Siessünk szeretni az embereket, oly hamar mennek el közülünk
s csak üres cipők és néma telefonok maradnak utánuk,
meg néhány fölösleges dolog

Fej! Tor! Potroh!

Átírva

Üres lakásban

Meghallni - ilyet nem lehet tenni egy macskával.
Mert mit kezdhet egy macska
egy üres lakással.
Falramászhat.
Bútorok között dörgölözhet.
Mintha semmi nem változott volna,
mégis minden másképpen van .
Mintha nem lenne semmi arrébb tolva,
mégis minden máshol van.
És esténként már nem világít a lámpa.
Lépéseket hallani a lépcsőházból
de ezek nem azok a lépések.
A halat a tányérra rakja egy kéz,
de ez sem az kéz ami régen.

Valami itt nem saját megszokott
idejében kezdődik.
Valami itt nem úgy van
ahogy lennie kell.
Itt volt és volt valaki,
aztán eltűnt hirtelen,
és most makacsul nincs.


Az összes szekrény átkutatta.
A polcokon átal futott.
Szőnyeg alá préselte magát és ellenőrzött.
Még a papír is szétszórta
törve a tilalmat.
Mit lehet itt még tenni.
Aludni és várni.

Na majd ha visszajön.
Na majd ha megjelenik.
Majd megtudja,
hogy egy macskával ilyet nem lehet.
Majd úgy kell lépkedni felé,
mintha aki egyáltalán nem akar,
lassacskán,
nagyon sértődött talpacskákkal.

És kezdetben csak semmi ugrabugra se hang.

W Szymborska verse

Fej! Tor! Potroh!

Búcsúvers

Szalai tanárnő sokat megéllt,
percek tízezreit, ahogy pergett élete,
csöpp volt, mindig sietett
segíteni valakin,
a Szegények Támogató Alapba.
Az esőcsepek sietnek így lefelé,
virágba boruló sivatagra.

Szalai tanárnő sokat megéllt,
emlékezünk rá, ahogy
használt ruha halmok között keressük,
apró alakja eltűnik az alagsor szürkeségében,
élelmiszercsomagok, tisztítószerek között.
Onnan tudjuk, mire lehet szüksége a szegényeknek.
Tőle tudjuk milyen lehet a szükség.

És vajon hol vannak most a megsegítettek?
És hol vagyunk mi ?

2006.02.08.





[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

Búcsúvers
Búcsú Sárikától

Szalai Sára tanárnő
csöpp volt, mindig sietett
segíteni valakin,
a Szegények Támogató Alapba.
Az esőcsepek sietnek így lefelé,
ritkán virágba boruló sivatagra.

Szalai Sára tanárnő
úgy emlékezünk rá, ahogy
használt ruha halmok között keressük,
apró alakja eltűnik az alagsor szürkeségében,
élelmiszercsomagok, tisztítószerek között.

Szalai Sára tanárnőtől tudjuk
mire lehet szüksége a szegényeknek.
Tőle tudjuk milyen lehet a szükség.
Mára követője sincs, segíttetje sincs.
Csak emlékezni maradtunk, tenni helyette nem.





2006.02.18.


[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

Búcsúvers
Búcsú Sárikától

Szalai Sára tanárnő
csöpp volt, mindig sietett
segíteni valakin,
a Szegények Támogató Alapba.
Az esőcsepek sietnek így lefelé,
ritkán virágba boruló sivatagra.

Szalai Sára tanárnőt
az alagsor poros szürkeségében
a használt ruha halmok között
idézzük fel. Itt emlékezünk.
Még halljuk a hangját, látjuk ahogy
apró alakja fel - feltűnik közöttünk.

Szalai Sára tanárnő
asztalán ott maradt az utolsó segély,
kiló cukor, liszt, olaj.
Így tanultuk meg, milyen lehet a szükség.
Csak emlékezni maradtunk, tenni helyette nem.





[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

Nincs kedvem ide írni, de sehova sem irnék semmi hosszút és kimerítőt, rendületlenül vágtat a politika.

Fej! Tor! Potroh!

Istennel beszélgetve

Fej! Tor! Potroh!

Mit tanultam és mivel születtem?
Tudásból, érzésekből összeállt lelkem
alakulásához köze lehetett?

Itt volt -e mindíg körülöttem?
Biráskodásaimhoz, önítéleteimben,
Isten vezetett-e,adott - e ötletet?

