Hirdetés

2024. május 29., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1801) cowboy_bebop


cowboy_bebop
őstag

Sziasztok Topiclátogatók!

Nevet direkt nem írok, mert azt nem tekinteném túl etikusnak (s ah. látom, itt is ez a bevett gyakorlat).
A segítségeteket szeretném kérni.
Volt nekem egy JTS-0006 chiphűtőm, amire már nem volt szükségem, mert passzív hűcsöves alaplapra váltottam.
Azt gondoltam h. eladom itt, a ph!-n.
Az üzletet nyélbe is ütöttük, a vevő utalt előre, és múlt hét hétfőn egy itteni tag segítségével jutott el a vevőhöz.
Azt gondoltam h. minden szép és jó, de itt jött a gubanc.
Ma (egy héttel később) jött a privát üzenet h. én átvágtam őt, mert h. a hűtő talpán 0.5mm-es vágások vannak.
Amikor én kiadtam a kezeim közül, semmi gond nem volt a hűtő talpával (ezt privátban meg is beszéltük, mert ugyebár a talprész sérülése akadály lehet a megfelelő hatás eléréséhez).
Annyi gond volt a hűtővel, h. a tetején volt pár karc, de ezt a vevő is tudta.

Tudom, az a gond h. még csak 26 napja regisztráltam, és akik régebb óta itt vannak, azoknak jobban hisznek (ez persze érthető).

De mégis: mit tehetnék az ügyben h. bebizonyítsam az igazam?

Ha ezt előre tudom, körbefényképezem eladás előtt... :(

[ Szerkesztve ]

(#1802) maross válasza cowboy_bebop (#1801) üzenetére


maross
veterán

szerintem ez a "kinek mekkora karc a karc" problemaja lesz. te nem vetted eszre, mert csak raneztel, az uj tulajnak meg fontos es kulonosen erzekeny ra. sokszor volt velem hasonlo, procisarkazas ugyben. kapom a "tokeletesen hibatlan es sarkazasmentes" procikat, direkt rakerdezek ketszer, persze, nincs lesarkazva. mikor meg idejon, es mondom hogy 3 helyen biza le van esve egy darab, akkor csak nez az illeto, es akkor legyen pofam kirugni, mikor o faradt ide hazhoz jo messzirol...no mindegy ez mar mas tema, de erzed mit akarok vele mondani. nagyobb eselyet latom ennek, mint hogy megkapta volna az illeto es rohogve osszekarmolassza aztan problemazik par szaz forint miatt.

eladó 100+ új/használt társasjátékom: https://tinyurl.com/tarsasjatekok

(#1803) Dr. Romano válasza cowboy_bebop (#1801) üzenetére


Dr. Romano
veterán

"Ha ezt előre tudom, körbefényképezem eladás előtt..."

Azt kellett volna... :(

Nincs mit tenni, vagy hisz neked vagy nem...

Ez....e...ee...ez egy.... ez egy FOTEL???

(#1804) cowboy_bebop válasza maross (#1802) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

Értem. :)
Mindegy, engem ez az egész kavarás már nem érdekel.
Írtam neki privátot, h. küldje vissza, amint itt van (mert azért hülye nem vagyok), utalom neki a pénzt.
Ha tényleg akkora a gond, egy ismerősömmel megpolíroztatom.
Nekem nem érnek meg annyit a fenyegető és alpári hangvételű privát üzenetek h. ne tudjam azt a 4500 forintot egy pár hétre nélkülözni.

Dr. Romano: csak tudod, bizonyítsd be (26 napos reggel) h. nálad még ok volt. :(
Mindegy, nem ezen fog múlni.
Amit tudok tenni h. a jövőben messzire elkerülöm az illetőt.

[ Szerkesztve ]

(#1805) batmab válasza cowboy_bebop (#1804) üzenetére


batmab
senior tag

ilyenkor nyugodtan irhatsz te is nevet..ha nincs igazad ugyis kiderül..ha meg igen,legalább egy ember megussza.... :R

2009.08.24 leányom, Kiara. Már 118cm, és >21kg.. :D Fontos! utánvéttel még anyámtól sem vásárolok...

(#1806) cowboy_bebop válasza batmab (#1805) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

A srác ph!-s neve: Ayg0.
Én a magam részéről már lezártnak tekintem az ügyet, ide is csak tanácsot kérni jöttem.
Nekem ne írogasson senki sem fenyegető hangvételű üzeneteket, annyit nem ér az egész biznisz.
Ha tényleg van vele valami gond (amit erősen kétlek, átadás előtt egy héttel még egy NForce4-et tartott 25 (!) C-on), akkor megcsiszoltatom; ha meg nem, akkor a talp beszkennelése és postázás előtti körbefotózás után meghirdetem újra.
Azt meg csak őszintén remélem, és a visszaküldés után látni is fogom h. nem ő bántotta a cuccot vmi. barbár beavatkozás következtében.
Pedig eddig 5 pozitív értékelése van (egy tőlem, még az átutalás után közvetlenül).

