joghurt: A belinkelt videot már láttam, és nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek.
Tragikomikus.

Cerebellum: "Szóval jellem kérdése, jól irányzott pszichológia kérdése, meg olykor egy-két kikúrt marhanagy "fal-adja-a-másikat" pofon kérdése a dolog."
Ez nagyon jó, és a hugi-féle történeted is tetszik.

dekoninck: Elképzelem, hogy a srác a nászéjszakán üvölt, hogy akarom, akaroooooom, aztán a lány megadóan az ágyra omlik...

Részemről sosem engedtem a gyerekeket hisztizni. Voltak egyértelmű határok, amelyeken belül szabadok voltak, ahogy Viszlát is írta. Viszont az olyan huncutságot, mint tbs #26-ban leírt esete engedékenységgel jutalmaztam. Rendszer nem lett belőle, viszont megtanultak logikusan gondolkodni, kiértékelni minden helyzetet.
Egy biztos. A szülő szava legyen kellő súlyú. Ha már az apa/anya sem elég tekintélyes a gyerek előtt, elképzelhető, mennyit ér neki egy idegen szava.
Tehát következetes, kiszámítható szigor, (nem feltétlen anyagi) jutalmazás, őszinteség az alap.

Feree13: "Addig nem lesz gyerekem ameddig az általam megfelelőnek vélt körülményeket meg nem tudom teremteni neki. Ha ez soha nem teljesül, akkor soha nem lesz gyerekem."
Ez is egy álláspont. Gyermektelen lennék, ha én is így gondoltam volna. Sosem dúskáltunk, de annyink mindig volt, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt. Nem a saját szoba, márkás ruhák, költséges nyaralások számítottak, hanem a család, a szeretet.
Hidd el, az élet legszebb pillanatai közé tartozik, amikor gyermeked csak úgy a nyakadba ugrik, és ragyogó szemekkel azt mondja: én szeretlek ám...

Jó volt olvasgatni a hozzászólásokat. Hol nevettem egy jót, hol elgondolkodtam.

Köszönöm mindenkinek.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)