Pisis korom óta szeretek legózni, kamaszkorom óta szeretem a pénzt. Csak idő kellett, hogy ez a kettő összeálljon valahol. Úgy 20-30 év, ami semmi erre, igaz? Amíg nem az Instagramon pózolok félpucér Lego-hoszteszcsajok gyűrűjében addig lehet valami elképzelésed a kimenetelről is: nem vagyok túl sikeres az ötvözésben. Addig is ajánlom figyelmedbe sorozatomat: miért is nem állt össze jobban a két alapalkatrész?

Tavaly kora tavasszal pattant el bennem végre valami. Angliában melózom az év hűvösebbik kétharmadában, és egy ottani kirakodóvásáron belebotlottam egy autó tetején díszelgő összerakott Porsche 911 GT3 RS-be:

https://www.lego.com/hu-hu/product/porsche-911-gt3-rs-42056

100 fontért (38000ft akkor kb.) kínálta az eladó, fizetéskor 90 font lett belőle, és egy ilyen üzlet során az első szó ami elhagyja az eladó száját: "Hiánytalan". Ez többnyire egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan igaz. De nem kell rögtön rosszindulatot feltételezni, sőt! Nagyrészt ártatlan tévedésről van szó, de komolyan; egy durvább készlet összerakásakor előfordult, hogy három összeszerelés után három különböző hiánylista keletkezik előttem, pedig én csináltam végig a folyamatot.
Nem érdekelt semmi, egy kívülálló szemével nézve is hihetetlenül lenyűgöző készletről beszélünk, akkor is megvettem volna ha garantáltan egy kis buktával szállok ki belőle. Boldogan hazavittem, szétszedtem, összeraktam, hiánylistát készítettem. Odaadtam egy szintén frissen Lego-öntudatra ébredt barátomnak, ő is el volt ájulva tőle, közben elkezdtem rendelgetni a hiányzó elemeket. Úgy 40 darab hiányzott, ez riasztó lehet első olvasatra, de egy körülbelül 3000 darabos készletnél nagyjából semmi ez a szám, amennyiben nem kulcselemekről beszélünk.
Összerendelgettem ami kellett innen-onnan - https://www.bricklink.com, megvan? -, ennek során jött egy iszonyú fontos tapasztalat: szinte biztos, hogy egyetlen eladótól nem tudsz majd egyszerre megvenni minden szükséges hiányzó alkatrészt (neeem, a Lego-tól való közvetlen kunyerálás nálam nem játszik, tartás is van ám a világon), így a postaköltségek simán összemérhetők lettek a megrendelt bigyók áraival.

Sikerült egy működő Revót is beszerezni (Revo Plus). Hajdúböszörményből van, dobozos, holland verzió, most túrhatom a netet magyarításért, de még inkább angolosításért. A legszebb, hogy az eladója németnek hitte, hál' istennek nem qwertz-s billentyűzete van, talán valami lomis cucc? A díszfedele kissé feszegetve volt a nyomok szerint, ami jó jel inkább: akksicsere történhetett, igaz ha ez 8 éve volt akkor mit sem ér. De az üzemideje úgy néz ki rendben van.

Talán a legszebb és leghasználhatóbb Psion volt a Revo

Érintőképernyő, 16 szürkeárnyalat, 480x160 képpont, szükség esetén már netezni is lehetett vele (meg egy infrás, modemes telefonnal) - igazán használható volt a maga korában. A beépített akksin (2xAAA, 700mAh, kb 20 óra működésre) kívül más, kiegészítő áramforrás nincs benne, így ha végzetesen lemerül a gép, akkor a benne lévő adatoknak is annyi. Márpedig néha lemerült.

Androidos telefonomon kénytelen vagyok már táblázatkezelőt is használni. Nagyon fura élmény, nehezen szokok hozzá - így ment ez 20 éve, a palmtopok uralkodása idején is?

