Egyelőre nem megyek a közelükbe se, ma találkoztam Barátnőmmel, együtt töltöttünk pár órát, persze a szülei megtiltották Neki, hogy feljöjjön hozzám, illetve mondták, hogy hívja fel őket, ha meglesz az új száma (pontosítanék, a cikkbe is beleírom, nem a telefonját törték össze, hanem a SIM-kártyáját, csak Orsi amikor fel tudott hívni rosszul mondta, ki volt már eléggé merülve szegény lány), hívja fel őket, nemrég meg felhívták, hogy hol van, mit csinál és hogy ha fel mert jönni hozzám, akkor nagy balhé lesz és hogy mehetne lassan haza.
Beszéltünk még egy ismerősével, akiben bízik, ő is azt mondta, hogy hiba volt hazaköltöznie és hogy többet már nem tud mondani.
Egyébként Barátnőm elmondta, hogy a szomszédokkal is rossz a viszonyuk szüleinek, talán egyvalaki van a környéken, akivel nem az, illetve az anyjának sincs egy barátnője sem az apja miatt.

Most egyébként egyelőre úgy tűnik a pszichológus valamilyen szinten megértetett valamit Barátnőm szüleivel, de szerintem ez vagy csak egy nagyon rövid átmenet, vagy "álca", hisz nem épp így állnának hozzá a dolgokhoz, ha elfogadnák a kapcsolatunkat szerintem. De Barátnőm még hiszi, hogy megoldható, én nem. Említem Neki néha-néha, rákérdezek dolgokra, hogy hogy működik náluk, de Ő is sokmindent elmond, sok sérelem érte, nem is volt normális tinédzser kora.
Ma még akarunk találkozni, hát majd kiderül, engedik-e, de remélem ha nem, akkor feltűnik végre Neki, hogy eszük ágában sincs elfogadni a kapcsolatunkat és megváltozni.

Erkölcstelen csíkot húzni a másik krumplifőzelékébe csak azért, hogy legyen egy szünet.