[ Szerkesztve ]

(#1807) Ayg0


Ayg0
senior tag

Ez maga a kabaré, komolyan. :C Köszönöm, hogy szoltál Dr. Romano. Nagy szívesen reagálok! De előbb egy kérdés: pm-ek közzététele nem ütközik semmilyen PH!-s etikai szabályzattal? Azalapján kicsit másképp festene ez a már-már tipikus 'hattyú halála' szindróma ami itt elő lett adva. Valahogy úgy fest a dolog, ahogy maross fórumtárs az #1802-es kommentben leírta, de amíg a fenti kérdésre nem kapok választ addig nem kívánok tovább foglalkozni ezzel az üggyel.

"A Celeron egy olyan gyár ami az Intelnek készít olcsó, megbízható processzorokat, ezért felesleges a Pentiumokért plussz pénzt fizetni."

(#1808) Dr. Romano válasza Ayg0 (#1807) üzenetére


Dr. Romano
veterán

Nincs mit!
Csak hogy tisztázódjon a dolog ;)

Ez....e...ee...ez egy.... ez egy FOTEL???

(#1809) old gray válasza Ayg0 (#1807) üzenetére


old gray
addikt

Tedd fel egy ingyenes tárhelyre a PM-eket. De akkor vágatlanul, elejétől a végéig....

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream

(#1810) harry válasza old gray (#1809) üzenetére


harry
veterán

Privát üzeneteket nem osztunk meg, alapelvek :U Igen tudom ez a PH!n, de amúyg sem illene. Írja le mi a gondja, aztán ha nagyon zavaros akkor utolsó lépésben a priviket. Bár sztem fölösleges, mit fog változtatni, elsimul a karc a borda alján? Ha nem tetszik küldje vissza, mint ahogy azt az eladó is javasolta.

[ Szerkesztve ]

Theoretically, this damn thing oughta work now.

(#1811) Speed® válasza harry (#1810) üzenetére


Speed®
HARDVERAPRÓD

Ha a másik fél hozzájárul, szerintem holtnyugodtan közzéteheti.

(#1812) harry válasza Speed® (#1811) üzenetére


harry
veterán

Ha hozzájárul akkor persze igen.

Theoretically, this damn thing oughta work now.

(#1813) cowboy_bebop válasza harry (#1812) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

Ha kiszerkeszti belőle a személyes adatokat, akkor áldásom rá.

(#1814) cowboy_bebop


cowboy_bebop
őstag

Kíváncsi v.ok a folytatásra..

[ Szerkesztve ]

(#1815) Ayg0 válasza harry (#1810) üzenetére


Ayg0
senior tag

Sajnos nem fog eltűnni, de az igazság kiderül. Tucatszor üzleteltem a PH!-n és mindösszes háromszor volt gond a vásárolt termékkel. Ezzel együtt kétszer fajult vitává a "kártalanítás", de a másikat is sikerült elsimítani és nem lett belőle nyílvános huzavona. Ha jól emlékszem old gray fórumtárstól is vettem anno egy ritkaságnak számító, 2005-ben gyártott Atlon XP 3200+ cpu-t és semmi gond nem volt a biznisszel. Pénzt megkapta előre, csak annyi volt a kérés, hogy a hibátlan legyen a termék.
Aki tartja magát ahhoz amiben megegyeztünk, azzal tisztességesen járok el. Ilyen egyszerű. cowboy kolléga viszont az előre lefixáltak ellenére egy, a chipsettel érintkező részén is karcos heatsiket küldött el Oly-val, amit váltig állít, hogy nem volt benne amikor elcsomagolta. Nekem viszont tanum van - akinél letétbe lett hagyva - hogy amikor átvettem tőle és kibontottam, sérült volt a talpa is. Ezen nincs mit szépíteni. Vissza viszont csak abban az esetben küldöm - mivel nagy szükségem van rá - ha a rézműves ismerősöm nem tudja vállalni, hogy eltüntetni a sérülést. Neki is így postoltam el és ezután jön a fórum... PM-ben még 'Remélem sikerül helyrehozni, s ha gondolod valamennyi kárpótlást is tudok küldeni., közben itt meg azt próbálja sugallni, hogy kerüljön aki csak tud, mert én vagyok a gonosz hunyó és rajta, szegény xx napos újoncon akarom elverni a port. Szép kis kettős játék...

Mivel 27 üzenetváltásról van szó ma már nem foglalkozok a feltöltéssel, de holnap kirakom a linket, hogy hol lehet megtekinteni és döntsön ki-ki maga.

