Zsolt kilépett kulccsal a kezében a folyosóra, s várt. Hosszú másodpercek teltek el, de nem történt semmi. Szörnyen izgatott volt, hiszen ilyet még soha nem tett. Érezte pulzusát a halántékán. Mintha egy búra alatt lett volna a feje. Talán ki is akadt volna ekkor a vérnyomásmérő. Bevillant egy emlék még legény korából, amikor egyik éjszaka a klubból hívott egy lányt a temetőbe. Hallott olyan estről, amikor oda mentek dugni. A lány is tudott erről, tehát nem lehetett kétsége a szándék felől. Már az meglepte Zsoltot, hogy nem volt ellenvetése, hanem első szóra ment vele. Fiatal bige volt, talán még a 16-ot se töltötte be, nem is emlegette trófeaként senki. Most pedig első szóra megy vele, noha semmi előzménye nem volt a dolognak. Egy társaságban szórakoztak, de ennyi. Ő maga hiába volt népszerű gyerek, hiába töltötte be a huszadik évét, még beavatatlan volt. Kissé meg is rémült a helyzettől. A kis közben megálltak smárolni. Jó sokáig. Aztán visszaindultak a klubba. Bizonyára a lány se gondolta komolyan, csupán vagánynak mutatta magát. Ha nem így lett volna, bizonyára világgá kürtöli, hogy Zsoltikának csak a szája nagy, de megijedt a bulától.
Nem szeretné másfél évtized után elkövetni ugyanezt a hibát. Ha elindultál Zsoltika, ne állj meg félúton!
Nyúlt a kilincs után, de csak gomb volt az ajtón. Ekkor jött rá, hogy a másik szobából is kizárta magát. A kulcs ami nála van, csak a szerelmi fészket nyitja. Nem is mehet máshová. Nincs mese, szex következik. Aki jön, aki nem, így járt. Megfogta a gombot, mert filmekben látott olyat, hogy csavarni kell. Talán ez is olyan. Nyílt az ajtó, mielőtt próbálta volna tekerni a gombot. Lassan, és csak résnyire. Teri alig fért ki a keskeny nyíláson, de nem merte szélesebbre tárni. Félt, hogy zajt kelt. Zavartan rámosolygott a férfira, óvatosan bekattantotta a zárat. Kulcsot persze ő is elfelejtett magához venni.
- Anyaaa! – hallotta bentről
- Hoggyaza! – emelte tekintetét a mennyezetre. Őszinte volt a mérge.
- Őszintén sajnálom – reagált Zsolt megértően
- Tudod mit? Én is – mondta olyan hangsúllyal, minta őt okolná amiért felébredt a kicsi – Basszus! Kizártam magamat. Van nálad kulcs?
Volt nála kulcs. Felmutatta éppen úgy, mint imént az erkélyen.
- Ne idegesíts most már ezzel! – csattant fel dühösen. Őszinte düh volt.
Még most is eltűnhetnének, de ettől a pillanattól bármikor kereshetik őket. Hány percet adhatnak maguknak, hogy ne legyen gyanús az eltűnésük? Ráadásul túl hosszú a folyosó. Ha valamelyikük párja kinéz, az Isten se magyarázza ki a szándékukat.
A lépcsőn nagy zajjal közeledő gyerekek oldották meg a helyzetet. Mindketten eléjük siettek.
- Csendesebben hékás! Itt pihennek az emberek. A holtakat is felkeltitek ezzel a hangoskodással – teremtette le őket Teri – Eszter hol van? – kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy csupán a két fiú rohan felfelé.
- Ment a harmadikra az új barátjával. Ki sem akar szállni a liftből – válaszolt Zalán, miközben már dörömbölt is Kingának az ajtón.
- Jövök már – kiáltott az erkélyről, letéve a könyvet
- Teri, hol van? Keresi a kicsi – kérdezte Béla az erkélyajtóból
- Biztosan lementek a gyerekekhez. Zsolti sincs itt. De hallom, már jönnek.
Kicsit később a két férj lement brandyt venni. Most a 24 levásból hoztak, hátha jobb, mint a 12-es. A sör vásárlása körülményes volt. Itt az üdülőtelepen bárhol vehetnek csapoltat, de üveges nincs. Máshol se nagyon. Tegnap sikerült egy étterem előtt utcai árustól venni Dobricsban. Akkor a csapolttal nem is próbálkoztak, mert nem voltak hajlandóak kiállni a hosszú sort a tűző napon. Ezzel az asztali árussal szerencséjük volt. A címkére ugyan 60 sztotinka volt írva, de tehetős külföldi turistáknak az 1 leva is kedvező ár. Vettek hozzá táskát is, amiben elcipelték a kocsihoz. Na, ez a sör csütörtök este mind elfogyott. A brandy is, amiről megállapították, hogy nem érte meg az árát, hiszen semmivel nem jobb, mint az olcsóbb.
Béla semmivel nem lett felszabadultabb mint korábban, csupán részegebb. Zsoltinak magasra kellett építeni a párnáját, hogy szinte ülve alhasson, mert egyébként szédült. Attól pedig nagyon rettegett, hogy hánynia kelljen. Tapasztalatból tudja, hogy akkor a következő napját nehezen éli túl.
- Volt valami az este? – súgta oda Terinek, amikor más nem hallhatta.
- És neked?
- Én egy kicsit berúgtam.
- Na, hát ő is. Nem hagyott békén. Inkább szétraktam neki, csak ne zajongjon, mert még a szomszéd szobában is felkelti a gyerekeket. Gondoltam kibírom, ahogy máskor is. Aztán elaludt közben. Úgy kellett lelökni.
- Ahogy máskor is? Nem értelek.
- Hagyjuk!
Hagyták. Hanyagolták a témát a továbbiakban. Azért az meglepte Zsoltot, hogy ez az asszony ilyen nyíltan beszél vele intim dolgokról. A saját feleségével nem szokták kitárgyalni. Nagyon örül neki, hogy mostanában milyen jól összehangolódtak, de beszélni nem szoktak róla. Talán kérdezni kellene? Na, majd este.
Aztán este mégse beszélgettek. Mindkettőjüknek a szombat reggeli induláson járt már az esze. Lezavartak egy gyors menetet, aztán alvás. Kinga négykézláb pucsított. Úgy ahogy eddig nem szerette. Talán ezzel is siettetni akarta a végkifejletet. Bizonyára ez lehetett az oka, hiszen egyszer se mondta, hogy „ne siess!” Zsolt szeretett volna villanyt gyújtani, hogy láthassa maga előtt azt a gyönyörűséget, amivel nem tudott betelni. Különösen a háromsarkas fehér folt tetszett neki, amitől olyan látvány volt, mintha rajta maradt volna a bugyi. Az asszony ragaszkodott a sötétséghez. Na mindegy, úgy is jó.
Aztán nehezen jött álom a szemére. Fantáziált, hogy milyen lett volna Terivel…vagy inkább egyszerre mindkét asszonnyal. Szegény Béla. Aztán belegondolt, hogy mi lenne, ha Béla és Kinga? Na, azt ő nem élné túl. Még hogy más döngesse az ő asszonyát? Nem gondolná Béláról, hogy valami nagyszerű szertő lenne, hiszen Teri is utalt rá. De ha maga nem is látta, nagy eséllyel méretesebb férfiassága az övénél. Talán őt már kevesellné a későbbiek során. Hülyeség! Nem lennének későbbiek. Mindennek a realitása nulla. Inkább aludjunk, mert holnap meg sem állunk Vidinig.
