Amióta az eszemet tudom, voltak állataink. Mindig részei volt az életünknek, így szoktam meg. 8 éves koromig falun éltünk. Sokféle állatunk volt. Tyúkok, kacsák, kecskék, malacok, nyulak, és persze kutya és macska.

Aztán panellakásba költöztünk. Ott sem tudtam meglenni állat nélkül. Zebrapintyeim és perzsamacskám volt. Aztán, mikor főiskolán az utolsó évet végeztem, lett egy kutyám is. Egy tibeti spániel keverék.



Diplomázás után rögtön lett munkahelyem. Albérletben éltem egy darabig egy családnál, akiknek szintén volt kutyájuk. Emiatt nem vihettem magammal az ebecskémet. De aztán hamarosan saját lakást béreltem, és összeköltöztünk Kedvesemmel. Ő még főiskolára járt, én pedig dolgoztam. Kili, a kutyánk, nagyon jó kis társ volt a mindennapokban. Ha hazamentem, nem voltam egyedül, és mozgásra is késztetett, mivel sétáltatni kellett vinni.

Páromnak volt otthon egy ugróegere. Aztán most, ahogy kerestük a képeket, egyre inkább az a benyomásunk, hogy egy degu és egy ugróegér keresztezése lehetet, mert igazából se az egyikre se a másikra nem hasonlít. Néha, ha hazament örült is a kis jószágnak, de valószínűleg többre lett volna szüksége. Igazán őt se lehetett babusgatni. Egyszer, amikor éppen az almot takarítottam alóla és felemeltem (azt mondták okosok, hogy a farkánál fogva kell felemelni), a farkincája letörött, az egér pedig mérgében belémmart. Utána kétkedve mertem felé nyúlni, és ő is bizalmatlan lett. Kb fél évig élt.



Aztán egy nap Kedvesem hazaállított egy hörcsöggel. Leia nagyon harcias volt. Mondjuk egyedül maradt, mert Luke előtte nem sokkal halt meg. Talán ez zvarhatta, ezért volt ilyen elutasító. Nem tudtam soha megsimogatni, harapdált mindig. Kb 1 hónapig élt velünk.



1 év albérlet után családi házba költöztünk. Kili élvezte az új helyet, a környezetet. Eleinte nem is nagyon tudott mit kezdeni a térrel, és egyszer elszökött. Többször nem próbálkozott.
Megbízható, kiszámítható kutya volt. Szinte az első gyerekünk. Mivel szorosan velünk élt, minden rezdülésünket ismerte, és mi is az övét.

Aztán megszületett az első kislányunk, és nem tudtuk, hogy Kili hogy fogja fogadni. Hazaérkeztünk a kórházból, és egy-két napig be sem jött a szobába, ahol Borka feküdt. Csak messziről nézte a kisbabát, és hogy mit is teszek vele. Aztán anyai ösztöne és kedves természete hamar felülkerekedett féltékenységén, és a kiságy mellett feküdt sokszor. Figyelte Borcsi minden mozdultatát. Így lett egyre természetesebb számára, hogy egy új családtagunk született.

Borka ahogy cseperedett, egyre többet foglalkozott Kilivel. Simogatta, nyúzta, tépkedte, játszott vele. A kutya mindent hagyott neki. Imádták egymást. Az első szava a vau volt, és néha együtt ugattak Kilivel. A kedvenc „ellenfelük” a postás volt. Amikor Borka 2,5-3 éves volt, már sétáltatni is tudta, és büszkén fogta a pórázt.

8,5 évig élt velünk. Réka sajnos már nem ismerehette meg, 1 hónapos volt, mikor Kili meghalt. Sok emlékünk fűződik hozzá. Sok, szép élménnyel lettünk gazdagabbak. Hirtelen távozott el tőlünk. Sokszor gondolunk még most is rá. Hiányzik...

Közben volt egy gyönyörű cicánk is, Mirkó. A szomszédban kiscicák születtek, és Borkával elmentünk megnézni őket. Persze hoznunk kellett egyet magunkkal. Szerintem a legszebbet választotta ki. Sajnos kb 1 évig volt meg, aztán eltűnt, és 2 nap múlva holtan találtuk meg. Vmi méreg végzett vele.



Kb 4 éve van egy degunk, Emil. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Akinek meg gyermeke van, annak mindenképpen. Ez egy kis rágcsáló, chilei mókusfajta. Nagyon barátságos, nagyon kedves kis állat. Hamar kézhezszoktatható és rendkívül okos. A nevére is hallgat. Olyan, mint egy kiscica. Borka kitakarítja, enni ad neki, simogatja, és ezt látva Réka is egyre bátrabb vele. Felemeljük a terrárium tetején a rácsot, behajol hozzá, megsimogatja. Hajigálja be neki az friss ágakat, és papírgurigákat.



