Az előző blogom több, mint 10 éves. Gondoltam, ideje lenne folytatni.

Azóta sok minden történt. Megnőttek a lányok. Változott a lakhelyünk és az életünk. Átalakultak a főzési szokásaim. Megkedveltem a sütést. Tudatosan figyelek a bevásárláskor, hogy milyen élelmiszert veszek. Igyekszem a családot egészségesen táplálni.

Ami nem változott, az a főzés iránti szeretetem. Még mindig ez a Zen világom és a konyhám a kikapcsolódásom első helye.

Az első recept az egyik kedvencem. Sosem készül ugyanúgy, hiszen mindig más zöld fűszer van itthon.

Zöld “pesto”

Hozzávalók:
- 1 csokor petrezselyem
- 1 csokor snidling
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 marék napraforgómag
- só
- bors
- olívaolaj

A megtisztított hozzávalókat mixerbe teszem és összeturmixolom. Az állagát neked kell megtalálnod. Olívaolaj jócskán kell bele.

A szüleim nagyon szeretnek külföldre utazni. Ezzel alapvetően nincs problémám, bár mondjuk azt nem értem, hogy képesek egész évben azért megvonni nagyon sok mindent maguktól, hogy elmehessenek repülővel egy 2-3 csillagos szállodába félpanzióval (ez kb 250-350 ezer ft). Na, de mindegy, menjenek.

(A kép csak illusztráció.)

Viszont minden évben, mióta megszülettek a gyerekeink nagy vita, hogy elvigyék-e őket vagy sem. Az érvek, hogy micsoda élményt adnak a gyereknek, meg hogy együtt lehetnek, és stb. Ez mind szép, de azt nem értem, hogy miért kell ahhoz külföldre menni, hogy együtt lehessen a gyerekekkel, mikor egy házban élünk.
A másik, hogy egy hazai kirándulás, nyaralás miért nem ad akkora élményt, mint külföldön nyaralni?

Már sokszor gondolkoztam rajta, hogy megosztom a konyhában szerzett ismereteimet másokkal. Különösen azért, mert szeretek főzni, és akik eddig nálunk ettek, nem panaszkodtak a főztömre. Ráadásul a főzés szinte mindennapi dolog az életemben. Otthon főzni olcsó. Főzni érdekes, örömet okoz és megnyugvást ad. Kreativitásra fejleszt, magabiztossá tesz.

A mindennapi gondot csak az okozza, hogy mi kerüljön az asztalra.

2009-08-05
Csirkeszárnypörkölt nokedlivel

A gyerekek imádják a csontos pipihusit. Olyan jóízűen tudnak rajta cuppogtatni, hogy öröm nézni, ahogy esznek, ezért sokszor kerül az asztalra csirkeszány. Ma pörkölt formájában.
Mellé pedig a nokedli hamar elkészül. Sokan félnek a nokedlikészítéstől, pedig egyáltalán nem nagy kunszt. A lényege, hogy ha kis mennyiség kerül mindig a fazékba, akkor hamar megfő, és gyorsan végezhetünk a szaggatással is.

Ennyire nem jelentek senkinek semmit? Észre sem vesznek, hogy eltűntem?

Kicsit szarul érzem magam. Kihasználtnak. Levegőnek. Felmosórongynak.

Igyekszem figyelni másokra, és ezt azért teszem, mert jólesik. Igyekszem segíteni másokon, szintén hasonló okokból. Van rá energiám, örömmel teszem.

Viszont mostanában úgy érzem, hogy kifacsartak. Nem várok cserébe sokat, csak annyit, hogy odaköszönjön az utcán az, akinek segítő kezet nyújtottam. Csak annyit, hogy időnként megálljunk dumcsizni akár élőben, akár neten. Hogy ne csak akkor keressen, ha baj van.

Naív vagyok... és ostoba.

Egy kis bogárka a nagy fűben.

