Bevallom, szoktam hetente többször is Youtube vagy Facebook short videókat nézni. Szórakoztatóak.
Ma szembe jött velem a @remenyfarm egyik rövid videója: [link].
Gondolom azért, mert régebben is sokat néztem őket. Bírom ezt a párost, tetszik a hozzáállásuk a dolgokhoz, az élethez.
Ahogy ez a videó szembe jött velem, úgy jutott eszembe az, amit az élettársam mondott nekem tegnap. Leugrottunk Pécsre a Decathlonba venni ezt-azt, majd kis tanakodás után, délután 4 körül elmentünk a plázába enni egyet.
Azért volt kisebb tanácstalanság ez ügyben, mert nem voltunk benne biztosak, hogy éhesek vagyunk-e, és ha igen, akkor pedig, hogy mennyire vagyunk éhesek. Később, mint kiderült, jól döntöttünk, mert nagyon finomat ettünk, és jól is laktunk. Aki ismeri a helyet, az lehet tudja, hogy a pláza közepén van egy nagy rész, ahol több kiszolgáló egység is van. A bal sarkában pedig, a meki mellett egy olyan falatozó, ahol te válogatod össze a tányérodra az ételt, majd a végén a pénztárnál súly alapján fizetsz. Havonta, kéthavonta szoktunk itt enni. Elég jól sütnek főznek, finomak az ételeik.
A sikeres válogatás és fizetés után leültünk egy asztalhoz enni. És itt jött az, amit a barátnőm mondott nekem, vagyis kérdezett tőlem: "Észrevetted, hogy nincs a tányérunkon hús?" A válaszom pedig: "Hát.....megmondom őszintén, hogy nem is figyeltem...ez eszembe se jutott..."
És igen, ahogy jobban megnéztem a tányéromat, ami azért alaposan és púposan meg volt pakolva minden jóval (rántott gomba, rizs, rántott cukkini, rántott karfiol, sok savanyúság, stb.), hát bizony egy darab hús sem volt rajta. Pedig a pultban volt abból is kínálat rendesen. És, ahogy így átgondoltam, a múltkori itteni étkezésünknél sem volt rajta hús. Ebből pedig azt szűrtem le, hogy ha van választásom, akkor nem eszek húst. És nagyon úgy tűnik, hogy ez ösztönös, zsigerből jön, erre külön nem is kell nekem figyelnem. Amikor megyünk a boltba, erre is tisztán emlékszem, mindig jókat nevetünk azokon, akik hosszú sorokban állnak a húspult elött. Ezek szerint, oda sem nagyon szoktunk beállni. És nem értsetek félre, nem vagyunk szentek. Eszünk húst. Csak valószínű, hogy keveset. Ha tehetném, szerintem nem is ennék. És miért nem tehetem? Természetesen van anyagi vonzata is. Véleményem szerint a duplájába kerül, ha hús mentesen szeretnék étkezni. Most mondok egy számot hasból, külön számítások nélkül, nem havi 60-80 ezer, hanem mondjuk 120-140 ezer.
Úgy gondolom, hogy két oka van, hogy még mindig eszek húst.
1: Sokkal drágábba kerül, ha húst nélkül szeretnék enni/élni.
2: Az emberiség, a társadalmi felépítésünk nincs még fel készülve a hús nélküli életre. Arra a hús nélküli életre, ahol nem kell ezrével levágni az állatokat. Ahol nem kell bántani őket ahhoz, hogy mi emberek húst együnk.
3: Vajon mik az alternatívák, amik egy egészséges, de húsnélküli életmódhoz kellenek?
És erkölcsi/lelki okai is vannak. Emlékszem egyszer pár évvel ezelőtt, hogy egy hír a TV-ben annyira megviselt, hogy utána vagy 2 évig nem is ettem húst. Egy sertéseket szállító teherautó borult fel, és ott mutatták rendesen a felvételeken, hogy kínlódlak az állatok a sérülésektől.
Nagyon rossz volt nézni. Nagyon nem éreztem magam jól tőle. Sajnáltam őket, és dühös voltam a sofőrre, az emberekre, magamra. Hiszen az én kis hús fogyasztásom miatt is halnak meg állatok, miattam is levágják őket. Az állatok tartásával is vannak erkölcsi aggályaim. Nagyon nem tetszik nekem, hogy szűk helyen tartják őket, semmibe véve az állatok szokásait vagy természetes életmódjukat, és sokszor bántják is őket. Ez valahogy olyan embertelen. Végig néztem a telefonomban az ételekről fényképezett képeimet, és bizony nem sok van, amin hús is van. Ha tippelnem kellene, akkor olyan kb. 65-75 %-os vegán vagyok, ha lehet ezt így mondani egyáltalán. Négy-öt étkezésünkből egyben van hús. Pár példa kép:
Nincs hús:
Van hús:
Van egy "celeb", a Vadon Jani. Ő, ha jól tudom, vagy 20 éve nem eszik húst. Irigy vagyok rá.
Ti, hogy álltok ehhez a kérdéshez? Volt már olyan az életetekben, hogy ezen elgondolkoztatok? Szimpatikus nektek a hús nélküli lét, és ezzel együtt az állatok kímélése, vagy jobban tartása, vagy húst hússal esztek?