2019. március 21., csütörtök

Gyorskeresés

Haditorna 5.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A nyúl viszi a puskát.

Másnap reggel az 1.és 2.századot vagonra rakták és elvonultak a laktanyába. a 3.század maradt. Új feladatot kaptak. Egy lövész zászlóalj gyakorlatához kell harckocsi támogatás. A végrehajtásig viszont még várni kell néhány napot. Megkerülték a Haláp-hegyet, s egy ligeterdős kis völgyhajlatban, telephely alakzatban (kétsoros vonal) várakoztak. Reggelire rum ízű teát kaptak, aminek csak első alkalommal örültek, de később inkább maradtak volna a hagyományosnak számító citromosnál. Az elhelyezésre nem volt panasz, kedvükre kinyújtózhattak a sátorban. Szabad volt a délelőttjük. Akinek a kedve úgy tartotta, még csavaroghatott is a környéken. Nem sokan éltek a lehetőséggel, hiszen nem volt a közelben település, tehát kocsma sem.
A katonák véleményét ugyan senki nem kérdezte, de az immár elhúzódó nomád életmód miatt valamelyest kárpótolta őket, hogy az előttük álló feladat egy része arról szól, hogy állásból ugyan, de mégiscsak 100 mm-es gránáttal lőhetnek mozgó célpontra. Ez olyan ritka alkalom volt, hogy senki nem lett volna hajlandó önként lemondani a részvételt. Zsoltnak, még nem volt alkalma eddig, pedig már közeleg a leszerelés. Első időszak végén volt ilyen lőgyakorlat, de onnét elvezényelték parancsnoki kiképzésre. Egyszer lövetett már kocsiparancsnokként, de nem ő nyomta meg személyesen a gombot. Az a lövegirányzó feladata. Előfordul ugyan olyan, hogy a parancsnok átnyúl az irányzó válla fölött, de Zsolt nem fosztja meg katonatársát az élménytől. Egyszer ugyan majdnem megtette, noha akkor csak géppuskával lőttek.
A végrehajtó egy vele egy időben bevonult fiú volt, aki végig töltőkezelői beosztásban maradt. Bódogh Pityu, kissé csökkent értelmi képességű volt, nagyot hibázott, aki katonai szolgálatra alkalmasnak találta. A többi kocsiparancsnok hálát adott a mindenhatónak, hogy Pityu nem hozzá került. Zsolt elhatározta, hogy semmiképp nem fog lőni helyette, legyen az eredmény bármilyen lesújtó. Tudta, hogy mindenki szívesen lövöldöz, nem lehet ez alól Bódogh sem kivétel. Miért fossza meg ettől az örömtől? Mert örült, az biztos, hiszen a vigyorgástól nem tudta összecsukni a száját. Kissé reszketett az izgalomtól, de Zsolt igyekezett nyugtatni.
– Ne foglalkozz vele, ha esetleg nem találod el a célt! Kit érdekel? Az a lényeg, hogy ne maradjon meg lőszer, mert azt vissza kell adni. Lajos úgyis ellövöldözné a maradékot.
Pityu, a tőle megszokott, zavart mosollyal bólogatott, hogy megértette, lőszer nem maradhat. Hálás volt a biztató szavakért.
– Harckocsiba! – hangzott a parancs
Gyorsan beugráltak a küzdőtérbe, ami nem lehetett több 7-8 másodpercnél, a rések lezárásával együtt. A kocsi nem mozgott, álló helyzetből történt a végrehajtás. A motort, csak a löveg-stabilizátor áramellátása miatt kellett beindítani. A töltőkezelő befűzte a géppuskába a hevedert, rácsapta a tokfedelet, és csőre töltött. Hatszáz méteren feljött az első cél, egy géppuskást imitáló alak.
– Csak nyugodtan Pistukám, ne félj, nem szalad el, nem is lő vissza. Célozd meg, és nyomjad neki! Na, még egy rövidet! Jól van, hagyjad! Jön az oldalt mozgó balról. Megvan? Látod? Menj elé, négy vonást tarts rá! Ne mögé tüzelj! Elé célozz! Ne annyira! Igyekezz, mindjárt végig ér a pályán. Vigyázz, add ide! – tolta félre, miután mégis elveszítette híres nyugalmát.
Ez már neki is sok volt az ügyetlenségből. Pistit nekilökte a falnak, megragadta az irányzótömböt, célzott, aztán nyomta neki.
– Hoppá! Mi van? – nézett kérdőn a lövegfar mögött a töltőre, aki amennyire a hely engedte, széttárta a karját.
– Kifogyott.
– A francba! Igaz, én mondtam, hogy ne hagyjon lőszert, hát megfogadta. Sebaj Pistám.
Feljött a harmadik cél, de már nem volt értelme célba venni, nem volt mivel lőni rá. Egész nap ez volt az egyetlen nulla találatos végrehajtás.

