
Ez, ez egy olyan nedű, ami pótolhatatlan. Maga Kővári Gergő főzte, hosszú úton és sok sok verítékkel megszerzett külföldi alapanyagokból. Oly annyira kézműves sör, hogy azt a kevés palackozott mennyiséget, amelyet erre szánt, maga palackozta, még az üvegeket is maga mosta ki egyenként. Ezt ezúton is köszönöm neki, hogy oly sok időt, verítéket nem sajnált, hogy a hozzám hasonló, sört kedvelő halandóknak becsületes sört készítsen. 
Ma úgy jutottam hozzá ehhez a sörhöz, hogy épp Gergő környékén jártam, gondoltam vétek lenne kihagyni. (Sose hagyom ki!) Épp akkor pakoltak ki az autóból, a sörfőzdéből jött, ahol tartályt bérelt a főzéshez. A frissen palackozott Grabancot hozta. Rögtön mondtam is, hogy igényt tartok pár üvegre, amely oly friss volt, hogy még a címke sem került rá, külön kértem. 







) A szilvásra kíváncsi voltam, mert ez azért eltér a normál dolgoktól és lőn világosság. A sört kitöltve egy félbarna nedű folyik a pohárba, amely tetején egy sűrű, barnás és tartós habbal takarózik. Kifele töltve illatában egy egész szilvafa borul a nyakunkba az orrunkon keresztül. Eddig hibátlan. Megkóstolva már más a helyzet, mert ez a sör édes, olyan mintha a jó puhára érett szilvába harapnánk, amelyet egy csöppnyi mézbe mártanánk. És az egész sör ízében ez a méz dominál leginkább, de mellette teljesen kiadja a szilva ízét is, csak épp a klasszikus sör marad el. De hát egy szilvás sörnél tényleg ez elvárás?
Egy biztos, aki megkóstolja az mind vigyorogni fog, mert valahogy ez az édes szilvás harmónia egy nagyon pozitív, fehér virágba borult fákkal teli nyári napot lenget meg az ember szeme előtt. Szerintem nagyon jó itóka, de nem a mindennapokra.




