Egy sokak által kért sörről folytatom írásaimat, amellyel így korán reggel gyógyítom a tegnapi macskajajt. És immáron saját fotóval illusztrálom.
A sört német licenc alapján a Borsodi Sörgyár gyártja és előre bocsátom, hogy lényegesen jobb nedű, mint amelyeket a Heineken sörgyár gyárt itthon különböző licencek alapján.
Ahogy a képen is látszik, a sör szép sötét arany színű, abszolút nem sápadt és erős fehér hab koronázza, amely gazdagon csipkézi a pohár szélét minden korty után.
Összetevői szerint semmi olyan nincs benne, aminek nincs ott helye és ez az ízén is érződik, amely mentes minden mellék- és utóíztől. Íze könnyed, inkább malátás, mint komlós, ezért nem is tartozik a hű de keserű sörök közé, viszont ami jó, hogy nem is édes. Minden bizonnyal ezért kedvence nagyon sok hazai fogyasztónak, mivel nagyjából mindenki ízlésének megfelel.
Szerintem ez az egyik legkorrektebb sör itthon az árához mérten. Rosszat nem tudok róla mondani. -ha igen az meg azért van, mert én a jóval keserűbb söröket szeretem, de ez meg ízlés dolga, így nem lenne korrekt ezzel érvelni.
Hirdetés
Sör túra - Beck's
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
5
Sör túra - Gösser Special
Elérkeztem mai harmadik áldozatomhoz és bár azt hittem, hogy ma nem fogon normális sört inni, mégis sikerült az arányt javítania. Nem kell bemutatnom senkinek, számos reklám mérgezte már a fogyasztói társadalom elméjét eme sör csodálatos zamatával, amely ha nem is zamatos, de az előző kettőhöz képest kifejezetten jó.
Kitöltve egy szép arany színű sör kerül a pohárba, gazdag fehér habbal, ami masszív csipkéket hagy a pohár szélén minden egyes kortyolás után és illata is komlósan izgatja orrunkat.
Megkóstolva semmi erőteljes komlós ízt nem kapunk, viszont kapunk egy könnyed kesernyés ízt, mindenféle mellékíztől mentesen. Nem erőteljes, de finoman komlós. Szerintem az egyik legjobb vétel a hazai polcokról, a hazai zsebeknek. De azt is be kell vallani, hogy egy igazi cseh remektől, mondjuk a Svijany-tól k.rva messze van. Mondjuk az kétszer ennyibe is kerül. No, de nincs benne semmi olyan ami nem belevaló és árához, itthoni gyártásához képest ez nem rossz vétel.
Sör túra - Heineken
Rögtön bele is vágnék: utálom ezt a sört. Utálom, mert érdemtelenül van sztárolva, amire nem dolgozott rá és amit minden egyes megkóstolásánál megerősít bennem. Kitöltve szép, habja is van, ami csipkét rak a pohár oldalára, de illata ilyen gyengusz akármi, íze nincs, ami kevés van is, az is fanyar, de egyébként olyan, mintha bubis, picit fanyar vizet innék, aminek nagyon enyhe kesernyés utóíze van. Kimerem jelenteni, hogy ez egy zseniális reklámok, dizájn, egy mesteri marketing mögé bújtatott sz@r, amely már majdnem valami megtestesítője, mint mondjuk az Apple, hisz világszerte ismerik. De az Apple termékeivel ellentétben ez egy sz@r és soha nem adnék érte oda egy üveg Kőbányait. Punktum. De jó volt ezt sok idő után kiírni magamból.
Származási hely: Magyarország
Típus: Világos sör
Alkoholtartalom: 5%
Ár: 219Ft/0,5L
Sör túra - Soproni világos
Sokak kérésének eleget téve erősítem a hazai sörök arányát. Így mai áldozatom egy régi jó ismerős, a Soproni világos. Mivel nem szeretném,hogy elfogulatlansággal vádolnátok, ezért leírom, hogy régebb ez volt a kedvenc söröm. Kb annyit ittam meg belőle, hogy ha azt a pénzt visszakapnám, akkor ha nem is új, de egy igen jó használt autót vehetnék.