[ Szerkesztve ]

"A Celeron egy olyan gyár ami az Intelnek készít olcsó, megbízható processzorokat, ezért felesleges a Pentiumokért plussz pénzt fizetni."

(#1816) cowboy_bebop válasza Ayg0 (#1815) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

Semmilyen kettős játékról nincs szó, csak szerintem nem "nyerő hozzáállás" rögtön azzal nyitni h. én rászedtelek, meg h. "meg fogod tenni a szükséges lépéseket".
S olyat sem hinném h. sugalltam bárkinek is, h. "kerüljön aki tud", olvass vissza, még külön ki is emeltem h. csak "tanácsot kérni jöttem ide".

A pü-ket feldobtam egy honlapra, gondolom nem gond. Vágatlanul, csak a személyes adatok eltávolítása történt meg, pl. így: "<telefonszám>".

Nálam tökéletesen funkcionált, hozta azt a hőmérsékletértéket, amit vártam, ezért is hírdettem meg miután már nem volt rá szükségem; de ha nem tetszik, nálad ez már hibának számít, küldd vissza.
A pénz neked fontos, ezt én biztosítom is, az idő viszont nekem, ezért kértelek már tegnap is arra h. add fel postára, h. minél hamarabb itt lehessen, és ha tényleg hibás, meg tudjam csiszoltatni.

Ha nem tartanám sértetlen, tökéletesen funkcionáló hűtőnek, meg sem hirdetem.

A pü.-k lelőhelye: [link]

[ Szerkesztve ]

(#1817) harry válasza Ayg0 (#1815) üzenetére


harry
veterán

Nem értem mit kezel ezen ennyit vergődni. Feltehetnél már egy képet arról a hatalmas szántásról az alján. De hogy azt nem fogjuk megtudni, hogyan került oda a karc, az is biztos, innentől kezdve nem nagyon tudnám megitélni, kinél volt a gond. Az eladó állítólag jó cuccot adott fel, és tett egy korrekt ajánlatot a visszavételre is, szóval őt nem tudnám megszólni. De téged sem, hiszen amit kaptál az nem az volt, mint amire számítottál, de mégis szükséged van rá, csak azért zavaró. De mostmár mindegy is, vagy küldd vissza, vagy használd ahogy van, vagy políroztatsd. Vitázni fölösleges.

[ Szerkesztve ]

Theoretically, this damn thing oughta work now.

(#1818) cowboy_bebop válasza harry (#1817) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

:R

(#1819) sasa311 válasza Ayg0 (#1815) üzenetére


sasa311
veterán

ha valóban az a PÜ váltás ami alább linkelve van, nem értem a felháborodásod, szvsz egy korrekt eladót látok, aki ugyan állítja, hogy nem volt hibás a termék, de erősködés nélkül felajánlotta neked, hogy küld vissza és visszafizeti az árát.

Egy dologra ké csak, hogy ha így döntesz akkor tedd ezt meg hamar. Lényegében tőled akkor az lenne a korrekt, ha nem húznád, hanem küldenéd.

Es mondd, a passzatszelet szemelyesen fingtad, vagy csak iranyitottal?

(#1820) fuzik válasza Ayg0 (#1815) üzenetére


fuzik
aktív tag

Szerintem meg egy kicsit túlontúl agresszív vagy, nem is beszélve róla, hogy eleve (a privátjaid alapján) egy karcos hűtőt vártál... Már jó előre felcukkoltad magad. A partnered szerintem korrekten kezelte a problémát.

Személy szerint továbbra is várom a szántóföldről készült képeket!

___________________________________________________________________ Két ember két esetben tud igazán jót vitatkozni egy szakmai témáról: A) Mind a ketten értenek hozzá B) Egyikük sem ért hozzá : Persze az igazán élvezetes és parázsló viták a (B) esetben tudnak kialakulni....

(#1821) ngabor2 válasza Ayg0 (#1815) üzenetére


ngabor2
nagyúr

mivel nálam volt letétben, én is hozzászólnék. a doboz le volt zárva, körbe volt csomagolva. nem tudtam, hogy mi van benne. odaadtam, te kibontottad, a chipsethűtő volt benne. te is siettél, én is, sötét is volt, ki se lett véve a dobozból... tehát nem tudtam megállapítani, hogy karcos-e. különösen úgy, hogy nem is tudtam, miről van szó. én is csak postás voltam, Oly ideadta, hogy majd jössz érte. valószínűsítem, hogy a dobozt nem Oly, hanem az eladó csomagolta be, tehát ő se lehet a hunyó. papírdobozban meg elég nehezen karcolódik, különösen, ha elég nehezen tud benne mozogni.

(#1822) tenacious_d


tenacious_d
újonc

hello, nincs uj fejlemeny heki es sedo ugyeivel ?

