Zolexx írását olvasva, jött az érzés, hogy én is leírjam pár hete történt kis kalandomat.

Egy pilóta ismerős volt nálunk( nagyimnál) vendégségben , amikor Esztergomban voltam látogatni, és mesélte, hogy neki a munka is hobbi ezért, amint leparkolja a Malév Fokker-t, rohan haza, hogy repüljön az esztergomi reptérről. Később felajánlotta, mintha azt ajánlaná fel, hogy ad tüzet egy dohányosnak, hogy elviszi a családot egyenként ( kis repcsi ) egy körre. Normál esetben az ember azért nem vesz részt ilyenben, mert iszonyat áron kínálnak sétarepülést, és mi nem is állunk olyan jól anyagilag, de ő mindjárt négyünket: Anyum, Nővérem, Párom, engem akart reptetni.

A reptérre vezető úton bevallom féltem, hogy egy ilyen jól induló történet tuti, hogy valami szörnyűséggel fog végződni, de szerencsére jól sikerült a nap. Egyetlen bajom csak az volt, hogy még lötyögött bennem az ebéd...

Kinyitottük a hangárt és megmutatta nekünk a pilótánk a gépet. Gyönyörű volt. Pici, karcsú, és látszott hogy könnyű de nem hittem el. hogy csak 200 kilós. Láttam már "könnyű" kategóriás repülőt, de az tiszta drót volt, és az Első Világháborús összeszereléshez hasonlított. Ezzel szemben ez a repülő teljesen le volt burkolva lemezzel, és sehol sem lógott róla semmi. Gyönyörű volt, mint egy hófehér repülő Ferrari.

Nővérem ment elsőnek, majd én következtem. Annak ellenére, hogy nagy "repülőbuzi" vagyok, izmét elfogott a félelem, mert egy "extralight" repülő az nem úgy viselkedik a szélben, mint egy meghosszabított 747 Jumbo, amivel a legtöbbet repültem 10 éve. Eddik csak egyszer repültem hasonlóan kicsi repülővel, egy Luscombe Silvair-rel, de az sokkal nehezebb volt, ezáltal stabilabb is, viszont folyamatosan halálfélélmem volt benne, mert az a repcsi több mint 60 éves volt, és abból ha jól tudom 10 évet múzeumban kiállítva töltött, majd hajó hozta át az Atlanti Óceánon, beládázva. Hiába, mindig ilyen kalandos dolgokkal futok össze.

A repcsi a méretét meghazudtolva, olyan kényelmes volt, mint egy sportkocsi oldaltartásos üléssel, ami 30 fokban döntött, mint az F-16 ülése. A kilátás hasonlóan fantasztikus volt, mert a pici segédmotor szinte nem is takarta ki a kilátást, mint, minden más hasonló repülőn. Ránézésre olyan megerősítéssel szolgált a kabin maga, mint amiket a rally autókban lehet látni. Egy keret ami körbevesz és, így lezuhanás esetén nem préseli össze a roncs a pilótát és az utast. Ezt látva már nem is féltem. Na jó, ez így nem igaz. Féltem mert ez a repülő "farokkerekes" elrendezéses volt, tehát mint a 2. Vh-s repcsik 99%-ának, ennek is elől kettő fő kerék, és hátul egy "díszkerék". Ez az elrendezés a mai elterjedt elől egy, hátul kettő kerék elrendezés fordítottja, és arról híres hogy nehéz vele leszállni, mert ha elrontja a pilóta dolgot vagy sáros a leszálló, a gép csinál egy orra taknyolást.

Öv bekötés után jött a Brumm,brummm,brummmmmm...és kilőttünk mint a rakéta. A gyorsulás is, mint minden ezen a gépen, Ferrarisra sikeredett. Ezért az érzésért élek, ez a nagy betűs "G" erő. "Ettől kezd el verni a szívem, ettől érzem azt, hogy élek...VÁÁÁÁÁÁ!!" Na ezt éreztem, de csak nyugodtan jeleztem, hogy szuper, nehogy megzavarjam a pilótám. A gyorsulás picit csökkent, ahogy elkezdtünk magasságot gyüjteni. Az sebesség 100 Km/h, a magasság 400 méternél állt be, ami valójában csak 200 méter volt mivel a műszer tengerszintre volt beállítva. Olyan megfoghatatlan és jó érzés volt keresztülnézni a forgó légcsavaron, ahogy az optikai csalódásokkal hol jobbra, hol balra forgott változó sebességgel. Mint minden repülésem alkalmával, amit pilótafülkében éltem át, most is rátapadtam a műszerekre és gyorsan felmértem, hogy ezek hogyan és miket mérnek, mert ahány repülőgép, annyi féle beállítású és képességű műszerrel találkoztam eddig. Persze hiába kerestem a terepkövető magasságmérőt, olyannal csak a vadászgép szimulátorokban találkoztam, így a repülés hátralevő részében különösen izgalmassá vált a magasság kérdése.

