Mivel hazai összefoglalót és felkészülő blogot a témában nem találtam, bátorkodom magam elkészíteni amilyen alaposan csak lehet. Az útvonal költségei és a felszerelés Magyarországról induló bringás zarándoklatra lesznek optimalizálva, de aki gyalogosan vágna neki, vagy csak érdeklődik, biztosan talál benne hasznos információt.

Nyilván a Japánig tartó utat nem bringával tervezem megtenni. A költségek valljuk be, így sem olcsók, főleg egy táskás bringatúrába oltott zarándoklathoz képest. A tervezés az anyagiakkal kezdődik, már nagyjából tudom mit szeretnék. Jó példa a henro.org, ami külföldieknek segít a költségkalkulációban és a szállások megtalálásában. Az egészben az a legszebb, hogy miután a teljes útvonalat megterveztem, utána találtam rá erre a weboldalra, így nekem csak a költségkalkulációban segített. Nagyjából oda körvonalazta magát, ahová gondoltam.

A weboldalon egy rövid kérdőív kitöltésével segítenek behatárolni az alapvető költségeket, amivel érdemes számolni. Jelenleg Japán relatív olcsónak számít, még hazai viszonylatban is, ami paradoxon ugyan, de ez a realitás. Nem véletlen a rengeteg túrista az utóbbi években, csak kijutni drága. A gazdasági okokra nem térnék ki, maradjunk annyiban, hogy 1 Yen nagyjából 2,1 Forint, de egész nyugodtan lehet használni a kettes szorzót. A henro.org kalkulátora forintra váltja a költségeket, így jött ki az alábbi matek 26 napra.

Gyalogtúráim során, mélyebbre ásva a történetekben, évekkel ezelőtt tudomásomra jutott a létezése, viszont nagyon mélyre került a fiókban. Ősszel határoztam el, hogy lassan elkezdem az ismerkedést ezzel a zarándoklattal.

A Shikoku Henro, valószínűleg az El Camino mellett a világ második legismertebb, bárki számára teljesíthető, de alapvetően vallási céllal bejárt zarándokútja.

Japánban található, Shikoku szigetén, 88 buddhista templom érintésével egy pecsételő könyvben kell igazolni a látogatást, akár a kéktúrán, vagy a kisebb hazai túrák bármelyikén.

A túrába varrt zarándoklathoz az alábbi gerincet szeretném felállítani.
A tervezett időpont 2027 vagy 2028 Október 15-25 közti kezdéssel valósulna meg. Mivel gyalogosan 50-60 nap a kényelmes teljesítés, nem ezt az opciót választom. Biciklivel redukálható 25 nap köré, ez a jelenlegi fizikumommal elérhetőnek tűnik, így ezzel számolok. A technikai buktatók az útvonal tervezés közben a domborzati viszonyokat figyelembe véve ki fognak derülni, ezért a megszokott 23-24 km/h átlagsebesség helyett, tiszteletben tartva Shikoku hegyeit, csak 14-20 km/h-val fogok számolni, terepviszonyok függvényében.

Annyira nem retró, hisz ATX szabványos, mégis régi cuccok lesznek benne.

Tipikusan az a hobbi projekt amit véghez vinni jó pár hónap, mire össze áll a sokadik verzióból, az ember mégis szívesen foglalkozik vele.
Sok érv szól mellette, nagyjából ugyan annyi ellene. Könnyebb tárolást biztosít, cserébe tök felesleges, ha dobozosak az alaplapok. Egyből használható tesztpadon az alaplap, amit a tárolóba helyeztünk, de mégis mi értelme, ha alaplapi dobozra, vagy cipősdobozra is tudjuk pakolni. És ezek csak a legelső érvek, amik eszembe jutnak.

Szükségem volt egy rendszerre, ami orvosolja az egymáson tengő ESD zacskós lapok problémáját. Bizonyos mennyiség fölött (nagyjából 6-7 darab) már problémát okoz, a hely is fogy, a lap is sérülhet.

Első felvonásként rajzoltam egy tartót, ahol már eleve bele volt gondolva egy későbbi keretes tároló rendszer, így fiókhoz hasonló módon ki be lehet pakolászni majd benne a lapokat.

Úgy éreztem itt az ideje fejleszteni a tárolási rendszeren.
A CPU-k elszaporodtak, a helyek elfogytak, tornyozni kell. Jött egy kérés erre, hogy nem-e lehetne a socket 7-370-462 tálcára stócolni esetleg más procikat, ha már a tálcák furatai nem egyeznek, helykihasználás szempontjából ideális lenne.

Egyszerű megoldás az adapter, könnyebb és kevesebb anyagot igényel, mint kitalálni egy tálcát ami mindent fogadni képes. A legnagyobbtól a legkisebb felé haladva komplett CPU felhőkarcolók képzelhetők el.
Most a fő csapásirányt a Socket 7 procikra helyezhető Socket 3 486-osok képezik.

Nemrég került hozzám a címben említett alaplap, egyéb igen kellemes alkatrésszekkel.
A teljes csomag tartalmazta az abit IP35 Pro XE lapot, egy Q9550-et, 4x2GB Mushkin XP2 8500 DDR2 1066MHz memóriákat, és egy enyhén defektes R9 270-et. Nagyon mélyen garázsban tartott, doboz aljáról előkeveredett félkonfigról van szó, az esős idő épp alkalmas arra, hogy nagytakarítást kapjon.

