Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
szentkuti11
addikt
A most következő pár sor természetesen csak az én véleményem, amit nem kell sem osztani, de még elfogadni sem, csupán ideális felületet látok itt a leírására.
Azt nem értem, hogy minek ezeket a felvonulásokat megrendezni. Úgy gondolom, hogy a homofóbok alá úgy adjátok a lovat, ahogy kell. Ezek az emberek kvázi erre várnak, hogy mikor lesz már melegparádé, mikor lehet menni tojással. Ugyanakkor nem csak ők ellenzik ezeket a felvonulásokat, hanem olyan liberális és elfogadó emberek is, mint például a szüleim, akik ma a városban sétálgatva lépten-nyomon kirúzsozott miniruhás ,,férfiakra" és egyéb érdekes lényekre akadtak a belvárosban (nem a felvonulás területén vagy annak közvetlen közelében), már-már közszeméremsértésig fajuló módon. Lehet azzal jönni, hogy Amsterdam-ban és sok európai országban mekkora sikerük van ezeknek a felvonulásoknak, de be kell ismernünk, hogy mi még nem vagyunk ennyire nyugat, és nem is gondolom, hogy így kell nyugatra tolódnunk. Az emberek 90%-át nem érdekli, hogy mit csinál a másik ember a hálószobában, legyen az hetero, meleg, leszbikus, biszexuális, zoofil, akármi. Viszont kérdem én, jogos-e a felháborodás, amikor valaki az arcomba tolja, hogy igenis ő márpedig a saját neméhez vonzódik, büszke rá, és évente képes miatta lezáratni a fél belvárost.
Szerk: A 8th által mutatott képeket ha most kommentálnám, akkor rövid úton kibannolnának erről a fórumról...
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- PlayStation 5
- iPhone-t használók OFF topikja
- Asszociációs játék. :)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Samsung Galaxy S24+ - a személyi asszisztens
- Apple iPhone 16 - ígéretek földje
- eFootball
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- További aktív témák...
- Asus vivobook 17 laptop 17" kijelző intel core i7 1065g7 + laptop táska + laptop hűtőpad
- Apple Watch SE2 44mm GPS midnight, gyönyörű BONTATLAN gyári szíj! Akkumlátor 93%!
- Apple Watch SE2 44mm GPS midnight sport loop 1 hónapos! 2025 augusztus 23-ig Apple garancia!
- Samsung Galaxy S24+Ajándék SmartTag2 fehér 128gb
- Apple Watch SERIES 8 45mm silver GPS akkumlátor 92%!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen