Nem történt semmi. Vagyis a barátom nem szólt semmit arról, hogy olvasta volna az írásaimat. Azért azt gyanítom, hogy beleolvasott, amíg én nem voltam itthon, mert most, amikor bekapcsoltam a gépemet, láttam, hogy valaki megnyitotta a PH-t, és hát láthatta, hogy mi volt az utolsó hozzászólásom. Szóval én azt remélem, hogy elolvasta, és talán egy picit egyetértett a leírtakkal. Na jó, ennyire nem vágyom sokra, elég annyi, hogy belátta, hogy én szeretem, és együtt akarok vele maradni, csak talán egy picit változni kellene neki (és talán nekem is). Ezt remélem, de lehet, sőt, őt ismerve, mármint tudva azt, hogy mennyire nem szereti a lelki nyavalyákat, sokkal valószínűbb, hogy megnézte, mi az, és nem akarta elolvasni. De persze nem tudom. Csak azt tudom, hogy tegnap este későn jöttem haza, mert tegnap volt a búcsúest. A gyerkők ugyanis mennek haza, és én egy kicsit buliztam velük. De tényleg csak egy kicsit. Szóval hazajöttem, és a barátom az ágyon feküdt, de nem úgy, ahogy az előző napokban, vagyis mint egy kuka, hanem újra tök jó fej volt, és én most még jobban szeretem.
A barátnőmmel is tisztáztam a helyzetet, szóval, úgy látszik, megoldódtak a problémák. Persze nem úgy, ahogy azt én szerettem volna, vagyis nem úgy, hogy végre egyszer sikerült mindent megbeszélnünk, és együtt kiötlenünk a megoldást, de már annyira rossz volt a viszonyunk, hogy én ennek is legalább annyira örülök. Talán egyszer majd annak is eljön az ideje, de a legjobb persze az lenne, ha soha többet nem kerülne sor közöttünk ilyen szörnyűségekre.
Ma délelőtt a volt szobatársammal találkoztam, ami tök jó volt, csak az a baj, hogy a korábbi barátnőjével viszont nagyon megromlott a viszonyuk, és én mind a két lányt kedvelem, és rossz, amikor mindig csak azt hallom, hogy mindketten rosszakat gondolnak a másikról. Én igyekeztem és igyekszem köztük oldani a feszültséget, de ez nem sokat segít. Ezaz ellentét közöttük már felodhatatlan. Nem is csoda, hiszen annyira mások, de azért rossz látni.
A gyerkők most már mind úton vannak, látszott rajtuk, hogy ha lehetne, még maradnának. Én is örülnék neki, de ennyi volt, most újra vissza kell szoknom a hétköznapokhoz, és a gyerkőkkel együtt én is várom a következő nyarat.

Mindig ez van!