Cirka másfél éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen. Egy éve észre vettem egy helyes lányt a buszon. Mindig ugyanott, ugyan akkor szállt fel. Metróval is együtt utaztunk a végállomásig. Eleinte nem is foglalkoztam vele, csak ritkán néztem felé.

Elneveztem Morcikának, mert még nem láttam mosolyogni. Hosszú fekete haja volt, a teste számomra tökéletes volt. Egy idő után megtetszett. Már minden reggel izgatottan vártam hogy láthassam Őt. Amikor ez nem így alakult, nagyon picit rossz kedvem lett. Én mindig a metró második ajtajánál szállok fel, Ő a harmadikon.

Egy nap a másodikon szállt volna fel, én udvariasan előre engedtem. Válaszul elmosolyodott. Onnantól kezdve mindig ott szállt fel. Május környékén furán kezdett viselkedni, eleinte mintha az ajtó üveg tükörképében keresett volna valakit, mindig nézelődött, meg a hosszú, fekete haját dobálgatta. Gondoltam tetszelegni akar valakinek, talán nekem, gyorsan körül néztem látok e valaki mást, de nem láttam akinek tetszeni akarhatott volna.

Ma délután kiderült az igazság. Tényleg a kis b&@i gyerek volt a tolvaj. És ahelyett, hogy vigyorogva közöltem volna, hogy én megmondtam, rohadtul felkúrtam az agyam. Egyrészt azért, mert kétszer is összevesztem anyámmal miatta, másrészt mert senki az égvilágon a családomból nem hitt nekem. Mindenkinek én voltam a szar-szemét-bunkó. Most meg annyi gerinc nincs egyikben sem, hogy annyit mondjon, Bocs, neked volt igazad, sajnálom. Sőt, még én vagyok megfenyegetve mert ki mertem mondani az igazat.

Ma munkából hazatérve anyám azzal fogadott, hogy el kell mondania valami fontosat. Tudtam, hogy ma volt nálunk a nővérem, mert megvolt beszélve, hogy jön felköszönteni anyámat a születésnapja alkalmából. Csak egy hetet késett de ez mindegy is. Azt hittem már megint valami gáz van, példának okáért megint megverte "szeretett,, férje. Hát nem.

Elkezdte mondani a tényeket a gyerek viselt dolgairól, igen ő lopta el a pénzt és már nem csak tőlünk, hanem a nővéreméktől is lopott pénzt, cigit, mindent amit kint hagytak előtte. Ettől még nem öntötte volna el a szar az agyam, de amit ezután mondott, na azt még álmomban sem gondoltam volna. Már régóta ott lakott náluk a gyerek(15 éves!!!!!!!) és még gyámság alá is akarták venni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi van?????? Egy vadidegen kölköt befogadni? Meghülyültek ezek teljesen? Hát nincs ennek a kölöknek apja-anyja?

Bő másfél hónapja volt apám halálának 21. évfordulója. Nem volt nagy megemlékezés mert nem érdemli meg, de ez egy másik sztori. Anyámmal beszéltünk pár szóban róla és annyi. A szokott módon telt a nap, majd délután beállított az egyik unokahúgom a pasijával. Akkor láttam talán harmadszor a kölköt, harmadjára sem volt szimpatikus, de el kellett viselnem.

Anyám szokás szerint felpörgött, sütött-főzött, tett-vett, kinyalta a seggüket. Később adott nekik pénzt, hogy hozzanak maguknak üdítőt, de mivel csak a közeli dohánybolt van nyitva vasárnap, így üres kézzel jöttek vissza, mivel oda nem mehettek be. A kapott pénzt letették az asztalra amit anyám azonnal felmarkolt és visszament velük a boltba. Vettek üdítőt, nasit és elszórakozgattak a délután hátralévő részében.

Kb. egy órával azután hogy elmentek, anyám keresni kezdte a pénztárcáját. Szét túrta az egész lakást, de sehol nem találta. Tudta, hogy az asztalon hagyta, de nem volt ott. Aztán megtalálta az ágy és a fal között. Üresen. 15 ezer forint hiányzott belőle! Hó vége volt, az összes pénzünk 20 ezer ft. volt. Először azt gondolta elhagyta, de csak 5 ezerrel mentek vásárolni. Soha nem hagyott el semmit, pénzt meg pláne. Én gyanakodtam és rákérdeztem, hogy esetleg nem hagyta e hosszabb ideig egyedül az unokahúgomékat a házban, de azt mondta nem. Csak az unokahúgom szerelme maradt percekig egyedül, amíg ők a konyhában süteményt készítettek.

