1. nap

Hatalmas dízel motorok dübörgése, lánctalpak csikorgása verte fel az esti külváros csendjét. A sápadt lámpafénynél egy páncélos zászlóalj dagasztotta a sarat, útban a teherpályaudvar felé. Fura látványt keltettek a hátrafordított lövegtornyaikkal. Fura, de praktikus. Így kevéssé nyúlik túl a harckocsin az ágyúcső, nem kell attól tartani, hogy a szűk utcákban beakad egy fába, vagy egy oszlopba. Amikorra a menetoszlop megérkezett, a vasutasok már a homlokrámpához tolták a tizenöt pőre kocsit. A zászlóalj kerekes járművei félrehúzódva vártak a sorukra. Azok a katonák, akiknek nem volt dolga a bevagonírozásnál, a sínek mellett elméletileg felsorakoztak, gyakorlatilag csoportba verődve várakoztak. A sötétben néhány kíváncsiskodó civil jött-ment. A tisztek intézkedtek. Utasításokat adtak, kiabáltak, veszekedtek a katonákra. Mindenki tisztában volt vele, hogy eltelik még pár óra az indulásig, és elég nehéz fegyelmezetten, tétlenül várni. A veszteglő harckocsikból kimásztak a vezetők, az őrmesterek pedig kiabáltak, hogy menjenek vissza, mindjárt indulnak. Na hiszen. Majd mindjárt. A kocsiparancsnokok is kimásztak a toronyból, némelyikük átment a haverhoz a másik tankra. Érdekes szokásuk van ezeknek a tankistáknak. Amikor várakozni kell, ilyen pedig sokszor előfordul, mindig a tank hátulján álldogálnak. Ez egy viszonylag nagy síkfelület a motor fölött. Ha a löveg le van engedve egészen a kocsi farán lévő hordók közé, azon üldögélnek, mint fecskék a villanydróton.

A 311-es toronyszámú tank vezetője helybéli srác. Itt lakik néhány utcányira. Odahaza is tudják, hogy most indulnak, pedig titok, így kijött az anyja meg a húga megnézni Sanyikát, hogy áll fel majd a vasúti kocsira. Amikor meglátta őket, integetett nekik, de nem volt egy vagány csávó, nem mert kiszállni, csak kiült a vezetőrés peremére. Parádi tizedes leszólt a toronyból, hogy menjen oda hozzájuk, de a hadnagy visszaparancsolta mondván, hogy indulnak.
- Na persze - morgott magában a tizedes - Ahogy szoktuk. Tuti, hogy egy óra múlva se leszünk fent a vonaton, ez meg itt pattog. Sanyika persze majrézik.
- Menj már! Most nem figyel ide. Majd én odébb viszem a kocsit, ha megindul a sor. A felállásra majd visszaérsz.
- Ah, minek. Tegnap voltam otthon. - leplezte a bátortalanságát. Úgy állította be a dolgot, mintha nem is akarna odamenni.
- Te tudod. - mondta Parádi (vagy ahogy a többiek hívják a Zsolti tizedest lerövidítve, hogy Zsoltíz) szinte csak magában.
Aztán azon kezdett el méltatlankodni, hogy miért nem hívta még meg soha őt a beosztottja az otthonába. Igaz, nem köti őket valami túl nagy barátság, de idejük nagy részét együtt töltik, és jól megértik egymást. A körletben egymás mellett van az ágyuk, esténként is sokat beszélgetnek. Nagyon sokat tudnak egymás családjáról is, de Sanyikának még soha nem jutott eszébe, hogy hazavigye a pékáját. (vagyis a parancsnokát) Kíváncsi lett volna a Marikára, bár ha a testvérére hasonlít, nem lehet valami jó bőr. Na, de mégiscsak nő.

Aztán az otthoni barátnőjére gondolt, akinek gyűrött fényképe most is ott van a zubbonya zsebében.
- Jó nő. - mondták a szakaszbeli srácok, amikor mutatta nekik a képet - Biztos nem fog megvárni.
Volt, aki érvekkel támogatta a véleményét. A többiek előtt mutatta, hogy mennyire biztos a dolgában, de be kellett látnia, hogy nagyon kevés az esélye. Nem lehet tudni, hogy a néhány hetes együttlét emléke mire lesz elég. Ki tudja, hű marad-e hozzá? Azt elhatározta, hogy ő, mindenképpen hűséges lesz. A laktanyában, ezt egyáltalán nem nehéz megtartani. Ez persze nem jelenti azt, hogy el kell zárkózni a női társaságtól, ezt senki nem várja el tőle. Sanyikára mégsem akaszkodhat rá a húga miatt, az utcán pedig nem akar ismerkedni.