Jobb alsó sarokban az egyik elkövető

Versenyzőink, a menedzserkalkulátorok és palmtopok:
- Casio SF-9350 + ES-630 táblázatkezelő kártya
- Casio SF-R20
- (Casio BN-20? Meglátjuk)
- Sharp ZR-5800
- HP 95LX
- HP 200LX
- Psion Series 3a
- Psion Series 3mx (normál és visszavett, 3a-ekvivalens sebességen is)
A kontrollcsoport:
- THL W8 teló, 4 x 1.2 GHz
- Core 2 Quad (Intel Q8200) alapú PC alapórajelen, azaz 4 x 2.33 GHz-en.
A tesztelésekhez 6 tizedesjegyű véletlen számokkal teli táblázatot generáltam az egyes eszközök várható képességéhez igazított, különböző méretekben, 500-7200 cella között. A képernyőn látható tartományból kimozgattam egy kivételével az összes aktív cellát (ezzel valamennyire kiküszöbölve, hogy a képernyő újrarajzolása is időt emésszen fel), majd kiadtam az "újraszámítás" parancsot, és ennek a lefutási idejét igyekeztem mérni.

Úgy fél éve vásároltam utoljára a gyűjteménybe, és el is felejtettem milyen remek kollekciót hoztam össze.
Időrendi sorrendben lenne poén felidézni, de az események rekonstruálása vagy egy hónapba telne. Kizárt.

Sharp:
EL-6690A - szégyenfolt, nem is menedzserkalkulátor a típusszáma alapján, eggyel lentebbi kategória. Viszont elég késői darab, így a "klasszikusokkal" szinten van a tudása. Gyönyörű állapot, a doboza is szép, működik is hibátlanul.
ZQ-M203T - tulajdonképpen a legrégebbi darab. Még kolis koromban vettem, aztán húgomhoz vándorolt, ő meg annyira nem használta, a gyűjtőszenvedély fellobbanásakor felajánlotta. Kijelzője kissé befolyt, amúgy működik.
ZQ-2850M - mintha nem működne, meg nem is túl szép. Doboz van.
IQ-7000 - működik, szép. Mintha lett volna egy 7100M is (?) itthon. (UPDATE másnap 8:42: van tényleg, meg egy másik 7000-es is. Hiába, a költözés...)
IQ-7720M - istenem, de ronda és szerencsétlen konstrukció. Nagyon fejnehéz, egy új kézben tartási módot találtak ki neki anno. Működik.
IQ-8300M - megpusztult szegény, de még láttam működni.
ZR-5800 - 3db is van ebből. Az egyik zsír állapotú, a másik összekaristolt kijelzővel de szépen működik, a harmadik kívül elmegy, belül gyönyörű. Háttérelem-fedél csak az egyikhez van, érintőceruza kettőhöz, doboz egyhez. És mind működik.

Debrecenben meglátogattam ma a Nagyerdőt, térdig hóban, mert úgy adja igazán. Nem is tudom mikor sétáltam egy jót itt utoljára, tavaly nyáron is csak kerékpárral bolyongtam valamennyit, de az csak mutatóba volt. Most jó két óra sikerült a régi idők emlékére, igaz ez meg sem közelíti a tavaly novemberben elcsatangolt tanárember két napos meditációját, de azért kellemesen kifárasztott, délutáni szunyókálás is lett belőle.
Nem az erdőben, otthon.
A Nagyerdőben is van egy adótorony, Tokajból is láttam már amikor távfényképezni mentem, és a tornyot nézve, a légkör-átlátszóságon való agyalás közben beugrott, hogy még tavaly elértem pár régi célomat, például Szolnok megörökítését a Mátrából. Íme:

Igen szerény, 200mm-es telével készült, inkább csak a magam megnyugtatására, hogy vajon érdemes lehet-e felcipelni egy jelentősebb dögöt ha hasonlóan jó körülmények várnak? Nos, érdemes.

