Hirdetés

2024. május 25., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) UnA


UnA
Korrektor

"Ő nem követi ezt a felületet, úgyhogy itt lehet konspirálni."

És hol marad az egészséges paranoia? :D

(#2) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Ezért nincs kép...

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#3) Szoszo94


Szoszo94
őstag

Az egyszer biztos, hogy jó Simsont találni elég nehéz feladat, illetve nem olcsó mulatság.

Jópár éve már, hogy megvettem a második Simsonom, amit akkor 70-ért kaptam meg. Mondanom sem kell, azon kívül, hogy ment, semmi sem volt rajta rendben, az öt idom hat színben pompázott, tele volt kókánnyal, B-s létére kiherélt elektronikával, és még sorolhatnám.

Lefényeztem, rendberaktam kívülről, aztán a motort is teljesen darabokra szedtem(egy virágcserépben pihentek a fogaskerekek a váltóból - akkor kicsit paráztam, hogy ezt már nem rakom többet össze :D ) és felújítottam belül is. Itt már ráköltöttem a vételi árát újra, innentől inkább nem is számoltam már :DDD

Azután belement az új hengerbe egy 250km-es túra egy hosszú délután alatt, majd rá egy hétre Győrből leugrottam vele Mélykútra, két nap múlva pedig vissza. Nagyjából 500km.
Ha becsülettel össze van rakva egy ilyen gép, a világból kimegy :K

Most még hátravan az optikai tuning, meg marni akarok két felömlőt még a hengerbe. Nagyjából minden megérkezett már, akksihoz saját töltőáramkört készítettem, a gyújtáskapcsolót várom csak és vezetékelem újra az egészet. Egyedi lesz, az biztos :)

[ Szerkesztve ]

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#4) Szoszo94


Szoszo94
őstag

Egyébként hasonló cipőben járok, én most akarom megtanítani motorozni a párom - jogsi még nincs neki se motorra, se autóra, de az lesz a következő lépés :K

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#5) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Szerencsém van ezzel az S50-el, legalábbis meg merem magamnak előlegezni. Tibor mester szeméthalom állapotban szerezhette, aztán maga festette le a fontos részeket, újította fel teljes egészében. Annyi kitétele volt csupán, hogy hadd menjen vele párszáz kilométert összerakás után, mielőtt átadja, hogy kiderüljön bármi szerelési/alkatrész probléma mielőtt meglepi lesz a motorból. És körülbelül úgy állok majd költségekkel, ahogy te mondtad, csak nem megy bele munkám, időm és idegem: én már csak a szép és jó végeredményt fogom látni - amiért Tibor kezeskedik.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#6) Szoszo94 válasza TheLázs (#5) üzenetére


Szoszo94
őstag

Nekem van egy olyan ferde hajlamom, hogy szeretem magam megjavítani a dolgokat - legyen az egy kapálógáp, vagy egy csaptelep. Nagy öröm volt, mikor a felújítás után elvittem egy hosszabb útra és nem esett szét alattam, minden tökéletesen működött. Ráadásul így a saját szájízem szerint csinálhattam meg, tudom, hogy biztosan minden porcikája cserélve lett, megbízható motor lett belőle. A szerelés öröme pedig felbecsülhetetlen számomra :)

Pár hét múlva felkerülnek az új kapcsolók, akksi, indexek, vezetékelés, teljesen ledesítve lesz az egész - már alig várom. Mindjárt rendbe szedem magam, aztán lövök egy képet a mostani, koszos állapotáról. Lemosni még nem volt időm elmenni :D Addig itt egy instás kép, pont a Győr-Mélykút út közben, Dunaföldvárról :)

[ Szerkesztve ]

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#7) Szoszo94 válasza Szoszo94 (#6) üzenetére


Szoszo94
őstag


Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#8) Eastman


Eastman
őstag

Értesz a nőkhöz, és ezt komolyan gondolom.

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#9) TheLázs válasza Szoszo94 (#6) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Szoszo94

Egész jól néz ki a gép, persze kicsit kopottas-koszos, de ezt Te is említetted.

Én próbáltam dolgokat magam megszerelni. A bicajom én szereltem minden kivétel nélkül, hiszen logikus, egyszerű műveletek - ha nem csúcsbicajod van a modern érából. Ugyanakkor ehhez évek kellettek, sok olyan dolgot megcsináltam és meg tudnék csinálni a motoron, ami egyszerű, magától értetődik. Amikor az erőforrásba néznék bele, akkor elgondolkoztam: ez egy rendszer, amihez nekem nincsenek célszerszámaim, a karburátorhoz fúvókasorom (az eredeti tervben nagyobb henger szerepelt), stb., és még a tapasztalatoknak is híján vagyok, amivel több kárt tudnék okozni, mint hasznot.