Már megint munkanélküli lettem, már megint kicseszett velem az élet. Már megint itt maradtam pénz nélkül, tanácstalanul, állástalanul. Kidolgoztam a belem is, rengeteget idegeskedtem, nem hibáztam, nem okoztam kárt a cégnek, mégis kirúgtak. Aki sok kárt okozott, szart bele a munkába, rengeteg probléma volt vele, az maradhat, én nem. Most mondja azt valaki hogy nem vagyok szerencsétlen, vagy én vonzom be a rosszat, vagy az én hibám, vagy hogy nem jó a hozzáállásom.

Ma május 2-a van, hivatalosan két napja munka nélkül. Ha belegondolok mikor lesz munkám, és abból pénz, amit a tartozásokra kifizethetek, hát a sírás kerülget. Minden tervemnek lőttek, a lakás rendbehozatala, tartozások rendben való kifizetése, mindennek vége. Már negyedszerre fogok menni a munkaügyi központba, és isten tudja meddig kell majd odajárkálnom. Már negyedszerre visszajáró vendég vagyok.

Tavaly augusztusban épp a nyolcadik hónapot kezdtem meg munkanélküliként. Már reménytelenül éltem a napjaimat, felhalmozott tartozásokkal és pénz nélkül. 8-án reggel aztán megtört a jég, oly sok e-mail és önéletrajz küldözgetés után végre felhívtak, és munka lehetőségével kecsegtettek. Mivel akkoriban már nem igazán aludtam éjszaka, így a reggeli telefon hívás igencsak álmosan ért. Azt sem tudtam miről beszél a pasas, úgy kellett minden mondatát megismételnie. Nagy nehezen megértettem, hogy van két órám rendbe szedni magam, és állás interjúra menni. Az még vagy jó 10 percbe telt, mire értelmeztem a hallottakat.
Attól a cégtől kaptam állás ajánlatot, ahová 10 éve próbálkozom bejutni. A csömöri tampongyárból hívtak, targoncás munka miatt.
Sokat hallottam a helyről ismerősöktől, néhány ott is dolgozik-dolgozott. Jó munkakörülményekről és kiemelten jó fizetésről meséltek. Nehezen hittem el, hogy végre sikerült. Hamar rendbe szedtem magam, és már indultam is. Bár nem volt messze, és könnyen odataláltam, mégis késtem pár percet a forgalom miatt. Végre ott voltam, az álom munkahely kapujában.
Az ismerősök azt is mesélték, hogy mennyire korszerű és tiszta munkahely, de elképzelni sem tudtam, hogy ennyire. A csodálkozás után bejelentkeztem a portán, és már készen is álltam az interjúra.
Hát az nem volt. A pasas, aki hívott, pár perc beszélgetés után már vitt is a leendő munkahelyemre próbát tartani. Útközben még feltett pár kérdést a munka tapasztalatommal és a rutinommal kapcsolatban. Válaszoltam a kérdéseire, majd közölte, hogy megfeleltem a teszten. Ezután az orvosi vizsgálat helyéről beszélt. Meg a béremről, 800 forintos órabér kezdésnek, aztán évente 50 forinttal emelik. Tetszett, nagyon tetszett. Minél hamarább kellett kezdenem, végül a következő hétfőt beszéltük meg, addig mindent elintézek, az orvosit, kijelentkezni a munkaügyi hivatalból stb. Végeztünk is, negyed órát sem voltam ott. A hallottak alapján sokkalta komolyabb tesztre számítottam.

Az első próbálkozások

Egy régebbi sztorim folytatása következik. Bár valószínűleg sokaknak nem fognak tetszeni a tetteim, én nyugodt szívvel állítom, jól tettem, amit tettem, és ma sem cselekednék másként.

Piros Pozsga bemutatásától eltekintenék. Aki olvasta a róla szóló írásom, az tudja ki ő, aki meg nem, annak legyen elég annyi, hogy életem első és eddigi egyetlen nagy szerelme volt.