(#1823) cowboy_bebop


cowboy_bebop
őstag

Ayg0 írta: "Egy Prohardveres admin a tanum (nála hagyta letétbe Oly), hogy amikor átvettem és kibontottam a jól becsomagolt portékát, már karcos volt a talpa."

ngabor2 írta: "te is siettél, én is, sötét is volt, ki se lett véve a dobozból... tehát nem tudtam megállapítani, hogy karcos-e."

[ Szerkesztve ]

(#1824) old gray


old gray
addikt

Mi tényleg minden probléma nélkül tudtunk bizniszelni. Tényleg ritkaságot kaptál, nem is akarták sokan elhinni, hogy van ilyen barton 3200+. :)

Egyszer Speed(R) írta, hogy már-már fárasztó vagyok annyit bírok kérdezni. Ez igaz, de inkább kérdezek binzisz előtt sokat, és utána vitá(k)tól kímélehetem meg magam. Igaz te is rákérdeztél a heatsink érintkező részére, de lehet cowboy nem tartotta említésre méltónak sem a karcolás (bár megemlíthette volna még ha ő maga nem is tartotta hibának). Egy kép a hibáról magyarázatot adhatna.

Szerintem az üzletet csináljátok vissza, és felejtsétek el egymást.

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream

(#1825) cowboy_bebop válasza old gray (#1824) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

Hát ja.
Ha legközelebb eladok valamit, körbefotózom, beszkennelem, felveszem diktafonnal a hangját, valamint csinálok egy videót működés közben, egyet pedig a csomagolásról + postára adásról.

(#1826) old gray válasza cowboy_bebop (#1825) üzenetére


old gray
addikt

+ magadat is fényképezd le, hogy tudja Ayg0 kit kell keresni. :DDD

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream

(#1827) cowboy_bebop válasza old gray (#1826) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

:DDD

(#1828) old gray válasza cowboy_bebop (#1827) üzenetére


old gray
addikt

Ennek tükörsima a GPU-val érintkező felülete szerinted? :DDD

[link]

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream

(#1829) cowboy_bebop válasza old gray (#1828) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

"Képek a kártyáról a holnapi leszereléskor lesznek még."
Még rajta van a kártyán. Számomra is "meglepetés" lesz, mert már úgy szereztem a karit h. rajta volt az X2.

[ Szerkesztve ]

(#1830) old gray válasza cowboy_bebop (#1829) üzenetére


old gray
addikt

Oké, csak vicceltem. Nincsennek előítéleteim, szóval én nem nézlek le az AygO-val történtek miatt. És korrekt alternatívát kínáltál a probléma megoldására.

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream

(#1831) cowboy_bebop válasza old gray (#1830) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

Jajj, dehogy. Végig értettem a poént s a választ is viccesre próbáltam formálni (igaz, elég elvont módon). :))

[ Szerkesztve ]

(#1832) cowboy_bebop válasza old gray (#1830) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

<Bocs a dupla post miatt, ez még most jutott az eszembe.>

Azt sem hiszem h. bárki lenézhetne bármiért. A karcmentességet sokszor még új cuccnál sem lehet garantálni, nem h. egy használt terméknél, aminek legalább a 2. tulaja v.ok (erről is tájékoztatva lett a vevő).
Vettem én már CM Hyper TX hűtőt, ami vadonat új volt, bontatlan csomagolásban, aztán mégis voltak karcok az alján (2.7 ghz-es X2 idle-ben 31C fűtött szobában). Meg ugye a néhol "szokásos" körkörös csiszolási karcok a vadi új hűtők alján.

A vevőnek pedig felajánlottam legalább 4 féle választási lehetőséget:

1: használja így (nálam elég jól teljesített a cucc)
2: használja így és leszállítjuk az árat (mondjuk visszautalok egy ezrest)
3: ne használja így, csiszoltassa meg az ismerősével (szintén mondjuk egy ezres vissza)
4: ne használja sehogy, de akkor ne is buherálja és küldje vissza minél hamarabb (ekkor természetesen az egész visszajár).

[ Szerkesztve ]

(#1833) gban válasza cowboy_bebop (#1832) üzenetére


gban
Közösségépítő

Én az egész történetből egyet hiányolok, de nagyon (korábban is előfordult hasonló eset):

Megveszek valamit, ok.
Nem azt kapom (az én véleményem szerint), ok.
Mérlegelek, amihez nagy segítséget nyújt ha kipróbálom, tehát kipróbálom, és annak függvényében teszem amit teszek.

