Régebben megfordult már a fejemben, hogy kocsmákról kellene tesztet írni, hasonlóan egy tavaly olvasott gasztrobloghoz, aminek a nevét/címét sajnos már elfelejtettem, de nyilván rátalálnék kis keresés után. Vagy ha nem is tesztet, de ajánlót leírást, elrettentőt, valamit. Én elég toleráns típus vagyok még ha az eddigiekből ez nem is mindig ment át, így az elrettentős részek nem az erősségeim, pláne ha olyan helyről van szó ahol sört kaphatok, tehát egy ruházati üzletet már könnyebben szidok. De oda meg nem megyek be, hacsak nem harsogja a kirakat hogy "Ajándék sör minden rózsaszín harisnya mellé!".
Debrecenben a Nagyállomás közvetlen közelében három placc jöhet számításba: magában az épületben a resti, a toronyház tövében a Petőfi presszó (köszönet a 32-es busznak hogy odébb állt és le tudtam olvasni), valamint az ellenpóluson, a várakozó taxisok mögött a Filléres büfé, ez utóbbi lesz a főszereplő.
Terasz van, de mivel egy elég forgalmas térre nyílik a kilátás, nem nagyon érdemes használni ha nyugit akarsz. A kinti csempén esedékes csúszásveszélyre kedves tábla hívja fel a figyelmet, szóval a vezetés konfliktuskerülőnek (felelősséghárítónak?) tűnik, jó pont. Belépve vegyülnek a különböző korok: nagyonretró székek, hozzájuk színben passzoló de újabb formavilágú asztalok, a pult régies hatású téglafal alapú, amiről viszont tudjuk hogy maximum évtizedes kort szeretne sugallni csak nem sikerül neki. Érkezésemkor, ami egy szombatnak nevezett hétfő 9:20-kor, a hetvencentis tévé hupikék törpikékkel büntet ami később átment a kőkorszaki szakik bénázásába, így gyorsan a kellően kedves, pár sör után helyesnek is mondható pultosnak szegezem az egyetlen tesztkérdést: csapolt sör van? Lelkes bólintás a válasz, kérek belőle, a kezelés gondos, ügyel rá a hölgy hogy lényegesen több legyen a sör mint a hab. A sör a csap és a pohár felirata szerint Soproni, az én tökéletlen ízlésem csak annyit érzékel hogy finom, így a csehó máris átment a teszten.
A tévé helyett egy ablakon hülyülő cserebogár adja a szórakozás javát, aki az első húsz percben az általa elfoglalt üvegen bámult ki, a második félidőt pedig onnan pár centire lepottyanva, hanyatt kapálózva szórakoztatta magát és engem. Rájöttem miért májusi a májusi cserebogár: addigra pusztul el mind.
A helyen a tulajdonos/verőgyerek/cimborák mennyisége nem zavaró, így akár otthon is érezheti magát aki némi pihenésre vagy idióta tesztírásra vágyik az ital mellett. A késdobáló jelleget az időpont okozta sajátosságok miatt felmérni nem tudtam, tehát:
Ajánlott!

Imádok Kismarjába látogatni, így egy kapitális ejnyebejnyét érdemlek amiért a fene nagy ráérés közepette ma, kis híján egy hónappal a jokerkártyám átvétele után jutottam csak el ide, ráadásul most is csak egy fontos levél átvétele miatt, alig harminc percet töltve a faluban. Ha minden jól megy vasárnap már lazulni jöhetek, és a barátaimmal a nyarat tervezgetni. Mert lesz mit tervezni, bizony, idén ha klappolnak a dolgok akkor a Rockmaraton után csak néhány napom marad regenerálódni a Hegyalja fergetegéig, ahonnan Gergelyiugornya lesz a következõ áldozat, utóbbi két helyszínt pedig elõre megfontolt szándékkal, komoly baráti társasággal súlyosbítva követem el, héttõl tíz napig terjedõ emlékezetvesztéssel büntetve a helyieket. Gergelyiugornya annyira nem ismert üdülõfalu, inkább helyi jelentõsége van, noha mint az ukrán határhoz legközelebbi élményfürdõ (javítson ki valaki ha tévedek) számottevõ keleti turistát vonz. Hangulatos ám nagyon, mint bármelyik más Tisza-parti üdülõhely, de befogadóképessége korlátozott, és este tíz körül a szórakozóhelyeken igencsak lankad a buli, számoljon hát az odatévedõ azzal, hogy onnantól önmagára, jobb esetben a párjára van utalva ezügyben.
Ezekben a napokban érkezik az ízelítõ a nyárból, ideje volt már, most ugyan nem volt olyan masszívan zimankós télzáró mint az utóbbi években többször is, de azért jólesik végre a törõdés természetanyutól. Úgy néz ki hogy pár napon belül végre szertartásosan felgyújthatom az összes téli ruhámat. A rohadékok, ha tudnátok hogy utálom õket.

