Új hozzászólás Aktív témák

• #9 Vakegérke félisten potyautas #8

  Új Válasz 2013-01-29 20:53:45 #9

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz potyautas #8 üzenetére

  Csak áldani tudom a sorsomat, pedig volt egy időszak, amikor a fizetésem alig változott.

  Vállalkozó, pár fős cég.
  Eleinte senki voltam, és a munkaidőm nem haladta meg a 9 órát. Egy műszakról van szó.
  Később meg én lettem a teljhatalmú sündisznócska, abszolút góré, élet és halál ura. Már nem volt elég a három fázis, amely szükséges a smirgli gyártásához, így belefogtunk a negyedikbe, később ránk lőcsölte a tulaj az ötödiket is. A vége az lett, hogy két komplett gyártást nyomtunk, és reggel nem tudtuk, hogy mikor fogunk hazamenni. A csúcs az éjjel fél egyes végzés volt, reggel hétkor pedig már csörömpöltünk a műhelyben.
  Hihetnéd, hogy megduplázódott a lóvé. Kiskutyának a fülecskéjét. Gyakorlatilag infláció követő volt a többlet.
  Aztán eljött az idő, amikor haszonleső senki lettem. No persze.
  Már a belépéskor jeleztem, hogy tudomásul veszem a minimálbérre való bejelentést, de a kétezres évek elején legalább papíron szép összeget akarok kapni a nyugdíjam miatt. Meglesz, mondta a tulaj, és ennyiben maradtunk.
  És eljöve az idő, amikor gondos, profi csiszolóanyag-gyártás irányítóból hirtelen senkiházi lettem.
  A titulus ne tévesszen meg, az egy dolog, hogy én voltam a góré, de ez azt jelentette, hogy én kezeltem a kétemeletes gépsort, és merem állítani, hogy én dolgoztam a legtöbbet. Arról nem is beszélve, hogy én feleltem mindenért.
  Szóval senkiházi lettem.
  Ez annál is érdekesebb, mert volt olyan, hogy a tulaj elállította a gépsor valamely részét, aztán legyintett, miszerint állítsd be, Józsi, te jobban értesz hozzá.
  Na ja, már reklamáltam a pöpec kereset bejelentéséért.
  Már nem volt jó semmi, bármit csináltam.
  Visszaminősített a tulaj, aminek csak örültem, megszabadultam a felelősség terhétől. Viszont elkezdte feszegetni, hogy túl sok a lóvém ahhoz a melóhoz, amit rám bíz. Ugyanis más lett a gépmester, én pedig a kiszolgáló, és egyéb munkát végeztem.
  Ekkor szóltam a fiamnak, hogy kérdezze meg a Cumigyárban, hogy felvesznek-e.

  Kilépésem után pár hónappal becsődölt a cég.
  Azelőtt vásárolták a smirglinket, még európai minősítésünk is volt. Tervben volt a nyugati piacok meghódítása minőségi alapon.
  Mikor már nem én gyártottam, egyik üzlet a másik után dobta vissza a megrendelt árut. Ezt sokáig nem lehet bírni, így bezárt a bazár.
  Büszke is voltam, meg a szívem is fájt.

  Mindegy, vége a megpróbáltatásaimnak.
  Élem a nyugdíjasok életét. Kötöttség nincs, ha valamit muszáj, akkor WC-re megyek. A lóvém elfogadható, sokan talán irigylik is, 111.200 Forint. Augusztusban vissza kell kapnom az özvegyi nyugdíjat, amely cirka húszezret tesz ki.
  Mondhatom, elégedett vagyok. Közel 45 év meló után úgy érzem, hogy ez nekem jár. Anyucim pedig még halálában is gondoskodik rólam.

  Kortól függetlenül sajnálom azokat, akik munka után ácsingóznak, és ha jut is valami, bagóval kifizeti őket valami élősködő.

Új hozzászólás Aktív témák