Majd igyekszem.

Az a helyzet, hogy én úgy írok, hogy egy másodpercre sem állok meg gondolkodni. Cikket is. Beszéltem már rengeteg emberrel erről, a népek nagy része úgy működik, hogy ha tudja, hogy amit ír, az public, akkor megrágja, átolvassa, megköpködi. Én sosem. Sőt, általában sorokkal előrébb járok gondolatban, hiába gépelek gyorsan.

Ha blogot írok, akkor az tényleg csont ugyanaz, mintha beszélnék. S mivel nem szoktam fukarkodni néha az erős kifejezésekkel, ezért ez benne marad.

Voltam értékesítési tréner több mint 3 évig. Az volt a feladatom, hogy kiképezzem a cég értékesítőit, jellemzően a nulláról. Ott álltam kint 20 ember előtt, s azt gondoltam, hogy tegyük a tréninget (amit alapvetően mindenki utálni szokott) lazává, kötetlenné, szórakoztatóvá. Úgy tartottam oktatást, mintha egy pubban iszogatnánk és én sztoriznék. Bejött. Működött. Az emberek zöme szerette. Megköszönték a végén személyesen is, meg hát mindig kellett kitölteniük anonim értékeléseket és nagyon ritkán volt negatív. Ha valaki azt mondta, hogy "bocs, én ezt nem értem", akkor az volt a válasz, hogy figyelj, elmondom máshogyan, és rá fogsz jönni, hogy ez picsafüst. És nevetett, és tudtam, hogy ezek után tényleg meg akarja érteni. Szerettem azt a munkát és gyűlöltem azt a céget. Ezért (is) lett vége.

De ez a 3,5 év bőven elég volt ahhoz, hogy legyen élőben és írásban is egy remélhetőleg egyedi stílusom. És annak bizony része, hogy eleresztek egy-két cifrát. Mi sem vagyunk gépek. A Samsung S5050 cikk után jött pár hozzászólás, hogy ez most kiemelkedően vicces lett. És tudod, hogy miért? Mert este 11-kor Zita kitöltötte a maradék Vincze merlot-t (évjárat: 2002), és ott állt mögöttem, és nézte, ahogy írom. Ha azt mondom, hogy ez nagyon jó volt, akkor úgy érzem, hogy nem fejeztem ki magam elég plasztikusan. Mert igazából kicseszett kurvajó volt.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u