2010 egyik ködös októberi hajnalán Tatabányára vezérelt az utam, nomeg egy ügyfelem. Ha már így alakult, és fényképezőgépet és méretes teleobjektívet is vittem magammal, bevetettem hát magam a vadonba és felfedezést követtem el addig számomra ismeretlen vidéken. A felfedezést egy több ösvény kusza kereszteződésébe épített erdei magaslesnél hagytam abba, feltelepültem rá, közben az idő sokkal tisztább lett így felszerelésemet is készenlétbe helyeztem, ettem, nézelődtem.
Nemsokára a lestől mintegy negyven méterre róka bukkant elő az egyik csapáson, annak bal oldalán, majd tőlem egy-két percig távolodva eltűnt a jobb oldalon. Ujjongtam magamban, hogy ilyen közelről láttam vadon élő rókát, majd miután lecsillapodtam, a figyelmem is alábbhagyott, bámészkodtam én faágakra, áthúzó repülőkre, a magaslest támadó pókokra. Aztán amikor jó óra elteltével ismét az utat szkenneltem, láttam ám hogy a kis vörös a jobb oldalról küszködi magát vissza a csapásra, meg valami elég nagy izét is hozna magával, aha, na ezért nem olyan egyszerű neki kijutni a bokrok közül. Aztán velem szembe ügetett lassan, a nála lévő vaskos fadarab most már könnyebben volt mozdítható az aránylag tiszta terepen, persze így is megállt néha, nézett, fülelt, szaglászott, pihent, majd újra fogai közé kapta nemgurulós bőröndjét és eltűnt az előző felbukkanásának helyén.
Nézegettem még ott helyszínen a képeket, de addigra már a nap is hétágra sütött, szegény LCD-n nem nagyon láttam értékelhető részletet: róka, út, tátott száj, bazi nagy görcsös bot. Nem csak veszettek a rókák, hanem hülyék is, milyen idióta állat épít fészket ősszel? Elvitték az előzőt a svájcifrankhiteled miatt, kisvörös?
Hallgassatok Forrest Gump mamájára: az a hülye aki mondja.
A számítógép monitorán már egyértelmű volt hogy egy őz hátsó lábát cipelte a kis vadász. Nem valószínű hogy ő ejtette el, de azért meg kell hagyni, szép munka volt.

Nem szép dolog az üres ülésre pakolni táskánkat, egyéb cuccainkat. Ha a vonat elég lazán van is töltve, ez egy forgalmasabb állomáson pillanatok alatt megváltozhat. Szoktam olvasni azt az ellenérvet, hogy majd szól aki le akar ülni, de szerintem gerinctelenül etikátlan dolog valakit könyörgésre kényszeríteni olyasmiért, ami neki alapból jár. Mit szólnál, ha valaki a lépcsőházad lépcsőjére parkolna? Nem elé fél méterrel, hanem rá, mondjuk a két hátsó kerékkel. Tök ugyanaz bizony, mert
A. Nem szabad
B. De neki épp úgy volt kényelmes
C. Meg kell rá kérni hogy a közlekedésre fenntartott teret legyen szíves arra felszabadítani.
A szememben az egyetlen elfogadható variáció, amikor a kedves területfoglaló utas fél szemmel a forgalmat fürkészi, és amint a legcsekélyebb utalás (nem feltétlenül szóbeli, hanem akár testbeszéd formájában) is érkezik arra, hogy oda talán leülne valaki, akkor habozás, és ami a legfontosabb, kérés nélkül felpattan és ülésfelszabadítással bánja meg súlyos devianciába fulladt kényelmét.

