Szezonja van a nosztalgiának. Felnőtt az a nemzedék, aki gyerekként, serdülőként, diákként élte meg azt az informatikai robbanást, ami a PC (IBM compatible personal computer, remember :) ) megjelenése kapcsán robbant be az informatikába, a tudományba, a munkába, a szórakozásba, a mindennapokba. Nem is említve azokat, akik már akkor is felnőttként, döntéshozóként, vezetőként, szakemberként kerültek kapcsolatba ezzel a technológiával. Sorban jelennek meg itt a Logouton is a tesztek, beszámolók régi, ma már használhatatlanná degradálódott szépemlékű hardverekről. Valamennyi mozgatórugója végső soron a nosztalgia. Ma, a gigahertzek és terabájtok idején nehéz belegondolni, hogy mit is jelentett egy 25MHz-es processzor, 8MB RAM, egy párszáz megabájtos merevlemez, vagy egy 3,5" floppy meghajtó. Sokunk őrizget a fiókja mélyén egy 5,25"-es floppy meghajtót, 8MB EDO RAM-ot, néhányan eltették az alaplap méretű első hangkártyájukat, külön gyűjtői iparág szakosodott a klasszikus 3D gyorsítókártyákra, párszáz megahertzes processzort pedig szinte mindannyian tartunk még az asztalunkon, vagy a fiók egy nem is olyan távoli sarkában.

A Samsung Omnia dobozán az áll, hogy valódi ’mindent egyben’ telefon. Valóban az. Nem hazudtolhatjuk meg a marketingeseket, és elismeréssel kell adóznunk a koreai mérnököknek. Kérdés, hogy mindenre valóban egyben van-e szükségünk.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, szögezzünk le egyvalamit: készséggel elfogadom, ha valaki úgy érzi, hogy ez a tökéletes kommunikációs célszerszám, és pontosan erre van szüksége. Engem azonban, bár lenyűgözött, nem nyert meg magának a szerkezet. Elmondom majd azt is, hogy miért nem, előtte azonban lássuk a részleteket.

Külsőre határozottan ízléses, persze ízlése mindenkinek van saját, döntsétek el ti, hogy kinek mennyire jön be. A diszkrét fémes keret, a nagy kijelző, a szintén fém gombok mindenképpen kellemes összhatást keltenek. Persze a telefon megfordításával ezt a képet némiképpen sikerül lerombolnia a műanyag hátlapnak, ami még csak nem is valami masszív műanyagból készült, bár legalább mintázatában fémet imitál. Prémium kategóriás készülék esetében ez legalábbis kellemetlen részlet. Az első fekete pont.

Az informatika virágkorában élünk. Számítógépek vesznek körül minket minden oldalról, segítik, irányítják életünket, mindennapi teendőinket és az általuk okozott stressz visz minket a sírba idővel.

Feltéve és borítékolva, hogy jelen írás olvasói az egységsugarú átlagpolgárnál kockább létformát képviselnek, nyilván mindegyikük találkozott már azzal a problémával, hogy éppen azok az adatok nincsenek kéznél, amire szükség lenne. Az IT-ipar persze régen készen áll a megoldással, el is nevezte nemes egyszerűséggel kiszolgálónak, szervernek ezeket a berendezéseket. A szerverek sokáig az iparág csúcstermékeinek számítottak, ahogy azonban a számítástechnika egyre jobban beszivárgott a mindennapokba, mára eljutottunk odáig, hogy egy 'home server' már nem luxus többé - aki nem ismeri Tom O'Connor kiváló művét a témában, az kattintson hamar a képre:

A fejlődés töretlen. Minden egyre nagyobb, szebb, jobb, gyorsabb, kívánatosabb lesz a számítástechnikában is. De vajon előre megyünk?

A minap a Milyen notebookot vegyek? ([link]) c. sikertopikban a következő mondattal találkoztam: "semmiképpen ne vegyél már GMA900-as gépet".

Nem kötekedek, isten ments, alapvetően egyetértek a fenti mondattal, de lefuttatnék itt egy gyors gondolatmenetet, csak amúgy hangosan gondolkodásként.

Pillanatnyilag a legtakarékosabb, azaz legkevesebbet fogyasztó chipset-processzor páros a normál mobil kategóriában az i915 és a Pentium M. Nem említve természetesen az amúgy is méregdrága LV/ULV, stb procikat. Ha ehhez még hozzávesszük azt az alulórajelezési lehetőséget, amit ez a platform megenged, és amit a Core Duo / Core 2 Duo procik esetében már nem tehetünk meg, az tovább árnyalja a képet. Csak gyors összefoglalásként: a lapkészlet és a processzor lehetővé teszi azt, hogy minden egyes szorzóhoz mi állítsuk be a működési feszültség értéket - ami természetesen komoly hatással van a processzor hőtermelésére és a fogyasztásra. Fentiek miatt alakulhatott ki az az érdekes helyzet, hogy gyakorlatilag ugyanaz a gép egy generációval később ugyanazzal az akkumulátorral egy órával kevesebbet bír működni. Erre jó példa a bevezetőben említett fórumtémában is tárgyalt HPQ nc4200 / nc4400 problémakör. A két gép között gyakorlatilag csak a chipset (mely természetesen tartalmazza a videóvezérlőt) és a processzor a különbség (i915GM vs i945GM és Pentium M vs Core Duo), a többi összetevő gyakorlatilag megegyezik. Persze a Core Duo processzor már kétmagos, ráadásul hamar le is cserélték a sorozatot a Merom magos Core 2 Duora, de a tapasztalatok szerint ott sem jobb a helyzet fogyasztás terén semmivel. Ugyanígy nem hozott jelentős pozitív változást az új, 965-ös chipset, és az ő főszereplésével debütáló Santa Rosa platform.

Ha valaki azt mondja nekem az elmúlt hetet megelőzően, hogy egy teniszjátékkal fogok napokat eltölteni, legalábbis megkérdőjelezem a józanságát.

Idén az NBA döntőkön fellelkesülve vettem egy Logitech Dual Action kontrollert, hogy mekkora jó dolog lesz majd megint belevetni magam az egymást követő szezonokba, de valahogy nem volt az igazi. Vagy kinőttem belőle, vagy egyszerűen csak nagyon béna vagyok hozzá, de hamar feladtam. A kontroller körbejárta az ismeretségi körömet, mindenki kipróbálta különböző kategóriákban, úgymint különböző sport-, vagy platform játékok, aztán volt olyan is, akinek annyira megtetszett, hogy magának is vett egyet. Barátom és kollégám, A. erre a legjobb példa, és ő nyomta a kezembe a minap a Virtua Tennis 3 feliratú lemezt, hogy micsoda jó kis addiktív labdapüfölés, muszáj kipróbálnom. Megtettem. Vesztemre.

[link]