Délelőtt sütött a nap, élveztük a meleget. Aztán szép lassan felhők kúsztak az égre. Egyre több és több. Fátyolosan fonták be az égboltot.
Vékony felhőréteg takarta el a napot. A levegő melegsége nem sokat változott. Az eső már ott lebegett a levegőben. Bármelyik percben elkezdhetett esni. De csak nem akart. Olyan volt, mintha csak húzta volna az idegeinket, mint mikor a pajkos kisgyerek lesi, hogy a mozdulatára mikor reagál anya vagy apa. Mikor mondják azt, hogy nem.

Én az vártam, hogy igen.

Aztán, mikor bejöttünk a lakásba, szép csendesen szemerkélni kezdett. Majd csepergett. Végül pedig kis cseppekben esni kezdett.

Ezt a csendes, szinte finom szemcsés esőt szeretem. Olyan, mint a nyári záporok.

Aztán az eső illata.... Ahogy a föld megázik, ahogy a növények beszippantják az esőcseppeket, és finom friss illat terjeng a levegőben.

Örök életemben szerettem emberek között lenni. Szeretek kommunikálni, beszélgetni. Akár mindennapos, akár más dolgokról.

Az orvosi váróban is majd megőrülök, amikor mindenki, mint a kuka ül a székén, és nem szól a másikhoz. Látszik rajta, hogy unja magát, mert nincs nála egy könyv vagy újság, vagy esetleg fél, hogy vmi rossz hírt kap, de ahelyett, hogy megszólítaná a mellette ülő embert, csak bámul maga elé, esetleg a kezeit tördeli.

Több kérdés merült fel bennem: Miért félünk egymás bizalmasai lenni? Miért félünk egymás barátai lenni? Hová tűnt a bizalom? Miért nem vagyunk nyitottak?

Egyre kevesebbszer ülnek össze az emberek, és beszélgetnek egymással, figyelnek a másikra teljes energiájukkal, és igyekeznek tanácsot adni egymásnak, vagy a másik örömét átérezni.

Sajnálom, hogy itt a városunkban is nehezen találok vkit, akivel időnként egy jót beszélgetnénk, kikapcsolódnánk. Elfoglaltak, családosak vagyunk, de néha jólesik kimozdulni a megszokott rendből, és vmi mást csinálni csak pár óra erejéig.

Minap gondolkoztam el ezen a kijelentésen. Igen, tényleg érzem, és tényleg mélyen. Hogy a zsigereimben vagy sem, azt nem tudom. De bizsereg, felpezsdít vmi finom érzés.

Szerintem ilyet érezhet a medve a téli álmából kelve. A méh, amikor először repül ki a kasból a hosszú hideg után. A hüllők, amikor kiássák magukat a földből. Érzik a tavaszt. Mélyen belül. Beléjük van programozva, hogy mikor kell felébredni, és elkezdeni megint energikusabban élni.

Úgy gondolom, ez bennünk is megvan. Természetileg kódolt. Ahogy elkezd sütni a nap, az emberek arca mosolyra derül. A meleg napsugarak simogatják a bőrünket, és elindítanak egy folyamatot, ami miatt strapabíróbbak, lelkesebbek és boldogabbak leszünk.

Szeretem a tavaszt. Bár őszintén szólva minden évszakban találok szépet, és nincs kedvencem. A mostani téllel az volt a bajom, hogy nem is volt igazán tél. Hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni és hóangyalt kifeküdni szeretek a hóban. És mindenzt persze a lányokkal. Ezek közül azonban egyiket sem csinálhattam a télen. Emiatt vártam is már egy kis változásra.



És megjött. Nyílni kezdtek az ibolyák, a nárciszok, a kulcsvirágok. A fák rügyezni kezdtek, és némelyik már virágba is borult. Óh, de csodaszépek. A madarak csiripelnek reggelente, ha kinyitom az ablakot. És nem csak a kis szürke verebek hangját hallani. (Igaz, ők is jópofák.)
Nem kell már olyan vastag kabát, sapka, és bundás csizma. Helyette pulóver is elég. Mennyivel könnyebb így mozogni. Nem véletlen az állatok bundaváltása sem.

