Olyasmik okoztak problémát, hogy pl. az önkormányzat beiskolázási segélyt állapított meg a hátrányos helyzetű tanulóknak. De ezt vásárlási utalványban folyósította - a tanárnak, neki kellett a gyerekkel és szülővel elmenni megvenni ami kell. Hogy mi kell az adott gyereknek, azt a szaktanárok egymástól kérdezgették körbe (rajzlap, ceruza, ilyenek). Megalázó, tanárnak, szülőnek egyaránt.
De ki a jó szakember? Aki megfelelően elsajátítja a szakmát, képezi magát. Nem kétlem, hogy ebből is sok van, csak a társadalmi minta mást sugall. Minap egy összejövetelen volt alkalmam beszélgetni 9 év körüli gyerekkel, azt mondja, őt semmi nem érdekli, és hogy bűnöző lesz. Erre azt mondtam neki, hogy ha profi bűnöző akar lenni, rengeteget kell tanulnia, különben esélye sincs
Komolyan meglepődött.
Úgy vélem, a játékokkal kapcsolatba hozott agresszivitás nem azok jellege miatt van, hanem (általában) csapnivaló minőségük okán.