Ez az eset jutott eszébe és talán nem véletlenül, hiszen a mostani irányzója bevallottan rosszul céloz. A többséggel ellentétben nem is nagyon lelkesedik a lövöldözésért. Kérte, hogy ha eddig nem volt rá szükség, a tankban, had menjen inkább vissza a laktanyába. Zsolt vállalta, hogy irányzó nélkül megoldja a feladatot, de Lajos nem járult hozzá. Radu még próbálta fűzni, de maradnia kellett.
– Szia Zsoltíz – vágta hátba parancsnokát, mintha akkor érkezett volna. Mégse tudunk megszabadulni egymástól. A nyavalya esett volna abba, aki kitalálta, hogy pont velem szúrjanak ki.
– Ne búsulj öreg! Mi se jártunk jobban veled, de majd csak túléljük ezt a pár napot. A lövöldözés miatt ne izgulj, majd segítek a beállításban. Lőttél már százassal?
– Természetesen…természetesen nem. Melyik az? Amelyik olyan nagyot szól? Majd átadom neked a lehetőséget.
– Röhögni fogsz, még én se lőttem, csak betétcsővel.
– Tényleg röhögök. Ezt nem mondod komolyan ugye?
– Ugyanúgy kell, mint a géppuskával. Semmi különbség, csak nagyobbat csattan. Lángot vet a cső végén, de azt bentről észre se veszed, csak azt, hogy nagyot rándul a kocsi. Egy pillanat az egész. Nyugi. Egyébként pedig álló kocsiból kell álló célt eltalálni. Még rajtad se foghat ki.
– Nem álló, szembemozgó.
– Az mindegy. Na, veled aztán jól kisegítettek.

Délután bejárták a végrehajtási területet, hogy ismerjék meg a terepet. A táborból az első két kilométert teherautóval tették meg. Amikor a törzs „Mancija” előállt, az volt az első, hogy a kissé lejtős terepen nekiment a fának. Nem a vezető volt ügyetlen, hanem a fék nem működött. Biztató kezdet. A Csepellel nem volt gond, az egy kiforrott konstrukció. A konkrét járművet se mostanában szerelték össze. Az utazási komfort akkoriban még ismeretlen fogalom volt. A fiúknak erősen kellett kapaszkodni, hogy le ne essenek a padról, a kátyús úton.
– Nem mehetnénk ott, ahol Doroti? – kérdezte Radu, a velük párhuzamosan futó, simára hengerelt, sárga kaviccsal megszórt miniszteri út felé mutatva.
– Milyen Doroti?- kérdezett vissza Béla
– Mindig a sárga úton – énekelte segítségül, de a töltő nem ismerte az Óz sztorit.
– A sárga köves út. Nem érted? – próbált segíteni Mosi – Óz, a csodák csodája.
– Ja! – mondta Béla, mintha megértette volna, pedig szó nincs róla.