Tudom, bennem él saját Istenem.
Párbeszéd helyett csak kérdezem.

Kérdéseim mint hullám terjednek tova
hordozó közeg nélkül a végtelenben.

Választ még nem kaptam soha.

A válasz benned van, magad találd meg...
ha akarom hiszem, ha akarom nem.

Rációban kétségekkel teli lelkem.

Isten ha van, csak a képzeletemben,
mint összetört tükörkép, érteni akarnám,
kompozícióban, mégsem értem.
Érted?



[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

Isten

Mit tanultam és mivel születtem?
Tudásból, érzésekből áll össze lelkem.
Itt volt -e mindig körülöttem,
Biráskodásokhoz, önítéletekben?

Párbeszéd helyett csak kérdezem.
Kérdéseim mint fényhullám terjednek tova
hordozó közeg nélkül a végtelenben.
Rációban kétségekkel teli lelkem.

Isten ha van, csak a képzeletemben,
mint összetört tükörkép, érteni akarnám,
kompozícióban, mégsem értem.
Érted?



(kicsit meghúztam, meg ebből az ''összetört képből'' ki kéne már lépni...)




[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

A világ tetején ülök.
Köröttem közel s távol, zölden és kéken
meredek spitzek.
Alant osztrák hegyi falu,
mögöttem duruzsol az acélkötél.
A hegyormokon hószigetek világítanak.

Jobbra egy hüttéből turistazaj.
Éppen sétáló nyugdíjascsoport érkezik.
Szanaszét, minden irányban utak,
utak, ösvények a világ tetején.
A megművelt természet.
Így is szép.

Tiszta rendezett érzés.
Nyugodt, szabad, elégedett vidék.
Öreguras vidámság
hivatásos barátság.
Hivatalos pontosság.
Bár néha késik a busz.




[Szerkesztve]

Fej! Tor! Potroh!

Művelt természet.

Operett világ

Fej! Tor! Potroh!

Talpam alatt apró kövek
mint szúrós lelkek csikorognak.
Talpam alatt lábnyomai a múltnak.

A tengeren halványan egy szirt
mint viszonyítási pont fehéren világít.

Hátam mögött elégedett emberek
sűrű hada a napfényben hentereg.

Inkább hátra sem nézek
megyek tovább a gátra,
óvatosan, szikláról sziklára.

A távolra nyílt tenger inkább,
és a hullámzó szabadság.

Fej! Tor! Potroh!

Öreg villamos a halál.
Vén vágányon vasrúddal a váltót állítja
a villamosvezető.
Félelem nélkül állsz a megállóban,
ahogy közelít feléd.

Fej! Tor! Potroh!

Öreg villamos a halál.
A vén vágányon előtt,
Vasrúddal a váltót állítja a villamosvezető.
Félelem nélkül,
Tudatlanul állsz a megállóban,ahogy
közelít feléd a jármű.

Fej! Tor! Potroh!

A halál öreg villamos.
A vén vágányon előtt,
vasrúddal állítja a váltót a villamosvezető.
Félelem nélkül, tudatlanul állsz a megállóban.
Miközben közelít feléd.

Fej! Tor! Potroh!

Üres lakásban

Meghalni - ilyet nem lehet tenni egy macskával.
Mert mit kezdhet egy macska
egy üres lakással.
Felmászhat a falra.
Bútorok között dörgölőzhet.
Pont mintha semmi nem változott volna,
mégis minden másképpen van .
Pont mintha nem lenne semmi arrébb tolva,
mégis minden máshol van.
És esténként már nem világít a lámpa.
Lépéseket hallani a lépcsőházból
de ezek nem azok a lépések.
A halat a tányérra rakja egy kéz,
de ez sem az kéz ami régen.

Valami itt nem a saját megszokott
idejében kezdődik.
Valami itt nem úgy van
ahogy lennie kell.
Valaki itt csak volt és volt,
aztán eltűnt hirtelen,
és most makacsul nincs.

Az összes szekrény átkutatta.
A polcokon átall futott.
Szőnyeg alá préselte magát úgy ellenőrzött.
Még a papír is szanaszét szórta
törve a tilalmat.
Mit lehet itt még tenni.
Aludni és várni.

