Még mindig nem tökéletes a válasz.
A mikrobarázdás lemezeket eredetileg dinamikus vagy mágneses fejjel játszották le, mindkettő ún. sebességérzékeny eszköz, azaz a leadott feszültség a tű mozgásának sebességével arányos. Ez viszont a barázda amplitudója és a frekvencia szorzatától függ.
A mély hangokat felvételkor valóban azért csillapítják, mert ha megtartanák az eredeti feszültséget, akkor a kis frekvencia miatt akkor lenne a barázda amplitudója, hogy átszakadna a fala. Vagy túl nagy előtolást kellene alkalmazni (nagy távolság a barázdák között) és akkor csak pár perc férne egy lemezoldalra.
A magas hangokat viszont NEM azért erősítik fel, mert a vinyl (és nem bakelit) rosszul vinné át a magas frekvenciákat, hanem a zaj, pontosabban a jel/zaj viszony miatt. Lineáris karakterisztika esetén (kiemelés nélkül) a nagy frekvencia miatt igen kicsi amplitúdóra lenne szükség a kívánt jelszint eléréséhez, és ez az amplitudó közel esne a felület egyenetlenségeinek nagyságához. Vagyis romlana a jel/zaj viszony. A kiemeléssel távolítják egymástól a zaj és a hasznos jel nagyságát. Ennek persze megvan a maga korlátja, mert a barázda közel sem lehet merőleges az érintőre, hiszen ekkor kiugrik a tű a barázdából.
A mintázat mélysége versus szélessége itt nem játszik, mert a mikrobarázdás sztereó lemeznél a vízszintes és a függőleges irány 50-50%-ban tartalmazza a jobb és a bal csatornát. Vagyis ha csak az egyik csatornában van jel, akkor is mindkét irányban (vízsz. és függ.) mozog a tű.
A szakember olyan barbár, akinek tudatlansága nem terjed ki mindenre. (Stanislaw Lem: Az Úr hangja)