Na ez az utolsó lépéssor hiánya valahogy érthetetlen a számomra.
Mert a lényeget sehol nem találom: a cucc jól működik (27 fokon vagy mennyin tart pl.) vagy sem?
Nekem ez lenne az első, ha valamit veszek, és ez után reklamálok vagy sem, de mindenképp kiderítem, hogy működik vagy sem!
Aztán jöhet a véleménycsere, egyezkedés, stb.

Postázást nem vállalok.

(#1834) Ayg0 válasza cowboy_bebop (#1816) üzenetére


Ayg0
senior tag

S olyat sem hinném h. sugalltam bárkinek is, h. "kerüljön aki tud", olvass vissza, még külön ki is emeltem h. csak "tanácsot kérni jöttem ide".

Ez az egész, hogy begépelted ebbe a fórumba a nickem már bőven kimeríti a hitelrontás fogalmát. Mit gondolsz, csak én ér(e)z(t)em így, ha már egy kívülálló, független user hívja fel a figyelmem és küld pm-et, hogy jól lenne ha reagálnék erre a "tanácskozásra" ha nem akarom, hogy megbélyegezzenek egy mínusszal?
Számomra visszataszító, ha valaki úgy nyújtja a segítő jobbot, hogy előtte nyakamba zúdítja a sz*rt. A többi felületes szenzációhajhász meg el van ájulva, hogy milyen korrekt eljárás, én meg itt "verem" magam a semmiért, közben csak meg kellene nézni milyen időrendi sorrendbe lettek elpostolva az üzenetek ide és privátba... Ha tényleg olyan tisztességes az aljárás - mint ahogy itt sokan állítják - akkor miért volt szükség erre a fórumra? Simán, egymás közt miért nem lehetett elrendezni, ahogy utólag felajánlottad?

harry

Hol látsz "szántásra" utaló szavakat a privátok közt?

fuzik

Így van, direkt megvettem egy karcos hűtőt, hogy aztán vitatkozhassak... :))
Légyszives fusd már át mégeszer a cowboy által linkelt oldalt, mielőtt hasonló (írjam azt, hogy sületlen?) kommenteket postolsz.

ngabor2

[I]nem tudtam, hogy mi van benne. odaadtam, te kibontottad, a chipsethűtő volt benne. te is siettél, én is...'

Ezekszerint idáig emlékszünk egyformán. Tény, hogy a nappali fényhez képest kezdett sötétedni, de du. 4-kor semmilyen mesterséges fényforrás nem kellett ahhoz, hogy tökéletesen lássam amit a kezemben tartok. Továbbá nem csak a fehér lapból lett kicsomagolva, hanem a heatsink is ki lett kapva dobozból, hogy megnézzem a tartozékai meg vannak e. Ekkor már morogtam is, mert láttam, hogy mi van, de ahogy fentebb írtad siettem, mert orvosi vizitre voltam hivatalos és megkérdeztem, hogy neked fizessem ki a lemezeket vagy Olynak, majd elköszöntünk. Mivel tulajdonképpen előtted fordítottam meg a hűtőt és tettem a megjegyzést, (számomra) evidens volt, hogy Te is láttad, ha már ott állsz tőlem 20cm-re. Ezért bátorkodtam inkognitóban megemlíteni a neved. Az más kérdés, hogy megbántam, mert sem téged, sem Oly-t nem akartam ebbe belekeverni, mégcsak említés szintjén sem, de nem számítottam rá, hogy fórumban köt ki a dolog.

Kedves cowboy, neked pedig hagy mutassak egy hő átadás szempontjából elfogadható felületet. (jobb felső)

És a heatsink: 1. 2. 3. 4. 5. 5. 7.

Végszó: a probléma megoldódott. Bár átcsúsztam péntekbe, de most pótolom az elmaradást: beszéltem ma az ismerősömmel és vállalta, hogy megcsiszolja. Részemről a téma lezárva, bár azt még leszögezem, hogy mindenkinek szíve joga azt hinni amit akar, de a termék akkoris - a talpán - megsérülve érkezett és pont.

[ Szerkesztve ]

"A Celeron egy olyan gyár ami az Intelnek készít olcsó, megbízható processzorokat, ezért felesleges a Pentiumokért plussz pénzt fizetni."

(#1835) cowboy_bebop válasza Ayg0 (#1834) üzenetére


cowboy_bebop
őstag

A nevedet még csak nem is akartam ide beírni, amint azt láthatod, ha egy kicsit feljebb olvasol: nekem is javasolták.
Ide csupán tanácsot jöttem kérni (mennyiszer leírtam ezt már, aztán úgy tűnik még mindig nem érthető - még jó h. elvileg a magadat cáfoló mondatra reagálsz :((( ).
Akkor még egyszer: nem szeretném ha "fekete pontot" kapnál, és ha tőlem függ, nem is fogsz csupán a ph!-n lévő eddigi tapasztalatlanságom vezetett ebbe a fórumba tanácsot kérni (asszem most írom le 4.szer).
A támadó fellépés nem hiszem h. rám lenne jellemző (olvasd csak el újra a pü-ket, vagy a fórumbeli postjaimat).

