Ma szóba elegyedtem egy 40 év körüli hölggyel, aki a boltban vásárolt, és kerekes székben ült. Tisztába rakta „kicsit” a dolgokat a fejemben. De csak egy kicsit. Hiszen az érthető magyarázat mellett, attól még lehetne mindenkinek elektromos széke, aki ülni kényszerül. Hiszen milliárdok mennek el vadászrepülőkre, háborúra, fegyverekre, vagy éppen olyan helyekre, ahová nem szabadna, stb.

Tehát, ha jók a kezeid, épek, és tudod őket használni, akkor nem írnak fel elektromos kerekesszéket. Három végtag sérültnek kell ahhoz lenni, vagy nagyon rossz állapotú kezeknek, hogy megkaphassa valaki. „Vényre, közgyógyra”. Akivel beszéltem, neki nem volt közgyógyja, pedig szemmel láthatólag nehezebben tud megélni, mint mi. Sokkal nehezebben. Persze, meg lehet venni saját pénzből is, például az arúkeresőről, mondhatnánk. De sajnos a székbe kényszerített honfitársaink, nem arról híresek, hogy el lennének látva milliós rokkantsági ellátással. Egy ilyen szék pedig 400.000-től indul. Szomorú, hogy lényegében minden másra van pénz ebben az országban. De a saját embertársainkra, akik megsérültek és/vagy sérülten élnek, vagy az idősekre, akik felépítették nekünk az országot, rájuk nincs. Nagyon elkeserítő.

Sziasztok! Párizsi körtúránkat most kalandos történetekkel folytatjuk. Ha tetszettek az előző írásam a Francia fővárosról, tarts velünk újra!

A Palais Garnier és az Operaház fantomja - Videó - Térkép link

Ki ne halott volna az operaház fantomjáról? A Palais Garnier nemcsak Párizs egyik legszebb épülete, hanem a városi legendák egyik legtermékenyebb forrása is. A Fantom története ugyan irodalmi műként lett híres, de több valós esemény is inspirálta. A 19. században valóban történt egy tragikus baleset: leszakadt a csillár egyik darabja, halálos sérülést okozva egy nézőnek. Az épület alatt ma is vízzel teli járatok húzódnak, amelyeket eredetileg tűzoltási célra tartottak fenn. A sötét folyosók és az eldugott termek miatt a személyzet gyakran beszámolt különös zajokról és "jelenlétérzésről”. A Palais Garnier így nemcsak művészeti csoda, hanem egyfajta "kísértetház” is a maga elegáns módján. Az épület monumentális és csodálatos. Nekem mindig Alexandre Dumas a csodálatos francia írónak, a Monte Cristo grófja című kalandregénye jut róla az eszembe, ugyanis Edmond Dantes sokat járt az operába a műben.

Ötperces sci-fi novella. Frank és Jenna története: sequel. Ihlette: GoPs – Hamu Alatt

Fedélzeti napló – ismeretlen dátum, ismeretlen csillagközi térség.

Jegyzetelő: Frank, a Pathfinder (útkereső) kapitánya és egyben az egyetlen utasa is.

A hajó ma is ugyanazzal a hangtalan suhanással szeli a végtelen sötétséget. Hónapok óta csak sodródunk. Éveknek tűnnek. A külső kamerák képén csak a csillagok lassú, örök mozgása látszik, mintha én állnék, és a világ haladna mellettem. Néha úgy érzem, hogy ez a csend apránként bekúszik a mellkasomba, és ott marad, mint egy hideg és nehéz súly. Egyedül vagyok a fedélzeten. Rég nincsenek hangok, nincsenek lépések, csak a gépek halk, megnyugtató zúgása kísér. Ja, és persze Anya itt van velem, az űrhajó intelligens számítógépe. Ennek ellenére a magány sokszor ráül az ember vállára, de mégis elviselem, mert tudom: valamit keresek odakint. Valamit, ami talán választ ad mindenre, ami mögöttem maradt, és mindenre, ami még előttem vár. A hajó napról napra visz egyre távolabb az ismert világ peremétől, és bár a szívem néha elnehezül, nem állok meg. Nem állhatok meg. Valami hív az ismeretlenből, és én követem. Mert a csillagok között, ebben a végtelen ürességben...ott van valahol az, amit megtalálni jöttem...Felejteni szeretnék. Feledni, akit nem lehet. Feledni, akit nem akarok. Jennát....Megpróbálok továbblépni, próbálok aludni egy "keveset". A hibernáló fülke felé vettem az irányt. Utasításba adtam Anyának, hogy ugorhat...tegyen, amit jónak lát....