Tiborral tartunk most ott, hogy kijelentettem neki, hogy nagyon kiváncsi vagyok a szerelési műveletekre, amire ő felajálotta, hogy lehetek jelen blokkhúzásnál és összerakásnál, ha kedvem tartja. Na, ha öt ilyent látnék, a hatodikban pedig már ő mondaná, hogy mit csináljak és hogyan, akkor a hetediket talán csak egy kicsit rontanám el. A motoromról nem sajnáltam a pénzt és az időt, ezért inkább szakemberre bíztam, mint kiderült, első esetben ez egy hatalmas bukta volt.

Eastman

Mélyen megtisztelő. Remélem így is van :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#10) ricsi99


ricsi99
addikt

Szerintem cirka 20 éves Simo-t csak az vegyen aki nem lusta hazatolni vagy, árokparton lazán megejt egy komplett /hengercsere /gyujtácscsere /csapágyzást. Ezt mint szerelő irom neked. Kép alapján ez is az a kategória. Vegyél egy japán kis robogót. Arra felülsz és hajtod ,full igénytelen, etesd szinetikus olajjjal és sose lessz vele bajod.

[ Szerkesztve ]

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen...

(#11) Szoszo94 válasza ricsi99 (#10) üzenetére


Szoszo94
őstag

Ha ezt nekem címezted, akkor köszönöm, de kihagyom. Míg rendberaktam a Simsont, robogóztam, soha többet. Rázassa szét a seggét azokkal a kis kerekekkel, aki saját maga ellensége. Kényelmetlen, ha valami baja van azt nem szereled meg az út szélén, ráadásul mégcsak motor kinézete sincs.

Egyébként ha elolvastad, amit írtam, akkor észre kellett volna venned, hogy napok alatt pakolok bele többszáz km-eket és köszöni szépen, semmi baja. Hengercsere? Gyújtáscsere? Csapágyazás? Ezeket az árok szélén? Milyen szerelő vagy, ha szabad tudni? Simsonod volt egyébként, olyan, amit nem hajtottak szét a határon? Nekem nem úgy tűnik :N

Egyébként harminc évesek, ha az S51 átlagéletkorát nézzük.

[ Szerkesztve ]

Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

(#12) TheLázs


TheLázs
csendes tag

(*Grabs popcorn*)

Ez érdekes. Én mindenkitől azt hallom, hogy annak idején a simsonok sokkal megbízhatóbbak voltak minden más motornál. Ha ezeket a szerencsétleneket nem hagyjuk teljesen rommá kopni, és szakszerűen, jó alkatrészekből felújítjuk, miért lenne megbízhatatlan?

Persze erre rácáfol az, hogy a világ pénzét elszórtam már a motoromra, és most is ott tartok, hogy valami baja van. Persze, sokat tanultam azóta a hibákból, már csak jobb lesz.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#13) 8th válasza ricsi99 (#10) üzenetére


8th
addikt

Mennyire egyetértek csak nem akartam én beírni ezt. Van akinek a motorozás élménye a szabadság helyett a szerelgetést jelenti. A többségnek nem. Értem én, hogy retró meg nosztalgia meg minden de viccesnek találom amikor valaki lő magának egy épkézlábnak kinéző szimót 50-ért hazaviszi szétkapja és szembesül vele, hogy egy tákolt vödör csavart vett arany áron. Mire az ember fia alátétre szed majd lelkiismeretesen időt pénzt és munkát nem sajnálva patika állapotba hoz egy ilyen félholt simsont örülhet ha 150e forint alatt megáll a mutatvány. És az akkor is csak egy lomha simson marad problémás alkatrészellátással 150-ért. Mondhat bárki bármit, annyiból már motort is kapni.

"Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."

(#14) 8th válasza TheLázs (#12) üzenetére


8th
addikt

Mert annak idején még megoldott volt a gyári alkatrész utánpótlás. Azok még megfelelő minőségűek voltak. Csak azóta eltelt egy negyed évszázad.

[ Szerkesztve ]

"Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."

(#15) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Ezzel részben értek csak egyet.

Az elektronikus alkatrészek felhozatala kritikán aluli, ami a tekercselés minőségét illeti. Persze ez is csak a távolkeletire igaz, meg lehet venni a német, cseh tekercseket, és most egy magyar vállalkozás is elkezdett jobb minőségű tekercseket készíteni. Persze meg lehet nézni, hogy mennyibe kerülnek az eu-s gyártmányú tekercsek, de ha egyszer megbízhatóbb... :U Arról nem is beszélve, hogy a tekercs megy legkevésbé tönkre, persze leszámítva a tirisztoros jeladók tekercseit, és a gyújtótekercset a mágnesgyújtások esetén (amik egyből nagyfeszültséget állítottak elő).