"Számomra visszataszító, ha valaki úgy nyújtja a segítő jobbot, hogy előtte nyakamba zúdítja a sz*rt."
Még mindig nem tudom h. mindent mit veszthetenél ha visszaküldenéd a hűtőt, én pedig a pénzt. :F

Megnéztem a hűtő talpát amikor kérted, de az azért nem így nézett ki.

Örülök h. meg tudtad oldani a problémádat az ezres -vagy amennyit közös megegyezéssel reálisnak tartunk- még mindig áll.

Végezetül pedig engedj meg egy kicsit talán bugyutának tűnő kérdést: amikor megkaptad a hűtőt, az alkatrészek (csavarok, anyák, alátétek, imbuszkulcs) nem estek ki véletlenül a zacskójukból?

[ Szerkesztve ]

(#1836) fuzik válasza Ayg0 (#1834) üzenetére


fuzik
aktív tag

Csak offba.....

"A többi felületes szenzációhajhász "

Aligha hiszem, hogy szenzációt hajhászni jönnénk ide a topikba - elolvasni másoknak a kínját, baját..... Ezen kívül itt a felületes többség a két vitapartner moderátora - az általatok hozott információból, és az általatok produkált irásokból kiolvasható személyiségjegyekkel operálunk.

"Így van, direkt megvettem egy karcos hűtőt, hogy aztán vitatkozhassak... :)) "
Nem! Nem ezt írtam! Én arra utaltam, hogy te eleve problémára számítottál... Hát meg is kaptad.

"Légyszives fusd már át mégeszer a cowboy által linkelt oldalt, mielőtt hasonló (írjam azt, hogy sületlen?) kommenteket postolsz."
Ilyet inkább ne írjál, mert sértődékeny típus vagyok ;] ! Ja és erőszakos is :U !

Egyébiránt köszönjük a képeket (a bombatámadás utáni szántóföldről)....

[ Szerkesztve ]

___________________________________________________________________ Két ember két esetben tud igazán jót vitatkozni egy szakmai témáról: A) Mind a ketten értenek hozzá B) Egyikük sem ért hozzá : Persze az igazán élvezetes és parázsló viták a (B) esetben tudnak kialakulni....

(#1837) harry válasza Ayg0 (#1834) üzenetére


harry
veterán

Azt az általad problémásnak ítélt talpon lévő karcolásra értettem :U
mod - látom. Ha az én figyelmemet sem hívnák fel arra, hogy karc van az alján, akkor végülis elvárhatom, hogy egy 'gyári' állapothoz közeli, ha nem is uygan olyan, legyen. De mivel ez mindenkinek más, ezért nem árt kérni előre egy képet. Ha neked nem tetszik, küldd vissza.

[ Szerkesztve ]

Theoretically, this damn thing oughta work now.

(#1838) harry válasza harry (#1837) üzenetére


harry
veterán

Másik tipusú hűtő aljához viszont nem szabad viszonyítani, mivel az teljesen eltérő lehet. Pl régi Zalmanok alja olyan volt gyárilag mint egy körömreszelő.

Theoretically, this damn thing oughta work now.

(#1839) JohnnyDArc


JohnnyDArc
csendes tag

Sziasztok!

Meg relatíve új vagyok, de már 1-2 üzeletet lebonyolítottam itt. Most ért az első kellemetlen meglepetés, mert egy taggal, aki ráadásul 1 pozitív minősítéssel rendelkezik, lebeszéltem egy hangfalas üzletet, minden rendben volt. Írt hogy majd szól, hogy mikor tudja hozni a cuccot. Ha nem kérdezek rá, hogy mikor ér rá áthozni, vagy esetleg én menjek érte, akkor lehet hogy még most is várok. Az volt a válasza, hogy rajta kívülálló okok miatt nem tudja eladni. :O Ez olyan, hogy vagy elhiszem, vagy nem. Nem akarok itt elhamarkodottan véleményt nyilvánítani, de gondoltam megosztom veletek ezt a kis történetet itt.

Üdv.: Johnny

[link]

Hallowed are the Ori!