Na majd ha visszajön.
Na majd ha megjelenik.
Majd megtudja,
hogy egy macskával ilyet nem lehet.
Majd úgy kell lépkedni felé,
mintha aki egyáltalán nem akar,
lassacskán,
nagyon sértődött talpacskákkal.

És kezdetben csak semmi ugrabugra se dorombolás.

W Szymborska verse

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Szymborska:

Vannak akik szeretik a költészetet

Vannak akik-
De nem mindenki.
Nem a többség, a kisebbség csupán.
Nem számítva persze az iskolákat, ahol úgyis muszáj,
Meg persze a költőt magát.
Ezerből ketten sincsenek.

Szeretik-
A húslevest is cérnametélttel,
A bókot az ég kék színét,
Saját konok akaratukat is ,
Meg kutyát simogatni.

A költészetet-
De mi is az a költészet:
A kérdésre csupa ingatag
Válasz került.
Én meg nem tudom és a nembe kapaszkodom,
Mint megváltó korlátba.

Fej! Tor! Potroh!

Hallom ahogy átmentél a szobán,
hallom a lélegzeted
néha ma is .
Hallom neszezésed, érzem illatod.
Megrebbenő függöny vagy.
Eltévedt kósza fénysugár.
Mindenhol keresem alakod és nem lelem.
Csak a rezzenések, csak a koccanások.
Az apró légmozgás.

Fej! Tor! Potroh!

Mai állás szerint nem vagyok magyar .
Mivel nem szoktam részegen üvölteni a Himnuszt
a lépcsőházban.
Nincs a szobám falára nemzeti zászló szegezve.
Egyáltalán nem szívesen vernék szeget
a Zászlóba.
Kokárdából is csak egy aprót tűzök ki
a kabátomra.
Azt is csak egy napon.
Máskor egyáltalán nem viselném.

Mai állás szerint nem vagyok magyar.
Számomra hazám képek sorozata. Hazám versek serege.
Mezők, erdők, vizek, hegyek festményei.
Utak, vasút, hajók, távkábelek emlékképei.
Filmek a tanyákról, falvakról, városokról .
Emberek hajaszíne, hangja, testalkata.
Asszonyok, gyermekek, kismamák.
Így áll össze gondolataimban a Hazám.

Mai állás szerint nem vagyok magyar.
Sírást, üvöltést, fájdalmat érzek.
Temetések, halálok, betegségek fájdalmát érzem.
"Fiatalember milyen szomorúan nevet Ön."
Boldogtalanok élete.
Eltévedt kisgyerek riadt üvöltése.
Meghalványult lelkek, homályos szemű apák.
Mind mind látom magam előtt, részei Hazámnak.

Mai állás szerint nem vagyok magyar..
Hazám az új életet felfedező csecsemő mosolya.
Az érettségiző diákok szabadulása.
Első munkám, lakásom öröme.
Egyetemista klubok éretlensége.
Első, második, sokadik szerelmem.
Családok, anyák, apák, gyermekek a parkban.
Minden hangos kacagás, halk mosoly Hazámat alkotja.

Én ne lennék magyar?

Fej! Tor! Potroh!

Vén villamos a halál.
Az öreg síneken
vasrúddal állítja a váltót a vágánykezelő.
Félelem nélkül állsz, tudatlanul,
s felszállni készülsz Te is.
Estéig, mikorra megtelik a vagon,
a villamos a remízbe fut,
majd szomorúan csenget egyet ott.

Fej! Tor! Potroh!

Vén villamos a halál.
Az öreg síneken
vasrúddal váltót állít a vágánykezelő.
Félelem nélkül állsz a megállóban.
Felszállni készülsz Te is,
a konduktor kéri az életjegyed.
Estéig, mikorra megtelik a vagon,
a villamos a remízbe fut.
Míg végleg mind leszállunk.

Fej! Tor! Potroh!

Ez mintha jobb lenne

Üres lakásban

Meghaltál - hogy tehettél ilyet egy macskával?
Mert mit kezdhet egy macska
egy üres lakással?
Felmászhat a falra.
Bútorok között dörgölőzhet.
Pont mintha semmi nem változott volna,
mégis minden másképpen van.
Pont mintha nem lenne semmi arrébb tolva,
mégis minden máshol van.
És esténként már a lámpa sem világít.
Lépések hallatszanak a lépcsőházból
de ezek nem a te lépéseid.
Tányérra rakja a halat egy kéz,
de a mozdulat nem a te régi mozdulatod.

