2019. augusztus 17., szombat

Gyorskeresés

Egy év után vélemény: Astra G 1.8 automata benzines kombi

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2018 januárban kaptam egy jó munkalehetőséget aminek nem tudtam ellent mondani, viszont a munkahely és lakóhelyem között volt 25km amit valahogy át kellett hidalni.
Első körben tömegközlekedés ötlött a fejembe, de a kiszemelt munkahely sajnos a városjelző táblán túl állt ahova járat nem megy. Ez még önmagában nem lett volna gond de télen út mellett sétálgatni a sárban nem volt éppen kényelmes.

Szóval kellett egy jármű munkába járni.
Azt tudni kell rólam hogy nem szeretek vezetni és nem is élvezem a vezetést. (jééé létezik ilyen hímnemű emberi lény?)
Régóta szerettem volna automata váltós autót, azzal legalább egy picivel kényelmesebb lenne a közlekedés. A pénzügyi keret persze kevés volt rá. Összesen szántam papírral mindennel együtt 500eFt-ot autóra.
Megszállott google kereső használóként könnyen össze tudtam szedni mit kell kerülni és mi az ami megbízható.
Így esett a választás az Opel Astra G-re amiből van választék. A fórumokon az egyik megbízhatóbb motornak tartott 1.8-as benzinest (Z18XE) kerestem, persze automata váltóval (még az 4seb. olajkavargatóssal). Szerencsémre találtam is egy kissé leharcolt példányt amin épp lejáróban volt a műszaki és az első lökhárító sérült volt. Klíma ami nem megy, elektromos ablak az legalább megy...ez a komfort felszereltség.. megfelel. Kombi, az jó mert sok szemetet viszek magammal mindenhova. :DDD Úgy hirdették hogy 6L-es fogyasztással...kérdés hogy miből eszik annyit? Vízből vagy olajból? :DDD
Micsoda szerencse hogy éppen a munkahelyem mellett van egy műszaki állomás ahol pont ismerek mindenkit. Összeáll a dolog. Na mondom kipróbálom.
A próba út során nem tapasztaltam semmi rendelleneset egyedül annyit hogy a váltó R-be érezhetően kicsit rántva rakja a fokozatot de minden más fokozat vaj sima. Meg persze világít a check engine lámpa ami kiolvasva lambda szonda hiba. Egyenesen megy, nem ráz, gyorsul, lassul fékez...már már autószerű. :DDD
Na akkor bele merjek-e vágni? Mondom legyen, a műszakit előttem csinálták meg (az eladó költségére) így az átvizsgálás is meg volt oldva. A váltó miatt aggódtam kicsit de belevágtam és megvettem 380eFt-ért, aztán mentem is átíratni, biztosítást kötni stb. Km állást nem is tudom írjak-e hiszen sok értelme nincsen nézni (na jó 232ekm-t ír az óra de a fene se tudja valójában mennyi) Olcsóbbat nem találtam ilyen felszereltséggel és ilyen motorral/váltóval.

Persze egyből olaj/szűrő csere mert a benne lévő egy kissé kevés és koromfekete volt. Na meg váltó olaj csere mert nem hiszem hogy cserélték valaha. Aztán érdekes módon a váltó hidegben simán ment R-be is rántás nélkül, olajcseréje után. Melegbe persze maradt a kis rántás. (ez egy év után sem változott) 20eFt volt minden.
Következett a vezérlés, vízpumpa csere ismerősnél. 60eFt,
És aztán egyszer csak megállt a kicsi kocsi útközben...Benzinszag...füst a motortérből...Na mondom fasza...micsoda szemetet vettem...
Motorháztető felnyit, látom ám hogy a benzincső leugrott a helyéről. Még szerencse hogy van nálam mindenféle szerszám. Fogtam és visszaraktam a csövet, bilincset meghúztam. Letisztogattam a kicsorgott benzint, indítottam és mentem tovább. Basszus benzincsövet kell vennem...mi a fene kerül ennyibe egy gyári benzincsövön, vettem hozzá hasonló csövet párszáz ftért és a mai napig megy vele.
De miért is dobta le a benzincsövet? Na pont azért ami ezután következett. Ekkor még hetente/kéthetente néztem az olajszintet és bizony azt tapasztaltam hogy nőtt az olajszint és benzinszagú az olaj.
Húbasszus valami nem jó, elvittem szerelőhöz aki persze egyből motor bontást akart meg fene se tudja milyen százezreket emlegetett. Mondom itt más lesz a gond, értek hozzá... :D (na jó nem csak lelkesen tudok googlézni :DDD és barkácsolni)
Natehát rakjuk össze a dolgokat, benzincső elszáll, benya megy az olajba...Óbasszus nem cseréltem benzinszűrőt sosem. :W Tök egyértelmű hogy valami szart beszívott, az dobta le a csövet és kiakasztotta az injektort amitől csöpög le a cucc... logika... Na jó akkor benzinszűrő csere, majd injektor tisztító.
És láss csodát nem nő az olajszint, persze cseréltem egyből olajat ahogy megcsináltam mindent hiszem a benzin nem a legjobb olaj helyett. kb tizenx eFt ment a levesbe.

