2022. január 16., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A fiatalabb lány

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A szokott történet a sorozatos árnyékra vetődésről a nőknél.

[ ÚJ TESZT ]

Első oldal

Pár éve, 2006 vége felé járt az idő. Akkor már pár hónapja az azóta már csődbe ment Interfruct KFT. egyik áruházában dolgoztam, targoncásként. Élveztem a munkát, szerettem ott dolgozni. Sok jó embert ismertem meg ott és sok sok jó dolog történt velem. Akkoriban minden más volt.

A munkába hamar beleszoktam, pár kisebb döccenőtől eltekintve bő 3 évet dolgoztam ott. Sok kalandot éltem át, hála istennek több jót mint rosszat. A kollégákkal jól elvoltam, pár lököttet leszámítva. Sok nő is ott dolgozott, főleg pénztárosként, fiatalok és öregek vegyesen.
A lehetőségek adottak voltak, mégsem próbálkoztam nagyon egyikükkel sem. Már több mint egy éve ott dolgoztam amikor jött egy új kolléganő. Az első időkben a köszönésen kívül nem sokat beszéltünk, ellenben a kolléganői nem sok jót meséltek róla. Állítólag nagyon rossz természete volt, nehezen lehetett vele jól kijönni. Mindezek ellenére én megpróbáltam vele barátkozni.

Elég hamar összehaverkodtunk, sokat dumáltunk, ökörködtünk. Egyszer elkezdett mesélni a rossz házasságáról és az iszákos férjéről. Elmesélte még hogy nem rég halt meg az édesapja és ez őt nagyon rosszul érintette. Nehezen tudta feldolgozni az elvesztését. Akkoriban sokat kellett leltározni, mert el lett cseszve valami korábban. Én eleinte mindig kihagytam a leltárakat,. Mondjuk akkoriban még sokat jártam bulizni a haverokkal, így mindig volt kifogásom hogy miért nem megyek leltározni. Aztán egyszer ott ragadtam és onnantól mindig mennem kellett. Hamar rájöttem miért mondogatták hogy jó dolog a leltározás. Elég hamar végeztünk a leltárral és utána jött az ivászat. A szó legkomolyabb értelmében pia-orgia volt majd minden leltár után.

Az egyik ilyen leltár alkalmával az új kolléga nő behozta a húgát is leltározni. Elsőre nem is vettem észre a csajt, de a nővére tett róla hogy észre vegyem. Addig tette-vette magát míg a közelembe került és végre bemutathatta nekem a húgocskáját.
Helyes kis csaj volt, szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk. Hasonló zenei stílust hallgattunk, az érdeklődési körünk is nagyjából egyezett, szóval megtetszett a csaj. Alakra nagyon bejött, elég magas magas, jó vékony kis csaj volt, jó mellekkel és még jobb hátsóval.

A leltár vége felé sikerült megint berúgnom, ennek folyományaként feltámadt a bátorságom és csajozni próbáltam. Az összes fiatal kolléga nővel megpróbáltam kikezdeni de csak poénból, vele viszont nem próbálkoztam. Nem csak azért mert cirka 10 évvel fiatalabb volt nálam, hanem mert nem is érdekelt. Akkor még. A leltár végén a búcsúzkodásnál meglepődtem amikor köszönésként kaptam tőle két puszit és elkérte az elérhetőségeimet. A telefonszámom, e-mail címem, MSN-t, mindent. Egy papír fecnire írogattam fel neki a dolgokat, bár nehezen olvashatóra sikeredett az akkora elfogyasztott tetemes mennyiségű pia miatt. Meg sem fordult a fejemben hogy akarjak tőle bármit is.. Egyfelől én 26 éves voltam akkor, ő meg épp akkoriban töltötte a 17-et.

Aztán már másnap, eléggé aznaposan a telefon csörgése ébresztett. Ő hívott, a hangja eléggé izgatottnak tűnt. Elhadarta hogy bejelölt a közösségi oldalakon és hogy már kora reggel óta próbál utolérni engem, majd szinte követelte hogy menjek fel MSN-re, mert ott tudunk beszélgetni, meg az ingyen van. Hát beszélgettünk, onnantól kezdve 16 órán keresztül. Mindent kiveséztünk, minden témában tudtunk beszélgetni, mindenhez volt hozzá fűzni valója.
Az alatt a 16 óra alatt egész jól megismertük egymást, nem igazán maradt titok előttünk. Attól kezdve ez ment hosszú hónapokig és szép lassan elkezdtem bele szeretni. Azt gondoltam hogy ő a lelki társam, annyira egyezett a gondolkodásunk szinte minden témában. Egy idő után már eljutottam arra szintre hogy reggel ébredéskor rá gondoltam, a melóban végig és mikor haza értem már ültem a gép elé csak hogy végre beszélgetni tudjak vele.

Akkor még nem tudta senki, még anyám sem hogy bele szerettem egy sokkal fiatalabb lányba. Persze volt pasija, ezt tudtam az elején, de nem érdekelt. Sokat találkoztunk, még többet beszélgettünk.

Jó pár hónappal később a nővére kérdezgette hogy alakul a kapcsolatom a húgával. Mondtam neki pár dolgot hogy jó haverok lettünk, meg hogy szinte naponta beszélgetünk, de azt nem hogy bele szerettem.

Ő ekkor panaszkodni kezdett a húga pasijáról. Minden szarnak elhordta. Állítólag munkanélküli volt akkor már több éve, 34 évesen még a szüleivel lakott és nem volt hajlandó dolgozni, mert a szülei jómódúak voltak és eltartották őt. Nem foglalkoztam ezzel mert nem érdekelt, a húgáról viszont minden információ érdekelt. Este,mikor a csajjal beszéltem, ő is elkezdett panaszkodni a pasijáról és aztán ez ment hónapokon keresztül. Sokszor volt úgy hogy szakítottak, de mindig kibékültek pár nap, vagy hét után.
Jó balek módjára mindig meghallgattam, tanácsot adtam neki, lelket öntöttem belé.
Persze lebeszélni is próbáltam hogy ne béküljön ki sokadjára a pasival, sikertelenül. Mindig visszament hozzá.

Egyszer eljutottak oda hogy úgy össze balhéztak valamin hogy hosszabb időre szakítottak.
Elérkezettnek láttam az időt a cselekvésre. Úgy voltam vele most vagy soha de bepróbálkozom. Ha sikerül nagyon boldog leszek, ha meg nem, akkor majd idővel keresek mást. Egy nap azt mondta hogy elköltözik otthonról a nővéréhez, mondván ki kell szellőztetni a fejét és túl kell tennie magát a szakításon. Azt is mondta hogy a nővérénél nem lesz net közelben, ezért ritkábban tudunk beszélgetni. De majd találkozhatnánk és telefonon is beszélhetnénk. Szinte minden nap hívogatott, találkozni akart, beszélgetni. Ahogy időmből tellett, találkoztam vele, sétálgattunk, sokat beszélgettünk, ökörködtünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Cumigyár

    Az eddigiektől eltérően most a legundorítóbb munkahelyemről, az ottani hatalommal visszaélésről mesélnék.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.