itthagytam, eléggé érdekes dolgot művelt.
Konkrétan elindulás után pár másodperccel kikapcsolt, majd újraindult. POST-ig el se jutott. Na mondtam magamban, ez gyönyörű. Állásban megdöglött a gép. Ekkor még fogalmam se volt, mi lehetett a hiba. Fejemben már játszódott le a gondolat, hogy na akkor jön a "egyesével kivesz ezt meg azt" című téma. Bár nagyon gyanús volt az, hogy POST előtt megállt az egész... na mind1, áramtalanítottam aztán gondoltam, hátha... 1-2 próbálkozás után nagy nehezen végre kiírt valamit, mégpedig "BIOS Cheksum Error". Mi a lófasz... mindenesetre továbblépett és aszonta, hogy ő akkor a recovery BIOS-ból újraírja a cuccot. El is kezdte, meneteltek a pöttyök a monitoron szépen, aztán... bamm restart. Frászt persze rám hozta, de végül rendesen bebootolt a lap. Azért kiírhatott volna annyit, hogy "te majom, akkor most restartolok, mer' kész vagyok a recovery-vel".
Na mindenesetre helyreállt a rend. Az viszont még mindig érdekelne, hogy állás közben vajon mitől döglött meg...

Nem mintha érdekelne. És egyébként nem is lepett meg. Ez sem. Kiszámítható az ilyen.

Kétszer láttalak már, két tök különböző időpontban. Talán többször lehetett volna, de csak kétszer vettelek észre. Tulajdonképpen tökmindegy. Szép voltál, de valamiért kifejezetten morcosnak tűntél mind a kétszer. Reggeli munkábamenés, otthoni zűrök, vagy valami más? Hmm. Sokan mások is morcosak néha. De őket mégse figyelem úgy, ahogy akkor téged figyeltelek. Na persze, az is átlagosnak volt tekinthető, hiszen sok szépséget megfigyelek, míg utazok. Csak téged kétszer láttalak, a többieket meg többnyire nem látom többé. De nincs jelentősége, úgyis elfelejtelek, ahogy leszállok.
Aztán ma reggel... bambulás és zenehallgatás közepette, hirtelen eszembe jutottál. Egyszer csak megjelent a gondolat a fejemben és arra gondoltam, vajon látlak-e még. Te pedig a következő pillanatban beléptél a szerelvénybe. Ugyanúgy velem szemben ültél le, mint mindig és ugyanúgy 2-3 "üléssel" odébb, mint mindig. Én meg köpni-nyelni nem tudtam...
És te most is szép voltál és most is morcos, mint máskor. Én pedig most is nagyon meg akartam tudni, hogy vajon miért. De aztán te ugyanúgy leszálltál a Moszkván*, mint máskor. Én meg ezt most nagyon nem felejtettem el, hanem azóta is azon gondolkodom, hogy vajon mi volt. De talán csak véletlen...

N

És a hozzá tartozó helyszíneken, ha feltétlenül azt akarod, hogy utáljalak...

- ész nélkül, áttaposva mindenkin rohanj az éppen beérkező szerelvény felé, gondolva arra, hátha meg se áll, vagy azonnal visszafelé indul, ha végállomásra érkezik, másik jó megoldás, ha a többi utassal karöltve csúszómászó versenyt rendeztek, hogy a mögöttetek érkezők véletlenül se tudjanak emberi sebességgel a vonat felé közelíteni
- eszedbe ne jusson megvárni, hogy az emberek kiszálljanak, azonnal nyomakodj befelé
- első dolgod legyen megállni az ajtóban szétnézni, hogy hova is kéne ülnöd, ülőhely hiányában maradj is ott, lehetőleg az út közepén úgy, hogy másoknak nehézkes legyen a beszállás
- ha valaki szóvá teszi, vagy véletlenül meglök, azonnal kezdj el rikácsolni, hogy mit képzel a szemét parasztja
- ha nagy a tömeg és véletlenül valakinek telitalppal a lábára lépsz, eszedbe ne jusson bocsánatot kérni, biztos úgyse vette észre, csinálj úgy, mintha mi sem történt volna
- ha menet közben telefonon hívnak, lehetőleg ordíts bele a megállókban is, nehogy ne halljon a másik fél, telefonálás után hallgass zenét kihangosítva, vagy legalább véletlenül hagyd kihúzva a fülest, úgyis mindenki szereti a zenét
- ha leülnél, azt légy szíves úgy tedd, hogy azzal elfoglalsz háromembernyi helyet
- ha leülsz mellém, nyugodtan felejts el balanszot tartani, majd én megtámasztalak, ha fékez a szerelvény
- persze eleve úgy ülj le, hogy közben félig rámülsz, belém könyökölsz, vagy valami, csak hogy érezzem, hogy élek, bocsánatot semmi esetre se kérj, maximum nézz rám kérdően, hogy mit keresek én ott
- ha le akarsz szállni, természetesen az utolsó pillanatban pattanj fel és törj át a tömegen, közben szitkozódj, hogy a sok köcsög nem enged leszállni, ezzel együtt nyugodtan rúgj fel mindenkit, aki éppen beszállni akar, mit képzelnek a bunkók, hogy nyomulnak befelé, amíg van leszálló
- kiszállásnál feltétlenül keresztbe lépj ki az ajtón, hogy a melletted álló akaratlanul is fellökjön, aztán persze vágd ki a hisztit, hogy ma milyen tahó mindenki
- rohamozd meg a mozgólépcsőt, mintha a paradicsomba vinne és csak egy szabad hely lenne hátra, másik lehetőség az első pontban említett csigatempó, partnerek segítségével
- aztán persze ahogy fellépsz állj meg, a baloldalon
- szitkozódj, ha valaki el akar menni felfelé melletted, hát hova siet úgy a barma, eközben úgy lépj át a jobboldalra, hogy ezzel csak egyfoknyira állj valaki elé, aki garantáltan nem tud majd úgy lelépni a lépcsőről, hogy hasra ne essen benned
- amint lelépsz a mozgólépcsőről, állj meg szétnézni, nehogy a többiek el tudjanak melletted menni, tudod a mozgólépcső olyan, hogy megvárja, amíg te meditálsz, aki nem fér el, az meg mi az anyjáért állt a hátadba, ő a hibás
- ha észrevetted barátodat/-nődet, nyugodtan az út közepén üdvözöljétek egymást, majd ácsorogjatok ott egy jódarabig, hogy továbbra se tudjon senki normális, emberi tempóban továbbmenni tőletek
- esetleg ha ehelyett ellenőrök állnak fent, az utolsó pillanatban kezdd el keresni a bérletedet, ezzel is feltartva őket és a többi utast, a hangosbemondó amúgy csak viccelt, amikor bemondta az ellenőrzést, mit keresnek ezek itt
- legközelebb pedig vegyél jegyet, vagy válts bérletet és aztán pofázz, hogy neked mindent lehet!

