Szerintem nem fognak, legalábbis maguktól nem.
Az eladások nagyobb részét OEM-ek bonyolítják. Ők ugyan örülnek az alacsony fogyasztásnak, meg a kompaktságnak, de a saját szabadságuknak is. Az eddigi legalábbis tapasztalat az, hogy az AMD által nyújtott IGP-ben rejlő potenciált inkább kiherélni igyekeztek annak érdekében, hogy egy diszkrét kártyát is eladhassanak, de legalábbis megválaszthassák, hogy melyik gyártótól milyen típussal szerelik fel az adott gépet.
A DIY piacon és a SFF piacon talán lenne ilyesmire kereslet, de valószínűleg ezek túl kicsik.
Egyesek azt is rebesgetik, hogy elképzelhető, hogy az AMD-t a Sony és/vagy a MS irányába szerződés köti, hogy nem hozhat a piacra (saját márka alatt) olyan kompakt nagy teljesítményű APU-t, amilyen a konzolokban van. (Ez ha nem is feltétlenül magyarázná, de egybevágna azzal, hogy a PS5 és Xbox chipeken miért nem működik az IGP esetleg még nagyobb vágás mellett sem.)
Tehát én attól tartok, hogy csak akkor fogunk ilyen APU-t látni, ha
- általános felhasználásban komoly előny származik belőle (erre évek óta várunk és ezt az igényt/előnyt lassan meghaladjuk a CXL által)
- egy OEM (Aya Neo) vagy semi-custom megrendelő (Steam Deck) rendel magának ilyet saját márkanév alatt való forgalmazásra.
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..