A Microsoft hivatalosan is elismerte annak a hibának a létezését, amely szerint a ˝A jobb klikk vészesen elviszi a processzoridőt a Windows XP-n˝.
Mint ismeretes, alig két hete végre a Microsoft is reagált (igaz, akkor még nem hivatalosan) arra a - figyelmesebb felhasználók számára nagyon is ismerős - jelenségre (hibára), amely akkor mutatkozik, amikor Windows XP alatt egy file-ra úgy kattintunk az egér jobb gombjával (context menü előhívás), hogy előtte azt nem jelöltük ki normál, bal gombos kattintással.
Ekkor ugyanis - gépteljesítménytől és aktuális processzorfoglaltságtól függően - akár másodpercekre is 100%-ra ugrik az Explorer process processzorhasználata, sőt esetenként az egérkurzor-homokóra is jelzi a felhasználói beavatkozás lehetetlenségét, illetve a processzoridő-tartalék vészes (0-ra) visszaesését.
A Microsoft korábbi nem hivatalos álláspontja szerint a javítás túl komoly változtatásokat igényelne a kódban - ez a valószínűség szerint gyakorlatilag azt is jelent(h)ette, hogy nem foglalkozik, tehát a soron következő javítócsomagban, az SP2-ben sem találkozhatunk vele. Most azonban megtörtént a hivatalos reagálás, sőt KB (Knowledge Base) cikk is született a probléma ˝megoldására˝.
A Q819101-es KB cikkből kiderül, hogy amikor a Windows Explorerben jobb egérgombbal kattintunk egy file-ra vagy mappára, a lemezműveletek, a hálózati műveletek és minden egyéb I/O (input/output - be-/kimeneti) művelet (például médialejátszás) jelentősen lelassul, mivel a processzorterhelés hosszabb-rövidebb időre 100%-ra szökik.
˝Megoldásként˝ azonban egyelőre csak a képernyőeffektek minimalizálását (Control Panel / Display / Appearance / Effects), illetve a ˝megelőzést˝ javasolja
Ismeretes az is, hogy a jelenséget csak Pentium III és Pentium 4, illetve AMD Athlon processzorral (Windows XP-t ilyen PC-k futtatnak a legtöbben) ellátott PC-ken sikerült előállítani.
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
- Retro Retro Kocka Kuckó 2024
- Bemutató Spyra: nagynyomású, akkus, automata vízipuska
- Bemutató Route 66 Chicagotól Los Angelesig 2. rész
- Helyszíni riport Alfa Giulia Q-val a Balaton Park Circiut-en
- Bemutató A használt VGA piac kincsei - Július I
Általános témák
LOGOUT.hu témák
- [Re:] [gban:] Ingyen kellene, de tegnapra
- [Re:] [sziku69:] Szólánc.
- [Re:] [Luck Dragon:] Asszociációs játék. :)
- [Re:] [sziku69:] Fűzzük össze a szavakat :)
- [Re:] [D1Rect:] Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- [Re:] [ubyegon2:] Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- [Re:] [kraftxld:] Apróságok amik felcs*szik az ember agyát.
- [Re:] [antikomcsi:] Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- [Re:] [Luck Dragon:] Kenyér
- [Re:] PLEX: multimédia az egész lakásban
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
IT café témák
Hozzászólások
slug
senior tag
Mai Hardverapró hirdetések
prémium kategóriában
- -70% HP EliteBook 850 G7:i7 10610U,32GB RAM,512GB SSD,15.6" FHD,vil.MAGYAR numeri.bill,WWAN 4G,Win11
- ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 Ti 12GB
- Hama Ultraslim Fali konzol (TV)
- ÉRKEZETT Legújabb Bontatlan Új M2 IPAD PRO 2022 12,9 128GB - 256GB Wi-Fi Azonnal DEÁK TÉRNÉL Átvehe
- Női városi bringa (Sierra City)