Cicánk is van, egy félperzsa. Gyönyörű és okos macska. Nagyon hamar megérteti magát velünk, ha szeretne vmit. Lányok is imádják. Már Réka is tudja simogatni, és Sony előszeretettel dorombol, ha van, aki kényeztesse. Mikor még kisebb volt Rékus, és tépkedte a szőrét, akkor sem bántotta a cica. Ha megunta, odébbállt.



A kiskutya helyett pedig lett nyáron egy nagy kutyánk. Vizsla-labrador keverék. Még nagyon gyerek. Kajla, csapongó, de szófogadó, tanulékony. Nagyon ragaszkodó. A gyerekeket is szereti. Vigyáz rájuk. Nyáron rendszeresen aludt a babakocsi mellett, ha Rékust kint altattam el az udvaron. Pedig akkor még csak 4-5 hónapos volt. Mivel Kili is velünk lakott a lakásban, ezt a nagy mamlaszt se tudtam kitenni télre. Az előszoba az övé, és beljebb nem is merészkedik, csak ha engedélyt adunk rá.



És végül, de nem utolsó sorban, van egy ékszerteknősünk Odüsszeusz néven. Röviden Odü. Idén lesz 8 éves. Vele nem sok mindent lehet kezdeni, viszont szép állat. Minket már megszokott. Ha kint napozik a kövein, nem ijed meg. Ismeretlenektől azonban tart, és rögtön a biztonságot jelentő vízbe ugrik. Nyáron pedig kitesszük kistavunkba. Szereti a kinti környezetet.



Húsvét körül pedig szokott lenni nyulunk. Ilyenkor az udvaron kerítünk el nekik egy kis részt, ahol békésen legelészhetik a füvet, és persze minden nap kapnak vmi finomságot is. 2-3 hónapig szoktak nálunk lenni. Mikor ivarérettek lettek, odaadtuk őket egy nyúltenyésztő ismerősünknek, hogy végre élhessenek anyai ösztöneiknek.



Mindezt csak azért írtam le, mert szeretném eloszlatni a tévhitet, hogy az állatok mekkora terhet jelentenek, milyen vesződséggel és takarítással jár a tartásuk.

Emilt és Odüt hetente takarítom. Mókusnak praktikusabb a terrárium, mert nem kaparja ki az almot. Emil naponta kap egy tálkába magokat, amiből havonta veszek egy dobozzal. Odü hetente egyszer eszik teknőseledelt, amiből a legnagyobb kiszerelés 1 évig elég neki. És még egyszer nyers húst kap, halat vagy csirkét. Ezt bármelyik vasárnapi ebédnél lenyeshetjük neki, mert csak egy kis falat kell.

A kutya és macska beoltását évente egyszer kell végezni, és nem kerül többe, mint a gyereknek megvenni még egy tucat játékot, amit hamar megun. A cica és kutya is szobatiszták. Kikéretőznek, ha dolguk van. Szárazeledelt és konzervet esznek. És nem kerül többe, mintha kotyvasztgatnék nekik, vagy maradékot ennének. A levescsont pedig nevetségesen olcsó.

Sok olyan gyerekes szülővel beszéltem már, aki mindenféle kifogást keres, amikor a gyereke állatot szeretne tartani a lakásban. Igen, munka. Ez tény. Meg kell keresni a megfelelő állatot. Főleg, ha kis hely van rá és/vagy panellakás az élettere. De amennyi boldogságot jelentenek ezek az állatok, amennyi jó érzést adnak mind a felnőttnek, mind a gyereknek, megéri tartani őket. Amellett még a felelősségtudatot és rendszerességet is kialakít a gyermekben. Arról nem is beszélve, hogy az immunrendszere is erősödik.

Nálunk az összes állat be van oltva, mindegyik féregtelenítve. Tisztán vannak tartva. Soha emiatt nem volt betegsége, baja egyik gyermekünknek sem. Egyszerűen olyan sok szeretetet, önzetlenséget adnak ezek a kis lények nekünk, hogy kár lenne ettől megfosztani a gyerekeket.

Úgyhogy ha a gyereked eléd áll, és szeretne egy állatot, mérlegelj egy darabig. Majd közösen menjetek el egy állatkereskedésbe, és nézzétek meg a kisállatokat.