Van egy lány, akivel másfél hónapja vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Tényleg, nem is hittem volna, hogy ilyen tényleg lehetséges, de őszintén szeretjük egymást, mindketten biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk egymás személyében az igazit. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy feleségül akarom idővel (mondom idővel) venni Őt, és azt hiszem gondolkodás nélkül igent mond majd. A gond az, hogy a szülei kegyetlen mértékben ellenzik a dolgot. 22 éves a Barátnőm, a szülei mégis nagyon rövid pórázon tartják, alig engedik el valahová, pedig már dolgozik is. 2 hete bemutatott otthon, látszólag semmi gondjuk nem volt velem. Néhány napja azonban nagyon megváltozott a helyzet, belekötöttek mindenbe, hogy alacsonyabb vagyok Nála, hogy fiatalabb vagyok, hogy nincs szakmám (mert persze az, hogy egyetemre járok nem jelent semmit), és kitaláltak mindenféle baromságot, hogy én csak szórakozok Vele, nekem csak arra kell, nem is járok egyetemre, meg úgyis találok magamnak mást az egyetemen majd (akkor most mégis oda járok?), stb. Pár napja enyhülni látszott a dolog, bár Neki el kellett volna jönnie hozzánk, mármint a szüleimhez, de nem engedték, de mivel én most költöztem ide, az Ő közelébe, így tudtunk találkozni, illetve Ő mondta, hogy jövök (azt nem, hogy költöztem, azt nem akarta semmiképp elmondani szüleinek, de jobb is). A szülei ki akartak menni a nyaralójukhoz cseresznyét szedni és nem engedték, hogy Ő eljöjjön velem találkozni, viszont felhozták, hogy menjek én is. Nem szívesen, de elmentem, bár ezt nem mutattam ki. Látszólag minden rendben volt, de csak látszólag. Utána még együtt voltunk kicsit, majd hazament. Nem is hittem volna, hogy bármi gond lehet, de lett. Az apja az utcán nekiállt ordibálni szegény lánnyal és a haját tépni, hogy engem el kell hagynia, stb. Másnap el akart jönni hozzám, a szüleinek annyit mondott, hogy sétálni megy, de az apja utána ment kocsival, ütni kezdte a fejét, berángatta a kocsiba és hazavitte. Ő ezután kiszökött és szinte úgy menekült az apja elől, mire ideért hozzám. Felhoztam, hogy elmegyek hozzájuk, hogy megbeszélhessem a szüleivel, hogy mi ez az egész. El is mentem, de nem lett szép vége, röviden annyi, hogy Ő gazdagodott pár újabb folttal nekem meg egy szép mély seb keletkezett a felkaromon, bár ketten kellettek, hogy a kapun kívül tartsanak, mert nem akartam hagyni, hogy megint bántsák Őt. Meg a rendőrséggel fenyegetőzött az apja, de végül nem hívta, pedig mondtam neki, hogy csak nyugodtan, kíváncsi leszek a lánya elleni testi sértéshez meg ahhoz, hogy fogoly a saját házában mit szólnak majd. Végül Ő kimászott a kerítésen és eljöttünk. Itt voltunk nálam úgy pár órát. Nekem már az is megfordult a fejemben, hogy hazamegyek és megszakítom Vele a kapcsolatot, pedig nagyon nem akarom, nagyon szeretem és nem biztos, hogy ép ésszel kibírnám, úgy érzem bele is halnék, de nem nagyon látok néha más lehetőséget a megoldásra. A szülei mindent megtesznek, hogy távol tartsanak minket egymástól, nem tudom, hogy lehetne megoldani ezt a helyzetet anélkül, hogy el kelljen hagynom Őt. Hazament, felhívta az anyját, hogy mit gondol most, hajlandóak-e végre elfogadni engem, de egyelőre nem, csak annyit mondtak Neki, hogy menjen haza és megbeszélik. Én nagyon féltem, hogy megint bántani fogják, borzasztóan aggódtam!! Tiszta szívemből szeretem ezt a lányt! Nem fogom elhagyni semmiképp, bele is halnék, az életem részévé, értelmévé vált már!!
