Ez egy régi történet, még gimis voltam, talán még csak 8. osztályos.
Van a városban egy néni, aki mozgássérült, és ha jól mértem fel a helyzetet, akkor hontalan szegény.
Egy téli napon sétáltam haza, mindig arra mentem, amerre ő is kint szokott lenni a tolószékében üldögélve. Ettem a menzán, így éhes nem voltam, ő pedig elég rosszul nézett ki. Elővakartam az anyutól kapott narancsaimat és odaadtam neki. Nagyon nagyon megköszönte, és azóta ha találkozunk mindig adok neki valamit.
Ha mégsincs nálam semmi, akkor is köszön, akkor vissza szoktam menni hozzá.
Tudom, ez nem ugyanaz a történet, mégis nekem ez jutott eszembe.
"Egy mosolynál jobb a több"
