"Nyomasztó? Van olyan is, aki öngyilkos lett, mert nem talált választ önmagának feltett kérdéseire." - Azért nem olyan nyomasztó egyenlőre, hogy öngyilkos legyek, és remélem soha nem is lesz annyira kínzó.

"Azért nem pusztán negatívum az, amit most átélsz. Dolgozik az agyad, keresed a követendő utat." - Ezt már más is mondta. Egy barátommal beszélgettem el erről, miután ő is elolvasta ezt az írást, és ő is ezt mondta, csak más megfogalmazásban.

"Jobb lenne üveges szemmel unatkozva bámulni a plafont? Jobb lenne, ha gondolataid sem lennének?" - sokat gondolkodtam azon, hogy miért is lenne jó az, hogy a gondolataim mezejét járom folyton folyvást. Ha viszi valamire az ember, akkor a gondolatokat ki tudja használni, hiszen azok révén nagyszabású terveket tud kitalálni, és mivel már vitte valamire, így meg is valósíthatja azokat. Amíg viszont csak vegetál az ember, addig akár kín is lehet, hiszen még ha kitalálok is valamit, azt egyből el is hessegethetem, hiszen sehol sem vagyok ahhoz, hogy meg tudjam valósítani. Amíg nem találom meg az utat, amin elindulhatnék, addig a gondolatok egy része akár teher is lehet. Mindettől függetlenül azt mondom, hogy nem örülnék neki, ha nem lennének, hiszen ettől ember az ember, valamint még fiatal vagyok ahhoz, hogy végleg lezárhassam a gondolatok szerepét az életemben, hiszen ki tudja mit hoz a jövő.

"Figyelj. Ülj le otthon kedvenc fotelodba, székedre. Húnyd le a szemed, lazulj, próbáld meg kiüríteni az agyadat. Fekete vásznat láss, amelyre élénk szinnel írd fel kérdésed, de egyszerre csak egyet. Talán azonnal, vagy rövid időn belül megjön a válasz, azonban nagyobb az esélye annak, hogy nem történik semmi. Ne erőltesd. Éld tovább napjaid, majd beugrik az a fránya válasz." - próbáltam, de sajnos sikertelenül. Azt is csináltam, hogy az elmémben üvöltöttem a kérdéseket, mintha faggatnék valakit, hogy "márpedig mond meg!", de úgy sem sikerült. Úgyhogy ahogy írtad is, most élem a napjaimat, de közben folyton ott lebeg előttem a kérdés, hogy "merre?"

"Ne mindent egyszerre. Rendszerezd fontossági sorrendben. Írd le szépen a tíz legfontosabbat. Vedd elő egy hét múlva a papírt. Tényleg mind fontos? Tényleg ilyen sorrendben? Meg fogsz lepődni." - lehetséges hogy kipróbálom, de félek, hogy majd ha tisztázódik bennem az, hogy mely kérdések nem fontosak a számomra, akkor nem is marad már mit megválaszolni, vagy legalábbis olyan marad, ami megválaszolhatatlan.

"Igaz, hogy a parázs lehül, de ne feledd, hogy hatással van a vízre. Végül azonos hőfokúak lesznek, miközben mindkettő tulajdonsága változik." - ez teljesen igaz, azonban a víz jelen esetben egy óceán, a parázs viszont egy aprócska pötty, így csupán a közvetlen környezetére lehet hatással. Félre ne érts. Nem akarom az egész világot átszabni, eszemben sincs, hiszen ki vagy én, hogy megmondjam azt, hogy milyen legyen a világ? Viszont amitől félek az az, hogy elvesznek belőlem olyan tulajdonságok, el kell őket hagynom, amelyek jelenleg fontosak számomra. szerk: Vagy nem is igazán tulajdonságok elvesztéséről van szó, de mindeddig furcsán tekintettem a világra, illetve időnként megborzongtam a gondolattól, hogy nekem is rész kell vennem benne, s ezzel átvennem a dinamikáját. Most viszont nincs más választásom, mint ahogy senkinek sincsen, és ezért keresem azt az utat, amellyel a leginkább ki tudnék békülni.

[ Szerkesztve ]

Üdv. H