Nemrégiben - az egyik dual SIM topikos kolléga figyelemfelkeltése nyomán - rendeltem egy Hero (leánykori nevén: ShouYue) V6888 készüléket a Pandawill honlapról. Leginkább a kíváncsiság hajtott, hiszen ebben az árkategóriában (90 USD) nem nagyon találni hasonlóan jól csengő ajánlatot (én pedig amúgy is megmagyarázhatatlanul vonzódom a filléres kínai cuccokhoz, és a tapasztalataim összességében pozitívak velük kapcsolatbanó), ráadásul éppen lecserélni készülök az Y200-at, így teljes mértékben kapóra jött az "ajánlat".

Hasonlóan a feleségem telefonjának történetéhez, ismételten megjártam a Pandawill rendeléssel, de most nem vártam 3 hétig, hanem már 2 hét után visszakértem a pénzt. Ehhez az is hozzájárult, hogy megláttam itt a fórumon az apróhirdetések között, hogy ugyanaz a kolléga árulta ezt a készüléket, mint aki anno belinkelte újdonságként, hogy az megjelent. Így esett, hogy ismételten itthon vásároltam (friss) kínai telefont.

Pár hónappal ezelőtt történt, hogy a feleségem - megunva a Motorola Defy 3,7 colos képernyőjét - azzal fordult hozzám, hogy jó hasznát tudná venni egy “tepsifonnak”, hogy ne kelljen annyira meresztenie a szemét, amikor játszik a telefonon szabadidejében. Ez az ambíciója abból is táplálkozhatott, hogy néhány hónappal korábban volt egy ideig (tablet helyett, amíg az szervizben volt) egy 5 colos készülékem, a nem annyira jó hírű M-Tech aTAB5 személyében, bár annak az első generációja, ami a későbbiekhez képest - az egymagos procit leszámítva - egy minőségi, közel kifogástalan modell volt. (Egyszer talán írok majd arról is, mert alapjaiban rengette meg a kínai telefonokról alkotott elképzeléseimet, és azóta is akarva-akaratlanul minden ilyen kütyüt, okostelefont és tablet-et hozzá mérek...)

Némi kutakodás után - és a dual SIM-es topikban kapott tanácsok hatására - a címben szereplő modell drágábbik, 512 mega helyett 1 giga RAM-mal szerelt változatára esett a választásom, különös tekintettel a tekintélyes méretű, 5,3 colos képernyő méretre. Meg is rendeltem hamarosan a Pandawill oldaláról. Aztán vártam, hogy megérkezzen. Eltelt egy hét, majd még egy, aztán írtam nekik, ők nyugtatgattak, hogy nemsokára “in stock” lesz (mert ugyebár amikor kifizettem, akkor ezt nem siettek közölni), de 3 hét után elfogyott a türelmem, és inkább visszakértem a pénzt tőlük.

Hazánkban sajnos nem ismeretlen jelenség az idegennyelv-tudás hiánya. A legutóbbi európai szintű felmérés szerint a magyarok közel kétharmada semmilyen szinten nem beszél idegen nyelveket. Jelen írásomban azonban arra szeretnék rávilágítani, hogy - különböző okokból - a magyarok többsége rosszul ítéli meg a saját maga és mások nyelvtudását: érdekes módon egyszerre alá- és (többnyire inkább) túl is becsüli annak szintjét, amely így további problémákat szül ebben a fontos kérdésben.

Az idegennyelv-tudás fontossága - azon belül is elsősorban az angol nyelvé - megkérdőjelezhetetlen a mai világban. Éppen ezért tragikus, hogy mi magyarok sereghajtók (értsd: utolsók) vagyunk a nyelvtudás tekintetében az Európai Unióban. Ez már önmagában is szomorú, ám engem még ennél is jobban aggaszt az, hogy az említett felmérések önbevallásos alapon működnek. Így sajnos könnyen elképzelhető, hogy sokan olyan nyelvtudás birtokában nyilatkoznak úgy, hogy beszélnek valamilyen idegen nyelvet, amit nagy jóindulattal is nehéz a nullánál többre értékelni valójában. Ezek szerint a bizonyos bő egyharmadról (egész pontosan 35%-ról) feltételezhetjük, hogy egy részük valójában semmilyen idegen nyelvet nem beszél értékelhető szinten. Ez azonban nem feltétlenül a nyilatkozó hibája.