Ahogy felkaptuk a pulcsit, mehetünk is az udvarra. A gyerekek sokkal jobban elfoglalják magukat kint. Felfedeznek, mozognak, építenek, segítenek a kertben. Rajzolnak az aszfaltra, hintáznak, homokoznak, bicikliznek, rollereznek, henteregnek a fűben. Este pedig jót alszanak a friss levegő miatt.

A szerelem is megjelenik. Kinél így, kinél úgy. De biztos, hogy robban. Emlékszem kamaszkoromban tavaszzal volt, hogy egyszerűen elkapott a szerelem érzése. Senki konkrét emberbe nem voltam szerelmes, csak egyszerűen pezsgett a vérem, és repkedtem. És majd szétvetett. Így felnőtt fejjel, pedig egészen másképp, de vmi hasonló érzést élek át. Boldog vagyok, és élvezem, hogy érzek, hogy vannak bennem ilyen érzések. Sokkal színesebbé teszik az életemet, és bámulatos, hogy milyen összhangban vagyunk a természettel ezen a téren is.

Holnap remélem sütni fog, mert a mai esős nap kicsit lelassított megint. Ha pedig sütni fog, akkor menjetek ki a napra, és fürödjetek meg a meleg napsugarakban. Hagyjátok, hogy átjárja testeteket az a kellemes érzés, amit csak a tavasz tud adni.

Vagy csak én gondolom ezt? Ugye nem? Ti is érzitek?

Az egész napodat meghatározza, hogyan kelsz fel reggel az ágyból. Bár az enyémet már az is, hogyan fekszem le.

Kedvesemmel tartjuk magunkat ahhoz, hogyha nézeteltérésünk volt is a nap folyamán, amit nem zártunk le, azt este az ágyban elalvás előtt megbeszéljük. És nem fekszünk le haraggal. Ezidáig emiatt nem is aludtam vagy ébredtem rosszul.

Érdekes módon az esti kajálások miatt rossz néha az álmom éjszakánként. Biztos kényes a gyomrom...Amit viszont megtanultam elég hamar: sose egyél későn fűszereset és zsírosat, ha nem kortyolsz utána megfelelő mennyiségű folyadékot. Ilyen esetekben áldásos hatása van a bornak vagy a sörnek. Az üdítő és mindenféle más édes kotyvalék nem ér semmit. Esetleg még az ásványvíz jöhet szóba.

Miután időben megvacsoráztál, és nyugodt a lelked, álomra hajtod a fejed. A megszokott ágy és a finom, puha ágynemű pillanatok alatt elzsibbasztanak, és már alszol is.

Jobb esetben éjjel nem ébresztett fel se a gyerek, mert éhes volt vagy éppen pisilnie kellett, vagy rosszat álmodott. Se a kutya vagy macska, hogy ki kell menniük. Se a szomszéd, akire általában éjszaka jön rá a szögelhetnék vagy a zenehallgatás.

Jól aludtál.

Reggel már az óra csörgése előtt félálomban vagy, és mikor meghallod az ébresztő hangját, már nyitva is a szemed. Kicsit fekszel még. Próbálsz erőt gyűjteni a napi megpróbáltatásokhoz, és átfutod gyorsan az aznapi teendőket. Nézed még kicsit a párodat az ágyban, megcsókolod, és indulsz a dolgodra.

Ha jól ébredtél minden sikerül. Pontos vagy és határozott. Sikerül az idődet rendesen beosztanod, és mindent megcsinálsz, amit beterveztél, és amit aznap hozott a sors. Még egy rég halogatott telefonra vagy emailre is jut időd. Már többször neki akartál látni, de ma végre megteszed.