Aztán pár hónapra rá indítok és nem megy az egyik henger...jó szar hangja volt...Már megint mi a fenét nem cseréltem ki...diagnosztika elő...gyertyákkal van valami... Na azt valóban nem cseréltem ideje megnézni. 15km-re vagyok otthonról semmi szerszámom nincs vasárnap este van. :W Ősök hazavittek. majd másnap vissza.
Helyi szerelőhöz másnap elvánszorogtam. Megnézte gyújtósor döglött, gyertyák ezer évesek. De nem csak ez a baj hanem a szelepfedél tömítés ereszti az olajat az meg megáztatta a trafót. Új gyertyák, trafósor, és új tömítés. 60eFt Na ide többet nem jövök, ezt feléből megcsináltam volna ismerősökkel csak hát ezt a romot nem lehet vontatni a váltó miatt ilyen távra úgy tudom.
Ez egy nem várt kiadás, igazából a nem gyertyacsere elmulasztása idézte elő. Ez volt a legsúlyosabb problémája.
Oké a kezdeti kötelező cserék megvoltak plusz ez a nem várt dolog. Pénzügyileg ez még okés. Nem állok rosszul. Aztán ősztől már semmi gond nem jött elő, mai napig teszi a dolgát azaz még a torkát ki kellett tisztítani mert mászkált az alapjárat és a MAF szenzort is megfújkáltam kicsit mert néha felhozta hibára. Lambdát is cseréltem de marad a hibája, lehet valahol levegőt szív.
Vettem rá 4 évszakos Kleber Quadraxrer 195/65/15 gumit ami nem pont rá való mert magasabb de így legalább pontosan mér a km órája. Kényelmesebb mint ami rajta volt kopott Continental.
Komplett lökhárítót is kicseréltettem, nem bírtam elviselni ahogyan sérülten kinéz. 40eFt volt mindennel. Igaz nem lett tökéletes az illesztés mert hiányzik egy gumicsík.

Munkába járni napi 50km-ekre nekem megfelelő, városban kényelmes az automata váltó. A S fokozatát (ami persze nem volt bekötve rendesen) emelkedőn szoktam használni mert nekiállna 2000 fordulaton erőltetni hegymenetben. Hozzáteszem minden nap vezetek kézi váltós autót a cégnél de csak kis távolságokra.
Fogyasztását vezetem a spritmonitor.de oldalon, átlagosan 8L-ert eszik ami reális ilyen autónál. (80% út 20% város) Sok városozásnál 8L felett eszik
.
Kombiként a csomagokkal sincs gond, költözésben nagy segítség volt. 120L-es bojler is befér meg egy rakás szekrény szétszedve, önterülőt, parkettát is vittem stb.
Menettulajdonságai számomra rendben vannak, nyugger módjára vezetek de ha előzni kell akkor is van benne erő. Papíron 125Le, persze az évek során biztos elszállt belőle pár ló.
Kényelmesnek nem mondanám, el lehet viselni. De a fene se tudja mennyi lehet az ülésekben, lehet csak szét vannak ülve. Ilyen távra rendben van.
Klímába nincs gáz, nem nagy gond hiszen én magam nem is bírom a klímát, fülem arcom szemem nem viseli. Persze majd egyszer lehet megcsináltatom
Olajat nem eszi, pár hetente nézem, ha kell akkor töltögetem de nem fogyott el egy liter sem a cserék között. Bár ez a fajta motor alapból nem olajevő. Víz is csak egy fél cm fogyott el a szintből tavaly óta. A váltó olaja is rendben van egy év után.