Leszálltak a kocsikról ott, ahol holnap már harcrendbe kell állniuk, és rajonként, vagyis négyesével nekivágtak a legelőnek, a lőtér irányába. Kiadós séta volt, pedig nem is mentek teljesen végig. Az első kilométeren volt egy nagy gödör, vagy inkább szakadék, Zsolték raja előtt. Természetesen nem másztak át rajta, hanem besorakoztak a másik raj mögé. Úgy gondolták, hogy végrehajtáskor majd a másik irányba fognak kerülni, de most balra volt közelebb. A teherautók jöttek utánuk, és visszafelé már végig azzal utaztak. Ezzel be is fejezték az aznapi kiképzést. Fáradt lábaikat pihentetve várták a vacsorát. A tiszti sátorban csörömpöltek a sörös üvegek, de a sorállomány csak a nyálát nyelhette.

Másnap, reggeli után indult a következő próbajárat. Immár tankokkal, de nyitott réssel kellett végigjárni a majdani „harcteret”. Mindenki felsorakozott a kocsija elé és várták a parancsot.
– Harckocsiba! – kiáltotta Lajos, múló rekettséggel, de még nem igazán teli torokból.
A rajvonal bal szélén álló vezető egy hátraarccal felugrik a homlokpáncélra, és zutty, már be is csusszant a helyére. A töltő értelemszerűen a kocsi jobboldalán kapaszkodik fel, miután a parancsnok egyet oldalra lép, hogy ne akadályozza, hiszen ő áll az alakzat jobb szélén. Neki nem baj, ha kicsit később indul, hiszen az irányzónak meg kell őt előzni a bal oldali toronynyíláson. Egy lépés jobbal a lánctalpra, második ballal a sárvédőre, majd harmadik lépés már a kocsi belsejébe, a rádió fölött lévő lépcsőre, innét ugrás, mert a parancsnok már lép is a nyakába. Mindezt mindenképpen tíz másodperc alatt kell végrehajtani lezárt résekkel is, de most ezt az utolsó mozzanatot megtakaríthatták. Elhangzik a motort indíts, majd elkezdenek kisorakozni az útra. Az úgynevezett telephely első sora elment, indul a második. Mosi felengedi a kuplungot. A tank nagyot szökell, majd lefullad a motor. Nem tudja mire vélni a dolgot, hiszen ilyen még soha nem történt vele. Gyorsan ismét berobbantja a motort, sebességbe teszi a váltót, ami szokatlanul keményen sikerül. A gép ismét rángatózva mozdul, Mosi próbálja a kuplungot csúsztatni, de csak az előző kocsi helyéig sikerül eljutnia, onnét egy tapodtat se tovább. A technika beadta a kulcsot. A hadnagy hiába átkozódik, már a motor sem indul. A toronyból mutatja ujjaival a rácsot, amitől a híresen nyugodt természetű Zsoltot elönti az indulat és teljes erővel bevágja fejvédőjét a bokorba.
– Ezért is engem okol ez a barom? Tehetek én róla, hogy elromlott? Ez egy kiképző kocsi, mindenki ezt kínozza. Ki tudja, mióta érlelődik már ez a defekt? Miért nem ad nekem egy zárolt kocsit? Jól nézek ki, ha megint lecsukat. Éppen csak kijöttem a fogdából.

Valóban nemrég szabadult. Igazából még nem is telt le a büntetése, amit Lajos kiszabott rá. Előfordult már olyan eset, hogy az egyik öreg katona nem volt hajlandó felvenni a szolgálatot, mert aznap jött ki a fogdából. Arra hivatkozott, hogy pihennie kell. A szolgálati szabályzat neki adott igazat. Lajos is emlékezett erre az esetre, és talán ezért engedte ki Zsoltot a kiszabott 7 nap helyett 4 nap után. Attól tarthatott, hogy esetleg bejelenti, hogy nem tud elmenni a gyakorlatra, mert fáradt. Zsolt persze próbálkozott. Elment a gyengélkedőre, hogy a kemény fekhelytől fáj a dereka. Azt remélte, hogy majd befektetik pihenni, de csak gyógyszert kapott. Nem sikerült a csel. Utólag nem is bánta, hiszen az a ritka eset fordult elő, hogy ezen a gyakorlaton szükség volt rá. Ráadásul sorállományú szakaszparancsnokként. Mindenkinek hízelgő az a gondolat, ha nélkülözhetetlennek érzi magát. Lajos nehezen állt rá, de nem volt más választása, mint hogy ha ideiglenesen is, de elő kellett léptetnie.
– Figyelted péká, hogy mit mutatott? – vigyorgott Mosi.
– Figyeltem. Képzeld, figyeltem. – válaszolta dühösen, miközben a fejvédőjét cibálta kifelé a bokorból. – Most mit röhögsz?
– Nyugodjál már le! Ne vedd úgy a szívedre! Nem volt ez komoly, csak hát szegény kiakadt egy kicsit, amiért lerobbantunk.
– Nem érdekel. Én is kiakadtam. Megint hülyeségért akar becsukni, mint a múltkor.
Mosi nem szólt, csak csendben mosolygott. Mókásnak találta ezt a szokatlan helyzetet. Még hogy Zsolt kiakadt. Ilyet még nem látott. A múltkor is derűsen fogadta az ítéletet. Azt mondta, hogy nem is igazi katona, akit legalább egyszer le nem csuknak. Valójában nem is adott rá okot igazán, hiszen csak jópofáskodni akart a napos tiszttel. Csakhogy ez a tiszt beárulta Lajosnak, aki egyébként se kedvelte őt.

