Évtizedes előítéletek omlottak le bennem a múlt hét végén. Először is, hogy én mindent tudok a praktikus vasúti utazásról. Másodszor, hogy a húgom az égvilágon semmit nem tud róla azon kívül, hogy jegyet vesz és utazik.
Kijózanító pofonként ért hát, amikor a felszállás előtti másodpercekben tanácstalanul nézelődvén, hogy mégis melyik ajtón célszerű felszállnom a helyem minél hamarabbi elfoglalása érdekében, a húgom elég határozottan megindult a távolabbi ajtó felé: "Gyere, ott lesz a helyünk". Csak pislogtam be a kocsiba, hasztalan, nem lehetett belátni eléggé ahhoz hogy az ülések fölötti számok kivehetők legyenek. Így muszáj volt megsemmisülten megkérdeznem, hogy ezt mégis honnan tudja? Ő pedig, érezvén hogy fordult a kocka, egy visszafogottan fölényes mosollyal biccentett az ajtó melletti kötőjellel elválasztott számokra. Az utcasarkon az utcanévtáblán feltüntetett, a következő sarokig található házszámok mintájára (jobb helyeken), a helyfoglalási lehetőséggel rendelkező kocsikon is jelezve van ám ez, amit én sok-sok év alatt is méltóztattam figyelmen kívül hagyni.

Kezdek veszélyesen elkényelmesedni. A Münchenből érkező Kálmán Imre EuroNight ma azért nem felelt meg énfelségemnek, mert nem volt rajta első osztályú kocsi, meg "sokan" is voltak rajta (értsd: kintről nézve 30-40 ember egy 60-80 ülőhelyes kocsiban), így inkább megvártam az öt perccel később közlekedő belföldi InterCityt. Persze az öt perc hasznosan telt, vehettem egy pogácsát indulás előtt.
Én ezt nem értem, egy fesztiválon nem okoz gondot ha a kánikula legerősebb napjain több tucatnyi tökig izzadt rocker közé kell beülnöm a sörrel. Ott, ahol a magánszféra sugara a tokiói metrón tapasztalhatóval vetekszik, van ám ott véletlen test-a-testtel érintkezés bőven, és többnyire nem csajokkal, ó nem. Akkor meg? Igaz, így húsvét előtt nyilván nem olyan... khmm, kultúrált egy Németországból jövő vonat népe, valószínűleg kint melózó magyarok ők. És ha én is kint dolgoznék? Mégis mivel közlekednék? Pfuj, te komformista, műlaza sznob. Itt az ideje egy zsúfolt döcögőssel is kirándulnom végre, mondjuk az nem fog motiválni ha nem is KELL utaznom. De megteszem, mert az hagyján hogy más nem ilyen finnyás hamburgerseggűnek ismert meg, de én sem magamat.

Az első hét mérlege: 2295km, ami teljes áron 35700 forint lett volna. Nem kerestem ennyit a találkozókkal, és persze nem is tettem volna meg ennek az útnak a nagy részét (emlékezzünk csak az első utazós bejegyzésre: a lehetőségek kiterjesztése), Start Klub kártyával is jelentős kedvezmény lett volna elérhető, és a kilométerövezet-alapú díjszabás is lehetővé tett volna némi további filléreskedést; de a VIP kártya időarányos ára (5400ft/hét) már elgondolkodtatóan alacsony. Ha még emellett a bringámat is ingyen szállíthatnám, ajjaj

Rossz hír annak, akinek a fantáziátlan címadás nem jön be: marad.

Tegnap és ma is csak Komárom volt a cél, állásbörze ürüggyel és minimális sörbeviteli céllal.

Győr-Komárom és vissza: 2x37km (1490ft)
Győr-Komárom és vissza: 2x37km (1490ft)