Matekozzál kicsit, kedves olvasó, úgyis iskolaidő van, vagy kissé gonoszabb hangnemben fogalmazva: háháháááá!
Utazásaim során gondosan ügyeltem arra, hogy célállomásaimon egy korsó (= 5 deciliter = fél liter, de most súgtam utoljára, vásott kölykök!) sörnél többet semmiképp ne igyak, mindig pohár volt a maximális cél, hiszen én régebben 2-3, mostanában már 3-4 korsó sör után földön mászok, szeretek mindenkit, és úgy általában, hirtelen barátommá és támogatómmá válik az Univerzum az ő összes galaxisával egyetemben. A jóféle SÖR alkoholtartalma 4-5% között mozog, szemben az alattomos BORral, mely világában a 13% sem számít túlvilági mutatónak.
Tokajban túrám végeztével jó ötletnek tűnt, hogy a vasútállomástól egy határozottabb köpésnyire levő Szerelmi pincesoron megkóstoljak egy-két jóféle helyi bort. A kiszolgálásomban közreműködő hölgy jót mosolygott kérésemen " - Édes fehérbort legyen szíves, két decit! - Mivel Tokajban nincs vörös, mást nem is nagyon adhatok...", kettő decilitert kértem hát a Péter pince kihalt odújában az édes Furmintból, további kettőt a félédes Hárslevelűből. Másfelet-másfelet kaptam - ez itten a kóstolóméret gondolom, és áldom a pincészet nevét hogy nem vitték túlzásba vendéglátásomat. Mert a kezdeti képlet alapján minek is felel meg három deciliter nemesített szőlőerjedvény?
Oh, igen, éhgyomorra sajnos túlbillentem a határon kissé. 13:10 körül kértem ki boraimat, 13:18-ra nyomuk már nem nagyon volt, hiszen könnyed pánikba zúzódtam, hogy 13:36-os vonatomat a fogyasztás helyszínétől 37 lépésnyire esetleg nem érem el. Így 13:20-kor lehuppantam Tokaj pazar (szó szerint: jópár száz wattnyi elektromos teljesítmény fűtötte-világította tök fölöslegesen a várót) állomásának csarnokában, majd 13:22 körül mosolyogva nyugtáztam, hogy az épület épp olyan ferde szögben áll mint a hegy melynek lábánál gondosan elhelyezték. Érdekes módon a vonat is egy furcsa lejtőn érkezett erősen imbolyogva az amúgy tökegyenes vágányon, a mozdony mosolygott, az összes ablak legalább egyszer rám kacsintott, a középső kocsi valamelyik ajtaja pedig magától nyílt érkezésemkor. Ajvé!

Nem tűntem el, csak nincs ihlet, karszalagrohasztó hőség meg van, és ilyenkor írós hangulat nincs.
Zajlott azért az élet az elmúlt héten rendesen.

A régóta dédelgetett pihenőnap jobban nem is sikerülhetett volna: a Hanságot fedeztem fel magamnak, a Hansági-főcsatornát, az Andaui-hidat, a környék félénk állatvilágát, és találtam egy szépen kiépített madárlest is ahol napozhattam is fotózás közben, isteni nap volt.

Hétvégén Szolnok is megvolt, itt a szombat este a Tiszavirág fesztivál után eléggé - khmm - szórakozósra sikerült, köszönhetően a "Keserű méz" fantázianevű házi sörnek, az Orpheum zenekarnak, és a sokadjára átlényegült egykori Moment-nek (most: Rock Street, a karszalagomról leolvasva), ahol a smasszerek+zenészek+felszolgálók összlétszáma messze meghaladta az ott szórakozókét. A zenén mondjuk nem múlt a buli, a főegyüttes énekese ráadásul lejött a színpadról és a közönséggel együtt énekelte a számokat mint valami karaoke-esten, fergeteges ötlet, hibátlan hangulat. Valamint köszönet húgomnak az utána szervezett bébiszittelésért, támogatóm, Süni nélkül a hazaút nem jöhetett volna létre.