A mindenségit, egyre jobban csípem a VIP kártyámat.
Van a Keletiben egy úgynevezett üzleti váró, ahová csak elég komoly jegyekkel/bérletekkel lehet belépni. Ha jártál már Debrecenben, akkor láthattad a várótermen belül a "Kúltúrvárót": na ez nem olyan. A kúltúrváróba való belépés feltétele egy érvényes menetjegy/bérlet volt mindössze valamikor, aminek a meglétét egy kintről becibált néni ellenőrizte, de egy ideje már ez is megszűnt, így boldog-boldogtalan ott döglik, igaz a hajléktalanokat néha kizavarják a biztonságiak, oszt' csók. Inkább a kocsmában szoktam várakozni, elég drága ahhoz hogy tök üres legyen, és mióta nemdohányzó, azóta meg a levegő is isteni.
Itt a Keletiben meg, a marha exluzív belépőért cserébe egy igen nyugis helyiséget kap az utas. A bútorzat egy Ikea-katalógus nappalija és hálója között van félúton ami azt jelenti hogy a hosszú ülőfelületükről a földre csúszok ha megpróbálok hátradőlni. Tiszta, de tényleg tiszta a klotyó. Csend van, amit néha kintről némi szirénazaj tölt meg. Információ és helyjegyváltási lehetőség (azaz még az ingyenes helyjegyemért sem kell kint sorbaállni) áll rendelkezésre. Wifi még jól jönne, de az úgyis lehúzhatja magát a tiszta, de tényleg tiszta klotyóban aki a mobil eszközeit nem szereli fel mobilnettel ha szüksége van rá, így ez nem olyan kellemetlen. Fincsi viszont, hogy ingyenes étellel-itallal várják a betérőket, és ezen pöttyet meghökkentem. Croissant, ropi, kávé, üdítő - hú de kár hogy most készülök mindről leszokni. És üzletileg nem is tartom ezt a fogást olyan elrugaszkodott ötletnek, hiszen a két műszakban bent fetrengő két alkalmazott béréhez viszonyítva már talán nem is olyan fájdalmas kiadás ez a vasúttársaságnak. És ráadásul a (jó, most nem rám kell gondolni) legpénzesebb utasok szemében szereznek elég komoly pluszpontokat.
Itt könnyű elfelejteni egy péntek délután izgalmait a váci zónázóról, ahol ha zsebreteszed a kezedet, egyáltalán nem biztos hogy a saját zsebedbe rakod.
A RailJet is azért került a 9. vágányra, hogy az üzleti váró utasainak ne kelljen sokat mászkálni (hadd kötözködjek kicsit: és aki a pályaudvar túloldalán, mondjuk az ötödik vágányon landol ugyanezzel a vonattal, de még befejezne egy projektet amit a vonaton kezdett el, az csak vándoroljon, mi?). Lazán kapcsolódó szóbeszéd/legenda, hogy a Kör-IC azért (is) lett csaknem megfúrva, mert a körjelleg miatt az első osztályú kocsik vagy a Nyugatiban, vagy a Keletiben kerültek közel a kijárathoz, és a Keletinél dolgozó vasurak nem szerettek sokat gyalogolni.