Ő felhívott és történt még pár dolog. Sírva hívott fel, hogy vége, nem tudtunk beszélni, a háttérben üvöltést hallottam anyjától, lerakta, visszahívtam, beszélni akartam Vele, de csak annyit hallottam, hogy felkiáltott, hogy "NE", meg az apja hangját hallottam, de nem értettem semmit, csak hogy hangos és agresszív volt, majd lerakta. Visszahívtam, de csak az apja vette fel, de le is rakta. Ő még feljött msn-re, ott is beszéltünk, de ugyan azt mondta, hogy vége, nagyon féltem, nem értettem, hogy mi ez, biztos voltam benne, hogy bántották, még most is így gondolom. Végül hívtam a rendőrséget. Elmondtam, hogy mi van, ki is mentek, utánam pár perccel értek oda. Eltartott egy ideig, amíg kinyitották és még volt képe az apjának azt hazudni, hogy nem mindig működik a csengő, pedig Barátnőm mondta utólag, hogy hallható volt, ki is akart jönni, de nem engedték, mondjuk akkor még csak én voltam ott. Szóval.. végre kijött az apja, egyik rendőr bement, a másik kint maradt, felvette az adataimat, majd elmondtam neki pontosan, ami történt, nem csak a mai napot, úgy általában az egészet. Némi idő múlva Barátnőm kijött, beszélgettünk, látszott Rajta, hogy nem azt akarja, hogy szakítsunk és ki akar jönni a kapun kívülre is, de nem jött, nem igazán tudtunk mit beszélni, az apja is kijött lassan, persze pont egy olyan rendőr volt bent, akit ismernek, szóval... mindegy.. A rendőrök még időztek ott egy-két percet, addig Barátnőm apja a közelbe se jött, de amint eljöttek megparancsolta(!) Neki, hogy "Takarodj befelé!", Ő egyből bement (és nem bántották, mi?), én elindultam, a fiát épp kocsival vitte le a barátnőjéhez (na persze hogy a nők ellen nincs kifogása), lassított mellettem és kiszólt, hogy most megúsztam, de ha legközelebb meglát, nem úszom meg ép bőrrel. Visszajöttem ide, Barátnőm nem sokkal később hívott, hogy nem fogunk szakítani, holnap is találkozunk, de nem lesz így egyszerű megoldani a dolgokat.
Találkoztunk, röviden annyi volt még, hogy Barátnőmet teljesen kikészítették, elszökött és ide költözött. Láttam rajta, hogy fáj Neki, amit a szülei tettek, de boldog volt, hogy együtt lehetünk és én is, hogy végre biztonságban tudhatom. Ez reggel történt, Ő elment utána munkába, apja meg persze odament és megpróbálta hazavinni, szerencsére Barátnőm főnöke egy kellőképp intelligens ember és beszélt Barátnőm apjának a fejével, úgyhogy aznap Barátnőm hozzám jött haza. Jó volt minden, nagyon jól elvoltunk és elmondta, hogy mennyire örül, hogy végre szabad, elmondta, hogy mennyire elege volt már abból, ahogy bántak Vele és ahogy megszabták élete minden egyes pillanatát, és hogy nagyon boldog, hogy ennek most vége + azzal van, akibe szerelmes. Reggel még megkérdeztem, hogy tényleg hozzám jön-e haza ma is, mondta, hogy igen. Persze délután apja elment a munkahelyére (Barátnőm gyakornokként dolgozik két helyen is, ez a másik hely volt), elhozta onnan ide, elhitette Vele, hogy minden rendben lesz és elfogadják a kapcsolatunkat, ha hazaköltözik. Hazaköltözött. Persze nem fogadták el a kapcsolatunkat. Sőt, elvitték Barátnőmet pszichológushoz, apja meg felhívta én apámat (hogy honnan tudta meg a munkahelyi számát, amikor még Barátnőm sem tud annyit sem, hogy hol dolgozik) és elmondta neki, hogy elvitték Barátnőmet pszichiáterhez és valami nagy gond van Vele!!!!! Borzasztó ideges voltam, nem tudtam elképzelni, hogy mehet ennyire messzire el valaki, hogy alázhatja meg így a saját lányát. Persze egyetlen szó sem igaz, Barátnőm rövid időre fel tudott hívni, a pszichológus inkább apját oktatta ki, hogy ezt nagyon nem így kéne. Most úgy van, hogy holnap találkozunk.
