Tegnap este voltam a Concerto Budapest hangversenyén.
A szünet előtt a Kamaraszimfónia ősbemutatója (Zombola Péter szerzeménye) igen csak felejthető volt. Mindez ne ma zenekar hibájából, megtettek amit tudtak. De egy dallam nélküli, változatosságtól mentes, lassú, mezzoforte hangerőt is csak ritkán elérő (de leggyakrabban piccolo, piccolissimo), legnagyobbrészt zenekari unisonot felvonultató darabból em sokat lehet kihozni jó zenekarral sem. De kövezzetek meg, hogy nem értek a kortárs zenéhez.
Prokofjev - D-dúr hegedűversenye (op. 19.) már korrekt volt, szépen játszották, és a szólista is kitett magáért. Személy szerint nem vagyok oda Prokofjev zenei világáért, de más probléma nem volt vele.
A szünet után viszont belecsaptak a lecsóba: SOSZTAKOVICS: X. (e-moll) szimfónia op. 93.
Rettenetesen jól szólt, a fúvósok is kitettek magukért, már-már fulladásközeli állapotban. Annyira hálásan köszönte meg a közönség hosszan tartó tapssal a produkciót, hogy a ráadás nagyot ütött, a 2. tételt megismételték. Ez egyébként személyes kedvencem.
HGyu
7855.94MHz CPU-Z valid \ Pulchra tibi facies, oculorum acies, capillorum series; o quam clara species! Rosa rubicundior, lilio candidior, omnibus formosior; semper in te glorior!