Jobbra bedőlve elindultunk a Suzuki gyár felé, de nem repülhettünk fölötte, mert ki vannak utasítva a repcsik onnan, mert a vágott szemű barátaink féltik a papírsárkány járgányaikat. Szemben velünk egy hosszú gerinc hegy(domb) terült el Budapest irányába, mint egy hatalmas fekvő emberi test. Pilótám elmagyarázta, hogy mit fogunk csinálni, majd lekapcsolta a motort. Mondanom sem kell, hogy eléggé sokkolt a dolog, mert bár műszer szerint 400(200) méteren voltunk, a gerinc már csak 50 méterrel a hasunk alatt suhant, és a fák lombjai meg kevesebb mint 40 méterre. Ugyanakkor viszont élveztem a dolgot, mert pont ez a látvány az egyik kedvencem, amikor szimulátoron repülök. A repülő orra a a hegycsúcs felé mutat, míg a hegy oldala fölött repülve a relatív magasság rohamosan csökken, majd az utolsó pillanatban egy picit emelve a gépen, 10 méterre a fák fölött zúg el a repcsi. Itt csak az volt a vicc, hogy a motor le volt kapcsolva és annak ellenére hogy 350 kilót nyomtunk így a gép+ mi utasok, a repülő tökéletes vízszintesben siklott és a sebesség is beállt 80 Km/órába.

Annak aki nem érti miről van szó: Elméletileg a repülőnek süllyedni kellett volna mint a Titanic-nak, miközben sebessége is csökken. Mi viszont úgy repültünk mintha egy láthatatlan sínpályán mentünk volna egyhén felfelé, mert a hegy oldalának ütköző forró széltömeg csak felfelé tudott kanyarodni és mi pont ebben a felszálló légtömeg "alagútban" repültünk.

Amikor már csak 7-10 méterre a fák fölött siklottunk, csatlakozott hozzánk három sas, ami néha "harci alakzatba" fejlődve a szárnyunk mellé velünk vadászott zsákmány után. Olyan felemelő volt, hogy odajöttek pár méterre, mint amikor az utcán a motorosok, buszosok, kamionosok intenek egymásnak, hogy "Üdv kolléga". Megbabonázott az is, hogy az árnyékunk alig volt kisebb nálunk, szántva az erdő talaján, miközben a rókák és egyébb erdei állatok az életükért menekülve rohantak alattunk, mert azt hitték mi valami óriás sas vagyunk.

Fantasztikus érzés volt végre érezni, milyen egy igazi Termik( felszálló levegő ). Annyi ember mesélt már erről, de most végre "táncolhattam" a levegőben én is . Mi voltunk a kis liliputi emberek a fekvő óriás szája fölött és ott kavarogtunk körbe körbe föl-le, mintha a kilélegzésén repülnénk. Sajnos a nagy élvezetnek az vetett véget, hogy a gyomrom beadta a kulcsot és gluggyant egyet, hogy még egy kör és "VUK" lesz, ezért szóltam, hogy szálljunk le. Egyenes menetben kicsit magasabbra húzva a gépet a motort bekapcsolva, lehetőségem volt a repülőt kipróbálni, de nagy "PC repülős" szégyenemre, egyszerűen nem tudtam a kis betyárt megszelidíteni, pedig az írás elején említett kis gépet tudtam irányítani, mert olyan volt mint azok a kisgépek amikkel szimulátoron repülök. Ez viszont teljesen más masina volt. Úgy éreztem minth "elvárná" tőlem, hogy fél-egy másodperccel a jövőbe látva, mozdítsak a kormánylapokon, hogy engedelmeskedjen. Sajnos szimulátor ide, szimulátor oda, repülni az égen tanulnak meg a pilóták és egy olyan szimulátor "ász" mint én, itt sajnos nem rúghat labdába.

Leszállás előtt beleszaladtunk egy csúnya viharba, de szerencsére csak az eső színe volt csúnya, és nem vágott földhöz. A leszállás egy kicsit nehezen ment, mert az utolsó pillanatban amikor a kerék már súrolta a füvet, egy szembe szél felkapta a gép elejét, ami nagyon veszélyes mutatvány, de a pilótám hidegvére és gyors korrigálása megmentett minket, attól hogy kipróbáljuk, mit tud a repülő rally-s bukócsőváza. Amikor megállt a gép, gyorsan kikapcsoltam az öveket és elkezdtem kidugni a fejem, hogy jöjjön a "Vuk", de csak egy nagy görcs jött, ami vagy 10 percig tartott.

Párom volt a következő repülő és utolsó is, mert Anyum nem mert menni. Nagyon soknak éreztem a rövid repülését és nagyon féltettem, de szerencsére jöttek vissza és nagyon szép idő lett, mire a pályára fordultak leszállni. Nagyon ritkán látni ilyen hibátlan landolást és örültem neki nagyon, hogy már nem kell félnem többé. A nap egy igazi nagykönyves jó nap volt, és semmi sem rontotta el a mókát. Nagyon jót játszottam a repteret örző két "REX" utánzat kutyusokkalal, és bemásztam kicsit nosztalgiázni az ott parkoló An-2- esbe is. Ez volt az a gép amivel több mint 20 éve életem első repülését éltem át. Nagyon megható volt a gép szaga, ami 20 év alatt semmit sem változott és az "Ancsa", ahogy repülős körökben becézik, úgy 50-60 éves lehet.

Sok kalandos repülésem mellé ez a nap is beírta magát, olyan élvezetes volt az a 15 perc repülés egy olyan repülővel ,ami alig volt nehezebb nálunk, mégis olyan műszerezettségel volt ellátva mint egy túra-utasszállító repülő, de azoknál messze magasabb erőtartalékkal, mint egy rally-s Impreza/Evo vagy egy Ferrari F40-es, amivel az ember 50-nel robog a városban.

Már amelyik...