Miért IP35 Pro-XE és nem IP35 Pro ez a lap?
Felépítésben teljes mértékben egyezik az IP35 Pro és az XE variánsa. Fizikai különbség látványosan a hűtésében figyelhető meg, a Pro réz színű, réz talpú alumínium bordákkal és réz színű hőcsövekkel rendelkezik. Az XE variáns ellenben fekete, réz talpú bordákat és ezüst színű hőcsöveket kapott. Más téren ez a verzió már hivatalosan is támogatja az 1066 MHz-es DDR2 memóriákat, míg a Pro "csak" a 800-ast támogatta. Ettől eltekintve a Pro minden gond nélkül tudja kezelni az 1066-os RAM-okat, szóval a kérdés költői. Ez egy mezei IP35 Pro, más színű bordákkal lényegében, így innentől az XE-re hivatkozást a bejegyzés további részében nem emelem ki.

Bő egy hónapja teszteltem ezt a kártyát, amiről szó esik ismét. Akkor a "felújítása" történt meg, most a tönkreté... nem nem, dehogy. Most a határait fogom keresni, egy jól bejáratott Athlon XP géppel, ahová szánom hosszabb távra.

Lassan egy éve nyúzom ezt a konfigot, szintén a kukák mellől, és az apróhirdetések legaljáról összekotorászva. A lelkét egy 2500+ Barton magos Athlon XP adja. A legtermészetesebb mozdulattal, azonnal, ahogy a lapba került 400-as FSB-re lőve, hogy 3200+ Bartonként viselkedjen.
Megy?
Megy.
A feszültségek piszkálása nélkül, ez mondhatni kötelező egy 2500+ számára. A 9600XT alá, több, mint elegendő a teljesítménye így.

A rendszer maga egy teljesen feleslegesen agyon bordázott NF7 v2.0-n lakik. Első körben a déli híd hűtésére került sor, MX2-vel beleragasztott multiméter hőmérő a kupak tetején közel 70 fokig el tudott szaladni. Majd a későbbi tuningok miatt a FET-eket is bebordáztam a VRM-en, hogy érezzék a törődést.
A haldokló északi híd ventilátoros hűtését, egy hibás Abit GD8 chipset hűtője váltotta. Nagyobb bordák, nagyobb felület, és eleve van ház ventilátor, így halkabb a masina jóval, mint előtte.

Első említésre elég elmeháborodott ötletnek éreztem, de... ott az a de.

Másodjára, harmadjára... mégis meg kéne rajzolni. Ékes példája az agyon bonyolított nyomtatásnak. Ebből lehet igazán tanulni!

Mekkora kockának kell lenni ahhoz, hogy valaki egy Voodoo kettest használjon kulcstartónak? Nagyon NAGYON nagynak... ugyanis a V2 nem volt kis kártya. Komolyra fordítva a szót, mi lenne, ha miniatűrizálnánk azt a Voodoo 2-est, és elnagyolt részletekkel, nyomokban rá hasonlító kulcstartót faragnánk belőle.
Rétegenként 4 színnel, rétegen belül is 4 színnel egyszerre.
Ugyan úgy hangzik, mint ahogy írom, nagyon sokáig és fárasztóan.

Szükség lesz egy NYÁK alapszínre, ami elterjedt esetben legyen a zöld. Majd valamiképp a backpanelt sem ártana megjeleníteni, hogy kártya formája legyen, ott a szürke dominálhat. A PCI csatoló réz színét imitálni barnával, vagy citromsárgával lehetne igazán, majd jöhetnek a memória IC-k és a TMU-k, na és persze az SLI foglalat.
A nyákból kiemelve, külön színnel, valamint az áramkör alján sem ártana, ha látszana az ikonikus tucatnyi memória IC.

Három hónapja talán? Kaptam egyik barátomtól egy kisebb kidobásra szánt VGA pakkot. Lévén, ha nem kell, megy az e-hulladékba. A retró én ilyenkor felsír, és mentené a menthetőt, az utolsó S3 Trio-tól a GT210-ig bezárólag a legalja hardvert is, miért? Nem tudni.

A terítéken levő 9600XT épp ebben a csomagban volt. Az első ami szembe tűnik, az a BGA memóriákkal szerelt nyák. A kártya megjelenésekor, ami valamikor 2003 Q4-re datálható, az előírt referencia értékeken futó chipek a drágább megoldások közé tartoznak. A hagyományosabb TSOP-II tokozással a gyártók tudtak spórolni a kártyák árán, és sajnos a memória órajeleken is. A 128bites memóriabusz eleve a gyenge pontja a 9600-as szériának. Ezt a GPU-t kiszolgálni nehézkes alacsony órajelű RAM-okkal, így a magas sávszélességgel kompenzált megoldások jobbára teljesítményben is többet tudtak. A 9600XT-t megszámlálhatatlan gyártó megszámlálhatatlan megoldással készítette, de messze a legjobb, ha a referencia felépítést legalább nyomokban követni tudták BGA memóriákkal.

Miként lehetne stabil, 40 fokban megdöntött állványt faragni a lehető legtöbb bővítőkártyának.
Ez volna az alap ötlet, a többit már csak ki kellene találni.

A kártyák adottak, az ősi ISA busos Tseng-től, a HD3870-ig bezárólag.
Az alapötletet papíron skiccelve elindult a tervezés.

tartó v1:
Az első prototípusnak szántam a méretek és a nyomtatás merevségének ellenőrzését, majd kapásból tovább lett gondolva. A HD3870 súlyának hála hamar kiderül, hogy a kártya túlnyúlása miatt a backpanel oldali része elemelkedik az asztaltól, szélesíteni kell a lábait. Első körben csak az egyik oldalt csináltam meg, hogy legyen összehasonlítási alap a következő verzióval.
A kártyát fogadó slot méretét igazítani kell, lehet akár 5 tizeddel szűkebb. Ránehezedve, komolyabb erővel nyomva sem töri el a VGA a foglalatot, elsőre ez jó jel.