A peronra lépve, ahol több embertársa kavargott áttekinthetetlen összevisszaságban, arcukon mégis határozott célt tükrözve, mintha legalábbis lenne valami értelme - még ha ideiglenesen is - a létezésüknek a pályaudvar vasúti szerelvények által szabdalt univerzumában, egyben ízelítőt adva a végtelennek tűnő, s időtlenséget sugallóan nagy terekhez szokott érzékeinek a nagyváros a benne lakókat a rájuk szabott idő rövidségére állandóan figyelmeztető, örökösen megújuló lüktetéséből, mint ahányat a faluja egyetlen utcáján valaha is egyszerre láthatott, nem tudta eldönteni, hogy a belsejében szárba szökkenő ismeretlen feszültség forrása vajon a most kezdődő új élete miatt érzett aggodalma, vagy inkább az efelett érzett öröme okán diktál a szíve eleddig ismeretlen taktusokat az érfalakat hangszerként használó vérének, az óvatos optimizmus himnuszát dalolva lelkesedésre hajlamos, mégis csalódástól tartó, nyugtalan lelkének...

"Egy fel nem használt Phenom II matrica olyan mint egy nap ami sosem kelt fel, egy múló szerelemről szóló dal amit sosem énekeltek, egy harcos szív amely sosem dobbanhatott..!" by Habugi