Sziasztok! Az előző két részünkben megismerhettünk pár olyan helyet Párizsban, amely vagy kevésbé ismert, vagy ritkásabb turista megtekintéssel / tevékenységgel megáldott, mint a híresebb helyek / épületek / múzeumok. Most folytatjuk e helyek felkutatását. Ha tetszett, tarts velünk újra!

Le Jules Verne – egy falatnyi csillagos elegancia - Videó

Mindjárt az első helyen egy olyan étterem áll, ami nem eldugott. Sőt. Központi helyen van, és turisták tömkelege sétál fel s alá mellette és körülötte. Viszont mivel drágának* mondható, és dresszkód** is szabályozza a belépést, ezért ritkásabb turista tevékenységgel megáldott, így bekerülhet a blogba. Otthon bármennyire is spóroltunk egy párizsi kirándulásra, jó eséllyel nem itt fogjuk elkölteni a félretett pénzt. Sok nagyvárosi étterem nem az átlagos látogatóknak tartogatja magát: a Le Jules Verne pontosan ilyen. Az Eiffel-torony második szintjén megbújó, Michelin-csillagos étterem nemcsak a francia konyha ünnepe, hanem egy olyan élmény, amit már a belépés pillanata is felejthetetlenné tesz. Ennél pompásabb helyen nem is lehetne egy étterem. Sajnos én technikai okokból nem tudok felmenni megtekinteni***, legnagyobb sajnálatomra. Pedig külön saját lift visz fel, mintha egy titkos klub tagja lennél, ahogy feltárul a panoráma a szemeid előtt. A konyhát a francia gasztronómia egyik nagy mestere vezeti, aki a klasszikus ízeket modern, elegáns formába csomagolja. Nem az adagok mérete, hanem az ízek tökéletessége, az aprólékos tálalás és a hely varázsa az, amiért ide jön az ember. A vacsora végére pedig rájössz: itt minden falat arról szól, hogy egyszer egy kicsit Párizs része legyél, és nincs más dolgod, mint csendben és lélegzetvisszafojtva ízlelgetni az eleganciát.

Figyelmeztetés: ezen írás nem a feszültségkeltés miatt készült el! Nem óhajtok hitvitát sem elindítani. Mindez gondolatkísérlet csupán, melyet kérünk a helyén kezelni.

Láttam egy short videót a youtube-on, és megmondom őszintén, megfogott. Többször is meg kellett néznem egymás után. Az interjút készítő hölgyet is meghatotta a pillanat. Ahogy engem is. "Átjött az üzenet", mondhatni. Pedig vallási témájú, és én tudtommal, nem is vagyok vallásos. Nem tartozom egy felekezethez sem, és nem hiszek istenben sem. Legalábbis abban az istenben, amiben és ahogy az emberek hisznek, abban biztos, hogy nem. Félre ne értsetek. Van hitem. Hiszek az emberekben, hiszek a jóban. Legalábbis nagyon igyekszem hinni. Vagy, ahogy az X akták egyik mozifilm címe is mondja: "Hinni akarok." De úgy gondolom, hogy ez nem egyenlő a vallással.

Sziasztok. Ha a poszt címének elemzésekor azt várnád, hogy a következő sorokban szidni fogom a kórházakat, vagy az ellátást, hát képzeld el, tévedsz. Nem fogom szidni. Ugyanis, és én magam is nehezen hiszem el, de pozitív élményeket kaptam elsőkézből. Ha kíváncsi vagy a folytatásra, tarts velünk.

Sajnos a legtöbb ember életében eljön az a pont, amikor közelebbről is meg kell tekintenünk például egy SBO-t (sürgősségi betegellátó), vagy műtőt, esetleg egy sebészeti osztályt, akár bent fekvésre is. Ez, bármilyen életkorban is ér minket utol, soha nem könnyű. És ráadásul soha nem jön jó pillanatban. Otthon vár a család, a feleséged, a gyerekek. A munkahelyedről ne is beszéljünk. Amit még fontos megérteni, hogy mennyi minden terheli meg az embert, amikor kórházba kerül, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. És ha tetszik, ha nem, bizony emberek vagyunk, érző emberek, és ezek a dolgok ránk is hatnak. Ha bevalljuk magunknak, ha nem.

