Ez nem a piaci részesedésről szól, hanem a szabványokról.

Az USA és az EU más szabványosítási eljárásokat követ.

Az USA-ban jellemzően lereagálják a piacot, azaz előbb a versenytársak megoldásai között elindul egy hosszas és kínkeserves kiszorítósdi, majd ha az egyik nyer, akkor idővel hivatalosan is szabvánnyá minősítik.
Az EU-ban inkább előbb összeállnak, megalkotnak egy szabványt és azt használja mindenki.

Mindegyik rendszernek megvan az előnye és a hátránya: az USA módszernek, hogy a gyakorlatban bizonyítania kell a megoldásnak, mielőtt szabvánnyá válik, de a cégek piaci stratégiáján múlik, hogy miből lesz szabvány és így nem feltétlenül a legjobb megoldás nyer.
Az EU módszernek meg általában az a baja, hogy túlbürokratizált és sokszor csak későn derül ki, hogy a szabványként elfogadott megoldás a gyakorlatban működésképtelen vagy egyszerűen csak van nála jobb és úgyis mindenki azt használja.

Ahol a két rendszer most egymásnak feszül, az a big tech cégek gyakorlata: egymással szándékoltan inkompatibilis megoldások versenyeznek komplett ökoszisztémákban, így piaci alapon gyakorlatilag ellehetetlenítik a szabvány alkotást (azaz az USA módszert) és abban sem érdekeltek, hogy közös nevezőre jussanak (EU módszer).
Erre mondja azt az EU, hogy piackorlátozó gyakorlat, mert ha valaki nem húz fel egy komplett új ökoszisztémát a saját szabványrendszerével, akkor labdába se rúghat a nagy cégek mellett, innentől viszont a nagy cégek piaci erőfölénye konzerválódik függetlenül a termékeik versenyképességétől.