Valami itt nem a saját megszokott
idejében kezdődik.
Valami itt nem úgy van
ahogy lennie kell.
Csak voltál és voltál itt,
aztán eltűntél hirtelen,
és most makacsul nem vagy.

Az összes szekrény átkutattam.
A polcokon átfutottam.
Szőnyeg alá préseltem magam úgy ellenőriztelek.
Még a papírt is szanaszét szórtam
törve a tilalmat.
Mit lehet itt még tenni?
Aludni és várni.

Na majd ha visszajössz!
Na majd ha megjelensz!.
Majd megtudod,
hogy egy macskával ilyet nem lehet.
Úgy kell majd lépkednem feléd,
mintha aki egyáltalán nem akar,
lassacskán,
nagyon sértődött talpacskákkal.

És kezdetben csak semmi ugrabugra se dorombolás.

W Szymborska verse

Fej! Tor! Potroh!

Hidegmagam vagyok.
Ilyennek maradtam.
Körülöttem a gondolatok
- akaratlan.

Ilyenné maradtam.
Belül gondolatlan.
Agyamban a harag
- akaratlan.

Hidegmagam vagyok.
Szanaszét haragos gondolatok.
Belül jégverembe fagyott
akaratok.

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Isten

Mit tanultam és mivel születtem?
Tudásból, hitekből áll össze lelkem.
Itt vagy - e mindig körülöttem,
Bíráskodásokban, önítéletekben?

Párbeszéd helyett csak kérdezem.
Kérdéseim mint fényhullám terjednek tova,
hordozó közeg nélkül a végtelenben.
Rációban kétségekkel teli lelkem.

Isten ha van, csak a képzeletemben?
Mint összetört tükörkép - érteni akarnám,
kompozícióban, mégsem értem.
Érted?

Fej! Tor! Potroh!

Elkopott kaszakő vagyok.
Életem élei idegen vasakon.

Fej! Tor! Potroh!

Észrevetted, az ablakok mögött mindig vénasszonyok ülnek,
öreg korukra szemlélődők.
Körülöttük rongyol a világ, ők azt szeretnék ha előttük folyna.
Mire megörekszünk mindnyájan hippikké válunk.
Korunk mint kábítószer tisztává varázsol egy rést az ablaküvegen.
Azon keresztül lépünk.

Fej! Tor! Potroh!

Ha beszélgetni akarsz halottaiddal, hinned kell a létezésükben.
Megdőlt sírkövük hidege hívogat.
A kis, sárga padra ülj le, hallgasd, hogyan zörgeti a szél a vörös virágszirmokat.
Lassan szürkülj bele a műkőbe.
Szellő szinten, az atomok szintjén suttogj hozzájuk.
Apró rezdülés leszel mondataik végtelen, lomha hullámzásaiban.

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Ha beszélgetni akarsz halottaiddal,
hinned kell a létezésükben.
Megdőlt sírkövük hidege hívogat.
A kis, sárga padra ülj le, hallgasd,
hogyan zörgeti a szél
a vörös virágszirmokat.
Lassan szürkülj bele a műkőbe.
Szellő szinten, az atomok szintjén suttogj hozzájuk.
Szavaid röpke robbanások, szubatomi ütközések.
Apró, földi rezdülés leszel mondataik végtelen, kozmikus hullámzásaiban.

Fej! Tor! Potroh!

Beszélgetsz halottaiddal, léteznek.
Sírkövük mellé ülsz.
Szél zörgeti a vörös virágszirmokat.
Az alkonyattal hozzászürkülsz a műkőhöz.
Gondolataid röpke robbanások, ütközések.
Apró, földi rezdülés, gyertyafény-villanás leszel mondataik végtelen, kozmikus hullámzásaiban.

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Attila látod, oda ez az egész ország
még leginkább piálni lehet errefelé,
öblös korsókkal csókolódzni
yuppiknak kötelezően ír viszki.
Tenyérmelegen.

Látod oda ez az egész ország,
tántorognak ki legjobbjaink Ámerikába,
vagy Londonba készülnek "opernek",
a maradók meg Bécsbe vágynak legalább.
Hidegburkolónak.

Még leginkább piálni lehet errefelé
ahol hülyék vezetik a gyáva népet,
milliárdos kastélykommunisták,
de legalább is bányatulajdonosok.
Esetleg gyermekeik.