- Indulás!
Most tényleg megmozdult a sor. Nagy fehér füstfelhő szállt fel amint beröffentek a gépek. Alapjáraton rettenetesen csörömpölnek a méternyi malomkerékszerű ventilátorok. Talán ezért hívják ezeket a fiúkat többek között csörömpösöknek is. Na meg rozsdástalpúaknak, de az egyértelmű. Meglódult az első kocsi. A 40 centi széles kipufogórésen ömlik a füst. Az 550 LE úgy ugrik a 36 tonnával, mint egy kiscsikó. A rámpára 180 fokban kell visszafordulni. Fülsértő csikorgással kaparja a lánctalp a macskakövet A vasúti kocsik oldalán kis tábla,"RAKMINTÁN TÚLÉRŐ " Ez azt jelenti, hogy a tank 20cm-el szélesebb. A vezető nem látja a lánctalpat, még világosban is kockázatos lenne egyedül felállni. A parancsnok felugrik a platóra és a tank előtt hátrálva mutogat, irányít. Egy kocsira két tank fér, de itt kell feljönni mind a harmincnak, így az elsőnek végig kell menni az egész szerelvényen úgy, hogy mindkét oldalon a levegőben megy a fél lánctalp. A parancsnoknak közben a háta mögé is kell figyelni, nehogy beessen két vagon közé.
- Ügyes légy Sanyika! Figyelnek a csajok. – kiáltotta Zsolt az enyhén szólva fakezű vezetőjének, amikor rájuk kerül a sor. A nagy dübörgéstől bizonyára mindenki jobban hallotta, mint éppen a megszólított. Sanyika gyakran rángatta "fakezével" a botkormányt, mégis volt, hogy Zsoltnak a hátán is felállt a szőr, amikor az 50cm-es lánctalpból 35-40 is lelógott az egyik oldalon. Mindketten megkönnyebbültek mikor végre a helyükre értek.