Az első, 50-es évekbeli pannónia blokkok csúcsteljesítménye 10-16 lóerő volt, 250 cc űrtartalomból. A simson ezzel szemben ötödakkora űrtartalomból 3,5 lóerőt présel ki gyárilag,arról nem is beszélve, hogy a 70 köbcentiméteres variánsok jóval erősebbek is voltak. A pannónia esetén ez 40-64 lóerős literteljesítmény, a simsonnál ugyanez az érték 70 lóerő/liter. Azt is vegyük számításba, hogy a pannóniák esetén láttam olyan könyvet, ami konkrétan leírta, hogyan önts dugattyút a hátsó kertben, amit beépíthetsz a motorba.

Nem változott szerintem annyit a világ: milyen spéci alkatrészeknek van most híja? Nem a működés szempontjából kritikus dolgoknak. Karbit még találni, de a taiwani sem olyan rossz, villanyból vagy gyári rendszer foltozgatása szintén megtalálható gyári alkatrészekkel (két hete még 4 klt. S51 gyújtásom és 6 klt. s50 gyújtásom is volt), vagy megvenni a cseh/német vagy Vape elemeket.

Mechanika? Lassan ott tartunk, hogy egy-egy kritikus alkatrészt leszámítva (vonóéktengely a tuning 5-ös váltóhoz) henger van, dugó van, csapágyak mindig lesznek, és iparosok is, akik az adott anyagból a megfelelő alkatrészt ha kell, legyártják.

Szerintem a szerelési minőség az, ami betesz egy motornak, és a gondoskodás hiánya. Hogy egy 40+ éves motor esetén nem szabad elvárni a tökéletes működést, ez így igaz. De azért nem, mert ha megcsinálja valaki a blokkot, de nem jó a karburátor, akkor nem fog jól sikerülni a bejáratás. Az egész rendszert alkot, aminek minden eleme a megszivatásodra törekszik. Tisztességesen meg kell csinálni, nem sajnálni a jó alkatrészt és a türelmet, időt. Na, meg nem kell nekiállni a meggyfa tövében generálozni, mert az olyan is lesz.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#16) ricsi99


ricsi99
addikt

Szoszo nem neked irtam a megjegyzést, de reagálok rá. 43 éves vagyok és Mezögazdasági Gépszerelönek tanultam (Ez kb mindazokat a gépeket takarja ami kint a földeken mozog... a meze ekétöl kezdve az aratügépekig) 15 évesen lett meg az elsö simom aztán kb 30 éves koromoig Simson fan voltam. Annó a haverokank is ez volt. Jó darabig csak szorakozás volt, de aztán mindenes lett, mivel autót sose szerettem volna. Ezen felül még Postáskodtam is Simoval szal szerintem 100000 e kilométer felett vagyok már böven... 20 év alatt kb 4-6 Simot fogyasztottam el.
Mindenek ugye ott a baja hogy szlpen megcsinálja az ember ,de ha egyszer kétszer megküldöd (elalszol munka elött ,vagy sihetsz haza ,vagy tökmindegy ,de ha padlón jársz vele akkor vége. Ezen felól ugye ,kiprobál mindent az ember hogy legalább 70-80 at vigye hogy ne tolják le az utról. Na innéttöl kezdbe ,mindig valamit csinálni kell mert valami tuti nem birja, ha meg megerösitesz valamit akkor a következö alkatrész esik szét.
Ha meg arra használod hogy hétvégente kiviszed a karázsbol és az utcán fordulsz 1-et arra tökéletes ,de ha 20-40 kilométerre a lakásodtol megáll akkor azt ott meg kell varázsolni vagy tolhtod 2-3 kilométeren keresztül.
Pl meghal a gyertya a nagy hömérséglet változás miatt, vagy szétráz valamit az elektránikában a vibrráció ,vagy valami... Ezeket 40-es utazóra tervezték , ezen felül vagy vársz mindig heteket amig németből megjön mregdrágán a cucc vagy ,megveszed a selejt utángyártottat aztán mehet az ima hogy legalább 80% legyen a cucc.
Ezen felül állandó benzin/olaj /égett szaga van. engem ez nem zavar de a barátnöimet igen, aztán amikor megvettem a kis Suzuki mat ez mind eltünt. Reggel kitoltam a garázsbol ,őniditoval be aztán irány melo ,miegyébb ,+barátnöm is jobban felszált rá ,mert azért a teleszkopozás ,menetstabilitás terén is tök más feeling.

Cikkironak meg annyit ,hogy ezeket még ugy tervezték ,hogy bárhol bármikor pár szerszámmal szétkaphatod/ megcsinálhatod. A kis robogók azoka mikhez hely /tér kell mert lépésekben kell szétbontani ha valamihez hozzá akarsz férni ,simo elektronika meg a megszakitós az igazi, kivéve ha totozni akarsz mindig hogy a tilosztor ment e el vagy más ha éppen nem indul a moci.

[ Szerkesztve ]

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen...

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.