Visszatérve a sörhöz, kitöltve meglepően szép arany színe van, gazdag fehér habbal, ami jól tartja magát és hellyel közzel ott hagyja csipkéit a pohár szélén. Eddig akár büszkék is lehetnénk, de az észrevehetően az idő teltével az íze egyre rosszabb lett. Egyszerűen kihagyták belőle a komló javát. Nem csak az íze ilyen fanyar, hanem az illata is. Az egész olyan, mintha poshadt vízzel főzték volna. Savanyú az egész. Viszont a bubik arányát nagyon jól eltalálták, ebből a szempontból nagyon jó fogyasztani, de az üdvösséghez sajnos ez nem elég. Én azt mondom, ha jól felkomlóznák a k.b.szott kukorica helyett, akkor ez egy marha jó sör lenne. De egyenlőre egy savanyú akármi marad. Csak a régi kapcsolatunkra való tekintettel nem írtam sz@rt...
Sör túra - Augustijn Grand Cru
Pont ilyen sörös kelyhem van.
Mégiscsak ki kell mondanom, hogy a belga sörökkel nem lehet egyszerűen melléfogni, egyik jobb, mint a másik. Talán magyar állampolgárként tudom azt felhozni, hogy túl kis üvegben vannak, túl drágán.
Ezt a magas alkoholtartalmú belga csodát kibontva, kitöltve, egy ködös arany színű nedűvel találjuk szembe magunkat, amely tetején egy erős, tekintélyes hab képződik. Illata számomra egyértelműen akácmézes koriander illatával áraszt el. És itt jön a megviccelés, mert megkóstolva a legkevésbé sem édes, nem érezni rajta a mézet. Egyértelműen finoman keserű, kicsit gyümölcsösen fanyar, de egyértelműen nyerő. Ez is hozza a 100%-ból 100%-ot. Jajj de nehéz a jóról sokat írni....
Származási hely: Belgium
Típus: Erős belga ale
Alkoholtartalom: 9%
Ár: 750Ft/330ml
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Sör túra - Cuvee des Trolls
Ez az erős belga sör egy igazi tökéletesség. Nem tudok rá mondani mást. Olyan kiegyensúlyozott, olyan eltalált ízű, amely komlós, kicsit mustos és oly lágy és mégis kemény, de mégse keserű, hogy maga a csoda. Nálam 100%-ból 100%-ot megkap és rögtön az egyik kedvenc söröm lett ez a belga ale.
És hogy hogy jönnek ide a trollok? - Ha berúgsz tőle, akkor másnap reggel a tükörben meglátod. Mert nagyon kis alamuszi ale-ről van szó, amelyen nem érezzük az alkoholt, viszont nagyon itatja magát és egyszer csak azt vesszük észre, hogy igencsak eljátszott velünk és be vagyunk rúgva. Sajnos az ára miatt erre kicsit anyagilag rá kell gyúrni.
Származási hely: Belgium
Típus: Erős belga ale
Alkoholtartalom: 7%
Ár: 590Ft/0,2l
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
2
Sör túra -Zlaty Bazant
Szépen lassan eljutottunk az itthon érdemtelenül túldicsért Zlaty Bazanthoz is. Eredetileg egy kiváló szlovák sörről van szó, amelyet Szlovákiában megkóstolva méltán dicsérhetünk, mert egy kiváló pils. Ma vettem itthon is és megnézve a címkét, látva, hogy eredeti recept alapján itthon főzték, hát már tudtam, hogy ez itt bizony tuti el lett b.szva. Kitöltve semmi extra, habja alig. Íze pedig ilyen fos, savanyú. Egyedül a bubik mennyisége van benne eltalálva és pozitívum, hogy elvileg semmi olyan nincs benne, ami nem belevaló. De ettől még ez is egy fos marad. Vissza az import árut!!!!!