Alig múlt el az ébresztő. Talán negyed hét lehetett, amikor benyitott a körletükbe a napos tiszt. Elterjedt szokás, hogy az öregek nem kelnek fel időben. Ha kihagyják a reggelit, elég fél nyolckor kimászni az ágyból, de fél hétkor még a reggeliről se késnek el. Az persze kellemetlen, ha ellenőrzi az ébresztő végrehajtását az ügyeletes. Kitapasztalták már mindenkinek a szokását, tudhatták, hogy ez a hadnagy végigjárja a körleteket. Zsolt és Mosi, az ajtó nyitásakor elhangzott „elöljáró” kiáltásra ugrottak ki az ágyból. Az volt a vicces, hogy mint rangidősnek, éppen a pizsamás tizedesnek kellett vigyázzt vezényelnie. A tiszt nem volt a humoránál. Mosihoz fordult, mivel ő volt közelebb az ajtóhoz.
– Te miért vagy pizsamában? – kérdezte, de nem kapott választ. Valamit még mondott, majd megismételte a kérdést. Zsoltban megfogalmazódott a válasz, így a második alkalommal már nem hagyhatta szó nélkül.
– Azért, mert abban aludt.
A hadnagy nem találta viccesnek a választ, sőt. Meglepően indulatosan reagált. Fenyegetőzött, hogy jelenteni fogja a századparancsnoknak. Amit be is váltott. A katonák dőltek a röhögéstől, miután magukra maradtak. Délelőtt Lajos behívatta Zsoltot az irodába. Elismerte, hogy jópofa volt a válasz, csak éppen Papp hadnagy elvtárs nem a megfelelő partner a tréfálkozáshoz. Neki jelentette az esetet, tehát nem hagyhatja büntetés nélkül. Ez elfogadható magyarázat, bár a maximálisan kiszabható 7 napot nem indokolja. Na, de szerencsére közbeszólt a hadgyakorlat, így csak 4 nap lett a hétből, így már elfogadható a büntetés mértéke. A gyakorlaton Zsolt eddig jól teljesített, ezt Lajosnak is el kellene ismerni, (később meg is fogja tenni) arról igazán nem tehet, hogy bedöglött a technika.

A javításhoz azonnal hozzá kellett fogni. A technikás őrmester felállította a diagnózist. Szétment a kuplung. Elkezdte az intézkedést. Tudta, tapasztalta, hogy ez egy hosszadalmas munka, nem késlekedhet, ha holnap délután el akarnak ezzel a tankkal indulni. A személyzet és két szerelő nekilátott a tetőpáncél lecsavarozásának. Közben az őrmester elment műhelykocsit szerezni a lövészektől. A sajátjukhoz ugyanis nem volt daru, amivel a nehéz páncéllemezt és vele együtt a hűtőt kiemeljék. Csak ezután tudtak hozzáférni a sebességváltóhoz és a kuplunghoz. Az emelőszerkezettel csupán annyi baj volt, hogy valaki újított rajta, így miután felemelték a súlyos terhet, megszorult valami bronzpersely, és nem tudták a csörlőt leengedni. Oda kellett tolatni a domboldalhoz, hogy tehermentesítsék, hiszen a visszaemeléshez ki kell a darut is javítani holnapra.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Apró örömök. :D

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

A java még ezután jön ;)

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Kíváncsian várom. :K

Mivel nem dühöng a topic, és szóba került a fogda, elmesélek valamit.

