Hirdetés

Skype karácsony

Harmincnegyedik karácsonyom lett az első, amit egyedül töltök. Család szétszórva, én sem abban az országban élek, ahol születtem, és sok más egyéb apróság miatt alakult így. Nem is olyan régen, 20-30 évvel ezelőtt, az ünnep előestéjén valószínűleg a családtól, rokonoktól, barátoktól kapott képeslapokat bámultam volna csendes magányomban. De a technika, mint oly sok mindenben, ebben is megváltoztatta az életünket. Minden nap használjuk, életünk mindennapos részévé vált a Skype, néha úgy érzem, többet kommunikálok az otthoniakkal, mint amikor Magyarországon éltem. Vicces, de nem is nekem jutott eszembe a konferenciahívás ötlete, hanem édesapámnak, az állítólagos technikai analfabéta generáció tagjának.

Miként is lehetne jól összegezni ezt az élményt... Nem találom a megfelelő szót rá. Sok-sok éve már, hogy nem állítunk fát, nincsenek meg a klasszikus karácsonyi díszletek a szülői házban, mégis, ahogy bekapcsolódtak a hívásba, egyből megtalált a hangulat, aminek egész idáig még szikráját sem éreztem. Bekúszott orromba a diós beigli és a halászlé illata, miközben édesanyám elmorzsolt néhány könnycseppet: " jaj kisfiam, olyan messze vagy". Apám elnéző mosollyal törölgette le arcát, öcsém persze jót mulatott a háttérben. A teljes elérzékenyüléstől egy határozott kopogás mentett meg bennünket, egy ideig az üres nappalival szemeztem, majd egyenként feltűntek a közeli rokonok, nagynéni, nagybácsi, unokanővér. Újabb tányérok érkeztek a megszokott finomságokkal, megjátszott felháborodással kértem őket, hogy pakolják el a kamera elől, miért kínoznak engem. Valószínűleg a Skype űzött csúnya tréfát velem és pont az ellenkezőjét hallották, mert közel 5 perces bemutatót tartottak a felsorakoztatott harapnivalókból.

A korai időpont nem volt véletlen, kemény munka árán sikerült csak összehangolni a különböző időzónákat, a legmesszebb lévőknél már így is késő éjjel volt, míg máshol még csak éppen elmúlt a reggel. Mire mindenki becsatlakozott, kezdett igazi karácsonyi hangulat lenni, totális káosz és hangzavar, pontosan úgy, mint gyerekkoromban. Pedig sajnos igencsak megcsappant a létszám az elmúlt tíz évben, a kissé kapatos, általában a legnagyobb hangú Jancsi báttya sem szavalja már bőszen a Petőfi verseket: "Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok siromnál éljent a respublikára, meghallom én azt, s akkor béke száll ez üldözött, e fájó szív porára.".

De aztán szép lassan, mint ahogy mindig is tette, elült a kavalkád, előkerültek a komolyabb, mindig veszélyes témák, amik magukban hordozzák a kisebb-nagyobb sértődések veszélyét, hogy aztán egy óra múlva, tele hassal már csak jókat nevessünk rajtuk. A tradicionális fényképalbum nézegetés sem maradhatott el, pedig mondtuk, hogy nem jó ötlet, de nem hallgattak ránk, így aztán nem kellett sok idő, hogy a körhívás minden egyes női résztvevője csendes pityergésbe kezdjen. Csendben figyeltem őket, igazán hálás voltam, hogy láthatom a számomra oly kedves arcokat...

Békés ünneplést kívánok mindenkinek!

Még van hozzászólás! Tovább