De nagyon nem értem. Terrorizálják szegény lányt, élete minden pillanatát irányítani akarják, mindenféle baromságot terjesztenek róla (ja.. el is felejtettem, az anyja drogos kurvának nevezte aznap, amikor hozzám költözött!), engem fenyegetnek, hogy eltesznek láb alól (az apja is és a bátyja is megtette, az apja már azt is kiderítette, hol lakom most!), de Barátnőm mégis meg akarja oldani velük és el akar engem fogadtatni.
Mondjátok meg, mit tehetek! Ha ez így folytatódik, én fogok beleőrülni!! Szerelmes vagyok ebbe a lányba, nem bírnám ki, ha el kéne hagynom és tudom, hogy Ő is így érez, de egyszerűen akkora befolyásuk van szüleinek felette, hogy megteszi, amit megparancsolnak(!!!) Neki.
Hogy tudnám ezt megoldni szerintetek? Tudom, hogy nem épp egy szokványos írás, inkább tanácskérés, minden segítségre szükségem volna, Barátnőm lelkileg teljesen ki fog készülni és én is, ha ez így megy tovább.
Egyébként azért írom még, mert azt akarom, hogy minél többen tudjanak erről, még ha nem is konkrétan, hogy kikről van szó.

Még valami.. nem kérek semmi olyan hozzászólást, hogy szüneteltessem, vagy hagyjam el, vagy hasonlók, mert biztos, hogy szeret, ha a szülei nem erőltetnék Rá az akaratukat, minden nagyon szép lenne köztünk!!

Aki hozzá tud szólni, esetleg van véleménye (kivéve ami az efeletti mondatban van), nyugodtam írja meg.

Ma (július 11) is történt pár dolog. Röviden: el akartunk menni szüleimhez, de tegnap Barátnőm írt, hogy nem fog menni. Azt beszéltük meg még tegnap délután, hogy ha nem engedik el szülei, találkozunk ma délelőtt. Nem jött, nem tudtam elérni. Órákon keresztül próbáltam hívni, nem sikerült. Végül elmentem hozzájuk. 5-10 percig senki nem jött ki, majd kijött Barátnőm, apja az ablakból hallgatózott, láttam rajta, hogy fél, és annyit mondott, hogy vége, ezt így nem bírja tovább, elhagy, ez az Ő döntése. Tegnap még azt mondta nagyon szeret és sosem állhatnak közénk szülei, tervezgettük, hogy mit csinálunk 23-án (akkor lesz két hónapos a kapcsolatunk), illetve elhívtam decemberben, hogy menjünk el Tankcsapda ez évi utolsó koncertjére, örült az ötletnek, benne volt. Beszéltünk még arról, hogy hamarosan elköltözik, elmondta mindenfélének az apját, meg hogy elege van abból, ahogy Vele bánnak, stb. Ma mégis ezt mondta. Tudom, hogy nem az Ő szavai voltak, tudom, hogy Ő nem így akarja, de félek, hogy tényleg elveszítettem. Ráadásul most a nyaralújukhoz mennek jövő héten, mert felújítják a házukat, Barátnőm meg nem dolgozik jövő héten, esetleg talán hétfőn, addig nem láthatom, de azt mondta soha többé nem találkozhatunk. Tudom, hogy szülei mondatták Vele, de mi lesz, ha tényleg enged nekik és nem tesz ellenük? Ráadásul tűrte, hogy az apja kétszer is eláztatott a kerti slaggal, próbált provokálni, de nem tettem meg neki azt a szívességet, hogy berontsak és lenyelessem vele, kettő között meg el akart ütni, beszállt a kocsiba, ami épp kint állt, nekem jött, egy villanyoszlop mögé kellett "ugranom" utána bement a kapun és bezárta. A szomszédok persze látták, de inkább bementek a házba, mint a villám. Orsit erre kivitte az anyja és annyit mondatott vele, hogy nincs értelme, hogy maradjak, menjek el, soha többé nem találkozunk, de még hozzátette, hogy majd hív. De persze a szülei úgysem hagyják, hogy felhívjon. Most mit tegyek? Tudom, hogy szeret, biztos vagyok benne, el nem tudom képzelni, mit művelhettek szegény lánnyal szülei, hogy ezt kimondta és eltűrte (elég megnézni a foltokat a karján, a hasán és a lábán ahhoz, hogy látható legyen mennyire nem bántja az apja)! De az, hogy szeret, BIZTOS!

