Előszó: 15 év hidegvér után tegnap elszakadt a cérnám a BKV-n és odaszóltam, vagy hogy a mai fiatalok is értsék, beszóltam a Metrón.
Szokásos heringes zombi-horrornak indult a hazajutás munkából. Blahán felfúrtam magam az első kocsira a vezetők mögötti falhoz, amihez a tömeg oda is préselt, ahogy kell, tehát a kapaszkodással nem volt már gondom...
Szokásomhoz híven, kedvesen és illedelmesen helyezkedtem, hogy a mellettem állók is rendesen tudjanak kapaszkodni és lábbal kellő terpeszben ki tudják ékelni magukat. A következő megállóban (Keleti pályaudvar. Már várom mikor nevezik át Lakáshitel mentőprogram térnek...) felszálló nagypapa és két 10 év körüli fiú unoka ennek vetett véget, mert úgy berobbantak elém, hogy a mellettem álló lány kénytelen volt kiugrani és úgy visszaszállni a kocsiba...
Ekkor 60%-on állt a nagy fejhallgatómban a zene (Anathema zenekar egy lassú dala) hangereje, amit 10%-kal megemeltem és kezdetét vette a már rutin, Bad Boys 2 filmben látott mély belégzés-kilégzés, a "Szúúúúúú-Szááááá" csukott szemmel.