(#1840) Biopon


Biopon
csendes tag

Sziasztok,

Szeretnék egy Picco nevezetü tagot ide sorolni. Elmesélem azt is h miért. Kb egy hónappal ezelött érdeklődött a vízhűtésem iránt. Kb 3hetes volt a cucc garival mindennel együtt, azért adtam el mert sokat lanozok és abszolút nem jó vele közlekedni. Valamint mert nem értek annyira hozzá hogy kihasználjam. Lebeszéltük a bizniszt, de mondtam elötte neki, hogy garipapírt nem tudom neki vinni aznap mert cég által lett vásárolva és nem volt nálam a papír. Jó rendben nem baj. Beszéltünk pár napra rá, keddre egy találkozót. Elfelejtettem odaadni viszont hozzá egy plusz kábelt, ez tény és való hogy az én hibám. De mondtam h keddre pótolom a hiányosságokat. Ennek ellenére ő bekötötte, és állítólag nem volt jó. Felhív telefonon h közölje a tényt, én meg válaszként h talán rosszúl köttöted. Ezután több mint két hétig nem hallok az illetőről semmit. Majd két hét után felkeres h küldjem el a gari papírt meg a kábelt. Jó rááldozom az időmet, pénzemet, hogy ne legyen semmi probléma. Aztán pár napra rá, megint nem megy és követeli vissza a pénzét mikor nála van a gari papír. Erre mit mondjak? Én mivel nemet mondtam, most előállt azzal a dologgal, hogy lejárat PH-n mert én (az alap hozzánemértésemmel) szétszereltem a cuccot és hogy hiányzik belőle is egy kábel meg a venti nem volt rádugva... Na ez már nonszensz, szánalmas, nem tudok mit mondani az ilyen alakokra de komolyan. Üzleteltem már pár emberrel annak ellenére, hogy újonc vagyok és senki nem panaszkodott, nem az az életcélom h átkúrjam az embereket. Egyáltalán nem is értem, hogy ő hogy gondolta azt, hogy én ilyet csinálok? Mi értelme lenne? Gőzöm nincs az elektronikához, vele ellentétben, mert ő állítólag nagyon is ért hozzá. Szóval ez lenne a nagy harci helyzet, szeretném tisztázni a dolgokat mielött bármi újjabb érdekes dolog tünne fel velem kapcsolatban. Azt tudom, hogy nálam tökéletesen ment a cucc, és semmi baja nem volt!!

Üdv

(#1841) Picco válasza Biopon (#1840) üzenetére


Picco
addikt

tudtam en h elobb kell ide irnom es utana mondanom neki h irok rola :DDD
A cucc atvetelenel nem hozta a kabelt-nem problemaztam (garipapirt sem de azt elotte megbeszeltuk).
Hazaerek, osszerakom, nezem, hianyzik valami, megy telefon kabelt elfelejtette(nem problemaztam, van ilyen).
Jó, kabelek szep szinesek, a szinek ugyebar beszelnek.
A csati ugy nez ki h egy molex-bol van kivezetve 4 agbol 3 (piros fekete sarga)-masik vege pedig egy 3-pines venticsati.-mondom nem problema, megcsinalom.(amugy csak azt vezerli hogy ha a gep aram alatt van akkor kapcsoljon be) vizhutes felbug-->halleluja.
Eszreveszem hogy a kijelzon semmi. Van rajta 1 tekergetos csati es 1 reset gomb, ennyi.
Megprobaltam-->ismet semmi.
Na mondom elkuldi a kabelt addig kibirom leghutessel, johiszemu vagyok hiaba ujonc, nameg negativ ertekelese sem volt, biztos nem akar atverni.
Ugy alakult hogy kedden nem tudtam menni kedden de neki sem jutott eszebe.(mellesleg azt mondta nekem telefonon alig egy hete hogy most szerezte vissza a garipapirt)
Ket het szunet.
Mostanaban lett idom a dologra, lassan a +radiator es csatlakozok is megerkeznek, ezert felhivtam, el is kuldte, es meg is erkezett.(meg is lepodtem)
Megyek be a szobaba mint a hulyegyerek aki karacsonyi ajandekot kapott h most osszetakolom.Cucc osszedug minden, pumpa felbug, kep semmi, belso ventillator meg sem mozdul.
Utana irtam neki h, mi is van ezzel a cuccal, meg hogy is van?
O allitasa szerint minden oke volt vele stb....
Mivel nekem nincs idom pestre aquaba szaladgalni (kethetente 2*1ora vagyok pesten) ma szetszedtem h megnezzem:a ventillator nincs bekotve ergo szet lett szedve, es egy 4 pines csati(hoerzekelo csatija) log a levegoben.
Ventillatort bekotottem, es megy is.
Namarmost, azt nem lehet az egvilagon sehovase dugni-->hianyzik 1 kabel!!!

egy 3 pines csatinak az aljzata ott van a panelen tehat gondolom valami atalakitas szukseges.

az meg 1 kulon vicc hogy irtam neked es egybol beirtal ide, minek is, hogy mentsd a menthetot?
Te adtal nekem 10k-t egy nem mukodo hutesert vagy en neked?
Miben karositottalak en meg teged magyarazd mar el nekem, azzal hogy feladsz nekem egy posta evelet egy csatival (amit elfelejtettel) meg a garilevellel (amit szinten nem kaptam meg az uzlet soran)?
kifizetem neked az 50Ft-postai koltseget ha visszaadod a 10k-mat.