Öblös korsókkal csókoljuk el gyávaságunk.
Pont azok vezetnek akiket megérdemlünk.
Részegen legyint szívünk a semmi ágán,
izgatottan zizeg kezünkben a lottószelvény.
Tévé előtt a szórakozásunk.

Fej! Tor! Potroh!

Utána elviszik az ágyad..
A szomszéd nem kérdez semmit.
Üres helye ottmarad a szobában.
Átjáró a múltunkba.
Nehéz munka lesz.
Szűk ajtók, széles ágy.
Se így, se amúgy nem fér át.
Csendben hallgatom, ahogy káromkodnak rakodók.
És én sem akarom.
Az utolsó amit vele visznek.
Tested alakját, hajszálaid.
Hadd vigyék!
Mi majd esténként,itt találkozunk.
Választunk egy szép emléket és újraéljük.
Amikor elfogynak a szépek, akkor a csúnyákat.
Utána meg úgy is vihetnek mindent.

Fej! Tor! Potroh!

Csaltál és csalattál.
Megcsaltál és megcsalattál.
Mit akarsz még?
Ennyi az egész.

Fej! Tor! Potroh!

A végén elviszik az ágyad..
A szomszéd sem kérdez semmit.
Üres helyed marad ott a szobában.
Átjáró a múltadba.
Nehéz munka lesz.
Szűk ajtók, széles ágy.
Se így, se amúgy nem fér át.
Csendben hallgatod, káromkodnak a rakodók.
Te sem akarom.
Az utolsó amit veled visznek.
Tested alakját, hajszálaid nyomát.
Hadd vigyék!
Mi majd esténként,itt találkozunk.
Választunk egy régi, szép emléket és újraéljük.
Amikor elfogynak a szépek, akkor a csúnyákat.
Utána meg úgy is vihetnek mindent.

A végén elvisznek.
A szomszédod sem kérdez semmit.
Üres helyedet hagyod a szobában.
Átjáró a múltadba.
Nehéz leszel.
Az ajtó szűk, az ágyad széles.
Nem fér át sehogy sem,
káromkodnak a szállítók.
Nem akarod,
az utolsó tárgy, amit veled visznek.
Tested, hajszálaid.
Vigyék!
Majd este visszajössz.
Régi szép emlékekről dumálsz.
Ha elfogynak a szépek, akkor a csúnyákról.
Utána meg úgyis mindegy.

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Talán egy – két szó,
bináris kód,
néhány mondat,
eljárás,
töredékek,
pár sóhaj,
lebbenő adat,
néhány zihálás,
szerelmes lekérdezés.
Lábad nyomán kívül utánad
mi marad?

Fej! Tor! Potroh!

Attila látod, oda ez az egész ország
még leginkább piálni lehet errefelé,
öblös korsókkal csókolódzni
yuppiknak kötelezően ír viszki.
Tenyérmelegen.

Látod oda ez az egész ország,
tántorognak ki legjobbjaink Ámerikába,
vagy Londonba készülnek "opernek",
a maradók meg Bécsbe vágynak legalább.
Hidegburkolónak.

Még leginkább piálni lehet errefelé
ahol hülyék vezetik a gyáva népet,
milliárdos kastélykommunisták,
de legalább is bányatulajdonosok,
gyermekeik.

Öblös korsókkal csókoljuk el gyávaságunk.
Pont azok vezetnek akiket megérdemlünk.
Részegen legyint szívünk a semmi ágán.
Izgatottan zizeg kezünkben a lottószelvény.
Bambulunk.

Fej! Tor! Potroh!

A test eszköz.
Hardver.
Sebészszikék mentén
tárgy.

A szoftver sikolt
új konfigurációt keresne a létnek.
Lefagy.
Csak a hibaüzenet marad utána.

A részegységek cseréje lehetséges.
Kompatibilis vagy sem?
Az itt a kérdés.
Az a bizonytalanság.

Az értelem új testet keresne a létnek.
De csak a szervek cseréje lehetséges.
Ezért költöznie kellene a biológia korlátai közül.
Fénynek lenni, intelligens programnak.

A világ maga a szépség.
Mit ér egy értelem, ha csak program
és látása bitekbe vakul?

Fej! Tor! Potroh!