A főnök nem cseszegetett, a menzán jó volt a menü, kreatív is voltál. Szóval, amikor hazamész, elégedetten süppedsz bele a fotelba. Az este még olvasol is egy kicsit, majd lefekszel.

És hogy hogyan ébredsz? Az majd kiderül.

Most akkor nézzük még meg a rossz ébredés lehetőségét is.

Fáj a fejed. Netalán csak egyszerűen nyűgösen ébredsz. És ha még az eső is esik, akkor már nem sok jót remélsz az aznaptól. A reggeli italod is túl forró lesz, nincs időd meginni se, mert elbambultál, és elszaladt az idő. Ráadásul, amikor belekortyoltál, elégetted a nyelvedet. Késve indulsz. Sietni kell, mert lekésed a tömegközlekedést, vagy elkapsz egy óriási dugót. Egyik sem jobb a másiknál.

Végre beérsz a munkahelyre. A fejed zsong, dekoncentrált vagy, és legszívesebben hazamennél, de nem teheted. Rengeteg a munka, de vhogy semmi sem sikerül. A gép lefagy, nem menti az adatokat. A főnököd folyton cseszeget. A menü is borzalmas a menzán. Pedig ezt már egyszer kóstoltad, és akkor milyen finom volt. De ma csak forgatod a szádban. Ráadásul leetted a ruhádat is. A francba...

Megiszol egy kávét, és reméled, hogy felélénkít kicsit. De hiába minden. Úgy érzed, mintha kívülről látnád önmagad, és messziről érkeznek a hangok. A papírkupac megcsak ott tornyosul az asztalon, és nem haladsz.

Ideje haza menni. Semmivel nem végeztél, amit be kellett volna fejezned. Nagy hajtás volt, és mindenki Téged keresett meg a problémájával. A munkádat pedig nem tudtad végezni. De muszáj menni.

Végre hazaérsz. A gyerek sír, neki is rossz napja van. Vagy a szomszéd ordítozik, csapkodja az ajtót. A párod rádnéz, és látja, hogy milyen napod van. Igyekszik a gyerekeket minél előbb ágyba tenni. Leül melléd, és nézitek egymást. De nem tudsz rá figyelni. Zsong a fejed az egész napi stressztől, és csak egy dolog jár a fejedben. ''De jólesne egy forró fürdő.'' A zubogó víz lenyugtat. Tisztul a fejed, már csak a fáradtságot érzed. Aztán bezuhansz az ágyba, és már alszol is. És reméled, hogy holnap jobb napra ébredsz.

Amióta az eszemet tudom, voltak állataink. Mindig részei volt az életünknek, így szoktam meg. 8 éves koromig falun éltünk. Sokféle állatunk volt. Tyúkok, kacsák, kecskék, malacok, nyulak, és persze kutya és macska.

Aztán panellakásba költöztünk. Ott sem tudtam meglenni állat nélkül. Zebrapintyeim és perzsamacskám volt. Aztán, mikor főiskolán az utolsó évet végeztem, lett egy kutyám is. Egy tibeti spániel keverék.



Diplomázás után rögtön lett munkahelyem. Albérletben éltem egy darabig egy családnál, akiknek szintén volt kutyájuk. Emiatt nem vihettem magammal az ebecskémet. De aztán hamarosan saját lakást béreltem, és összeköltöztünk Kedvesemmel. Ő még főiskolára járt, én pedig dolgoztam. Kili, a kutyánk, nagyon jó kis társ volt a mindennapokban. Ha hazamentem, nem voltam egyedül, és mozgásra is késztetett, mivel sétáltatni kellett vinni.