Szállok ki a metróból, előttem tötymörgő nagypapa, előtte tögymörgő dagadt csaj, előtte tötymörgő nők tötymörgő gyerekekkel. Gyáá... persze ezt mindannyian egyszerre úgy művelik, hogy esélytelen legyen kikerülni őket, a mai reggelem meg pont nem olyan, hogy "bocsánat, elnézést" stb-vel kikönyörögjem, hogy odébb takarodjanak. Vagy lezúzom mindet, vagy megfövök, mert direkt nem akarják észrevenni, hogy ez nem az én tempóm. Na sebaj. Úgyis agyvérzésben fogok megpusztulni, ezen már ne múljék.
Elérjük nagy nehezen a mozgólépcsőt (ott már leszartam őket, szóval eddig tartott az idegbetegség).
Csaj rálép, zumm lépcső megy tovább, ő marad egy helyben, paff hanyatt...
Gyerek visít...
Na mondom, éppen ez hiányzott. Mocsoknagy mákom volt, hogy nem vitt magával engem, meg aztán tovább a mögöttem lévőket. Visít, mint az állat. A másik is visít, gyerekek visítanak.
Na mondom, ez mégse járja, hogy én meg ezt végignézzem, azért az már az übertahóság kategória nálam is. Úgyhogy egy mozdulattal a hóna alá nyúltam és felsegítettem. Nem volt könnyű darab, fix, hogy nem abonetten él. Sz'al kb. 3mp alatt megoldódott a probléma. Mosolygás, "juj, huh, hah" és ennyi.
Fiatal srác mögöttem megkérdezte, jól van-e a hölgy?
Há' mondom ja, csak megijedt.
És ennyi. "Szívesen" - gondoltam én.
Rám se nézett bazzeg, de a másik (akit nyilvánvalóan sokkal kevesebb sokk ért, mert az elsőnek még úgy-ahogy elnézem, hiszen val'szeg élet-halál lebegett a szeme előtt a pillanatban) se nyögött annyit, hogy "kösz paraszt". Az első pillanatban még azt hittem jaj de szépet és jót tettem, hogy nem hagytam megdögleni, mert ha félreéállok és elgurul mellettem, akkor annak tuti csúnya vége lett volna. De ezután a második pillanatban elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha nem segítek.
Az biztos, hogy azt észrevették volna...

Jön a tavasz. Mit utálok a tavaszban? A rohadt rovarokat, különösen a cserebogarakat meg hasonló szarokat, amiknek jobb dolguk sincs, mint az emberre a frászt hozni.
Plusz tegnap a buszon "megtámadott" egy akkora baszomnagy dongó, mint az öklöm... na jó, ha ezt elmondanám valamelyik agyas ismerősömnek, aki továbbadná a következőnek, majd a tizediktől hallanám vissza, akkor lenne igaz.
De ettől függetlenül ilyen böhöm jószágot ritkán látni. Rám hozta a szívbajt rendesen, ahogy bekeveredett a buszba és próbált kimenekülni. Olyat ugrottam, hogy szerintem a jónép többségére én hoztam a frászt, nem az a szerencsétlen Zümi.
Hamarosan nyitott ablaknál lehet gyilkolni a számítógépet is, tök jó lesz megint összekenni a kis rohadék fél mm-es nem tudom mikkel, amiknek mániájuk azon szarakodni éjjel és a nagy hadonászásomtól max. megpusztulni hajlandók, jól szétkenődve, nem pedig lelécelni a francba.
Na mindegy. Semmi sem tökéletes...

N