Hirdetés

Mátra motorokkal? Hétköznapi

Vasárnap délben mi más is juthat az ember eszébe mint felmenni motorral a Mátrába. Motorral, de nekünk az nincs.

Már korábban terveztük, hogy felmegyünk robogókkal és kismotorokkal a Mátrába, de munka meg egyéb elfoglaltságok voltak, így egészen most vasárnapra tolódott. Előtte persze egy hétig esett, ezért reméltük hogy most nem fog.

Délben kaptam a levelet kelet felől, hogy Mátra? Hát mondom időben, de oké, akit tudunk szedjünk össze, de épp hogy csak hárman lettünk.

1kor indultunk, előtte még kis kaja vásárlás, meg tankolás, és a kellékek, gyertya, néhány csavarhúzó, és kulcs, hogy biztosra menjünk (na meg volt itthon egy 3.5T autó, ami azért biztos háttér ha gond van) és egészen pontosan 13:55kor el is hagytuk a Nagykáta vége táblát


(Üres a tank, 123.4km-nél az állás, kezdjük a feltankolást, az első 10km városon belül még otthon.)

A Piston család

Mi vagyunk azok

A Piston 2 nincs egy éves, de a hármat mindenképp ki akartam próbálni ennyi pénzért, ezért megrendeltem, véletlen a Youth edition-t, ami az olcsóbb verzió, elvileg csak a borítása olcsóbb belül ugyan az, hozzátenném, hogy ez is szebben szól mint a kettő. Majd még aznap megrendeltem a hármat, ami megjött ma :))

Szerk.: HTC Sense, Sense mindenhol

Találtam néhány ügyes megoldást, így aki szeretne egy érzéki készüléket varázsolni telefonjából, annak most itt a lehetőség :)

Először is, itt vannak a HTC-s appok
https://forum.xda-developers.com/android/apps-games/htc-blinkfeed-plugins-devices-08-03-2015-t3049438

Ami biztosan működik:
Galéria, képszerkesztéssel együtt :P
Böngésző, képes szövegtördelésre, és nagyon gördülékeny :P
Kamera, bár itt kevesebb a beállítási lehetőség, működik benne a kettős fényképezés, de pl a panoráma nem megy, iso értéket sem sikerült állítani
Időjárás, szép igényes, helymeghatározással, egy újraindítás, vagy a HTC szervizcsomag szükséges lehet hozzá
Naptár, widgettel együtt :P
Óra, itt is szükséges lehet a szervizcsomag, és egy újraindítás
Levelezés, email kliens, talán a legjobb :P

Szerencsétlen Suzuki-nk befejezése

Tavaly írtam, egy cikket, vagy is egy bejegyzést, hogy milyen remek évünk volt, és mi minden történt rövid időn belül szerencsétlen kis autónkkal.

Bár már ez a dolog tavaly lezárult, még is csak most írom le a befejezést, kicsit megkésve.

A biztosító úgy döntött, hogy ezt az autót mi már ne akarjuk használni, kaptunk tőlük 600.000Ft-ot, illetve a "roncsért" kaptunk egy bontótól még 200.000-at.

Így másik autó után néztünk, és megvettünk egy Opel Meriva-t


Illusztráció

Kicsit még fizetni kellett rá, de megérte, szeretjük. 1.6 benzin, szóval szeret enni, de legalább élvezetes vezetni, nem úgy mint az Ignist :)

Telefonvásárlásom története

Nem tudom miért írom le, vagy miért csak most, de azt hiszem a mostani túlzott szabadidő, és az esetleges segítségnyújtás, ha valaki telefonvásárláson gondolkodik.

Hogy közben szóljon valami:

Másfél éve vettem meg az egyik legszeretettebb készülékemet, egy HTC One-t, az m7-es verziót.
Ez volt az első telefonom ami androidos, és sosem lassult be, itt kezdtem el igazán szeretni az androidot, az előtt mindig csak bosszúság volt, hogy kevés a ram, gyenge a proci, akár hogy használom, mindig belassul bármely készüléket veszem kézbe.

Na de. Tavaly már úgy döntöttem, hogy idén mindenképp cserélem, leszoktam a telefonok cserélgetéséről, mint azelőtt, havonta, vagy x havonta másik, új telefon, hogy kipróbáljak minél többet.

Tehát gondoltam idén cserélem
Mindenképp HTC volt a cél, méghozzá az idei csúcsmodell, ami nem meglepő módon a One nevet, és egy m9-es számot kapott. De számomra az idei év csalódása volt, a sok felesleges kávával, a közel sem felsőkategóriás kamerával, és a szinte nulla újítással, így hát mivel ezeket már 1-2 hónapja tudni lehetett róla, tudtam, hogy más felé kell nézegetnem

2014 - Suzuki A mi autónk

Ez lehet, hogy nem a mi évünk?

Bár elsősorban az autóról lesz szó eme rövid cikkben, de lesz benne más földi jó is

Év első negyedében, még tavasszal vinni szerettük volna az autót vizsgáztatni, mert az kell, és az jó.
Édesanyám elindult ...volna vele, de mivel az akksi elég rossz volt, így nem sikerült, mert lemerült éjszaka, ezért lett bele véve egy másik akksi. Nos ez a gond szépen megoldódott.

