Üdv!
Ki tudja miért, most éreztem, hogy itt az idelye első Logoszférás kicsapongásomnak, bár messze nem vagyok olyan jó passzban, hogy sikerülne kapásból szinvonalasra kanyarintani és alapjaiban sokkal átgondoltabbnak, de legfőbbképp vidámabb hangvételünek képzeltem el (bár különösen sohe nem terveztem). Remélem aki kicsit empatikusabb az veszi a lapot és nem ezek alapján ítél meg és én bízom benne, hogy hamarosan naposabb mood-ban csörtetek tovább itt is.
Akkor ömöljön hát, csak úgy spontán:
Enyhe kétségbeeséssel, letörtséggel vegyes érzelmek lettek úrra ma rajtam, mindez azzal a paradox élménnyel párosul, hogy elviekben végül is egy némileg sikeres napon vagyok túl. A sok félreérthetőség, a lendület hevében észrevehetetlen rengeteg apró, rejtett kiskapu és csapda, mejek megmérgezik az emberek közti kommunikáció tisztaságát, pompás táptalajt biztosítanak hozzá, hogy az ember még egy néhány perces párbeszéd lefolyása után is csak a fejét fogja az "Ó, ezt nem így kellet volna mondani", "Ezt biztos félreértették" és társai típusu önkrikitikai stílusgyakorlatok szajkózása közepette. Pedig a hiba nem bennem volt, de a félelem -bármily csekélység is legyen a gyakorlati okozat réám nézve-, vagy méginkább a belső szociális kezelőberendezésem tökéletes behéviorista önkontrollra törekvő részegységeinek megsemmisülésének veszélyének fenyegetése, kinzóan mardossa belülről önértékelésemet. Pedig nem hordoz semmi féle messzemenő morális vagy tágabb értelemben vett minőségbeli értékítéletet reám nézve, ha ezek fényében kimondom: Néha tényleg bamba tudok lenni, esetenként már-már a hülyeséggel határos módon. De ez még messze nem a "beismerés" visszavonhatatlan erejével fogalmazódik meg, mert van annyi lélekjelenlétem, hogy a jelenlegi érzelmi állapomból kívülhelyezkedve, objektíven ítéljem meg magam és a mai nap némileg túldramatizált eseményeinek helyzeteit. Fáradság, kialvatlanság, stressz, hajnalig tartó tanulás... Mindez nem jelenthet kibúvót, de csak a magam álltal támasztott besorolási mérce szerint nem, ahol ugyanis elhangzottak azon muja szavak, már szellemem sincs jelen rég, s ha akadna is olyan ki a tények ismeretének hiányában vicsorogna rám, én csupán lélekben legyintenék rá, hisz akkor nem kevésbé balga mint én.
Rendszeresség, következetesség, tespedt "tettnélküliségem" következményeinek objektív előrelátása, hol vagytok még? Ki vagy mi az ami újra elhozza nekem a szép és jó eggyüttállásának megnyugtató harmóniáját? Hol keressem a megváltásom, a világban, vagy itt legbelül?!
XY