A test eszköz.
Hardver.
Sebészszikék mentén
tárgy.
A szoftver sikolt,
új konfigurációt keresne a létnek.
Lefagy.
Csak a hibaüzenet marad utána.
Az alkotó részek cserélhetők.
Kompatibilis vagy sem?
Az itt a kérdés.
Az a bizonytalanság.
Persze az értelem új testet keresne a létnek.
De csak a szervek cseréje lehetséges.
Ezért költözne a biológia korlátai közül.
Fénynek lenni, intelligens programnak.
Ám az anyagi világ maga a szépség.
Mit ér egy értelem, ha csak program
és látása bitekbe vakul?

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Elképzelem Krisztust,
feje körül pengés dróttal,
körülötte magyar keresztények.

A tömeg messzire kerüli el:
arab lehet, vagy valami cigány?
Szívükben fortélyos félelmek.

Isten a legnagyobb:. Allah akhbár!
A kiáltásban robbanó terroristákat hallanak.
Isten helyett.

Pedig a kérdés csak az:
lehet nem segíteni, ahol lehet?

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Javítás:

Ahogy az életem, mint vékony fonál a tenyeremben
halad egyenesen,
nézem és úgy borzongok bele
a baljós semmibe,
horrorfilmeken felnőtt lélek.
Élek és félek.
Múltamból hozott jövőm cipelem
és nyolcadik utasként a halált.

Lassan beöltözök az életembe
miközben pattogó, száraz szavakat hallgatok:
talál, nem talál, talál.
Oldalt, mint bíró, egy öregúr diktál.

Életem egy párbajtőr csörte,
Sisak rácsán a kép összetörve
védek és szúrok és védek egyfolytában
a hétköznap-csatában.

A sarkon az öregúr visszafordul,
lépése koppan aho gy mellémér,
közben rám néz hosszan:
fiatalember !
Egyszer a pást majd véget ér.

Fej! Tor! Potroh!

Javítás:

A test eszköz.
Hardver.
Sebészszikék menti tárgy.
A szoftver sikolt,
új konfigurációt létnek!
Lefagy.
Csak a hibaüzenet marad utána.
Az alkotó részek cserélhetők.
Kompatibilis vagy sem?
Az a kérdés.
Az a bizonytalanság.
Persze az értelem új testet keresne a létnek.
De csak a szervek cseréje lehetséges.
Ezért költözne a biológia korlátai közül.
Fénynek lenni, intelligens programnak.
Ám az anyagi világ maga a szépség.
Mit ér egy értelem, ha csak program
és látása bitekbe vakul?

Fej! Tor! Potroh!

Morog a nyomor
korog a gyomor.
Fordul, tolul
konokul.
Torlódó órák.
Őrlődő éhség.

Fej! Tor! Potroh!

Mai állás szerint nem vagyok magyar,
mivel nem szoktam részegen üvölteni a himnuszt
a lépcsőházban.
Nem vonulok együtt zászlószívüekkel,
és nem érdekel, mikor lesz a miénk Eperjes és Kassa.
Az én hazám képek sorozata.
Versek. hangok, neszek.
Mezők, erdők, vizek, hegyek.
Utak, vasút, hajók, távkábelek.
Tanyák, falvak, városok.
Emberek haja színe, hangja, testalkata.
Asszonyok, gyermekek, kismamák.
Kéznyomok, a tevékeny alkotás.
Az én hazám az új életet felfedező csecsemő mosolya.
Az érettségiző diákok szabadulása.
Első munkám, lakásom öröme.
Egyetemista klubok éretlensége.
Első, második, sokadik szerelmem.
Családok a parkban.
Minden hangos kacagás, halk mosoly.
Az én hazám a nyöszörgő nyomor.
Hajléktalanok, munkanélküliek.
Betegség, halál, temetők.
Mély magány, csoszogás, vénség.
Kezdettől a végig.

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!

Netre költözöm

Bájtokba bujtatom történeteim:
felbútolt születésem,
fájlokba csomagolt arcaim,
bitről bitre visszanyerhető szerelmeim,
archiválási hiba miatt
visszaállíthatatlan ifjúságom,
RAR jajok , JAR zajok,
algoritmusokkal alakított hangjaim,
veszteségmentesen tömörített életem,
veszteségesen tömörített tetteim,
virtuális bankkártyára kódolt vagyonom
fatális hiba döntéseim,
az operációs rendszer saját védelmében
nem futtatható programjaim,
blogokra bontott receptjeim,
csetekbe csent elveim,
önrendszergazdai jogosultságaim,
és egy törölhető C meghajtót.