A törzs katonái a teherautóról átdobálták a faékeket, ácskapcsokat, hogy a tankisták rögzíthessék a tankot. Kenderkötéllel szorosan lekötik a lövegcsövet a farpáncél vonóhorgaihoz, ezután elől - hátul 6 mm-es huzallal kipányvázzák, hogy véletlenül se tudjon menet közben megmozdulni a vonaton. Miután rögzítették mind a 31 páncélost, kihúzzák a szerelvényt. Helyére tolják a kerekeseknek szánt vagonokat, köztük a boci - pulmanokat, melyekben majd a sorállomány fog utazni.
Nem valami vonzó látvány a vagon belseje, de a célnak jobban megfelel, mint a személykocsi, amiben a tiszteket helyezik majd el. Egész éjszaka megy majd a vonat. Ilyenkor természetes, hogy alszik az ember, de ülve nem igazán kényelmes. A marha-vagonok szélesen be vannak polcozva, itt kényelmesen ki lehet nyújtózni. Csak az ajtók szélességében van egy kis szabad tér, középen vaskályhával. A polcok szélén üldögélhet, aki fázik.
- Zsoltíz! Merre vagy? - mászott fel Sanyika utolsóként.
- Balra alul. - jött a válasz a sötétből. - Gyere, még szorítunk helyet. Hol mászkáltál? Már kerestelek.
- Csukd be az ajtót! - szólt valaki a másik oldalról.
- Hagyd nyitva! - jött egy ellenkező felszólítás. Ezen kisebb vita alakult ki, végül megszavazták, hogy nyitva marad indulásig. Legfeljebb kintről becsukja az őrmester.
- Hoztam valamit főnök.
Nem szerette Zsolt, ha főnöknek szólította, de hiába szólt rá már számtalanszor. Kénytelen volt elfogadni, pedig igen messze állt az ő beosztása attól, hogy főnök legyen. Sanyika a kezébe nyomott egy hideg, henger alakú valamit, amiben a hangja alapján valami folyékony lehetett. Legalábbis úgy hallatszott, mintha lötyögne.
- Mi ez. Pia?
- Naná, majd befőtt. Végül csak oda lopakodtam a muterhoz.
- Valami házi jellegű?
- Hova gondolsz? Vodka.
- Az jó, az nem büdös. Meséltem, hogy jártam a zászlóssal?
- Mesélted. Húzd meg!
- A zászlóst?
- Hülye vagy. - öklözte mellbe barátságosan.
- Azt a tökfejet mondod, akinek őrmester az öccse? - szólt közbe valaki a sötétből - Adsz egy kortyot?
A hangjáról felismerték Radut, a lövegirányzójukat. Teljes nevén Radulovics Mihály, de úgy már túl hosszú, ráadásul feltűnően szerb hangzású. Nem ritka név a dél - Dunántúlon, bár mindenfelé vannak vics végződésű nevek, melyeknek nem kutatjuk az eredetét. Nem a nevétől magyar az ember.
Nyeltek egy- egy kortyot mind a hárman, majd elrejtették az érdeklődők elől, hiszen egész hétre ennyi az italuk.
- Figyelj péká! Hogy volt a zászlóssal?
- Mondtam már. Én voltam az alegység ügyeletes, az a bunkó meg a napos tiszt. Az öccse, az őrmester is szolgálatban volt a konyhán, de kevés volt az embere. Mit tesz ilyenkor egy jó testvér? Telefonált nekem, hogy küldjek le öt kopaszt. Felháborodtam az ötletén, hiszen nem mi voltunk a konyhára vezényelve. Semmi közünk hozzá, hogy boldogulnak a konyha-malacok. Később megint telefonált, de megint nem küldtem le senkit. A kopasz is a mi katonánk, minek szívassam őket feleslegesen? Aztán ráérésemben bementem a 3. szakaszhoz. Balog megkínált jó büdös kisüstivel. Nem volt annyira jó, mint amennyire büdös. Alig volt időm lenyelni, amikor kiabált a napos a folyosón, hogy - Ügyeletes! - Megyek ki, hát ott áll személyesen a zászlós. Ki volt kissé akadva, amiért nem hajtottam végre a parancsát. Felindultságában, egész közelről kiabált velem. Szagot fogott.
- Maga ivott. - állapította meg találóan.
- Igen, ittam. - Felesleges lett volna tagadnom.
- Van még?
Persze, hogy volt még, de az a Balogé. Ha a saját tulajdonom lett volna, akkor is letagadom természetesen.
- Na, most baszott rá. Sorakoztassa a kopaszokat!
- Aztán? - kérdezett közbe Radu.
- Ennyi a történet. Továbbra is ellenálltam az ötletének, így kénytelen volt személyesen összeszedni az embereket. Ez ellen már nem tehettem semmit. Fenyegetőzött, hogy jelenti a parancsnokomnak, persze nem jelentette. Tudta, hogy nekem volt igazam. Nem akarta égetni magát a hadnagy előtt.

Sanyika is eligazította a fekhelyét. Maga alá terítette az egyik plédet, a másikkal takarózott. A feje alá hajtotta a mikádót. A vagon falánál, a fejüknél volt még hely a málhazsáknak. A bakancsok a fekhely végénél, a padlón sorakoztak. Remélhetőleg megismerik majd reggel a sajátjukat.

Nincs még nagyon késő, de ilyenkor télen hamar sötétedik, és a tétlen várakozás is elálmosítja az embert. Néhányan gyorsan elalszanak, de miközben összekapcsolják a szerelvényt, csapódnak az ütközők, nagyokat rándul, majd hirtelen megáll a vagonsor. Ilyenkor az alvók is felriadnak. Még eltelik legalább egy óra, mikorra szabad utat kap a vonat. Mitagadás, egy csendes szobában, puha ágyban összehasonlíthatatlanul kényelmesebben lehetne aludni. A kerekek csattogása, a csikorgó hangok és a kocsi oldalirányú kilengései a váltóknál, néha a szomszédos vágányokon elszáguldó másik vonat zaja, a megállások, az elindulások, mind - mind zavaró tényezők. Na de éjszaka van, aki felébred, majd visszaalszik.
Valami nagyváros közelében nem messze az állomástól megáll a vonat, várva a szabad jelzésre. Az egyik legénységi vagonból már elfogyott a tüzelő. Néhányan leugrálnak, hogy a közeli raktár-épületnél valami deszka, netán igazi tűzifa után nézzenek, megkockáztatva ezzel, hogy esetleg lemaradnak. Minden megálláskor leszállnak néhányan, de most messzire elmerészkedtek. Végül sikerrel járnak. Tüzelő is került, és vissza is értek időben.
Zötykölődhettek tovább az éjszakában. …