2019. május 25., szombat

Gyorskeresés

Van élet a halál előtt? folyt.

Írta: | Kulcsszavak: halál . temetés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Van élet a halál előtt?

Avagy színjátékok tárháza.

Az előző írásomban a halál kérdésénél még felmerült bennem valami. A köztudat szerint a temetésen úgymond végső búcsút veszünk az elhunyttól. De akkora ő már régen messze jár, bárhová is megy. Akkor csak a fizikai testétől veszünk búcsút, annak meg teljesen mindegy szerintem. De ez még azt mondom, rendjén is van, hisz ilyenkor a család is összeverődik néha, és anekdotáznak az elhunyt valós és sokszor csak képzelt tetteiről, mondatairól.
Hisz, ha például a pénztárcánkat veszítenénk el, akkor az első megrázkódtatás akkor ér bennünket, amikor észre vesszük. A második, pedig akkor, amikor egy kicsit később, higgadt fejjel számba vesszük, hogy mi is az, amit ezentúl nélkülöznünk kell. (Kicsit morbid a hasonlat, de nagy hirtelenjében nem jutott jobb az eszembe.)
Ami már színjáték, az, hogy időről időre meglátogatjuk a sírt, rendben tartjuk, virágot ültetünk, azokat ápoljuk, gondozzuk, sokszor évtizedekig. Tehát itt már nem is a fizikai testnek szól a törődés, hanem az általunk gondozott virágoknak. Hisz a test azóta már jobb esetben csak néhány csont maradvány. A síremlék nagyságáról, és minőségéről már nem is beszélek. De mégis. Az szokott általában a záró rész lenni a síremléken, hogy „emléke szívünkben örökké élni fog.” De akkor az a szívünkben él, és nem kint a temetőben. Az emlék nem azonos egy műkőből, márványból álló síremlék által határolt területre, melynek a belsejében pompás virágok nyílnak. „De hát mit szólnak a szomszédok?” hallom számtalanszor édesanyám hangját, ha dacolva akaratával nem akartam kimenni apukám sírjához. Hisz bárhol tudok rá emlékezni, hisz az emléke a szívemben él tovább. Teljesen mindegy, hogy hol. Csak azért meg pláne nem megyek ki, hogy a szomszéd azt mondhassa, hogy: „Lám milyen jóra való ez a gyerek!” Akkor már a szomszéd kedvéért és lelki üdvéért megyek ki. Nem mintha nem törődnék a szomszéd égbe menetelével, de ezt azért mégse. Még hogy az ő lelke hízzon az én bánatkönnyeimen? Na azt már nem.

Hozzászólások

(#1) philoxenia


philoxenia
(MODERÁTOR)

A temetés végül is hagyomány.
Valaha nyilván más célokat is szolgált az akkori
hitvilág szerint.
Mindenkit úgy kellene eltemetni, ahogy Ő szeretné,
de ez gyakran nem valósul meg.
Arról viszont már hallottam, hogy valaki szeretné,
ha gondoznák a sírját, még ha ez nem is általános.

(#2) Tzombi válasza philoxenia (#1) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Ezzel nekem nincs is gondom.
Nálam a probléma ott merült fel, miért csak pont ott, lehet az elhunytra emlékezni.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#3) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)

Azért ez már valami. Hasonlóképp gondolkodom én is. Nagyanyám itt van a szívemben, a sírja pedig nem érdekelne, ha meg is lenne még. Valakit elvesztettem, nem pedig kaptam egy darab földet, hogy gondozzam.

Csak sejtem, mit kapunk mi ezért a többiektől, ha kiszúrják írásod.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) Tzombi válasza Vakegérke (#3) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Nem akarok a vallásosság irányába elkanyarodni, mint az előző írásomban. De az évszázadokon belénk ivódott vallás elemit vélem itt is felfedezni. Ezért „kell a sírnál emlékezni” a halottakra. De az, akit igazán szeretünk, arra nem csak egy napon emlékezünk, hanem mindennap. Persze mindennap nem is tudunk elmenni a sírjához többnyire.
Az emlékezés helye teljesen mindegy.
Ugyan így vagyok a Karácsonnyal is, de azt hiszem, erről még írok.