A Pannonhalma fölött magasodó domb, rajta az apátsággal és a hozzá tartozó komplexummal, nem egy nagy hupli. A település vasútállomásához képest mondjuk 150-200 méter lehet a szintkülönbség, ez azonban - előzőleg vázolt állapotom ismeretében nem meglepően - elegendő volt ahhoz tegnap hogy alaposan megizzasszon. A csúcsra érve szembesültem azzal, hogy nincs egy hely sem ahonnan normális panoráma nyílna Győrre, így odafenn is jó negyven percnyi riadtegér-stílusú futkározást rendeztem némi északra nyíló tisztás után kutatva. Na ilyen ott nincs, mászhattam át a szomszédos dombra, ahol végül a még csak bokáig érő gaz (vagy lucerna?) ölelésébe telepített ülepem végre nyugalmat lelt.
A panoráma kétségbeesett hajszolása nem öncélű élvezkedés volt ám, próbának szántam ezt a javából, mégpedig egy gyenge szimulálásának annak, mi vár rám a Sár-hegyen amikor majd Szolnokot akarom onnan fényképezni.
A meteorológiai viszonyok nem voltak ideálisak, ezt sejtettem már induláskor is (alig látom a hegyet = alig látok onnan vissza is), de a próba meglepő módon elérte célját. Egy 200 milliméteres teleobjektívvel még ilyen tré viszonyok között is egyértelműen kivehetők voltak a város épületei 15 kilométerről, tehát majdan a 80 kilométer leküzdése sem reménytelen egy kissé testesebb eszközzel. Megnyugodtam, most már tényleg csak a jó idő és némi szabadidő a követelmény, a technika megvan.

Valahol azért nagyszerű dolog is kisülhet abból ha az ember munkané alkotói szabadságon lehet. Lehetőségként kell elsősorban tekinteni rá, nem csapásként, hiszen olyan lényeges dolgokkal is foglalkozhatunk a ránk szakadt szabadidőben, mint a testünk, amit a munka hevében hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Mivel rajtam tartózkodik 15-20 olyan kilogramm is ami máshol kellene legyen, ezért is örülök hogy most tudatosabban kezelhetem a súlykérdésemet.
Ma dél körül találtam itthon egy kevéske száraz kenyeret, és gondoltam nem is veszek mást, inkább elindulok a helyes úton, no nem fizikailag. Ja, de hogy mozogni kéne? Hékás, úgy könnyű, úgy mindenki tud... Szóval a száraz kenyér mai feladata a táplálásom volt, miután megnéztem egy pizzéria-szórólapot. Nem rendeltem, helyette valóban a kevésbé vonzó étel csusszant be némi multivitaminos üdítővel, és elégedetten dőltem hátra: megtettem egy fontos lépést.

Amikor este hatkor mégis pizzát rendeltem, meg még az is eszembe jutott hogy két hete gyakorlatilag a vonaton lakok, a kerékpárom meg lent porosodik a tárolóban, eléggé elszégyelltem magam. Ismerős helyzet ám, amikor a kerékpárt megvettem akkor tulajdonképpen leszoktam a gyaloglásról, úgyhogy pontosan tudom mi vár rám ha nem emberelem meg magam. Így holnapra egy kicsit meredekebb célpontot választottam a tegnapi és a mai városnál.

Épp ideje volt (ééérteeed, Volt!) már Sopronba kirándulni, ma végre összejött. Van kisugárzása, mindig olyan mintha hazamennék, meg tudnám szokni, mondjuk tavaly ismeretlenül kerékpározni egy rémálom volt a belvárosban. Kusza kis utcák amik teljesen váratlanul képesek átváltani aszfaltburkolatról macskakőre, utcasarok tíz méterenként az összes veszélyforrásával együtt, mindez emelkedőkkel súlyosbítva, brrr. Gyalogosnak való inkább, jobban is passzol a hangulatához a járműmentes felfedezés.

Kissé hirtelen jött a felfedezés ötlete, egy - khmmm - szolid házibuliból hazafelé gyógyulva fogant az elhatározás valahol a bősi zsilipben egyensúlyozó uszályok tanulmányozása közben, a mai nap úgyis a semmittevésre lett szánva, kissé átértelmeztem hát. A visszaemlékezés úgysem ment, koncentráljunk akkor a közeljövőre, és ez lett belőle.
Győrben a vasútállomáson volt némi időm ismerkedni az új menetrenddel, és nagyon remélem hogy legalább utasszámlálás előzte meg a gyomlálást, mert ránézésre eléggé hiányzik a koncepció a műveletből. 7 százalékos vonatkilométer-csökkentésből egyáltalán nem 7 százalékos megtakarítást lehet elérni, ezt remélem tudják a döntéshozók. Legszívesebben adtam volna nekik egy lezárt borítékot azzal a kommentárral hogy egy év múlva olvasandó el, benne ezzel az üzenettel: "Na mi van? Most sem jött össze? Szóltunk."