Összegezve meg vagyok vele elégedve annak ellenére is hogy volt vele munka, szeretek barkácsolni szóval nekem nem volt nagy gond. Igazából ennyi pénzért ezt vártam. Melós-munkás autó.

Update 2019.04.17
Utánatöltöttem a hűtőfolyadékot a normál szintre, 1 év alatt fél liter fogyott belőle. Még tél előtt mérettem akkor -28 fokos volt, ez a fél liter nem hiszem hogy nagyon befolyásolja, de majd idén télen amúgy is rá fogok mérni ismét. Nem tudom mikor volt cserélve ha volt az összes hűtőfolyadék.
Olajfogyás 1700km alatt lement egy egységet a pálcán, azaz kicsivel több mint 1dl/1000km ami teljesen jó egy ilyen autóhoz.
Update 2019.06.11
Egy két havonta ránézek az olajszintre, picit evett belőle kb 2.5 egységen áll a korábbi 3 egység után kb fél decit ehetett meg 1500km alatt. Még tavaly kicsit benzinszagú volt most már nem az. Hűfőfolyadék maxon. 5w40-es van benne, cserekor szerintem váltok 5w30-ra mert úgy nézem megérdemli.

Hozzászólások

(#1) d@vee


d@vee
(aktív tag)

Gratula hozzá! Ennyi pénzért én valami leharcoltabbat vártam. De a kép alapján kinézetre is abszolút vállalható.

Megjegyzem, én sem szeretek vezetni. De ez azért van reményeim szerint, mert még kezdő jogsim van, olyan 700-800km-et vezettem le eddig 10-15km-es szakaszokon. Leghosszabb utam valamivel volt több mint egy óra.
Első autómat nyár végén veszem majd, addigra jön össze a pénz. A hosszú autókat nem szeretem, Nissan Note-on tanultam vezetni, b.nőméknek csak kombijaik vannak, előző munkahelyen sem kis autóval kellett járkálni néha.
Legnagyobb gond, hogy az eddigi levezetett távot 6 különböző verdával tettem meg, egyszerűen saját kocsi nélkül nem tudom megszokni egyiket sem.

"Kétségtelen, hogy kemény vagy. Amikor leérsz a terembe, megdöglenek a kismacskák és vér folyik a falból akkor is, ha lány vagy. Az edzést pedig nem neked kell bírni, hanem a gépeknek"

(#2) freeknight


freeknight
(őstag)

380-ért nagyon jó vétel volt ez az autó, főleg annak fényében, hogy milyen keveset kellett eddig ráköltened.
Rozsdával hogy áll? Én még a nyáron a helyedben megejtenék egy alvázvédelmet, persze csak ha meg akarod tartani hosszabb időre.
A klíma 90%, hogy kompresszoros lesz, ez a "csak fel kell tölteni" a létező legrosszabb nepperduma. Én erre csak azt tudom mondani, hogy ha csak fel kell tölteni, akkor vigye el az eladó feltölteni, utána megveszem.
Bár mivel neked nem hiányzik, meg az autó vételárát szem előtt tartva nem lényeges a dolog.
Szóval csak gratulálni tudok, nagyon ésszerűen választottál autót, 1,8-al még erő is van benne.

(#3) freeknight válasza d@vee (#1) üzenetére


freeknight
(őstag)

Ne mondj ilyet, hogy nem szeretsz vezetni, 800 km az semmi, ez alapján nem tudod eldönteni :)
Majd ha lesz egy kis rutinod, simán lehet, hogy megszereted a dolgot.
Vagy nem, de én azt mondom, inkább menjen valaki papósan 80-al odafigyelve, de legalább tudja magáról, hogy nem szeret vezetni, és tudja a határait. Ez ezerszer jobb, mint a boyracer-ek, akik miután beletettek anyuci Corsájába 10ezret, azt hiszik, hogy ők Schumacher, aztán nekik lehet 130-al főúton életveszélyesen előzgetni.