Sziasztok! Ha hiszitek ha nem, a világon több tucat Eiffel-torony létezik. Némelyik még magasabb is, mint az eredeti. A pontos számot senki nem ismeri, de legalább 50-70 kisebb-nagyobb változat van, amiről biztosan tudunk. Olyan is van, ami csak kicsit hasonlít rá, de egyértelműen az eredeti torony inspirálta a tervezőjét. A másolásban természetesen élen járnak a kínaiak, akik még egy hamis Párizs városrészt is építettek mellé. Ha érdekel a téma, tarts velünk e blogunkban is. Pár érdekesebb tornyot most górcső alá veszünk.

Tokió, Japán – Tokyo Tower - Videó - Térkép link

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben olyan helyeket fogunk felkeresni Párizsban, amik nem turista látványosságok, hanem inkább az igényeinket / szükségleteinket igyekeznek kielégíteni. Ha van kedvetek, tartsatok velünk most is, hátha tudunk újat mutatni nektek.

Utcai nyilvános WC-k – az emberi szükségletek - Videó 1 - Videó 2

Akár turista vagy, akár visszatérő vándor Párizs utcáin, előbb-utóbb mindenki eljut oda, hogy nem a Louvre bejárata, hanem egy közeli nyilvános mosdó érdekli a legjobban. A jó hír az, hogy a francia fővárosban több száz ingyenes, önmagukat tisztító utcai toalett (Sanisette) működik — ezek ezüstszürke kis fülkék, diszkréten megbújva járdák és parkok szélén. Egy gombnyomásra kinyílnak, majd használat után automatikusan fertőtlenítik magukat. Praktikus, tiszta és a legtöbb 7:00 és 22:00 között elérhető — igazi megkönnyebbülés a szó minden értelmében. Androidos telefonra van több toilet kereső alkalmazás is. Eléggé pontos, de sajnos nem mindegyik wc működik, amit megtalálhatunk rajta. De ne csüggedj, ha épp egy zárva lévőt találtál, a közelben biztos van egy másik is, pár percre tőled. Ha mégsem találnál egyet sem, még akkor is betérhetsz egy kávézó vagy étterembe. Nekem még sosem kellett, csak ha direkt ott is ettünk ebédet, vacsorát.

Sziasztok. Az előző részünkben megismerhettünk pár olyan helyet Párizsban, amely vagy kevésbé ismert, vagy ritkásabb turista megtekintéssel / tevékenységgel megáldott, mint a híresebb helyek / épületek / múzeumok. Most folytatjuk e helyek felkutatását. Ha tetszett, tarts velünk újra.

Diana hercegné utolsó útja – Párizs árnyai között - Videó - Térképlink

A legtöbb ismerősömet, ha megkérdezném, hogy hol halt meg Diana hercegnő, nagy valószínűséggel ezt a választ kapnám: "Öööö......Talán Londonban......vagy hol..... valami hídon, vagy aluljáróban ütköztek vagy nekimentek valaminek....." Hát nem. Párizsban halt meg. A fény városa, azon az éjszakán különös sötétségbe borult. 1997. augusztus 31-én, a Pont de l’Alma alagútban történt tragédia örökre beírta magát a város történetébe. Itt vesztette életét Diana hercegné, a „nép hercegnője”, akit milliók szerettek embersége és közvetlensége miatt. Ma is virágok és üzenetek díszítik a Flamme de la Liberté emlékművet, ami azóta a rajongók spontán zarándokhelyévé vált. Aki elhalad arra, szinte érzi, hogy Párizs e sarka több mint egy közlekedési csomópont – egy örök emlékhely a tragédia és a szeretet határán. Egy szomorú turista látványosság ez.

Sziasztok. Jelen blogban pár olyan helyet mutatunk meg Párizsban, amely vagy kevésbé ismert, vagy ritkásabb turista megtekintéssel / tevékenységgel megáldott, mint a híresebb helyek / épületek / múzeumok. Nem ismeretlen helyek ezek, inkább csak úgymond gyakran a háttérbe szorulnak a többi nevezetesség mellett.

Szabadság-szobor a Szajna partján – egy kis Amerika Párizsban - Videó - Térkép link

Kevés turista tudja, hogy Párizsban is áll egy Szabadság-szobor. A Szajna közepén, az Île aux Cygnes apró szigetén magasodik a 11,5 méteres bronzszobor, közvetlenül a Pont de Grenelle híd mellett. 1889-ben ajándékozta az amerikai közösség a francia fővárosnak, a francia forradalom századik évfordulója alkalmából. Külön érdekesség, hogy a szobor New York felé fordul, mintha üdvözölné „nagy testvérét” az Atlanti-óceán túloldalán. Ez a kis rejtett kincs tökéletes fotóhelyszín: az Eiffel-torony is ott magasodik a háttérben, így egyszerre lehet egy képen Párizs és Amerika ikonja.