A szakításunk után két évvel jött tőle az első megkeresés. Egy levél formájában, pont a születésnapomra. A kedvenc képem volt benne, ami róla készült. Akkor már rég nem gondoltam rá, de azért kicsit felbolygatta az érzéseimet az a kép.

Talán egy évvel később, egy nap nézegettem a képet, és mikor megfordítottam, megláttam az üzenetét: "Emlékül, hogy emlékezz rám, ha egyszer elfelejtenél". Ezt akkor nem értettem. Mit akarhat ezzel, vagy hogy kell ezt érteni? Nem igazán érdekelt, így nem is foglalkoztam ezzel.

Első oldal

Pár éve, 2006 vége felé járt az idő. Akkor már pár hónapja az azóta már csődbe ment Interfruct KFT. egyik áruházában dolgoztam, targoncásként. Élveztem a munkát, szerettem ott dolgozni. Sok jó embert ismertem meg ott és sok sok jó dolog történt velem. Akkoriban minden más volt.

A munkába hamar beleszoktam, pár kisebb döccenőtől eltekintve bő 3 évet dolgoztam ott. Sok kalandot éltem át, hála istennek több jót mint rosszat. A kollégákkal jól elvoltam, pár lököttet leszámítva. Sok nő is ott dolgozott, főleg pénztárosként, fiatalok és öregek vegyesen.
A lehetőségek adottak voltak, mégsem próbálkoztam nagyon egyikükkel sem. Már több mint egy éve ott dolgoztam amikor jött egy új kolléganő. Az első időkben a köszönésen kívül nem sokat beszéltünk, ellenben a kolléganői nem sok jót meséltek róla. Állítólag nagyon rossz természete volt, nehezen lehetett vele jól kijönni. Mindezek ellenére én megpróbáltam vele barátkozni.

Előzmény

A sztori 1998-ban kezdődik. Alig múltam 18 éves, tele voltam önbizalommal, szerelmes is voltam, stabil kapcsolatom volt, teljesen gondtalan voltam akkoriban. Leszámítva azt a tényt, hogy anyám akkor már 1 éve nyugdíjban volt. Nehezen éltünk meg az akkori 21 ezres nyugdíjából, és az én 9 ezres árvasági pótlékomból. Én suliba jártam, nővérem veszélyeztetett terhes volt, így nem dolgozhatott. Elég nehezen ment a megélhetés cirka 30 rugóból, de megoldottuk.

Kereskedelmi suliba jártam, de nem ment valami fényesen. Megbuktam, és másodszor jártam a második osztályt. Az első félév még nagyon jól ment, csak aztán összebalhéztam a volt osztályfőnökömmel, és hirtelen a második félévben 9(!) tantárgyból álltam bukásra úgy, hogy egyesem nem is volt. Aztán egy nap, amikor már sokadjára lógtam a suliból megbeszéltük, hogy ennek nincs értelme tovább. Úgyis megbuktatnak, és a harmadik ismétlésért már fizetni kéne 3-4 százezret. Ez nem fog menni havi harminc ezres bevétel mellett. Kézen fekvő megoldásnak tűnt, hogy elmegyek dolgozni, de hová vesznek fel 8 általánossal? Anyámnak a munkahelyén eltöltött cirka 37 év után sok ismerőse volt a cégnél, így eltudta intézni, hogy ott dolgozzak. Persze nem vezetői beosztásban, hanem egyszerű betanított munkásként. Így kezdtem el dolgozni a gumitermékeket gyártó és forgalmazó cégnél.

Első oldal

Az alábbi történetem egy hölgyeményről szól. Hirtelen lettem szerelmes belé, de ez a történet is csak úgy ér véget mint a többi. Azaz elhagyott.

A hölgyet 2006-ban ismertem meg. Egy házibulin, amire egy régi jó barát hívott meg. A nagyszüleinél volt a buli, egész pontosan a kertjükben. Konkrétan nem csajozni mentem oda de végül mégis így sikerült. Abban az időben második virágkoromat éltem. Hetente, kéthetente buli, buli.
Az egyik ilyen bulira meghívták a szomszéd csajt, akit a barátom már régóta ismert. Nem nagyon izgattam magam miatta, mert nem akartam csajozni. Élveztem a magányt és az ezzel járó szabadságot. Egy másik haverom mesélt a csajról pár mondatban.
Az egekig magasztalta a szépségét és nem kevés humorát. Ez sem hozott lázba de azért az érdeklődésem felkeltette egy picit.

