Néhány napja találkoztam egy szemrevaló nagymamával, akit egy este hazakísértem 36 évvel ezelőtt a klubból. Nem ám úgy egyedül, hanem a szomszéd lánnyal, meg az én cimborámmal a kapuig négyesben. Beszélgettünk. Nem alakult a helyzet sehogy. Búcsúzóul adtam neki egy puszit, mint ahogy baráti körben szokás volt nálunk. Ma is látom magam előtt a meglepett arcát. Miért említem most ezt? Mit tudom én. Vakegérke sztorija hozta ki belőlem. Az ilyen jelentéktelen pillanatok is nagyon meg tudnak ragadni az ember emlékezetében. Nagyon szép lány volt ám! Nekem mindig a legszebb arcú lányok tetszettek. Tényleg! Ez mindig nadrágban járt. Lehet, hogy ronda virgácsai voltak? Jobb is, hogy nem jöttünk össze. 
[ Szerkesztve ]