Ui: Ezt csak neked. Készülget az oldal, ahol minden írásomat megtalálod majd. :DD

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#5) moma


moma
(őstag)

szerintem ez azok közé a dolgok közé tartozik, ami fene tudja miért, de működik. semmi ésszerű nincs abban, hogy szertartásosan privát sírba eltemessük a testet, vagy elhamvasszuk, de valahogy mégis csak menyugtatóbb érzés. elvileg a temetőben pont annyira lehet emlékezni mint bárhol másütt, de a gyakorlatban valahogy mégis más. jobban ráhangolódik az ember. talán annak a tudata miatt, hogy fizikiai közelségben van egy hellyel ahol valami fontos dolog történt. de lehet tök másért. pl egyszerűen mert így szoktuk meg. szerintem felesleges az analizálgatás, ha egyszer működik (persze esetleg érdekes lehet elgondolkodni rajta, hogy miért van ez így. de az észérvek, ha még oly jónak is tűnnek nem fogják megszüntetni a jelenséget, ha egyszer az ott van)

we all deserve a bit of luck.

(#6) finest


finest
(PH! addikt)

Az, h ki jár ki a temetőbe és ki nem, az egyén meggyőződésétől függ. Számtalan oka lehet annak, h kijárjunk a temetőbe a szomszédok véleményén kívül. Kár lenne elbagatelizálni azzal, h a halottnak mindegy, h kijárunk-e a sírjához vagy nem. Engem sem vonzanak a csicsás, óriási márványsírok, nem kivagyiságból járok ki. De ettől még kijárok időnként. Éppen most beszéltük meg a feleségemmel, h ha hétvégén hazamegyünka szüleimhez, biztos ki akaják majd vitetni magukat a temetőbe velem. Mondta, h ő majd a gyerekkel otthon marad. Én meg, h ha már visszük a gyereket magunkkal, biztos kiviszem megmutatni a dédiéknek, úgy sem látták még...

“Don’t shoot, I’m Globish.”

(#7) Tzombi válasza moma (#5) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Persze a „hely szelleme” sokban erősíti az érzelmeket, de mondjuk elég furcsa volna, ha minden meditáláskor felmennék a Tündérsziklára. (Eddig a csoportos meditációkat kivéve ott éreztem a legerősebb energiát.)
Sokan ezért mennek vissza a nászútjuk helyszínére is.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#8) Tzombi válasza finest (#6) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Én is kijárok néha, ha van rá alkalmam. De nem azért, hogy ott emlékezzek édesapámra. Rá bármikor, bárhol tudok, itt él a szívemben.
Nem bagatelizálom el, csak nem tartom logikusnak a dolgot. Persze ezek a berögződött gyakorlatok alól én sem vagyok kivétel.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#9) tildy válasza Tzombi (#8) üzenetére


tildy
(PH! nagyúr)

Nekem is anyám ilyen, hogy jajj menjünk kia temetőbe, meg kiviszel-e, meg ilyenek... Én nem szeretek temetőbe járni, mindemelett a "helyi" nagyszüleimet nem is szerettem. Akkor miért menjek ki?
A másik nagyim máshol van eltemetve, oda évente 1-2* kinézek, de nem szeretem akkor sem a temetőt, szeretem hamar letudni a gyertyagyújtást satöbbi.
Anyám persze mindig noszogat, hogy még szép hogy ki kell menni mert így a virágok, meg úgy... Meg mit mondanak a szomszédok?
És nagyban egyetértek veled, a szeretetteink emléke a lelkünben és nem a temetőben él.
Neharagudj, de msot elsírtam magam. Az említett nagyimat nagyon szerettem, és mindig mélyen érint, ha eszembe jut, hogy ő már nincs itt velünk.

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#10) Tzombi válasza tildy (#9) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Nem akartalak megríkatni! Elnézést érte.
A hsz-ben ott van egy mondat, amiről tulajdonképpen szól is ez az írás:
"Meg mit mondanak a szomszédok?"

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.