Úgy az igazi. 
Amikor még együtt volt a család, este kovászolás, reggel gyúrás, dagasztás, pihentetés, gyúrás, és így tovább. Olyan kenyereket sütöttünk, hogy ihaj. Az egész család a sütő előtt guggolt, és lestük, ahogy a kenyérke emelkedik, színesedik.
Azt az illatot soha nem felejtem el.
Mikor kész lett, fatálcára tettük, vízzel átsimítottuk, konyharuhával letakartuk, és hagytuk hűlni.
Mikor kézmelegre hűlt, keresztet rajzolt késsel az aljára az, aki megszegte, és levágta a domót, magyarul serclit, még magyarabbul a kenyérke végét. Négy felé osztotta, mi pedig kéjelegve élveztük a saját sütésű kenyérke illatát, ízét.
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)