A történet az általános iskolai éveim utolsó szakaszában kezdődik, 8. év második felében. 14 éves tiniként, nekem sem a suli volt a legfontosabb, hanem focizás a haverokkal, hatalmas bringa túrák és csavargás. Meg persze a tomboló hormonok miatt a csajok után futkosás. A 7-8. tanévben jött divatba a puszi barátság. Ez nagyon nagy szó volt, főleg ha a lányok kértek meg hogy puszilkodjunk velük, mert ez azért már jelentett valamit. Volt 1-2 szerelmes pár az osztályban és persze én sem akartam kimaradni.Sok lánnyal egy irányba mentünk haza felé így próbálkozhattam a csajozással, de nem sok sikererem volt. Lényegében az osztályomból már minden lánynál próbálkoztam, kivéve hármat. Ők finoman fogalmazva a szépség lista utolsó három helyén voltak. Nem voltak kimondott bánya rémek, csak a többihez képes nem voltak szépek. Na jó, az utolsó két lány tényleg nagyon randa volt, maradt tehát a hátulról a harmadik. Ő még úgy nézett ki hogy vele kimertem volna menni az utcára kézen fogva is. Nem volt az a szép lány, de nagyon csúnya sem. Rettenetesen göndör, szinte drót szerű barna haja volt és mindig úgy állt mint a szénaboglya. A családja viszont eléggé gázos volt. Mint azt megtudtam, szülei nagyon korán kezdték szexet. Alig voltak 17 évesek(!) amikor megszületett és mivel mindketten túl fiatalok voltak a gyerekneveléshez, gyorsan lepasszolták valamelyikük szüleinek. Az anyja egyáltalán nem foglakozott vele hanem külföldre költözött. Apja úgy ahogy foglakozott vele, de később új családot alapított, így neki ott már nem volt helye.

Üdv mindenkinek. Ezúttal életem első szerelmének történetét osztom meg veletek. Szép emlékeket őrzök róla, bár ez volt az első nagy csalódásom.

Vékony Donga és Piros Pozsga

A történet az 1997-es év elején kezdődik. Akkor 17 éves voltam, épp a bulizós korszakom kezdete volt ez. Hétköznap iskola, tanárok, unalom, de már hétfőn a péntek estét vártam. Gyakran előfordult hogy elmaradt pár óra, ilyenkor vagy valamelyik biliárd szalonban kötöttünk ki, vagy az akkor még újdonság számba menő plázák valamelyikében csavarogtunk. Csak a bulik és haverok léteztek. Na meg a csajok. Volt olyan hogy egy éjjel 3-4 helyen is megfordultunk, aztán valamikor reggel 7-8 óra körül hazaértem, és este már a következő buliba mentünk. Nagyon mozgalmas időszak volt ez. Nagyon sok haverom, barátom volt akkoriban. És persze rengeteg csajt is ismertem. Ritka volt az olyan buli ahova 10 főnél kevesebben mentünk. Mindegy volt hogy házibuli vagy szórakozó hely, a csapat felkerekedett és bevetettük magunkat. Pest összes fontosabb buli helyszínét meglátogattuk, szinte nem is volt olyan hely ahol mi ne lettünk volna legalább egyszer. Pár Pest környéki helyen is megfordultunk, ezek közül a legemlékezetesebb a februári, nagykátai buli volt. Akkor találkoztam egy a lánnyal. Ahogy megláttam, megtetszett. Nem volt az a bombázó alkat és a hangja inkább tűnt idegesítőnek mint kellemesnek.Bár volt pasija, de az akkor nem volt ott.
Nem számított, nekem tetszett és kész. Sajnos ez épp azon bulik egyike volt amikor is kevesebb volt a lány mint a fiú. A kedves haverjaim már el is osztották egymás közt a csajokat csak nekem erről nem szóltak. Persze az egyik legjobb haverom is ugyan ezt a leányzót választotta ki magának. Beindult a versengés a csaj kegyeiért. Nem válogattunk az eszközökben, semmi nem volt szent.