Ritkán, de előfordul hogy egy vonat behoz valamennyit a már elszenvedett késésből. Kisebbfajta csodaként éltem hát meg, amikor tegnap délután a Sátoraljaújhely felől a Keletibe tartó sebesvonat, amelynek Gödöllőn pont tíz perc volt a késése, a végállomásig ebből hármat lefaragott, pedig nem is közlekedtünk különösen dinamikusan. A behozott percek pedig elegendően voltak arra, hogy átszállhassak a Győri IC-re, amiben most kivételesen a vágánykiosztás is partner volt.
Ma pedig Dunaújváros a cél, mentem-kezet fogtam-visszamennék stílusban. Nem sok jót érzek, mivel Kelenföldön menetrend szerint csak négy percem lesz átszállni, de a mostani vonatom hét perc késésben van - ez a délután kissé lassabb tempójú lesz mint amit megszoktam.

Szolnok-Vác-Gödöllő-Győr: 134+70+167km (2520+1300+3130ft)
Győr-Dunaújváros-Győr: 2x203km (2x3690ft)

Update: az a hét perc késés is leolvadt végül, így este fél 11 helyett fél 9 körül befejezhetem a napot. Süti!

Megadóztatni a banki tranzakciókat? Amiket mindannyian igénybe veszünk legalább néhányszor egy hónapban, ha másképp nem legalább egy-egy ATM-es készpénzfelvétel erejéig, persze miután a fizetésed landolt rajta, ami ugyancsak egy tranzakció volt (ha eddig nyugodt maradtál volna)?
Nem igazán szoktam hangod adni politikai véleményemnek, de most borult a bili.
Tavaly óta Hajdúszoboszló neve hallatára kissé rángatózni szokott a jobb szemhéjam. A bal combom is. Meg mindkét vádlim. A végtörlesztés tervének bejelentésére bukott jó tíz százalékot a forint, amit eléggé megéreztem, köszönöm szépen. Akkor azt hittem, hogy a hülyeség most már überelhetetlen, azta, hogy én ezt mennyire benéztem...
Van ám olyan, értelmetlennek tűnő adónem, amit elég higgadtan vettem volna tudomásul ha bevezetik, de nem vezették be: az e-mail adója. Hírbuzik emlékezhetnek rá, talán tíz éve fontolgatták a bevezetését - nem, nem konkrétan Magyarországon - ami végül elmaradt, jó kérdés hogy miért. Nyilván erős társadalmi ellenállásba ütközött, vagy a spamlobbi győzött, nem érdekel. A bevezetése pedig a mértéke miatt nem érdekelt volna: levelenként kábé 0,00001 dolcsi lett volna az adó, azaz a tizedesvessző és az egyes között vagy 4-5 nullával, nem emlékszem. Tehát a rosszabbik esetet feltételezve is tízezer levél után 230 forint. Letojom, hamarabb kapok ínhüvelygyulladást aminek a kezelése aztán tízszer ennyibe kerül. Legyenek vele boldogok.
A tranzakciós adó tervezetében azonban 5 százalék körüli mérték kering a mai hírekben, ráadásul azt többször is benyelheted ahogy fentebb is vázoltam: először amikor megkapod a pénzt, majd amikor elköltöd, vagy elköltésre kész állapotba hozod. Az 5 százalék azért elég nonszensznek tűnik, ekkora baromságot kizárt hogy elkövessen a kormány. Remélem ismerik annyira a magyart, hogy tudják: megtalálja a jónép a módját, hogyan csökkentse az elszenvedett kárt. A trükkösebbje úgyis megoldja, a szlovák rendszám után jön a szlovák bankszámla, a készpénz népszerűsége az egekbe szökik, és közvetett hatásként a feketegazdaság is bedurvul.
Tudom, nem okozok túl nagy lelki sokkot, de egy újabb notórius adóelkerülőt nevelt ki a vezetés ha ezt - elfogadhatatlan mértékben - bevezetik.
Srácok, ekkora öngólt azért nem kellene bevállalni ezen a meccsen, akkor sem ha a vereség ennyire kézzelfogható. Mindenkinek jobbat tenne emelt fővel távozni a pályáról.