Páromnak volt otthon egy ugróegere. Aztán most, ahogy kerestük a képeket, egyre inkább az a benyomásunk, hogy egy degu és egy ugróegér keresztezése lehetet, mert igazából se az egyikre se a másikra nem hasonlít. Néha, ha hazament örült is a kis jószágnak, de valószínűleg többre lett volna szüksége. Igazán őt se lehetett babusgatni. Egyszer, amikor éppen az almot takarítottam alóla és felemeltem (azt mondták okosok, hogy a farkánál fogva kell felemelni), a farkincája letörött, az egér pedig mérgében belémmart. Utána kétkedve mertem felé nyúlni, és ő is bizalmatlan lett. Kb fél évig élt.



Aztán egy nap Kedvesem hazaállított egy hörcsöggel. Leia nagyon harcias volt. Mondjuk egyedül maradt, mert Luke előtte nem sokkal halt meg. Talán ez zvarhatta, ezért volt ilyen elutasító. Nem tudtam soha megsimogatni, harapdált mindig. Kb 1 hónapig élt velünk.



1 év albérlet után családi házba költöztünk. Kili élvezte az új helyet, a környezetet. Eleinte nem is nagyon tudott mit kezdeni a térrel, és egyszer elszökött. Többször nem próbálkozott.
Megbízható, kiszámítható kutya volt. Szinte az első gyerekünk. Mivel szorosan velünk élt, minden rezdülésünket ismerte, és mi is az övét.

Aztán megszületett az első kislányunk, és nem tudtuk, hogy Kili hogy fogja fogadni. Hazaérkeztünk a kórházból, és egy-két napig be sem jött a szobába, ahol Borka feküdt. Csak messziről nézte a kisbabát, és hogy mit is teszek vele. Aztán anyai ösztöne és kedves természete hamar felülkerekedett féltékenységén, és a kiságy mellett feküdt sokszor. Figyelte Borcsi minden mozdultatát. Így lett egyre természetesebb számára, hogy egy új családtagunk született.

Borka ahogy cseperedett, egyre többet foglalkozott Kilivel. Simogatta, nyúzta, tépkedte, játszott vele. A kutya mindent hagyott neki. Imádták egymást. Az első szava a vau volt, és néha együtt ugattak Kilivel. A kedvenc „ellenfelük” a postás volt. Amikor Borka 2,5-3 éves volt, már sétáltatni is tudta, és büszkén fogta a pórázt.

8,5 évig élt velünk. Réka sajnos már nem ismerehette meg, 1 hónapos volt, mikor Kili meghalt. Sok emlékünk fűződik hozzá. Sok, szép élménnyel lettünk gazdagabbak. Hirtelen távozott el tőlünk. Sokszor gondolunk még most is rá. Hiányzik...

Közben volt egy gyönyörű cicánk is, Mirkó. A szomszédban kiscicák születtek, és Borkával elmentünk megnézni őket. Persze hoznunk kellett egyet magunkkal. Szerintem a legszebbet választotta ki. Sajnos kb 1 évig volt meg, aztán eltűnt, és 2 nap múlva holtan találtuk meg. Vmi méreg végzett vele.



Kb 4 éve van egy degunk, Emil. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Akinek meg gyermeke van, annak mindenképpen. Ez egy kis rágcsáló, chilei mókusfajta. Nagyon barátságos, nagyon kedves kis állat. Hamar kézhezszoktatható és rendkívül okos. A nevére is hallgat. Olyan, mint egy kiscica. Borka kitakarítja, enni ad neki, simogatja, és ezt látva Réka is egyre bátrabb vele. Felemeljük a terrárium tetején a rácsot, behajol hozzá, megsimogatja. Hajigálja be neki az friss ágakat, és papírgurigákat.



Cicánk is van, egy félperzsa. Gyönyörű és okos macska. Nagyon hamar megérteti magát velünk, ha szeretne vmit. Lányok is imádják. Már Réka is tudja simogatni, és Sony előszeretettel dorombol, ha van, aki kényeztesse. Mikor még kisebb volt Rékus, és tépkedte a szőrét, akkor sem bántotta a cica. Ha megunta, odébbállt.