(#4) d@vee válasza freeknight (#3) üzenetére


d@vee
(aktív tag)

Egészen magabiztosan vezetek, volt már pár neccesebb helyzet (vadállat elémugrott, elémtolat a semmiből valami nőlény, "figyelmes" román sofőrök, stb..), de nyugodtan elreagáltam.
Mondjuk most majdnem minden nap vezettem, már kezdek kevésbé viszolyogni a dologtól, mint mikor 1 hónap kihagyás után kell mennem valahová.
Na majd a saját autómmal még a sarki boltig is kocsival megyek, hogy szokjam.

"Kétségtelen, hogy kemény vagy. Amikor leérsz a terembe, megdöglenek a kismacskák és vér folyik a falból akkor is, ha lány vagy. Az edzést pedig nem neked kell bírni, hanem a gépeknek"

(#5) MasterDeeJay válasza freeknight (#2) üzenetére


MasterDeeJay
(őstag)

Rozsda a kerékjárati íven kicsit eszi. 2-3 évre tervezem. Klímát ja hagyom. 425ért volt hírdetve én meg ajánlottam 380-at, de az volt az érzésem hogy kevesebbért is odaadta volna. Ezekre nincs kereslet azért kerül ennyibe. Sokan tartanak a nagyobb motoroktól pláne autom. váltótól mert az igaz hogy drága ha bedöglik. (100e a bontott és nehéz szerelni, javíttatni nem éri meg)

The Glorious Dual Xeon Workstation Gaming Master Race :)

(#6) twollah1976


twollah1976
(őstag)

Ha valaki nem szeret vezetni akkor minek vesz autot?

Ha "felsz" a forgalomban azzal csak sajat magadnak es masoknak artasz.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#7) MasterDeeJay válasza twollah1976 (#6) üzenetére


MasterDeeJay
(őstag)

Nem szeretek az nem azt jelenti hogy félek. Habár való igaz hogy 2 éve délutáni csúcsban kamionok között szarul éreztem magam az M0-áson.
A kezdetekben valóban féltem, bevallom így van. Pl: Amikor elöszőr vezettem Pesten.
2005-ben szerezten jogsit de sokáig nem használtam aktívan. Aztán előző cégnél kellett menni sokat mindenfelé.
Legnagyobb baromság lett volna nem vezetni. Aztán ha nem lenne kocsim igen sok dolog elérhetetlen vagy nehéz lenne.
Az autó nekem olyan mint mondjuk a fogmosás vagy a borotválkozás szóval amit nem szeretek de meg kell csinálni mert szükséges. A-ból B-be eljutni valahogy el kell. Bevásárolni valahogy kell. Gyereket ide oda vinni...stb.
A városon belül ha tehetem inkább gyalog megyek, bár ennek az is az oka hogy nincs parkoló. Ja és nem az első kocsim (az egy calibra volt) de az első az amivel már törődök is.

[ Szerkesztve ]

The Glorious Dual Xeon Workstation Gaming Master Race :)

(#8) twollah1976 válasza MasterDeeJay (#7) üzenetére


twollah1976
(őstag)

Na igen.
Aki videki annak eleg szokatlan a pesti forgalom.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#9) sanzi89 válasza twollah1976 (#6) üzenetére


sanzi89
(addikt)
LOGOUT blog

Én se szeretek vezetni, de vannak alkalmak amikor muszáj autóba ülni. Meló miatt, család miatt, stb. Ha tehetem bringával járok mindenhova.

"Mindent azért kell tudni mert kérdezik, nem azért mert hasznos."

(#10) Lord Myn


Lord Myn
(senior tag)

Én imádok vezetni (mondjuk már túl vagyok a félmillán km-ben) és bármivel elmegyek aminek 4 kereke van. Volt egy időszakom, amikor idegesített engem is bp-i dugóban ülés, de azután (mivel egy ideig a belvárosban dolgoztam) volt egy félévnyi tömegközlekedés ( :O ), azóta a dugókat is sokkal jobban viselem. Pl. ha 5-tel tudok csak araszolni fél órán keresztül, eszembe jut, hogy milyen "f*sza" volt a tömött metrón 8 millió ember között aszalódni, ahol frankón terroristákkal szimpatizáló tömegpusztító gondolataim voltak és mindjárt nem is olyan rossz egyedül, egy kényelmes autóban, zenét hallgatva tötymörögni. :K

"War does not determine who is right - only who is left."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.