És tényleg szeret. Hosszú idő telt el, annál sokkal hosszabbnak tűnt. Sikerült telefonon tartanunk a kapcsolatot, bár először bizonytalan volt benne Barátnőm, hogy lehetséges lesz, de ahogy telt az idő, Ő is egyre jobban érezte, hogy Neki sokkal jobb lenne úgy, ha szülei nem szólnának bele az életébe. Egy szomszédos városban találkozgattunk, hetente-kéthetente egyszer sikerült csak, de sikerült. Majd elmentünk pár napra egy nagyobb helyre (Barátnőmnek oda ment gyakorolni még a vizsgájára és elkísértem). Béreltünk egy egész kellemes vendégházat és nagyon jó volt. Ezután ismét nem tudtunk találkozni 2 hétig. Ez idő alatt (és mindig, amikor nem láttuk egymást), nagyon sokat telefonáltunk és sms-eztünk, előbbit napi 1,5-2 órát is átlagban. Ahogy telt az idő, egyre biztosabbá vált, hogy kellünk egymásnak. Én többször felhoztam Barátnőmnek, hogy ha sikerülne korábban új munkahelyet találnia, korábban el tudna jönni otthonról. Végül összejött. Most egy kellemes kis helyen lakunk, kellő távolságra a szüleitől. Egyelőre nagyon jól megvagyunk, szerintem később se lesznek gondok, szeretjük egymást. Bár nagyon nehéz volt ez az egész, szinte lehetetlennek látszott, nem bántam meg, hogy Őt választottam, nem bántam meg, hogy nem hagytam ott az első rossz jelre és kitartottam Mellette. Kissé korai talán az összeköltözés, de korántsem elhamarkodott és egyáltalán nem hibás döntés! Ráadásul Barátnőmet szülei nem is keresték, aznap, mikor eljött kapott egy eléggé fenyegető és megfélemlítő hangvételű sms-t, de azóta semmi. Valószínűleg szülei most tagadták ki örökre Barátnőmet, néhány hónap erejéig. Vagy csak arra várnak, hogy szakítsunk és azt mondhassák, hogy nekik volt igazuk. Ez nem fog bekövetkezni. Barátnőm egyébként se csak miattam jött el, eléggé úgy bántak Vele otthon, hogy nem bírta volna sokáig Magától sem lehet, csak talán nem bízott eléggé Magában, hogy képes önálló életet kezdeni a szülei nélkül is akár. Most már nem is keresik. Idővel majd talán felfogják, hogy elveszítették a lányukat és az ő hibájuk volt, akkor valami módon normális szerű kapcsolat is kialakulhat talán Barátnőm és szülei közt hosszú távon, ha pedig nem, akkor szülei meg sem érdemlik, hogy Barátnőm foglalkozzon velük valaha is, szerintem.

Hát így jutottunk el ennek az egésznek a végére, egy kezdettel.