A kiskutya helyett pedig lett nyáron egy nagy kutyánk. Vizsla-labrador keverék. Még nagyon gyerek. Kajla, csapongó, de szófogadó, tanulékony. Nagyon ragaszkodó. A gyerekeket is szereti. Vigyáz rájuk. Nyáron rendszeresen aludt a babakocsi mellett, ha Rékust kint altattam el az udvaron. Pedig akkor még csak 4-5 hónapos volt. Mivel Kili is velünk lakott a lakásban, ezt a nagy mamlaszt se tudtam kitenni télre. Az előszoba az övé, és beljebb nem is merészkedik, csak ha engedélyt adunk rá.



És végül, de nem utolsó sorban, van egy ékszerteknősünk Odüsszeusz néven. Röviden Odü. Idén lesz 8 éves. Vele nem sok mindent lehet kezdeni, viszont szép állat. Minket már megszokott. Ha kint napozik a kövein, nem ijed meg. Ismeretlenektől azonban tart, és rögtön a biztonságot jelentő vízbe ugrik. Nyáron pedig kitesszük kistavunkba. Szereti a kinti környezetet.



Húsvét körül pedig szokott lenni nyulunk. Ilyenkor az udvaron kerítünk el nekik egy kis részt, ahol békésen legelészhetik a füvet, és persze minden nap kapnak vmi finomságot is. 2-3 hónapig szoktak nálunk lenni. Mikor ivarérettek lettek, odaadtuk őket egy nyúltenyésztő ismerősünknek, hogy végre élhessenek anyai ösztöneiknek.



Mindezt csak azért írtam le, mert szeretném eloszlatni a tévhitet, hogy az állatok mekkora terhet jelentenek, milyen vesződséggel és takarítással jár a tartásuk.

Emilt és Odüt hetente takarítom. Mókusnak praktikusabb a terrárium, mert nem kaparja ki az almot. Emil naponta kap egy tálkába magokat, amiből havonta veszek egy dobozzal. Odü hetente egyszer eszik teknőseledelt, amiből a legnagyobb kiszerelés 1 évig elég neki. És még egyszer nyers húst kap, halat vagy csirkét. Ezt bármelyik vasárnapi ebédnél lenyeshetjük neki, mert csak egy kis falat kell.

A kutya és macska beoltását évente egyszer kell végezni, és nem kerül többe, mint a gyereknek megvenni még egy tucat játékot, amit hamar megun. A cica és kutya is szobatiszták. Kikéretőznek, ha dolguk van. Szárazeledelt és konzervet esznek. És nem kerül többe, mintha kotyvasztgatnék nekik, vagy maradékot ennének. A levescsont pedig nevetségesen olcsó.

Sok olyan gyerekes szülővel beszéltem már, aki mindenféle kifogást keres, amikor a gyereke állatot szeretne tartani a lakásban. Igen, munka. Ez tény. Meg kell keresni a megfelelő állatot. Főleg, ha kis hely van rá és/vagy panellakás az élettere. De amennyi boldogságot jelentenek ezek az állatok, amennyi jó érzést adnak mind a felnőttnek, mind a gyereknek, megéri tartani őket. Amellett még a felelősségtudatot és rendszerességet is kialakít a gyermekben. Arról nem is beszélve, hogy az immunrendszere is erősödik.

Nálunk az összes állat be van oltva, mindegyik féregtelenítve. Tisztán vannak tartva. Soha emiatt nem volt betegsége, baja egyik gyermekünknek sem. Egyszerűen olyan sok szeretetet, önzetlenséget adnak ezek a kis lények nekünk, hogy kár lenne ettől megfosztani a gyerekeket.

Úgyhogy ha a gyereked eléd áll, és szeretne egy állatot, mérlegelj egy darabig. Majd közösen menjetek el egy állatkereskedésbe, és nézzétek meg a kisállatokat.