A temetés végül is hagyomány.
Valaha nyilván más célokat is szolgált az akkori
hitvilág szerint.
Mindenkit úgy kellene eltemetni, ahogy Ő szeretné,
de ez gyakran nem valósul meg.
Arról viszont már hallottam, hogy valaki szeretné,
ha gondoznák a sírját, még ha ez nem is általános.

Később általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...

Ezzel nekem nincs is gondom.
Nálam a probléma ott merült fel, miért csak pont ott, lehet az elhunytra emlékezni.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

Azért ez már valami. Hasonlóképp gondolkodom én is. Nagyanyám itt van a szívemben, a sírja pedig nem érdekelne, ha meg is lenne még. Valakit elvesztettem, nem pedig kaptam egy darab földet, hogy gondozzam.

Csak sejtem, mit kapunk mi ezért a többiektől, ha kiszúrják írásod.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem akarok a vallásosság irányába elkanyarodni, mint az előző írásomban. De az évszázadokon belénk ivódott vallás elemit vélem itt is felfedezni. Ezért „kell a sírnál emlékezni” a halottakra. De az, akit igazán szeretünk, arra nem csak egy napon emlékezünk, hanem mindennap. Persze mindennap nem is tudunk elmenni a sírjához többnyire.
Az emlékezés helye teljesen mindegy.
Ugyan így vagyok a Karácsonnyal is, de azt hiszem, erről még írok.

Ui: Ezt csak neked. Készülget az oldal, ahol minden írásomat megtalálod majd.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

szerintem ez azok közé a dolgok közé tartozik, ami fene tudja miért, de működik. semmi ésszerű nincs abban, hogy szertartásosan privát sírba eltemessük a testet, vagy elhamvasszuk, de valahogy mégis csak menyugtatóbb érzés. elvileg a temetőben pont annyira lehet emlékezni mint bárhol másütt, de a gyakorlatban valahogy mégis más. jobban ráhangolódik az ember. talán annak a tudata miatt, hogy fizikiai közelségben van egy hellyel ahol valami fontos dolog történt. de lehet tök másért. pl egyszerűen mert így szoktuk meg. szerintem felesleges az analizálgatás, ha egyszer működik (persze esetleg érdekes lehet elgondolkodni rajta, hogy miért van ez így. de az észérvek, ha még oly jónak is tűnnek nem fogják megszüntetni a jelenséget, ha egyszer az ott van)

we all deserve a bit of luck.

Az, h ki jár ki a temetőbe és ki nem, az egyén meggyőződésétől függ. Számtalan oka lehet annak, h kijárjunk a temetőbe a szomszédok véleményén kívül. Kár lenne elbagatelizálni azzal, h a halottnak mindegy, h kijárunk-e a sírjához vagy nem. Engem sem vonzanak a csicsás, óriási márványsírok, nem kivagyiságból járok ki. De ettől még kijárok időnként. Éppen most beszéltük meg a feleségemmel, h ha hétvégén hazamegyünka szüleimhez, biztos ki akaják majd vitetni magukat a temetőbe velem. Mondta, h ő majd a gyerekkel otthon marad. Én meg, h ha már visszük a gyereket magunkkal, biztos kiviszem megmutatni a dédiéknek, úgy sem látták még...

“Don’t shoot, I’m Globish.”

Persze a „hely szelleme” sokban erősíti az érzelmeket, de mondjuk elég furcsa volna, ha minden meditáláskor felmennék a Tündérsziklára. (Eddig a csoportos meditációkat kivéve ott éreztem a legerősebb energiát.)
Sokan ezért mennek vissza a nászútjuk helyszínére is.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

Én is kijárok néha, ha van rá alkalmam. De nem azért, hogy ott emlékezzek édesapámra. Rá bármikor, bárhol tudok, itt él a szívemben.
Nem bagatelizálom el, csak nem tartom logikusnak a dolgot. Persze ezek a berögződött gyakorlatok alól én sem vagyok kivétel.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

Nekem is anyám ilyen, hogy jajj menjünk kia temetőbe, meg kiviszel-e, meg ilyenek... Én nem szeretek temetőbe járni, mindemelett a "helyi" nagyszüleimet nem is szerettem. Akkor miért menjek ki?
A másik nagyim máshol van eltemetve, oda évente 1-2* kinézek, de nem szeretem akkor sem a temetőt, szeretem hamar letudni a gyertyagyújtást satöbbi.
Anyám persze mindig noszogat, hogy még szép hogy ki kell menni mert így a virágok, meg úgy... Meg mit mondanak a szomszédok?
És nagyban egyetértek veled, a szeretetteink emléke a lelkünben és nem a temetőben él.
Neharagudj, de msot elsírtam magam. Az említett nagyimat nagyon szerettem, és mindig mélyen érint, ha eszembe jut, hogy ő már nincs itt velünk.

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

Nem akartalak megríkatni! Elnézést érte.
A hsz-ben ott van egy mondat, amiről tulajdonképpen szól is ez az írás:
"Meg mit mondanak a szomszédok?"

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

Ez sajnos így van, hogy ha nem csináltatunk az elhunytnak síremléket, megszólnak.
Én is utálok kimenni a temetőbe, mert engem arra emlékeztet, hogy egyszer én is odakerülök.
De van sajnos ennél rosszabb dolog is, mikor a néhai még élt, akkor a halálát kívánták, úgy utálták, mikor megalt, akkor akik a legjobban utálták, azok járnak ki a temetőbe a leggyakrabban...
Sajnos tapasztalnom kellett már ilyent.

Képmutatás. Se több se kevesebb, hogy a mindennapi "szemétségeinket" elfelejtsék: "mégiscsak rendes gyerek ez a Karcsi..." Bah...