Veszélyes dolog engem megkérni arra, hogy segítsek. Bármilyen értelemben. Ha a szüleim arra kértek, hogy 10 perc múlva lemenjek a lépcsőház elé a cuccokat felvinni - vesztett ügy, mivel 20 másodperc múlva úgy elfelejtem mintha sosem létezett volna a felkérés. Idős hölgy szatyrát cipelni egy kis távon a boltból hazafelé - a szatyor füle nálam garantáltan leszakadt. Házépítés, betonozás? "Jó lett az, tesó. Majd kijavítjuk."
De mind közül a kedvencem: babakocsival a járművön. Még középiskolás koromban megtanultam elkerülni őket, mivel az első néhány próbálkozásnak gyerekestül összecsukott babakocsi lett a vége, jelentős hangerővel sikító anyukával együtt. Akkor is, ha a babakocsit gyárilag nem lehetett összecsukni, nekem egyszer ezt a problámát is sikerült megoldanom. Azóta ha megkértek kismamák némi segítségnyújtásra, egyszerűen elutasítottam őket, mondván: elég ügyetlen vagyok, kérjen meg mást ha lehet. Mit mondjak, rosszul viselik, az alkalomra előkészített mosolyuk egy szempillantás alatt vedlik át tűzokádó őslény vicsorgására.
Különösen nehéz helyzetbe kerültem hát a ma reggeli Wiener Walzer egyik kocsijának üres kupéjában, amikor békésen bóbiskolásos nyálcsorgatásomat egy izgatott, mozgássérült kismama vágta ketté azzal a kéréssel, hogy ugyan segítsem már le őt és kísérőzenekarát (babakocsi + bele passzoló gyermek + hangosan guruló bőrönd) Kelenföldön a vonatról.
Most már pontosan tudom mit érez a nyuszi amikor a farkasok sarokba szorították.
Én magam sétáltam a csapdába: az első osztályon ugyanis többnyire lényegesen kevesebben vannak mint a vonat többi részében, elenyésző azoknak a száma akik szóba jöhetnek mint pótsegítség. Gyöngyöző homlokkal, mosolyt szimulálva bólintottam hát: természetesen. Elvégre felnőtt vagyok már, többek szerint is elég régóta, így férfiasan kiállhatok az elesettekért. Ja, hogy közben összecsúnyáztam a nadrágomat? Az reméljük sosem derül ki. Így a célállomás közelében feltápászkodtam hát (nem felejtettem el! Hurrá!), és démonaimmal szembeszállva épségben földre segítettem a kisdedet gurulós fotelével együtt, majd a család bőröndje is sérülésmentesen hagyta el a szerelvényt.
Évtizedes átok tört meg kérem szépen.
- Elfelejtett esemény: 0
- Sebesültek száma: 0
- Anyagi kár: 0
Úgyhogy mostantól, ha bárkinek bármilyen segítség kell tőlem - az nagyon gyorsan felejtse el. A saját érdekében.

A mai utam Sopronba nagyszerűen sikerül... hetett volna. De nem mentem, az oka kis százalékban lustaság, nagyobb százalékban a napi teendők, valamint egy be nem következett találkozóra várakozás volt. Nem a partner szavahihetősége volt az ok szerencsére, hanem kissé tapasztalatlanabb volt a találkozószervezés területén hozzám képest, én meg nem voltam elég kezdeményező hogy ezt semlegesítsem és átsegítsem a nehezén. Semmi baj, tanultam belőle, holnap pótoljuk.
Aztán este már át kellett ruccanni Komáromba, néhány volt kollégával beszéltük meg egy kóla mellett a rövidtávú terveinket, gyakrabban kellene ilyet szervezni: sör nélkül is jól esett a társaság.
Nem maradhattunk túl sokáig: volt akire éjszakás műszak, volt akire a család, rám pedig a holnapi nap előkészületei vártak - ha minden igaz az eddigi leghosszabb vonatozás lesz a bérletemmel.

Győr-Komárom-Győr: 2x37km (1490ft)