A mondás szerint nem voltam katona, hisz' nem voltam fogdás.
Fogdára csak fürödni jártam, mert a heti egy(!) fürdési lehetőség nem volt kielégítő. A mosdóban két oldalt betonvályú volt beépített vízcsapokkal, kizárólag hideg vízzel.

No, szóval ha nem is voltam fogdás, 8, azaz nyolc hónapig folyamatosan laktanya fogságos voltam. Az első két hetet egy suttyó őrvezetőtől kaptam, mert nem hajtottam végre megalázó parancsát. Azt akarta, hogy a körletben tegyek egy üres lavórt a második ágy alá, egy telit meg az első alá. Utána kúsznom kellett volna, az elsőt megfogni, bemondani, hogy Örs vezér tér, aztán előre tolva irány a második lavór, átönteni a vizet, bemondani, hogy szervizjárat, üres lavór a következő ágy alá, bemondani, hogy tolatás, hátra kellett volna kúszni a teli lavórhoz, bemondani, hogy Pillangó utca, irány a másik lavór, és így tovább a metró egész vonala. Közöltem a suttyóval, hogy én ezt a parancsot nem hajtom végre. Sztán mérnem, kérdezte, én pedig azt mondtam, hogy az önérzetem nem engedi, engem nem fog megalázni. No maj' teszek rólla, hogy ne legyen önérzete, mondta, és megkaptam az első két hetet.
Te tudod, hogy miről van szó, de hátha avatatlan is olvassa. Szóval két hét a laktanyafogság, de két hét "helybenjárás" van előtte, amikor kimenőről szó sem lehet, aztán kihirdetik, jön a bünti, szóval szabadfoglalkozás helyett irodatakarítás, konyhameló, aztán ugyan letelik a két hét, de újabb két hét helybenjárás van. Szóval a két hét igazából háromszor annyi.
Ahogy letelt az első bünti, suttyókám megint rám akasztott két (vagyis hat) hetet, hogy megtörjön. Ez ugye közel három hónap. Mivel már belefásultam, önkínzó módon ahogy letelt volna a bünti, elintéztem magamnak a következőt, méghozzá úgy, hogy a suttyót négyszemközt bunkó parasztnak neveztem, aki otthon a tehénnel szeretkezik. Megütni nem mert, tanúja nem volt, így garantált volt a következő "2" hét. Az egyik jóindulatú tizedes félrehúzott, és megkérdezte, hogy mi ez a baromság, hogy állandóan büntiben vagyok. Elmondtam neki mindent, mire a fejét csóválva annyit mondott, hogy hagyjam már azt a bunkó parasztot, nem ér ennyit az egész. Nem hallgattam rá, így halmoztam a büntiket. Nyolc hónap után mehettem kimenőre. Megérte? Nem tudom, de az tetszett, hogy a suttyót kiröhögték, mert nem képes megtörni egy önérzetes pestit.

Később, már civilként sétáltam az utcán, amikor rám köszönt valaki. Odanéztem, a suttyó volt. Levegőt sem véve büszkén mondta, hogy már ő is pesti, az építőiparban melózik, munkásszállón lakik...
A szájára tettem a kezem, hogy elhallgasson, és indulat nélkül mondtam neki, hogy ettől még nem pesti, ugyan olyan sz*ros suttyó, mint volt, az is marad, engem pedig nem merjen tegezni, és messzire kerüljön el.
Ez talált. Hátat fordított, elment, és görbébb volt a háta, mint korábban.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) petipetya válasza Vakegérke (#3) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Csodás a történet vége, örülök annak hogy nem tört meg téged. :C

Még ő akart pesti lenni, amikor téged pont amiatt akart megszivatni a metrós-lavóros dologgal...