Fej! Tor! Potroh!

A test eszköz.
Hardver.
Sebészszikék mentén
tárgy.
A szoftver sikolt,
új konfigurációt keresne a létnek.
Lefagy.
Csak a hibaüzenet marad utána.
Az alkotó részek cserélhetők.
Kompatibilis vagy sem?
Az a bizonytalanság.
Az értelem új testet keresne a létnek.
De csak a szervek cseréje lehetséges.
Költözne a biológia korlátai közül.
Fénynek lenni, intelligens programnak.
Ám az anyagi világ maga a szépség.
Mit ér egy értelem, ha csak program
és látása bitekbe vakul?

Fej! Tor! Potroh!

A test eszköz.
Hardver.
Sebészszikék mentén
tárgy.
A szoftver sikolt,
új konfigurációt!
Lefagy.
Csak a hibaüzenet marad utána.
Az alkotó részek cserélhetők.
Kompatibilis vagy sem?
Az a bizonytalanság.
Az értelem új testet keresne a létnek.
De csak a szervek cseréje lehetséges.
Költözne a biológia korlátai közül.
Fénynek lenni, intelligens programnak.
Ám az anyagi világ maga a szépség.
Mit ér egy értelem, ha csak program
és látása bitekbe vakul?

Fej! Tor! Potroh!

Bolond szellő fut a háztetőkön.
Cserepet pendít, ereszt nyikorgat.
Besurran szobámba a nyitott ablakon keresztül.
Vihogva szalad ki a konyhába.
Megpördül, behozza az ebéd illatát.
Megölelném, szellő szárnyán szállna vele a lelkem.
Szembe röhög. Kirohan az utcára.
Ki vagy Te, hogy velem szállnál?
Matéria vagy. Ócska anyag.
Bolond.

Fej! Tor! Potroh!

Talán nem vagyok magyar,
mivel nem szoktam részegen üvölteni a himnuszt
a lépcsőházban?
Nem vonulok együtt zászlószívüekkel,
és nem érdekel, mikor lesz a miénk Eperjes és Kassa?
Az én hazám képek.
Versek. hangok, neszek.
Mezők, erdők, vizek, hegyek.
Utak, vasút, hajók, távkábelek.
Tanyák, falvak, városok.
Emberek haja színe, hangja, testalkata.
Cigányok, svábok, tótok, lengyelek és a többi magyar.
Asszonyok, gyermekek, kismamák.
Kéznyomok, tevékeny alkotás.
Az én hazám az új életet felfedező gyerek.
Az érettségiző diákok.
Első munkám, lakásom öröme.
Egyetemista klubok, pedig azok nem is Magyarországon voltak..
Első, második, sokadik szerelmem.
Férfias nagyotmondásaim.
Családok a parkban.
Minden kacagás, mosoly.
És persze az én hazám a nyöszörgő nyomor.
Hajléktalanok, munkanélküliek, szocpolosok.
Betegség, halál, temetők.
Magány, csoszogás, vénség.
Kezdettől a végig.

Fej! Tor! Potroh!

Bolond szellő fut a háztetőkön.
Cserepet pendít, ereszt nyikorgat.
Besurran szobámba a nyitott ablakon keresztül.
Kivihog a konyhába.
Megpördül, behozza az ebéd illatát.
Megölelném, szellő szárnyán szállna vele a lelkem.
Szembe röhög. Rohan az utcára.
Ki vagy Te, hogy velem szállnál?
Matéria vagy. Ócska anyag.
Bolond.

Fej! Tor! Potroh!

Még van néhány ezredmásodperc,
ennyi idő alatt:
sújt le egy villám;
rebben a méh szárnya;
készül el egy fotó;
rezdül kilencmilliószor a cézium;
diffundál át a cukor sejtmembránon;
született meg a proton és a neutron;
fut el a fény három kilométerre ;
számolja meg éveid a mikroprocesszor;
hegesztenek össze robbantással két fémlapot;
nyit ki egy biztonsági szelep.
De már nem elég:
pislantani;
meghallani;
felismerni az érzelmeket.
Hát akkor hogyan lenne elég meggondolni, hogy mégse?

[ Szerkesztve ]

Fej! Tor! Potroh!