Csodálatos volt ma az idő, nem? Szeptember végéig nem is kellene sem több, sem kevesebb, a Balaton meg jó lesz húszfokosnak.

A tegnap reggeli zápor közben Békéscsabára tervezgettem a mai utamat, és azon gondolkoztam, mit felelnék arra a kérdésre, hogy miért nem logisztikázom kissé jobban össze az utakat? Meg a válaszon, miszerint a találkozóim nem minden esetben várhatnak egy hetet hogy rájuk kerüljön a sor mert "akkor már amúgy is arra járok". Biztosan sokan tolerálnák ezt, én azonban magammal szemben nem, így ha hívnak valahová, akkor az első szabad alkalommal megyek.
Most kicsit kedvezőbb volt a szitu: holnapra Kiskunfélegyházára volt betervezve egy találkozó, de gyorsan írtam a kollégának hogy kissé korábban, a mai nap délután is megfelelne-e neki? Igenlő válasz jött, így hatékonyabbá tehettem a mai napomat. Ezért holnap szabadnapom lesz, de most már tényleg! A tegnap nem Komárom miatt nem számított annak, hanem a tré időjárás miatt.
Kiskunfélegyházára 105 perc ráhagyással, 14:30 helyett 16:15-re terveztem a találkozót, azaz ennyivel mondtam későbbi időpontot a várható érkezésre, mint ami igazából bekövetkezhetett volna. És a dicső vasúttársaság engem igazolt, Szolnokon egy nyolc perces késéssel sikerült egy órát elhasználnom a tartalékból, majd a Szeged felé tartó vegyes is lenyúlt magának csaknem húsz percet. Ajvé, ez van ha az utazás nem köthető Budapesthez, senki nem csatlakozik senkihez.
Amúgy itt is baromi régen voltam, az utolsó itteni majdnem-emlékem a húgomhoz főződik: úgy tizenöt évesen egy randija lett volna itt egy kiskunhalasi sráccal. Mi már úton voltunk, de a srác nem jelentkezett - bánhatod, öreg! -, le sem szálltunk hát a vonatról, hanem megnéztük gyorsan Szegedet ha már így alakult.
Most sem vittem túlzásba, a belváros (?) felé vettem az irányt, majd a Teddy bár bizonyult elég vonzónak ahhoz hogy beállítsak oda. Nem közvetlenül az utcafronton van, egy mesterséges mikrosikátor tántorítja el a félősebbeket a barlangtól, de igazán nem félelmetes a kuckó. A pultos csaj Teddy Bear hangján még kedvesen meg is említette aktuális akciójukat, ami pont a csapolt Borsodit érintette, kértem hát egy csupor Teddy Beer-t. Cinkes, kissé cinkes az íz, nem teljesen ugyanolyan mint két éve Marianna és Laca esküvőjén, de azért még rendben van. Ahogy a belső tér is, barátságos barna (milyenre számítottál mégis?) szövet mindenhol, a süppedős székekkel pedig csak óvatosan mert kilencven kiló fölött és három sör után ölég nehéz lehet feltápászkodni onnan. Javasolt távozási eljárás: finoman oldalra billenve feltűnésmentesen omolj a földre, majd négykézláb cammogj ki a sikátorba, búcsúzóul brummoghatsz egy "csókolom a mancsát"-ot.
Zuglóban egy találkozó zárja a mai akciósort, este pedig összekészítem a holnapi pihenés kellékeit. Még megálmodom hova-merre, remélem, ezúttal félezer kilométer alatt megúszom.