Származási hely: Magyarország
Típus: világos sör
Alkoholtartalom: 5%
Ár: ~200Ft/0,5l
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Sör túra - Belhaven Twisted Thistle IPA
Eddig még nem volt skót sör a blogomban, de hát ennek is eljött az ideje. Az áldozat ez a kiváló IPA, amely nevét a címkéjén látható bogáncsvirágról kapta. A sör színe borostyános, a világosabb fajtából. Kitöltve egy nagyon jó ipa-s, gyógynövényes illat csap meg. A sör tetején egy nagyon tartós, masszív hab képződik. De valahogy olyan tökéletes az egész, hogy a fotózásnál a fotósnak itt nem kéne minden féle katyvaszokkal úgy tartania, mert ez úgy marad.
Íze alapján ez egy gyengébb fajta IPA, mert annyira nem komlós, mint az igazi betyáros IPA-k, viszont annál különlegesebb, mivel egy kis enyves citrusos, fanyarkás íze van. Fantasztikus. Ahogy belekortyolunk és lenyeljük, hozza azt a bogáncs a nyelvünkön érzést, persze jó értelemben. Utóíze pedig határozottan gyógynövényes. Szerintem nagyon jó sör, nálam mindenképp nyerő. Jól kimozdít a kicsit egysíkú kínálatból és örömmel tölt el az ízlelőbimbóimmal való játékossága.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Sör túra - Bernard Svátecní lezák
Ismét egy igazi cseh remek került a kezem közé. Gusztusos csomagolásba rejtették, csattos üveg, amelyen két oldalt címeres dombormű és letisztult arisztokratikusnak tűnő címke mögött rejlik pilsünk.
Kitöltve egy gyönyörű arany színű sör ömlik a pohárba, amely tetején masszív hab képződik. Nincs semmiféle erőteljes illata, íze viszont hibátlan. Egy könnyed pils, hiba nélkül. Gondolkodtam is eleget, hogy erről most mit írjak, mert ez egyszerűen jó, egyszerűen 100%-os pils. Minden sörnek minimum ilyennek kéne lennie. Aromában sem kápráztat el semmiféle gyümölcsös, fűszeres íz, csak egy nagyon sima, lágy inkább malátás íz. Szerintem 100% pils, de semmi extra.
Származási hely: Cseh Köztársaság
Típus: Premium Pils (és tényleg)
Alkoholtartalom: 5%
Ár: 550Ft/0,5L
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Sör túra - Perlenbacher Premium Pils
Volt már cikk erről a neten, "A Lild aláz mindent" címmel és nem állított valótlanságot. Szóval ez a kidobható üveges, eredeti német gyártású sör tud valamit. A hátoldalán magyarul lévő világos sör nem takar mindent, mert ez egy nagyon jó sör. Nincs is benne más, mint ami egy sörbe kell: víz, árpamaláta, komló, punktum! Ezért az árért jobb sört nem lehet kapni ma Magyarországon, ezt bárhol bárki előtt vállalom. Ehhez a pilshez minőségben nincs köze se a Drehernek, sem a Heinekennek. Ez a sör nem veri őket, alázza. Kifejezetten kedvez a keserű söröket kedvelőknek, rendkívül tiszta, eltalált arányokkal rendelkezik. Egy eminens a pilsek között, talán csak a sápadt színe, ami negatívum, de íze és habja hozza a kötelezően nagyon jót. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Még egy apróság, hogy mivel lecsavarható kupakos, ezért vékony falu az üveg(vagy nem ezért), de ennek lényege, hogy üvegből inni is élvezet, mert jó nagyokat lehet belőle kortyolni. Érdemes kipróbálni.




- Futás, futópályák
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Bluetooth hangszórók
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Sega, Nintendo - retro konzolok
- Sorozatok
- Hyundai, Kia topik
- Mesterséges intelligencia topik
- További aktív témák...