Tegnap a vonatról azért kicsit közelebbről nézhettem, viszont Szolnoktól Kékestető légvonalban körülbelül 80 kilométerre van, a szüleim lakásának ablakából rá is lehet látni tiszta időben. Emlékszem, előfordult olyan is, hogy egy komolyabb nagyítású távcsővel a TV-torony felső szakaszának fehér-piros festése is kivehető volt, de az ilyen tiszta légkörhöz nagyon nagy szerencse kellett - ez legalább tíz éve volt.
Egyértelműnek tűnik, hogy ha én látom a tornyot, akkor onnan is ide lehet látni - a helyzet persze kissé összetettebb, például a napfény iránya pont nem kedvez az onnan való visszatekintgetésnek, de az alapötlet mindenesetre adott és teljesíthető: lefényképezni kedvenc lakótelepemet 80 kilométerről.
Úgy egy hónap híján van négy éve, hogy utoljára jártam a Gyöngyös melletti Sár-hegy tetején. Onnan is elég meggyőző a panoráma, egy kistávcső is volt nálam ugyanis készültem az alkalomra, fényképezőgéppel viszont pont nem rendelkeztem - ez azért baj, mert vizuálisan sikerült azonosítanom a lakótelepemet, illetve a magát a várost is az összes nagyobb épülettel.
Na de mostantól kezdve! Van gép, van minőségi optika (minél nagyobb annál jobb, de 200mm már elegendő lesz a minimális, egyértelmű azonosításhoz), és az ingyenes utazás is adott - a neheze az lesz, hogy megfelelően tiszta idő esetén azonnal útra kelhessek, villámgyorsan szabadidőt varázsolva magamnak. Vagy létezik már regionális légkör-átlátszósági előrejelzés?
Ha minden igaz, eső után hidegfront + enyhe szél már elég jó alap, aki ismer még valamilyen előrejelzési technikát az szóljon, jól esne - van nálam Google, de nem szeretném ha ilyen csúnya eszközökhöz kellene folyamodnom.

Budapest tömegközlekedése elég jó, persze ezalatt nem a kényelmét/kultúráltságát értem, hanem elsősorban a vonalsűrűség és a követési idők nyomnak egy jó pozitívat a turisták arcába. A szolgáltatás árán meg lehet vitatkozni, én például alkalmi utasként nem sajnálok 300 forint körüli összeget egy Kelenföld-Zugló transzferért: nagyjából 45 percet spórol az életemből, míg az órabérem utoljára 700 forint körül mozgott, ez kérem az én olvasatomban így jó üzlet.
A Keleti és a Nyugati (vagy akár Zugló) közötti jóval kisebb táv már kiöklözi belőlem a skótot: vagy 2 jegy kell hozzá (3-as és 2-es metró), és így mondhatni háztól-házig vittek, vagy elég egy is (76-os troli?) de akkor némi gyaloglás vár még rám mindkét pont közelében. Ráadásul a menetidő ugyebár nem nulla, tehát a várakozás+menetidő összege 20 perc alatti értékre nehezen hozható össze. Átsétálni itt A-ból B-be viszont nekem legfeljebb 35 perc szokott lenni, a megspórolható 15 perc nem biztos hogy megéri nekem egy jegy árát, de kettőt már biztosan nem (a speciális, nagyon sietős esetektől eltekintve).
Következtetés: elég jól optimalizáltam a fővárosi pályaudvarok közti mozgásomat.
De félredobva a "csak minél hamarabb ott lenni" elvemet, miért tartson 30 percig az, ami 6 óráig is eltarthat?
Pár éve kedvenc vasúttársaságunk bevezette a kör-IC-ket, melyek a Nyugati és a Keleti között közlekednek, persze több mint 500 kilométeres kerülővel hogy azért valami értelme is legyen. Vannak előnyei és hátrányai is, de hogy a hozzám hasonló perverzeknek kötelező legalább egyszer csak úgy körbeutazni vele, az biztos.

Tavaly már megfordultam Veresegyházon (és nem Veresegyházán), de akkor is csak jöttem-mentem stílusban, és most sem töltöttem ott sok időt, ezúttal a vasútállomáson volt egy rövid találkozóm. Amennyit eddig láttam a településből, az nem túl izgalmas, de paradox módon éppen ez juttatta eszembe, hogy ha egy hely nem is olyan frekventált turisztikailag, attól még érdemes lehetne felkeresni - ez egy megfontolandó irány lesz nálam. Otthon ülve a tervezés időszakában ez igazi kihívás lesz: hogyan beszéljem rá magam, hogy másnap elinduljak valami teljesen jellegtelen cél felé? Mert bizony jól fog elsülni, tudom én azt, de mégis, előző nap a térkép előtt bámulni egy olyan falu nevét amit nemhogy nem hallottam még, de 30 kilométeres körzetében egyetlen környékbeli települését sem... a lusta természetem ebben előreláthatóan vesztésre ítél.

Szeretem a Sopron/Szombathely felé közlekedő IC-ket, két első osztályú kocsi is van Csornáig, így még válogathat is a magamfajta sznob, de most kissé csalódás volt: a GYSEV kocsi keményen fűtött, a másiknak pedig a porszűrője vizsgázott nagyon rosszul. Bizony, szorít ám az aranycipő.