Másnap édesanyám ismét elindult az autóval, hogy neki vágjon a jó 2-3 km-es útnak, viszont 2-3 méterig jutott, és defektet kapott, amit nem teljesen értettünk, mivel nincs igazán szög széthagyva az udvaron, sem a garázsban, de hát na, az ember nem válogathatja meg az ilyen dolgokat, hogy az autó defektet kapjon-e vagy sem. Így fel lett téve a pótkerék, és -ekkor már sógorjelölt- elvitte a gumishoz a sérültet. Az akksi jó volt, a pótkerék nem lett defektes, sikeresen eljutott a kijelölt célhoz.

Gyors Mantle Teszt

Az AMD kiadta legújabb, jelenleg még Beta fázisban lévő Mantle támogató driverjét 14.1-es verziószámmal

Gyorsan letöltöttem, majd lefuttattam egy Star Swarm tesztet

Hardver:
AMD Phenom II x4 B55 3.20Ghz
2× 2GB Kingston DDR3 1333MHZ
Samsung 840 EVO 120GB SSD
Sapphire Radeon R9 270X Vapor-X 2GB
Többi az adatlapomon, de azok nem befolyásolták a tesztet

DirectX teszt még a régebbi 13.11-es driverrel futott, az újabb pedig egyértelműen már a 14.1-gyel


(Katt a képre)

HTC One - Szálcsiszolt "Fém" Matrica

Sziasztok

Szeretném egy Ebay-es vásárlásom bemutatni nektek, hátha másoknak is megtetszik a dolog, és beruháznak egy ilyenre

Nos, már ahogy sokan mások, én is teljes mértékben megszerettem az okostelefonokat, próbálgatom, cserélgetem őket. Viszont az első és legfontosabb dolog, hogy tetsszen a telefon, ez az elsődleges, majd ezután jöhet a többi, hardver stb...

Volt már Samsung Omnia 7-em, ezzel kezdtem, aztán jött a HTC HD2, Desire HD, Sensation, One x, 8x, Xperia ion, és jelenleg egy HTC One-t használok
Szeretem ha anyagból van a telefonom, tehát nálam egy mostani Samsung szóba se jöhetne, de ne legyen most ez vita tárgya, nem ez a lényeg. Tehát szeretem ha a telefonom anyagból van, szépen össze van rakva, és elegáns a megjelenése, és imádom hogy vékony, ezért nem is pártolom azokat akik azt mondják, hogy adjunk fel a vékony telefonokkal, és legyen 2 centiméter vastag okostelefonja mindenkinek +1 óra üzemidőt nyerve (A gyártók úgy is megoldanák, hogy lemerüljön minden nap, és tölteni keljen éjszakánként)

Peter Kürten - A rém Düsseldorfból

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

A németországi Düsseldorf felett a halál köröz. A hangszórók minden nap óvintézkedésre figyelmeztetnek. A nők csoportosan és városi rendőrök kíséretében járnak munkába. Senki nem tudja, hogy a sorozatgyilkos rém mikor támad újra

Düsseldorfot 1929-ben, közel 10 hónapon át, egy Peter Kürten nevű szörnyeteg terrorizálja. A pszichiáterek is csak tanulhatnának, mivel az összes addig létező ferde hajlamban szenved. A szexuális agresszión és szadizmuson túl, a pedofílián, zoofílián át a nekrofíliáig.

A tízéves Ptere és két barátja, egy fából készült tutajra szállnak. 1893 tavaszán járunk, és egy fiúcsapat a Rajna átúszására készül. "Fiúk én félek, ússzunk vissza" - kiabálja ijedten a legkisebb. Peter egy kis ideig figyeli, jót tesz neki, hogy siránkozni hallja. Majd feláll és a fiúba lök. A tengerésztrikós fiú a mélybe zuhan. A legidősebb Hans, azonnal a barátja után ugrik, nem sejti, hogy ez az utolsó dolog amit csinál. Peter a fejét a tutaj alá nyomja, és erősen fogja. Amikor már biztos benne, hogy mind a két barát halott, nagy ricsajt csap. "Segítség, megfulladnak"

Gilles De Rais - Őrült báró

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

!!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!! !!!CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!!!

Nehéz kampóval szétfejtettem a hasát, a belsőségek kifordultak és én élvezettem nyúlkáltam benne, ezután még egyszer megerőszakoltam. Éreztem, hogy új életenergia áramlik szét bennem" - Tesz vallomást a báró, míg a közönség soraiból két hölgy is elájult, a fekete öltönyös férfiak zsebkendőt fognak a szájuk elé, hogy legyőzzék az undort.

A báró állítólag 200 gyereket ölt meg

A francia Gilles de Rais báró (1400-as évek) pere meglehetősen gyors. A vádtól pszichésen is összeomlik és mindent bevall. Az ítélőbíróság felháborodott. Nem ám annyira a Raid várban rendezett orgiákon, vagy a fiatal fiúk vére kivégzésén, amit már képtelenek megemészteni az az, követője és gyakorlója. Az eredmény világos, de Raist ki kell végezni.