De sajnos a mai világban van különbség pár ezres és pár száz ezres között.
Én sajnos nem tehetem meg, hogy annyi pénzről egy vállrándítással lemondjak.
Jól mondja kolléga, adott esetben egy konyhabútor ára, vagy akár egy kazáné.
Nyilván én sem kezdeném azzal, hogy márpedig én eladom drágábbért, ha fejre állsz is, miért nem adtál foglalót, de egy kérdést megér, és ha belemegy, akkor miért ne? Ha mindenképpen ragaszkodik a lakáshoz, merthogy előbb egyeztünk meg, én sem lennék köcsög, valószínűleg eladnám neki a megbeszélt áron. Nem várnám el, hogy rálicitáljon. De ha nem sürgős neki a költözés, vagy csak simán felújítani akarja, majd eladni, vagy kiadni albérletnek, vagy van másik lakás jelöltje is, akkor nem érzem magam rosszul én sem miatta.
Ez üzlet, nem kevés pénzért, mindenki szeretne minél jobban kijönni a tranzakcióból. A vevők szőrszálat hasogatnak, hogy olcsóbbért kapják a kecót. Van, amelyik a korrektség határán belül, van, amelyik nem. Ahogy a vevők között is vannak korrekten alkudozók, úgy az eladók között is. A vevők a legnagyobb fillérb@szók, sok eszköz van a kezükben, szemben az eladóval, aki max annyit tehet, hogy drágábban hirdeti. Már eleve az a "hagyomány", hogy minden kiírt árat alkuképesnek hisznek, és eleve 2-300-zal kevesebbet akarnak fizetni, még mielőtt egyetlen indokot is mondanának, vagy egyáltalán látták volna a lakást. Az is korrekt nem?
Én elhiszem a jelen eladóról, hogy a sok paraszt vevő után kicsit úgy volt vele, hogy ha ti úgy, akkor én is. Más kérdés, hogy ez jó-e a piacnak, vagy sem, de sajna ez van.

"Csak egy olyan töltött édesség van, ami megoldja az élet problémáit, és az az Oreo." /Sheldon Cooper/