Kábé úgy érzem magam mint az átlagember amikor megveszi a Ferrariját: többé nem vagyok átlagember. Pedig a francot nem, de van egy jólesõ szabadságérzet bennem attól, hogy megkaptam az éves Start VIP kártyámat. Egy évig jegyvásárlás nélkül vonatozhatok bárhová az országban, elsõ osztályon, IC-n, Railjeten, ahogy tetszik.

Nem tudom csupa racionális indokkal alátámasztani, hogy miért is vettem meg. Az elsõ autóját sem mindig azért veszi az ember mert tényleg szüksége van rá, van ott sok szempont ami mind-mind egyénfüggõ. És ha autó vs. tömegközlekedés vitára kerül a sor, ez a szó: "szempont" bizony megnyeri a szópárbajt annak aki elõször veti be. Mert ugye a vita onnan szokott indulni hogy melyik mennyibe kerül, és aztán mégis annyi, de annyi más változó kerül a képbe ami árnyalja a helyzetet...

Start Klub kártyát használtam egy évig, 35 ezer forintba került, cserébe a másodosztályú jegyeket féláron kaptam meg. A cégem 100%-ban kifizette az így váltott hazautazós jegyeimet, míg a teljesárút csak 86%-ban térítette volna, így havi 4 utazással számolva 6-7 hónap kellett a megtérüléséhez az általam használt viszonylaton. Onnantól lassan "nyereséget" termelt, valamint az sem elhanyagolható hogy a magánútjaim féláron voltak. És itt egy érdekes, további haszonforrás lépett fel.
A magánútjaim elsõdleges célja néhány esetben valamilyen adásvétel lebonyolítása volt, amibõl visszafogott mértékû hasznom származott, példaként vegyünk egy Gyõr-Budapest-Gyõr utat, ami ma teljesáron körülbelül 5000 forint. Ha az a bizonyos visszafogott mértékû haszon várhatóan csak 3000 forint, el sem kezdem szervezni az utat, hagyom a fenébe, vagy ha a posta nem kivitelezhetetlen, azt választom. A postát azonban eleve nem veszem számításba, okkal van az kihagyva amikor találkozót szervezek. Ha van egy Start Klub kártyám, akkor már árnyaltabb a kép, 500 forint haszon ugyan még bõven csak az éhenhaláshoz elég, normális ember nem is foglalkozik vele. Csakhogy engem keményebb fából faragtak ám, e kártya birtokában bizony nekiállok szervezni a találkozót, és ezzel párhuzamosan publikussá teszem az utamat, tudatva a többi potenciális vevõvel hogy én egy adott idõben, adott forgalmas helyen elérhetõ leszek egy számukra kedvezõ tranzakcióra. És a potenciális vevõk bizony tényleges vevõvé válnak - együttesen akkora hasznot produkálva, hogy utólag nyilvánvalóvá válik: a teljesárú jeggyel is bõven megérte volna. Én hülye meg viszzaléptem volna az elsõ körben.
Na ezt a jelenséget hívom úgy, kissé pontatlanul és túlegyszerûsítve, hogy "kiterjesztette a lehetõségeimet ez a kártya". A példában szereplõ néhány szám egyáltalán nem valós, a folyamat mûködését akartam leírni vele.

Aljas leszek, lelövöm: nem sokat.

Egy mostanában sokat használt Psion Series 3a segített a tesztben felmérésben, elég kiegyensúlyozott körülmények között igénybe véve: jellemzően játék/fileszerkesztés (~40 mAh) vagy egyszerű bekapcsolt készenléti képernyő (~25 mAh) fogyasztott. Lemezre írást inkább hanyagoltam, sokat ugyan nem befolyásolt volna.

Panasonic Alkaline power: 1895 mAh után szólt a Psion hogy merülés van, és egészen 2206 mAh-ig hagyta magát kínozni. Nagyjából ennyit vártam tőle.
Árgép szerinti legalacsonyabb ár: 345ft/4db.

Energizer Ultimate Lithium: Kissé melldöngetősebb a design, a tömege meg érezhetően kisebb, ezért 3000mAh környékén már kezdtem csodálkozni. 3466-nál nyögte be hogy fogyóban a nafta, a Panasonic után itt is 15% körüli tartalékban reménykedtem, de 3505 mAh jött ki csak belőle. Azért szép.
Árgép szerinti legalacsonyabb ár: 760ft/4db.