egy idezet Biopon altal irt privibol:hát nem, de ha látnád mit eszkábáltam sztem csodálkoznál h megy! két hete vettem elég jó pénzért kapcsolatok révén de persze ez nem az az ár.

most ki is a hunyo? ;]

**Escape from Tarkov EOD account elado!** It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo

(#1842) Biopon válasza Picco (#1841) üzenetére


Biopon
csendes tag

Igen, az a 775ös blokk volt, mert ugyebár ez csak 478-ra jó alapból. Ismétlem a blokk, és a rendszerhez hozzám nem nyúltam!!

(#1843) Biopon válasza Picco (#1841) üzenetére


Biopon
csendes tag

A hőérzékelőt ami hátulról kijön pedig a proci és a hütö közé kell berakni, vagy a bordára ragasztani!

[ Szerkesztve ]

(#1844) Fényhozó válasza cowboy_bebop (#1801) üzenetére


Fényhozó
tag

Háát ebben az esetben már nem sokat. Elmesélek egy sztorit. Videókártya adás-vételével foglalkozom, egy ismerősnek adtam el egy 7900GS-t, beszámítottam neki egy gainward 7600GT-t, megkötöttük a buzniszt. ;] Na most rólam tudni kell, hogy soha nem veszek meg, de nem is adok el semmit kipróbálás nélkül!!! Mind a ketten(ha többen az sem baj)legyünk jelen, betesszük, bekapcs leteszteljük, működik? Akkor mehet. Különösen igaz ez az olyan dolgokra, amikre már nincs garancia. No a haverral talizunk a kapuban, átadás átvétel lezajlik, kicsi dumcsi még oszt elválunk. Magyarán a fent leírt procedúra kimaradt. De asszem utoljára... Fölmegyek, beteszem a karit, elindul és szép szemcsés meg csikos képet ad, lefagy meg egyebek. többször indítom, eredmény: másodszorra már win sem áll fel.(Legfeljebb a hajam. :D ) Kiszerelem, nézegetem hosszan, látszólag semmi hibát, sérülésnyomot nem látok rajt. Már tenném vissza a dobozába, amikor megakad valamin a szemem. Heatpipe-os a kicsike, ami hátulról van megcsavarozva, és az egyik pirinyó kis csavar hiányzik a 4-ből, Én erre gyanakszom... De nem tudom... Szóval nekem ennyiben szerencsém volt, hogy vagyunk annyira barátok hogy egy ilyen tételért még ne veszélyeztessük a barátságot, ám mivel én is hibáztam(nem néztem meg mit veszek) így engedtem neki valamennyit az árból, ő pedig visszavette a kártyát.(Adott helyette egy nagyon fasza SE Z710i telót :DD ) De többet nem csinálok ilyet, most vettem egy X2 4200+-os vadiúj bontatlan procit, de nem engedtem egy tapodtat sem amíg ki nem próbáltuk, hiába garanciális. Egy dolgot tehetsz legfeljebb te is meg mindenki... Tanulsz az esetből, és legközelebb már nem követed el ugyanazt a hibát!!! :R

Gaming csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCQvXKx_PcvGCAcYzrdxzzcw?view_as=subscriber

(#1845) Picco válasza Biopon (#1843) üzenetére


Picco
addikt

tudom, mar csak az a baj h nem irja ki :U :W

**Escape from Tarkov EOD account elado!** It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo

(#1846) #64791808 válasza Biopon (#1840) üzenetére


#64791808
törölt tag

Most nem azért, de szerintem etikai szempontból ezt elbuktad ott, hogy ígértél egy garilevelet, amit aztán két hétig nem küldtél el, elvégre "nem kérte".

(#1847) Biopon válasza #64791808 (#1846) üzenetére


Biopon
csendes tag

Hiányosságok alatt a gari papírt is kell érteni barátom! Tehát úgy volt h kedden adom át.

(#1848) Biopon válasza Picco (#1845) üzenetére


Biopon
csendes tag

Hm, az érdekes, annyit tudok még tenni, hogy ha elhozod elviszem neked a szervízbe. De a pénzt nem tudom vissza adni, mert nincs.. :(

(#1849) Picco válasza Biopon (#1848) üzenetére


Picco
addikt

ez mar nem hangzik olyan rosszul...de kivancsi vagyok mitol ugrott ki 1 kabel belole :(((

**Escape from Tarkov EOD account elado!** It's gotta feel so good to moo as a cow. Probably feels really good to moo

(#1850) Biopon válasza Picco (#1849) üzenetére


Biopon
csendes tag

arra én is! :((

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.