Évente 5-6 alkalommal tartanak fotósbörzét Budapesten, most már jellemzően a Ferencvárosi Művelődési Központban. A Lurdy-házhoz van közel a plázákon nevelkedettek kedvéért, kocsmát arrafelé sajnos pont nem ismerek a magamfajták eligazításához. Nem feltétlenül kell fotóbuzinak lenni hogy élvezze az ember ott a hangulatot, de kétségkívül sokat segít benne. Nem csak évszázados ritkaságok kaphatók, sőt kisebbségben is vannak lassan a régiségek, de ha kicsit is érdekel a téma, nézd meg egyszer. Gyakrabban van mint a Vénusz-átvonulás, esélyes hát.
Vasárnap én is itt voltam másodmagammal, egy régebbi vevőmnek említettem meg az eseményt, benne pedig feltámadt a nosztalgia, elmondása szerint régebben amúgy rendszeres látogató volt ő is. Elhozta gyűjteményének pár kevésbé használt darabját, összesen talán nyolc tételt, én pedig a szokásos karácsonyfaszerűen nyakig pakolt stílusban cipeltem a helyszínre vagy tizenötezer apró bizbaszt. Önbizalommal telve mégpedig, hiszen a termékek egyharmada jellemzően el szokott kelni a pár óra alatt.
Huszonöt perc múlva, mire én kipakoltam a táskáimból úgy nagyjából, tőle már megvették a cuccai felét, le sem merem írni mekkora bevételt termelve. Lehet nem a megfelelő dolgokat árulom...? Délben összepakoltunk szépen, persze nem volt azért rossz délelőtt ám, csak jobban hozzászoktam a sikerhez.
Szolnokra igyekeztem, előtte még Szajolban várt egy találkozó.
Másnap Szolnokon pihenés volt az eredeti tervem, meg a tévé távkapcsolójának a szanaszét nyomkodása - höhö, de nem ma. Kecskemét, várt először, itt bolyonghattam egy órát szerencsére, vagy öt éve - hé, pontosan öt éve! - voltam utoljára. Szépen fel lett túrva a belvárosba vezető utca, lehet hogy szép lesz, de szerintem senkinek semmi baja nem volt a régivel, mármint amíg a bányászok ide nem jöttek ásni. Most már nem olyan jó. A középső zöldsávban is lehetett sétálni, teljesen élhető volt azt hiszem. A mozi így ránézésre bontásra lehet ítélve. Látszik rajta hogy igen régen használhatták utoljára rendeltetésszerűen, de remélem hogy a rendbetétel vár rá és nem a vég, egyáltalán nem tájidegen épület. A közelben csapolt Gösser volt a menü, kicsit úgy éreztem hogy becsaptak: egyáltalán nem ütött meg, pedig egy korsónyit azért már megérzek, ízre pedig kifogástalan volt, a Staropramenhez hasonló enyhe kesernyésség szerepelt háttéraromaként. Este aztán megnyugtatott rég nem látott barátom, hogy a csapolt alkoholmentes sör azért elég ritka jelenség, lehet inkább csak kezdek hozzászokni. Remek!
Majd Mezőberényben volt a következő program, mindössze tíz percet töltöttem ott, szeretem ha olajozottan mennek a dolgok. A srác, akivel találkoztam, mivel rá szeretett volna gyújtani és ugye egy vasútállomás területén voltunk, megkérdezte dohányzom-e? Válaszomtól kissé meglepődött, pedig csak annyit mondtam, hogy "nem, én iszok és drogozok". Aztán meg már hiába bizonygattam, hogy, ááá, nem is iszok...
Ma a visszautam Győrbe is komplikáltabb lett az indokoltnál: Zalaegerszegre ugrottam el még. Na itt aztán tényleg rég voltam, akkor sem sokat, és most sem vittem túlzásba, ismétlés következik remélem hamarosan, nem láttam értelmét maradni az esőben. Egy csapolt Kőbányai belefért éppen, majd mivel Ukkon át jöttem ide (szépen látszott a sümegi vár sziluettje), Szombathelyen át mentem vissza - csak hogy legyen némi változatosság is.
Valami defekt márpedig volt azzal a Gösserrel, mert most meg vigyorogva utazok egy órával a Kőbányai után is.