Már egy ideje nem írtam ebbe a sorozatomba, pedig volt ez-az (ahogy hardveraprón többnyire lenni szokott), de most úgy éreztem, megint dilemmában vagyok, hogy mi is lenne erkölcsileg helyes.
Az írás tárgya: Hibás! ASUS ROG STRIX GTX 1080 DOBOZÁBAN, SZÁMLÁJÁVAL, TARTOZÉKOKKAL - HardverApró
Elöljáróban, amit tudni kell a kártyáról: Még kb 1 éve került hozzám, úgy emlékszem másik kártyák mellé kaptam, mert eladó nem tudott mit kezdeni a hibájával. Nem emlékszem, hogy apró volt-e, vagy jófogás, de itt nem találom a kontaktot, szóval valószínűleg utóbbi. A kártyáról semmit nem tudni; csavarmatrica nem volt elvileg pasztázás miatt, de én úgy voltam vele, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, eltettem szekrény mélyére, hogy majd egyszer jó lesz. Most kipakoltuk a szekrényt, és mondom nem mostanában fogom megtanulni a szerelést, így feldobtam eladásra.
A fenti hirdetésre írt a kolléga (egyelőre nem személyeskednék, nem akarom senki hírnevét rontani), hogy azonnal vinné a kártyát, és mivel nem írtam egyből ő írt, hogy a kiírt 20e forint helyett 25-t is ajánl. Amint felléptem azonnal is válaszoltam neki hogy vasárnap jó a találkozó...
Eljött a vasárnap, érkezett is az ember. Helyszínen természetesen nem akarta már a 25-t adni, mert hogy én arra nem reagáltam, hogy ezt ajánlotta... Mondom ez is egyfajta alkudozási stílus, legyen középen 22.5. Ebből ő elutalt 22-t, de mondom ezen már nem akadok fent.
Természetesen üzlet előtt megnézegettem, hogy ki is ő; volt már problémás üzlete 2 is, és mindig hasonló körülmények között mint most. A negatívjában kiderül, hogy finomműszerész, és nem veti meg a fizikai fenyegetőzést sem, valamint állítólag folyékonyan hazudik (erre még visszatérek ), de mondom ha már többet ajánlott a kiírt árnál, menjen, hátha nem lesz baj.
A helyszínen már kicsit más volt a dörgés. Ő nem ért szereléshez( ), de ismer valami "öreget", aki megcsinálja neki, és a nagyobbik fia gépébe megy(mert mint elmondta, többgyerekes, és oda kell a kártya, véletlen sem nyerészkedésre
(Amit amúgy én el is hiszek, amíg nem jelenik meg a kártya hirdetéseiben)), ha meg nem tudja megszerelni, akkor donornak jó, vagy hűtését felhasználja (Amihez még így is jó ár a 22e).
Hajnali 2-kor (!) jött az üzenet, hogy menjek a francba, nem azt adtam, amit hirdetek, és kapom a negatívot, ha nem veszem vissza azonnal. Meg hogy valaki szerelővel együtt terveltük ezt ki, hogy majd jól rásózom valami balekra, mert drága lenne javítani. Az "öreg" szervizes haver úgy tűnik éjszakai műszakban is tolta a családapánknak ( ), akinek nagyon fontos volt a fia kártyája, így megírta, hogy ugyan azt írtam "elvileg csak pasztázva volt, szerelési kísérlet nincs.", mégis volt szerelési kísérlet, mert az egyik memória cserélt. Meg hogy a chip hibás, és drága lenne megcsinálnia. Így már láttam, honnan fúj a szél; neki hibátlan kártya kellett, más nem opció, mint amin VRAMot cserél, és olcsón megháromszorozza az értékét. Nem az volt a kártya hibája amit várt? Akkor vegyem vissza valamilyen ürüggyel.
Megírtam, hogy garancia semmire sincs, meg hogy elvileg szerelési kísérlet nincs, én nem tudok szerelni. Szerintetek mit tegyek? Vegyem vissza? Vagy próbáljam meg a moderációval lefájtolni az esetleges igazságtalan negatívot?