[ Szerkesztve ]

(#5) potyautas válasza Vakegérke (#3) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Valójában nem tudom mi az a laktanyafogság. Kétszer volt, hogy 3 hónap után kaptam csak eltávozást. Kimaradáson alig néhányszor voltam a 2 év alatt. Más alegységeknél hallottam, hogy tiszteseknek állandó kimaradásuk van. Nálunk ez nem volt alkalmazható, hiszen az állomány fele tisztes volt.

(#6) Vakegérke válasza petipetya (#4) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Az én gerincem nem hajlik, soha nem hódoltam be senkinek. Hátralévő időmre már nincs értelme megváltozni. :)

potyautas: A lényeget leírtam. A középső két hétben amikor eljött a szabadfoglalkozás ideje, tehát délután 5, bizonyos korlátok közt mindenki azt csinált, amit akart. Igen ám, csakhogy elbődült az ügyeletes: laktanyások, sorakozó! Mehettünk irodákat takarítani, krumplit pucolni, vagy az alakulóteret, telephelyet rendbe rakni.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#7) petipetya válasza Vakegérke (#6) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

A mérföldes cimborámat szivattam azzal mindig, hogy nem igazi pesti. Persze nem komolyan, de bizonyos szempontból mégis komolyan. Amolyan félkomolyan.

Pesti kórházban született, ám vidéken lakott, majd Pesten, majd megint vidéken, aztán újra Pesten. Így mindig kitaláltam valamit, amit egy igazi pesti már csinált (én), ám ő még nem:
- Lerobbant Ikarus trolit többedmagaddal áttolni a kereszteződésen.
- Kapualjban vizelni.
- BKV-t firkálni (16 éve volt, nem vagyok rá büszke).
- Sört inni a Várban (nem a sörfeszt alatt).
- Sört inni bárhol.
- Felismerni a prostit, ha civilben van.
- Kiszúrni a zsebtolvajt.
- A szirénáról látatlanban felismerni a mentőt, tűzoltót és rendőrt.
- Megkülönböztetni az utcán a gábor cigányt a muzsikus cigánytól.
- Élvezni a benzin illatát.

stb., napestig sorolhatnám

Szóval mindig találtam valamit, amit nem csinált, és jött a sértődés, majd a feloldódás. :D Igazából csak egy nő állhatna közénk, ám szerencsére más az ízlésünk (az enyém jobb).

Mit akartam ebből kihozni? Csak annyit, hogy pestinek születni kell, ahogy például Jacko-ból sem lett fehér ember a műtétei ellenére.

[ Szerkesztve ]

(#8) Vakegérke válasza petipetya (#7) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Hááát... Én például Ungváron születtem, és cirka 4 éves lehettem, amikortól pestinek mondhatom magam. Számít ez valamit? Szerintem nem.
Amúgy nem tartom suttyónak azokat, akik vidékről kerültek a főfaluba, és képesek voltak asszimilálódni, normálisan élnek, viselkednek. Azokat viszont igen, akik bár született pestiek, öntörvényűek, pökhendiek, másokat leugatnak, hiányzik belőlük az emberség.

Szerk: Szerintem Jacko a fajtája szégyene volt. Kifehérítésével megtagadta származását, fajtársait. Furcsállom, hogy ezt az afro-amerikaiak nem vették zokon.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#9) petipetya válasza Vakegérke (#8) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Értem már, Jacko miatt kérded. Dehogy számít, ám ezek szerint nem ment át a mondanivalóm. Ha valamilyen szinten megsértettelek, akkor elnézést. :R

[ Szerkesztve ]

(#10) petipetya


petipetya
(PH! nagyúr)

Erről jut eszembe. Sok éve egy volt kolléga az egyik előző munkahelyen így nyilatkozott a főnökségről: "ha egy majmot selyemingbe öltöztetünk, az akkor is csak egy majom marad"

Tudjátok, hogy ezzel mire célzott. :) Azóta bele van égve az agyamba ez a gondolat.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.